HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49209

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / krimi
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-03-12

Jonathan Gros (25. fejezet)

25. fejezet
A táncmulatság

Nem öltöztem túl nagyon a mulatsághoz. Felvettem a kedvenc pulóveremet, és a kedvenc gatyámat, ami még a legnormálisabb volt az ilyes fajta alkalmakra. Elvittem a táskámat is, hátha szükségem lesz rá majd a suliban. Eltettem azt a tőrt is amit még Judy hagyott rám. Továbbá betettem még a táskámba egy fél literes üdítőt és egy dezodort. Ki tudja, lehet hogy én leszek a pálya ördöge, bár kevés reményt fűzök hozzá.
Belépve az iskola kapuján egy teljesen más világ fogadott. Sötét volt az egész iskolában, és az előadóteremben diszkó fények vibráltak. Az egész iskolában szólt a diszkó zene amit a folyosókon a hangosbemondókkal a főbb termekben, mint például az előadóteremben, pedig nagy hangfalakkal szórtak szét. Egész tömeg mászkált, és várakozott a főfolyosón, köztük egy kisebb ismerős csoport, akik az osztálytársaimból álltak. Oda is mentem hozzájuk:
- Sziasztok - üdvözöltem őket
- Szia Jonathan - üdvözölt Bobby lelkesen kezében tartva egy műanyag poharat, amiben valami sötét folyadék kavargott.
- Szia - üdvözölt Claire is - milyen a buli?
- Nem tudom, alig pár perce érkeztem - feleltem vállat vonva
- Azt hittem hozol valakit - mosolygott Dimitrij, aki az egyik szekrény sornak támaszkodott
- Kit hoztam volna?
- Régi barátot a régi sulidból a régi időkből - jött oda hozzánk Dimitrij is
- Na jól van srácok, jó mulatást, a büfét tudjátok hol találjátok, sziasztok - búcsúzott el Claire és az előadó terem felé vette az irányt
- Nézd mit vettem Bennytől, Jonathan - nyújtott oda Bobby hozzám, egy apró kis gömbszerűséget
- Mondd Bobby, jobb időtöltésed nincsen, mint Bennynél lófrálni? - kérdeztem unottan nézve a gömböt
- Várj, ez marha jó kis dolog - mondta, aztán megfogta a gömböt és a földhöz vágta, mire hirtelen vakítóan erős fény lobbant fel egy pillanatra.
Olyan erős volt, hogy a karommal el kellett takarnom a szememet.
- Mi az ördög volt ez? - kérdeztem hangosan
- Tuti, mi? Fénylabda a neve, nem tudom hogy működik de állati - örvendezett Bobby
- Azt hiszem én most kettesben hagylak titeket, süssétek ki egymás szemeit, én megyek büfézni - közölte Dimitrij
- Kakaó? - mosolyogtam
- Neeem - legyintett Dimitrij - forró csoki - mosolygott, majd nyugodtan elcammogott a folyosó végéig és ott jobbra fordult.
- Ledobok még egyet - emelte fel a kezét dobásra Bobby
- Ne! Vagyis, ne most, tartogasd a maradékot a... öö... a koncertre - dadogtam
- Hm, azt hiszem igazad van - egyezet bele Bobby az ötletembe
Nagyot fújtam.
- Mondd csak, hol van a botod? - kérdeztem mosolyogva
- Bent van a szekrényemben.
- Elhoztad? - csodálkoztam nevetve.
- Persze, neki is kell egy kis mozgás, meg buli.
- És mióta is van meg neked az a bot? - kíváncsiskodtam
- Nagyjából óvodás korom óta. Elmeséljem, hogy szereztem? Az úgy volt...
- Ne most Bobby - vágtam a szavába - inkább megyek és felfedezem a terepet. Például megkeresem, hol van a büfé, és hogy hol van a táncparkett
- Ez igazán egyszerű, a büfé ott van ahol a rendes büfé, csak nem az van most nyitva, hanem mellette csinálják páran. A táncparkett pedig az előadóteremben van, elvégre az a legjobb hely az ilyenekhez - igazított útba Bobby
- Köszi, akkor én most megyek, szia - emeltem fel egy pillanatra a kezem elbúcsúzás gyanánt, később még úgyis fogok találkozni vele.
