Egyhangú napokon a múltban merengek,
Egyhangú napokon múltjaim lehetnek.
Múltamban voltam, azokból élek,
Most már tudom, hogy erőt honnan kérek.

Voltak, akik szerettek engemet,
Volt, akiktől a falak remegtek,
Voltak, akik elmentek mellettem,
Olyanok is, kiknek sohasem kellettem.

Madárfüttyös élet, mi szél szárnyán tovaszáll,
Lelkem, testem, agyam, szívem még mindig hezitál.
És amikor nincs teher a vállamon,
Azt szeretem, és könnyű szívvel vállalom.

Mert hidd el, az élet nekem se rosszabb,
Van úgy, hogy kinek rövidebb, kinek hosszabb.
És megyek az élet göröngyös útján,
Nem izgat, hogy miért néztek rám furcsán.

Az életemre hatnak hangulatok
Elfogadom, mert hatnak rám adok-kapok.
De az ember csak úgy marad állva,
Ha magától nincsen úgy elszállva.

Érzéseimet csak úgy élem,
Ahogy gondolataimban remélem.
Hisz kettőnk között egyetlen érzés,
Testem a testeddel, ez nem lehet kérdés.