HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: lávaFeltöltés dátuma: 2007-03-13

Csodaország 5. fejezet.

5. fejezet.


Arra ébredt, hogy csöng a telefon. Először nem is kapcsolt, de amikor a készülék már tizedszer csöngött sietve felvette.
- Halló tessék? - Szólt bele álmosan.
- Ne haragudj, - hallotta Károly hangját - muszáj volt felkeltselek, mert beszélni szeretnék veled. Kérlek szépen, ne tedd le! Később már nem tudok nyugodtan a srácok miatt. Had mondjam végig. Ne haragudj rám a tegnapi miatt. Nem is értem mi történt velem. Tudom, hogy nem volna szabad! Tudom, hogy még túl korai ez neked! Tudom, hogy szereted Zolit. Tudom, de elvesztettem a fejem, hisz be kell vallanom hatással vagy rám. Próbáltam tiltakozni ellene, de nem sikerült. Kérlek, ezért ne haragudj. Többet nem fog előfordulni ígérem. Amit a babáról mondtam, azt komolyan is gondoltam. Kérlek, gondolkozz rajta. Megígérem, hogy még a közeledbe sem megyek, ha nem akarod. Én most úgyis elutazom. Egy hétig úgysem leszek. Tudod, táborba megyek. Ha lehet, tovább maradok, hogy ne zavarjalak téged. Kérlek vigyázz magadra, és a picire. És még egyszer kérlek, ne haragudj! Én csak egy korosodó hapsi vagyok, akit megzavart egy csodaszép lány. Aki fülig beléd szeretett, még akkor is, ha tilos! Tudom, de nincs erőm harcolni ellene. Túlságosan régen vagyok már egyedül ahhoz, hogy ezt ki tudjam védeni. Most csak attól félek, hogy soha többé nem állsz szóba velem. Igazad is van, én se tenném a helyedben. Egy szerelmes fickó vagyok, aki bocsánatodért könyörög. Nem akartalak bántani, azt ugye tudod. Sose tenném, mert annál jobban tisztellek téged. Mindjárt le kell tennem, mert indulunk, csak annyit mondj hívhatlak-e? Vagy tudod mit? Felírtam a telefonszámomat a dolgozóban a naptárra. Ha úgy gondolod, megbocsátasz, vagy valami fontos hívj. Nagyon vigyázz magadra, magatokra. Sokat gondolok rád, azt nem tilthatja meg senki, még te sem.
- Kari! - szólt Kitti a pillanatnyi csöndet kihasználva, de a vonal megszakadt. Állt egy darabig, - "majd mindjárt visszahívom"- gondolta, s a szobájába indult. Gyorsan felöltözött, közben észrevett egy papírlapot a földön. - " az előbb ezt nem is láttam" - futott át az agyán. Leült az ágyra, és olvasni kezdte.

" Várom a reggelt, mikor újra láthatlak,
Vágyom a hangodra, ahogy rám hatnak.
Hisz lelkem görbületeit csak én ismerem,
Szívemben ott bujkál a rajtra kész szerelem."

Eleinte nem értette, de megismerte Károly írását, tudta neki íródott. Szemei tovább futottak a sorokon.

" Mint sötétre a hajnal veti árnyékát,
Átadom neked az akarat szándékát,
A választást így könnyen elviselem,
Mindkettőnknek ez egy plátói szerelem.

Semmi sem az, aminek látszik,
Ész és a szív csak szerepet játszik.
Lelkemben békés terror a harcos képzelet,
Titkos vágyak, amik nélkül nem létezek. "