Még mielőtt letámadtam volna a büfét, gyorsan ledobtam a szekrényembe a táskámat. Mikor bezártam a szekrényajtómat, meglepődötten vettem észre hogy Tommy állt mögötte.
- Oh, szia Tommy - üdvözöltem félénken
- Szia Jonathan - üdvözölt vidáman - nem jössz táncolni?
- Izé, nem, vagyis, épp a büfébe készültem - magyarázkodtam zavartan
- Nagyszerű ötlet, én is pont oda készültem, menjünk! - mondta és elindult a büfé felé
Egyszerűen nem tudtam kiigazodni Tommyn, egyszer olyan mint egy zombi, másszor meg mint egy vidám kisgyerek. Mindenesetre követtem Tommyt, nem csak azért mert én is a büfébe készültem, hanem gondoltam elbeszélgetek vele, ha már úgyis akart beszélgetni velem.
Elindultam hát utána, de amikor befordultam a főfolyosón jobbra, Tommy egyszerűen eltűnt! Mintha a föld nyelte volna el. Zavartan néztem körbe a folyosón, de a jó kedvű mulatozó embereken kívül nem láttam sehol. Elfutottam gyorsan a büfébe, hátha oda rohant ő is, de ott se volt. Kész rejtély!
Ekkor megláttam az egyik széken magányában bámészkodó Erik Popternt, aki úgy ki volt öltözve, mintha egy lagziba ment volna. Fekete nadrágot és sötét kék öltönyt viselt.
- Erik, nem öltöztél kicsit túl az alkalomhoz? - mosolyogtam
- Nem, tudod Jonathan, szinte mindig ezeket a ruhaneműket veszem fel ilyen alkalmakra, és úgy vélem mulatozni lehet bárgyúan, idétlen ruhákban, mint ahogy egyesek teszik, és lehet finoman, kellő tisztelettel, mint ahogy azt én teszem. Ezek után hogyha a ruhám minőségére is kitérünk, már pedig tudom hogy nem a legjobb minőségű, de még az én nagyszüleim hagyták rám, akkor nyilvánvalóan...
- Jó, oké, értem Poptern, tudod mit, nem szóltam - szakítottam félbe, majd gyorsan elrohantam, még mielőtt újra elkezdene okoskodni.
Hirtelen lekapcsolták az összes lámpát, és hangos sikoltozásra lettem figyelmes. Mindenki elindult sebes léptekkel az előadó terem felé. Még ha csak a kíváncsiság hajtott volna, inkább a tömeg sodort el egészen az előadó teremig, ahol már zsúfolásig megtelt a terem diákokkal.
- Dim! Dimitrij! - ordítottam keresve barátomat.
De ahogy az várható volt, nem jött válasz. Nem hallottam mást, mint hangos üvöltéseket, és leginkább a lányok sikoltoztak szüntelenül.
Hirtelen sűrű füst bukkant elő a színpadról, ami szép lassan beterítette az egész termet.
Kirázott a hideg! Engem a füst leginkább a Pusztítóra emlékeztetett. Feszengve figyeltem a színpadot, ahonnan bármelyik pillanatban előbukkanhat egy szörny, egy zombi, egy koponya fejű démon, vagy a képzeletet is felülmúló szörnyű mutáns lény.
Elő is bukkant a füst mögül három ember. Hosszú fekete hajukat kibontva hordták, és ütemre rázták őket. Az egyik egy basszus gitárt tartott, a másik pedig a színpadon középen dobokkal körbe véve ült és ütötte őket olyan erővel, hogy majd átszakadtak a dobok. A harmadik előtt pedig egy mikrofon kezében pedig egy gitár volt, és egy ismert számot kezdett el énekelni.
Akkor nyugodtam meg, hogy nincs mitől tartanom, nem szörnyetegek ezek, csak a tanárok által meghívott metál banda. Mr. Polasky szerette a sötét stílusú zenéket. Gondolom az ő keze is beleesett a választásba. Egy pillanatra mintha rosszul láttam volna, aztán hirtelen egy újabb tag bukkant elő a füst mögül, szintén mikrofonnal a kezében. Ő viszont, a másik három taggal ellentétben nő volt, és nagyon jól illett a bandához a hangja. Nem voltam nagy metál kedvelő, de ezt még én is élveztem.
Nagyon ismert banda lehetett, mindenki énekelte a számukat. A fények össze-vissza vibráltak, a zene dübörgött, egyes tanárok, mint például Mrs. Cain kárára. Viszont Mr. Polaskyt szinte most először láttam mosolyogni, hátul állt és ő is énekelt hangosan. Mr. Humble mellette morcosan állt és mormogott valamit. Ekkor megláttam a tömegen átverekedő Dimitrijt is:
- Jó a buli, nem? - ugrált oda hozzám kezeit a magasba tartva
- Hát nem kedvelem nagyon a metált, de ez egész jó - mondtam viszonylag elégedetten
- Mi? - kérdezte hangosan, fülét közelebb tolva hozzám
- Csak azt mondtam jó a buli! - üvöltöttem oda hozzá
Dimitrij bólintott, de látszott rajta, hogy nem nagyon foglalkozott velem, inkább a zenére figyelt.
A füst hamar zavaró tényezővé vált a számomra, így sietve mentem ki az iskola elé, ahol szintén nagy tömeg várakozott és beszélgetett.
Claire egészen elszakadt a régi baráti körétől, és az újabbak társaságát kereste. Köztük olyan osztálytársakét is akikkel eddig elég keveset beszélgetett, mint például Bobby. Furcsa, hogy bár kötelezővé tették a Táncmulatságot az iskola előtt még se tartózkodott egyetlen tanár sem, bár az is lehet hogy a tanári szobában figyelték a tömeget, ahonnan úgyis rálehet látni az egész iskolai előtérre.
- Sziasztok! - mentem oda hozzájuk megdörzsölve a két karomat - jó hideg van ide kint - lihegtem, majd megleheltem a kezeimet.
- Ja - értett egyet velem Claire, majd előhúzott a táskájából egy karton cigarettát, és kihúzott belőle egy szálat, aztán a szájába véve meggyújtotta azt.
Hirtelen kellemetlen émelygés fogott el. Ahogy Claire szívta a cigarettát, lelassult előttem minden, az égő tűz a cigarettaszál végén felébresztette bennem a rossz emlékeket, az égő házunkról, amit én okoztam azzal a cigarettával. Becsuktam a szemeimet, s a fejemhez kaptam.
- Jól vagy Jonathan? - fogta meg a vállamat Bobby
- Jól, csak... megszédültem kicsit... - lihegtem, majd ismét az égő csikkre pillantottam, mire egy újabb rosszullét környékezett meg - Claire, légy szíves, oltsd el a cigarettád
Claire zavartan dobta a hóba a cigarettát és nyomta mélyen a földbe.
- Ne menjünk be? - kérdezte tanácstalanul Bobby
Elmosolyodtam:
- Azért jöttem ki, hogy ne legyek bent
- Értem - nevetett Bobby
- Ne haragudj Jonathan, nem tudtam, hogy ennyire nem bírod a cigarettát - sajnálkozott Claire
- Hát, hosszú lenne elmondani, inkább még is csak menjünk be és táncoljunk srácok - javasoltam, lassan magamhoz térve.
A többiek bólintással egyeztek bele. Ezek után elindultunk az előadóterem felé, hogy beolvadjunk a metál zenekar kedvelői közé.
Bobby és Claire egyenesen a színpad felé loholtak, míg én a szekrényemhez siettem, hogy kivegyem a táskámat, mikor bezártam az ajtót, váratlanul ott termett Amy! De teljesen normálisnak tűnt, mint egy teljesen átlagos lány.
- Szia Jonathan - üdvözölt vidáman - nem jössz táncolni?
- Szia Amy - üdvözöltem zavartan - hát te mit keresel itt?
- Jössz táncolni? - ismételte meg a kérdését ugyanolyan vidáman
- Nem is tudom - néztem magam mögé, mintha keresnék valamit - igazából épp máshova... - akadt a torkomon a szó egy pillanatra, mikor visszanéztem, Amy már nem volt sehol - ...készültem.