Csak ült, tartotta kezében a lapot, nézte a sorokat. Sorokat, amelyben benne volt minden. Megértette belőle, mi megy végbe Károlyban, hogy neki kell döntenie, hogy megvárja az ő döntését. Addig csak reménykedik. Felállt, a telefonszámért ment, és tárcsázni kezdett. A készüléket az első csengetésre felvették.
- Igen, Kereki Károly.
- Kari, én vagyok!
- Kiki?! - Károly a lány hangjának hallatán nagyot nyelt, s hirtelen elakadt a szava, így pillanatnyi csend támadt. - akkor nem haragszol? Nagyon sajnálom! - Kezdte akadozva.
- Nem dehogy. Csak váratlanul ért. Én soha nem tettem olyat, ami indokolta volna ezt, soha nem bíztattalak. Igaz?
- Igen, így igaz. Te nem tehetsz róla. Elment az eszem, mert gyönyörű vagy, de arról viszont végképp nem tehetsz. - Károly a vonaton úgy próbált helyezkedni, hogy a gyerekek ne hallják, miről beszél. De ez nem igazán sikerült, mert egy-két nagyobb fiú a közelében ült, s vele szemben lévő kollegák is hallották a foszlányokat. Ő azonban ebből semmit nem érzékelt, mert az ablak felé fordult, s a lányra figyelt.
- Tényleg? De hagyjuk ezt most. Amit a babáról mondtál, azt hogy képzelted? Nem igazán értem.
- Semmi, csak adnék neki egy nevet.
- Nevet?
- Igen, egy apaságival. Hallottál már róla igaz?
- Igen, és akkor, az enyém marad?
- Persze. Akkor már senki nem veheti el tőled, tőlünk, mert énvelem állnak szemben. Én meg nem hagyom.
- Te ezt megtennéd? - kérdezte döbbenten Kitti. - Miért?
- Igen, meg kell tennem a piciért, a biztonságáért. Meg aztán...,
- Aztán?
- Akkor egy kicsit már összetartozunk, ha másképp nem, a pici miatt, hisz én leszek az apukája. Gondolkozz rajta.
- Meddig kell ezt?
- Szülésig általában jó, ha megvan, mert akkor könnyebb, mint utána. De neked előtte kell, tudod. Ha haza megyek, megbeszéljük jó?
- És akkor úgy hívják, hogy Kereki?
- Igen, Kereki valaki, attól függ, hogy fiú, vagy lány. Most már érted? Na baba, leteszlek, gondolkozz rajta. Bízom benned. Most mondjam, hogy szeretlek? Nem akarok mindent elrontani megint. Vigyázz magatokra. Majd hívlak, ha szabad. Lehet? - kérdezte izgatottan.
- Igen, persze. Vigyázz magadra azért. Kari! - szólt még mielőtt a másik letenné.
- Igen?
- Köszönöm, és ne haragudj. Nem akartam.
- Mit? - Kérdezte döbbenten a férfi, mert nem értette a mondottakat.
- Nem akartalak megzavarni. Arról én nem tehetek, hogy ilyen vagyok. Mire megjössz, elmegyek inkább...
- Ne!!! Kiki kérlek!!? Maradj!! Te semmiről nem tehetsz. Nem tehetsz arról, hogy ilyen szép vagy, hogy amikor látlak, a szemem nem lakik jól veled, gyönyörködik benned. Nem tehetsz róla, hallod? Az én hibám, az én gyengeségem. Nem akarom, hogy elmenj!? Inkább én... Nemsokára kezdődik az iskola, akkor kevesebbet leszek otthon. Úgy már könnyebb. Mondtam, megígértem. Csak had tudjak rólad, rólatok legalább. Nagyon várom már a kicsit. Akárhogy döntesz, akkor is fogom szeretni, ezt nem tilthatod meg. Ha másért nem, a kicsi miatt maradj. Nálam senki nem bánthatja, erre esküszöm!
- Igazad van, maradnom kell. Vigyázz magadra!
- Este hívlak, most le kell, tegyelek.
A kalauz már türelmetlenül állt mellette, hisz annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy észre sem vette. Zavartan nézett körül, s kotorta elő zsebéből a jegyeket, majd remegő kézzel adta át azokat.
- Elnézést kérek, de fontos volt. - Szólt zavartan. A vasutas mosollyal nyugtázta. Károly nem tudta mennyit hallott a kalauz, így rendkívüli zavarában gyorsan átvette és zsebre gyűrte az utiokmányokat, majd felállt és a peronra indult. Nyugtalan és zavart volt. Egész éjjel alig aludt. Állandóan a délután eseménye járt a fejében. Nagyon mérges volt magára, hogy nem tudta türtőztetni, kordában tartani érzéseit. Azon tűnődött, miként hozza rendbe hibáját. Mivel engesztelhetné ki a lányt. Érezte, hogy nem tud a szemébe nézni, mert nagyon szégyellte magát. Megpróbált levelet írni neki, de az sehogy sem tetszett. Így egy verset írt, amely most a lelkében él, amit kell, hogy tudjon. Amikor reggel elindult ösztönösen a lány szobája felé tartott. El akart köszönni tőle, de az ajtó előtt megállt, mielőtt még kopogott volna. "Biztosan alszik még! És mi van, ha látni sem akar?!" - gondolta. Nagyon sajnálta már a délutáni gyengeségét. Szívesen visszacsinálta volna, de hát azt már nem lehet. Így búcsú nélkül lépett ki a lakásból, de azért a papírt becsúsztatta az ajtó alá, bízva abban, hogy megtalálja, és el is olvassa azt. Mivel azonban mindenképpen hallani akarta a hangját, felhívta.