Hirtelen örömteli vigyorgást hallottam a lépcsők felől. Amy hangja volt az! Hangja olyan hangosnak hallatszott, hogy szinte meg sem hallottam az előadóteremből erősen dübörgő metál zenét. Minden elnémult körülöttem. Érzékszerveim lelassultak, mintha valamiféle kábítószer hatása alatt álltam volna.
- Fiam - hallottam apám hangját a lépcsők felől.
Szomorú arccal közelítettem a lépcsők felé és felnéztem a lépcsőkanyarra, ahol ott állt apám. Egész normálisan nézett ki, egyáltalán nem tűnt kövérnek, sőt egyenesen vékony volt. Pont olyannak állt előttem, mint ahogy megismertem a Senki Földjén. Azt is mondhatnám, hogy egy teljesen más embert ismertem meg akkor.
- Apa! - néztem fel rá, mire ő a megszólításra elindult felfelé
- Gyere fiam, mutatok valamit, valami szépet - hallottam halkuló hangját
- Apa! Várj! Apa! - ledobtam a földre a táskám és felrohantam a lépcsőn követve őt, hangosan utána kiabálva.
Ahogy felértem a második emeletre, idegesen néztem körbe, kapkodva a fejemet. Miután nem láttam apámat semerre sem a folyosón, elindultam sietve a harmadik emelet felé. Annyira örültem, hogy megláttam apámat, hogy azzal sem foglalkoztam, hogy lépcső van előttem. Lábam beleakadt az első lépcsőfokba és hasra estem, de nem törődtem vele, pedig még a lábamat is felsértettem. Felpattantam és idegesen rohantam fel a harmadik emeletre is. Furcsa volt a folyosókat üresen látni. Szokatlan volt a beszédektől, nevetésektől és ideges káromkodásoktól mentes folyosó csendje. Egyedül a hangosbemondókból kitörő halk zene törte meg a csendet.
Egyre feszültebb voltam, és egyre idegesebben kerestem szememmel apám hollétét. Végül megakadtak a szemeim rajta, amint ott állt az egyik terem előtt.
- Erre fiam! - emelte fel a kezét könnyedén a terem ajtajára mutatva.
- Jaj apa, annyira hiányoztál - rohantam oda hozzá, hogy átöleljem, mire én majdnem keresztülestem rajta.
- Gyere fiam, mutatok valamit - mondta teljes nyugodtsággal, nem is foglalkozva vele, hogy épp az imént estem át a testén.
Nem kérdeztem semmit. Szomorúan vettem tudomásul hogy nem apa az, legalábbis nem ő maga, csak a szelleme.
Ekkor váratlanul az ajtó felé fordult, majd egy szempillantás alatt keresztül szállt rajta. Én is az ajtó felé fordultam, hogy bemenjek a terembe, de az ajtó zárva volt. Nem is csoda, a tanárok ilyenkor mindig bezárják az összes ajtót, hogy egyes vandál természetű diák ne törje össze a táblát vagy esetleg a padokat.
- Apa! Várj, apa! Segíts, nem tudok bemenni! - ütöttem az ajtót, de nem kaptam választ - apa, segíts, nem akarlak újra elveszteni - ütöttem meg ököllel utoljára az ajtót és szomorúan borultam rá az ajtóra.
Hirtelen elkezdett mozogni az ajtó kilincse, és furcsa zörejek hallatszottak, mintha valaki belülről egy kulccsal megpróbálná kinyitni az ajtót. Ekkor pattant egyet a zár és az ajtó kinyílt.
- Igyekezz! Meg kell mutatnom neked valamit! - szólt ismét apa a teremből mosolyogva nézve rám.
Lassan bementem a terembe, és érdeklődve néztem apára. Kíváncsi voltam, mi olyan fontos, mit akar megmutatni nekem. Ezután odalebegett az egyik padhoz, megfogta a padot és egy laza mozdulattal eltolta a faltól, de olyan erővel, hogy vagy két padot eltolt a helyéről egészen a sarokig. Meglepődötten néztem, hogy hogy lehetséges ez! Hogyan tudja megfogni a tárgyakat? Azt hittem a szellemek nem tudják megfogni a cuccokat, de ő még is olyan erősen tolta hátra mintha csak egy üveggolyót gurított volna a háta mögé.
Aztán lehajolt a falhoz és megfogott valami falemezt és hátra dobta. Majdnem eltalált engem azzal a lemezdarabbal, de nem foglalkozott vele. Egy kis alagutat mutatott meg nekem.
- De hiszen, ha itt egy alagút van, akkor ez az előadó terembe vezet, ugye? - kérdeztem apát kíváncsian
- Igen - bólintott - ezt ez itt egy szerviz járatnak épült, és egy régen itt tanuló diáktársaság fedezte fel, ők fedték le ezzel a lemezdarabbal, és most, gyere velem, mutatni akarok neked valamit - magyarázta nyugodtan és elindult az előadóterem felé átlebegve a falon.
Ideges voltam, féltem, hogy mi lesz ha lebukok, akkor aztán biztos kicsapnak engem a suliból, de apám fontosabb volt a számomra, és lehet hogy amit mutatni akar az kihatással lesz Amyre is, és akkor majd segíthetek végre neki. Leguggoltam és benéztem a kis lyukon. Sötét volt odabent, és rettentő szűknek tűnt az egész járat. Engem inkább emlékeztetett egy szellőzőrendszerre, mint egy szerviz járatra. Letérdeltem és elkezdtem kúszni a kis járatban. Pár perccel később meghallottam a dübörgő metál zenét, ami minden egyes lépésre egyre erőteljesebben hallatszott. Végül kijutottam az előadóterembe. Majdnem három emelet magasan lehettem. Lenéztem és láttam az együttest a hatalmas füsttömeg között, előttük pedig az ugráló és táncoló diáktömeget. Csodás, ugyanakkor félelmetes látvány volt innen föntről nézni az eseményeket. Egyetlen vastag fémgerendán térdeltem, ami körülbelül olyan széles lehetett mint én, szóval majdhogynem egyensúlyoznom kellett rajta.
- Erre Jonathan! - szólt apa előttem állva egy padlószerű lemezen
- Jonathan? - csodálkoztam, apa sosem szólított engem Jonathannak, kivéve ha valamit nagyon megakart velem értetni, és azt akarta, hogy figyeljek rá - apa, jól vagy? - néztem rá furcsán
- Gyere Jonathan, gyere ide! - hívogatott
Lenéztem magam elé, és megláttam a padlószerű lemezt, amin apa is állt. Megnyugodtam, és óvatosan felálltam, hogy odalépjek hozzá. Hirtelen a padló egyszerűen eltűnt alólam, én pedig egyenesen zuhantam volna a tömeg és az együttes közé, de szerencsére időben elkaptam a fémgerendát az egyik kezemmel. Gyorsan megfogtam a másik kezemmel is, és rémülten néztem fölfelé. Szívem úgy kalapált, mint egy motolla.
- Apa! Segíts! - próbáltam kiabálni rémülten
- Ó, apa, apa, apa! - mondta apa gúnyolódva, mire hirtelen átváltozott Amyvé és hangosan felnevetett - Jonathan, oly naiv vagy, és ezért volt ily könnyű csapdába csalni téged. Mondottam, hogy ne kutakodj többé utánam, de te nem fogadtad meg tanácsom.
- De miért, Amy? - nyögtem, erősen kapaszkodva.
- Én nem vagyok Amy! Miért kell folyton bemutatnom nagyszerű személyem? Én a Lélekgyötrők királya, birodalmam nagyszerű eleme vagyok! Nekem nem árthat holmi földi halandó emberi lény. Apád iránti szereteted vezet pusztulásod ösvényén. Az ilyen lelkek, mint a tiéd éltetnek engem. Élvezettel fogom uralmam alá hajtani szánalmas lelkedet - magyarázta elégedetten a Démon, aki megszállta Amy testét.
- Arra... még... várnod kell - nyögtem erőlködve.
Hangosan felnevetett.