Most, hogy beszélt vele egy kicsit megnyugodott, inkább zavarban volt. Nézett kifelé az ablakon. Nézte a tájat, amint a szerelvény elhalad mellette. A nap szikrázott a vonat ablakán, s ez eszébe juttatta a naplementét. Ahogy a vízben fürdött a nap, ahogy szikrázott a tó. Látta maga előtt Kitti ámulattól tátott száját, ahogy a látványt figyelte. Állt az ablak előtt, s gondolatai visszatértek a nyaralóba. Oda, ahol eddigi életüket töltötték. Próbálta felidézni, vajon melyik volt az a pillanat, amikor beleszeretett a lányba. Melyik? Hiába kutatta azonban az emlékeket nem tudta határozottan eldönteni, hogy melyik volt. - "Úgy általában jó volt!" - állapította meg magában. Teljesen az emlék hatása alá került, s nem tudott tőle szabadulni. Látta a lányt, ahogy fekszik a fűben az első nap. Amikor nem tudta levenni róla a szemét. Azóta is benne van, látja.
Gondolataiból gyerekkori barátja és kollegája riasztotta fel, aki értetlenül figyelte. Elég régen ismerik már egymást ahhoz, hogy tudja, valami történt haverjával, aki soha nem tett dolgokat csinált. Szemmel láthatóan zavart. A telefonálás foszlányaiból kiderült számára, hogy nő van a dologban. Örült ennek, hisz jól tudta milyen rég van már egyedül Károly. Amióta felesége elhagyta nincs komoly kapcsolata, de még rövid sem. Nem igazán tudta miért, úgy gondolta fél talán. Most azonban az elkapott foszlányokból, amik eljutottak füléhez kiderült számára, nem futó kaland, hanem komolyabb kapcsolatról van szó. Észrevette mennyire zavart, úgy gondolta meg kell kérdeznie mi bántja, hisz egész életükben ezt tették. Már gyerekkorukban is megosztottak egymással minden örömöt, bánatot, s mindent, ami erősítette barátságukat. Az elmúlt 25 év alatt mindig közös döntéseket hoztak, ha csak lehetett. Magánéletük is nyitott könyv volt egymás előtt, így most is ezt szeretné. Már reggel észrevette Károlyon a változást, de nem volt idő, hogy megbeszéljék, hisz látta, hogy telefonál, utána meg nem jutott közelébe. Most, hogy ő a családjával külföldön volt, s így nem találkoztak, egy kicsit bántotta is a dolog. Aggódott érte, nehogy valami őrültséget tegyen. Tudta elég régen van már egyedül ahhoz, hogy elveszítse a fejét. Átvillant az agyán az, amikor feleségével hozta össze sorsa, talán akkor volt ilyen. "Igen" - döbbent rá Mihály. Szerelmes a barátja. Megfogta a vállát, mire Károly összerezzent, felriadt.
- Mi van Kler szerelmes vagy? - kérdezte, miután kettesben maradtak a peronon. Károly megismerte barátja basszusát, mély lélegzettel, elgondolkozva válaszolt.
- Igen,....sajnos. - hangjából lemondás és szomorúság érződött.
- Sajnos?? Ezt nem értem! Miért? - Faggatta tovább Mihály, aki nagydarab 38 éves férfi volt. Barna rövidre nyírt hajjal, kerek, ápolt szakállal, mélyen ülő barna szemekkel. Károlytól egy fejjel magasabb férfi csodálkozva nézett barátjára, mert sehogyan sem értette szomorúságát. Ahelyett, hogy örülne, talált végre valakit.
Károly csendben állt egy darabig a tájat kémlelve, majd elmesélte Kittivel való találkozását, s az együtt töltött időt a nyaralóban. Azt, hogy a lány milyen lelkiállapotban van, s hogy 5 hónapos. Ecsetelte Kitti szépségét, hogy még ilyen állapotában is gyönyörű.
- El tudnám vele képzelni az életem, de...
- De...? Akkor?
- Nagyon fiatal. A lányom lehetne, februárban tölti a l8-at.
- Ez gáz öreg!! - Tört ki Mihályból.
- Az. Nagyon gáz. Próbáltam türtőztetni magam, de tegnap már nem bírtam és...
- És?...Mit csináltál?
- Sajnos nagyon nagy hülyeséget. Nagyon bánom, de mit tegyek. - Károly elmesélte barátjának a tegnap történteket. Mihály nézte, s megérezte kétség-beesését, fájdalmát. Ismerte őt, jól tudta, mindig mindent átgondolt, s vigyáz mások érzéseire. Most itt áll előtte zavartan. Ráérzett, hogy igazán nagyon szereti ezt a kislányt barátja. Mit mondjon most? Mivel vigasztalja? Nem talált megoldást erre, de tudta megpróbálja megakadályozni, hogy Károly olyat tegyen, ami tilos. Amiből baja származhat.
- Tartsd magad távol tőle, legalábbis egy darabig.
- Tudom, Misu, tudom! Megpróbálok itt maradni egész augusztusban, ha a suli elkezdődik, az úgyis minden időmet leköti. Tudod, az osztályfőnöki tennivalók, a kreatív órák. Talán akkor könnyebb. Ez az én formám! Annyi év egyedüllét után találok valakit, aki kíváncsi rám, akit érdekel, mi van velem, akivel megtalálom a közös hangot, és tessék... Miért Misu, miért? Mit vétettem?
- Tényleg komolyan beleszerettél ebbe a kis csitribe. Az apaságit jól meggondol-tad?
- Igen, csak így tudom megvédeni a picit, mert előbb megszületik, mint ahogy Kiki nagykorú lesz. Tudod a jogszabályt! Te is így tennél, ne is tagadd! Elég régen vagyunk már haverok, ismerlek jól.
- Igaz, - felelt elgondolkozva Mihály - aztán lehet, hogy a kicsi még kapocs is lesz köztetek.
- Lehet. De nem akarom, hogy csak a gyerek miatt legyen velem. Tudod mi volt Irénnel is. Én nagyon szerettem, de csak én! Tudod. Szeretnék végre őszinte szerelmet kapni, hogy engem is szeressenek, magamért, érted? Azért, aki vagyok. Így közel a 40-hez már nem is lehet engem szeretni? Mond?!
- De én szeretlek haver! - Próbált viccelődni Mihály, hogy kimozdítsa barátját ebből a nemszeretem állapotából.
- Ja, már 25 éve, tudom. De mit szól hozzá a nejed?
- Tudod, elviseli a burádat, te őrült spanyol! - Ölelte át barátját. - Azért csak vigyázz! Ne feledd, az idő nekünk dolgozik. Majd kialakul, addig hűtsd le magad. Gyere - elindult befelé - a srácok már nem bírnak magukkal.
S valóban, bent dúlt a jókedv. A gyerekek egymás után játszották a dalokat, amit tanultak tőlük a kreatív órákon. Határtalan jókedvük volt, s amikor meglátták tanáraikat, örömrivalgással üdvözölték kedvenceiket. Ez alatt a 2 év alatt, amióta ide járnak, és Károly az osztályfőnökük, teljesen más megvilágí-tásban látják az iskolát. Egyszerűen szeretik. Károlynak sikerült elérnie, hogy az ő osztálya lett az iskola legjobbja. A gyerekek nem tudták miért, de ragasz-kodnak osztályfőnökükhöz, nagyon szeretik. Annak ellenére, hogy Károly szigorú volt, megkövetelte a teljesítményt, de jutalmazott is. Kialakított egy ösztönzőrendszert, amit a gyerekek is elfogadtak, s ami biztosította számukra a kibontakozást. Az vehetett részt a kreatív órákon, akinek hármasnál csak jobb jegye van. Eleinte nehezen ment, mert azért be-becsúszott egy-egy rosszabb jegy, de ilyenkor a tanulópárok intenzív segítségével sikerült kijavítaniuk, hogy részt vehessenek a zenetanulásban. Ha valakinek kívánsága volt, azért hajtott, hogy az ő kívánság számát tanulják meg előbb. Így nemcsak, hogy jó jegyeket szereztek, hanem még a kívánságlista is bővült. A srácok egy-egy hosszabb, húzósabb nap után kitombolhatták magukat a zenében, így ebben is előrehalad-tak. Egy idő után már észrevehető volt az osztályátlag emelkedése. Mivel mindig jó hangulatúak voltak ezek az órák, mindenki felszabadultan tért haza. A gyerekek arra, törekedtek, hogy ne hiányozzanak. Annyira szerették ezt, hogy a tábori időt is úgy alakították ki, hogy kedvenceikkel tudjanak jönni. Jól tudták, az énektanáruk és osztályfőnökük 25 éve barátok. Együtt zenéltek még a középiskolai zenekarban és utána is hosszú ideig. Sokat beszélgettek a barátság-ról Károllyal, az osztályfőnöki órákon. Ismerték már annyira, hogy tudták, valami bántja őt, így elhatározták, felvidítják. Lassan előkerültek a hangszerek is, remélve, hogy tanáraik játszanak. Azt nagyon szerették, ha ők ketten belekezdtek.
- Tanár úr írt a nyáron dalt? - kérdezte egy gyerekarcú fiú.
- Igen, majd a táborban tanulunk egy párat, most kevés az idő. - Károly erőt vett magán, nem akarta, hogy a srácok lássák zavarát, bánatát. Azt ő nem tudta, hogy a telefonbeszélgetés is eljutott hozzájuk. Úgy gondolták, nem szólnak róla. Amíg a peronon volt megtárgyalták, amit hallottak, de biztosak voltak abban, hogy megbeszéli velük, ha jónak látja. Így most a jókedv volt a cél, hogy tanáruk jókedvű legyen.
- Énekelje el Karcsi bá'. Játssza el!? - jött az igény minden honnan, így Károly belekezdett. Megpengette a gitárt, s kellemes basszusán énekelni kezdett.