- De már nem sokáig, gyönge emberi lény - nevetett, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
Erősen megmarkoltam a fémgerendát, de a kezem nagyon csúszott. Remegve néztem magam alá. Nagy hiba volt! A zene, a közönség, a magasság, egészen megszédültem tőle. Karjaimban alig éreztem erőt. Eljött hát a vég? Muszáj volt felhúznom magamat, itt senki sem találhat rám, senki sem tudott segíteni. Kezd komolyra fordulni ez a kis játék! Amy többé nem bír már uralkodni megszálló démonján. Úgy éreztem ideje lesz meglátogatni Christ. De hogyan jussak be a Senki Földjére? Ezzel a kérdéssel ráért később is foglalkoznom, most össze kellett szednem magamat, hiszen már megfogadtam, nem leszek többé puhány, nem hagyom cserben a barátaimat, és senkit sem többé! Gyerünk Jonathan Gros, szedd össze magad!
Minden erőmet összeszedve, megfeszítve karizmaimat, elkezdtem magamat felhúzni. Szívem lassan kezdett megnyugodni, érezte, hogy elmúlt a veszély, akár csak én. Miután sikerült felhúznom magamat, csak pihegve feküdtem a fémgerendán, kezeimet és lábaimat lelógatva.
Ki ez a démon valójában? Hogy képes tárgyakat mozgatni?
Nem volt hát más megoldás, muszáj volt találkoznom Chrisszel, ő az egyetlen, aki képes elmagyarázni, hogy mi folyik itt, és hogy mit kell tennem!
Lassan, óvatosan araszoltam kifelé a járatból, minden lépésemre rendkívül odafigyelve. Miután kimásztam a járatból, megláttam a földön a falemezt, odarohantam, és visszatettem a helyére, elfedve vele a járatot, majd odahúztam a padot, és a többi padot is helyre tettem, mintha mi sem történt volna.
Óvatosan kiosontam a termen kívülre, majd miután kiértem, csöndesen bezártam a terem ajtaját.
Fújtam egy nagyot, aztán amilyen gyorsan csak tudtam, izgatottan lerohantam az előadóterembe hogy elújságoljam Dimitrijnek a hírt. Ahogy leértem az előadóterembe mindenki lelkesen ugrándozott az együttes fülsiketítő zenéjére. Ott volt Claire, Bobby, sőt még Tommy is lelkesen ott ugrált ütemesen a zenére.
- Szia - léptem oda Dimitrijhez
- Szia haver! Jó a zene mi? - üvöltötte felém
- Igen az - értettem egyet motyogva, kevésbé lelkesen
- Mi az, mit mondtál? - kérdezte vissza ordítva
- Semmi, mindjárt jövök - üvöltöttem vissza neki, és elindultam egyenesen Tommy felé.
Tommy egészen vidámnak tűnt. Lehet hogy eddig csak a bátyja miatt volt annyira furcsa, de ez még nem magyarázat a furcsaságokra. Tommyban volt nekem valami egészen furcsa. Nem is csoda, hiszen minden kiváltó ok nélkül megtámadott engem még év elején valami furcsa anyaggal, amitől én elfelejtettem mindent. Mindent ami fontos volt számomra. Ezt sose bocsátom meg neki, de a kérdés inkább az, hogy miért?
- Szia! - üdvözöltem Tommyt
- Szia Jonathan! Hova tűntél? Azt hittem, hogy a büfébe megyünk.
- Oda is mentem, de te nem voltál sehol. - közöltem egykedvűen
- Hát pedig én ott voltam, biztos csak nem vettél észre - mondta, és egy jót nevetett a végén
Elmosolyodtam:
- Mi az?
- Semmi - felelte legyintve és elindult kifelé a tömegből
Igen, sok furcsaságot rejtett számomra ez az iskola, de nem rettentem vissza semmitől. Itt az ideje, hogy elbeszélgessek régi barátommal!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel Téli világ címmel

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Eltöprengek című alkotáshoz

Hayal alkotást töltött fel Újrakezdés címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Találkozunk című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Felolvasó esten című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Kellevélbe csavart gombócok. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = X és Y címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)