" Mondd meg, hogy mi lesz velem,
Mondd, meg ki fogja a kezem.
Mondd, ha még nem is vagy enyém
Mondd, hogy mégis van remény. "

Mihály ölébe vette a gitárt, s megpróbálta átvenni a ritmust, s pengetni kezdett. Ez így ment náluk már azóta, hogy nyolcadikban egy bulira heccből összeálltak. Akkor egyikük sem gondolta volna, hogy az egy előadásra toborzott zenekar megél, s sikeres lesz. S, hogy ők ketten egy életre barátok lesznek, mert az óta elválaszthatatlanok. Egy gímibe iratkoztak, mindketten ugyanazt a pályát választották. A különbség csupán az volt, hogy míg Mihály énektanár lett, Károly a matekot választotta. Mindig is szerette a matematikát, s mivel jó feje is volt így soha nem okozott gondot egy-egy komolyabb feladat sem. Eleinte mindketten a zenélést űzték, Mihály basszusgitározott, Károly dobolt. Később azonban már inkább tanítottak, de hiányzott nekik a zenélés, így beindították a zeneszakkört kísérleti jelleggel.
A gitár hangja bejárta a kocsi minden zugát. Egy idő után mindenki körülöttük ült, s áhítattal hallgatta őket.

"Mondd látom-e majd mosolyod,
A képzeletem előtt osonót?
Amitől örömöm lesz fényes,
Nélküled mégis mire leszek képes?

Szemeim bármit is látnak,
Csakis Téged kívánnak.
Elmémmel is sejthetem,
Szívem el nem rejthetem. "

A gitáron az utolsó hang is elhalt, de Károly csak ült maga elé meredve. Látható volt, hogy gondolatai máshól járnak. "Vajon megtalálta-e a verset?"- futott át az agyán. Igaz, az ajtó alá csúsztatta, amikor eljött, lehet, hogy később talált rá. "Majd este megkérdezem". Eszmélt, hogy mindenki várakozón nézi, így belekezdett egy újabb dalba.

" Fák, virágok, fény, és a lélegző hajnalok,
Ölelő esték várnak, ha Te is akarod.
A törékeny múltból a megszépült jövőbe,
Az öröm és boldogság hálóját szövőbe. "

Mivel a vonat a céljukhoz ért, így abbamaradt a dal.
- Majd a táborban folytatjuk - állt fel.
Az úton a tábor felé Károly csendben ballagott barátja mellett, akit az iménti dalok foglalkoztattak. Szerette haverja verseit. Általában ő írta annak idején is a dalok szövegét, de mostanában ritkán születtek újak, így most meglepte ez a két új szöveg.
- Ezeket mikor írtad, még nem is láttam őket?
- Az éjjel nem tudtam aludni. Nagyon bántott. Valahogy most jó volt írni. Csak még nincs mindegyik kész.
- Akkor nekem is lesz dolgom végre.
- Ezt akartad nem? Mostanában nem tetszett, amiket írtam, így eldobtam őket. Van ilyen, tudhatnád. A hangszerelés úgyis a te dolgod.
Így dolgoztak ők, az "öregek", ahogy diákjaik hívták őket, s nagyon élvezték a munkát. Mindig örömmel dolgoztak, de előfordult az is, hogy nem születtek újdonságok, mert Károlynak nem volt hangulata hozzá. Ilyenkor Mihály általában tudta, barátja mélyponton van, ezért örült most ennek, mert sejtette ismét a régi lesz cimborája.
Ez alatt az egy hét alatt, míg Károly lent volt teljesen megnyugodott, lecsillapo-dott. Úgy gondolta, nem lesz baj, ha a tervezett időben megy haza. Az igazság az volt, hogy szerette volna már látni a lányt. Igaz, az esti telefonbeszélgetés Kittivel nagyon kellemes, és hosszú volt, de érezte, rettenetesen hiányzik.
- Nekem is hiányzol. - Mondta Kitti egy ilyen beszélgetés alkalmával.
- Ezt most komolyan mondtad? - Lepődött meg Károly.
- Igen, nagyon egyedül vagyok.
- Baba, nem lehetek mindig veled, bár én nem bánnám, tudod. Gondolj a picire, ő veled van.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2007-03-14 15:43:18

Nekem az tetszik az egészben a legjobban, hogy jól szerepelteted a figuráidat. Nem csapongóak, jellemük állandó és ki lehet következtetni, mit fognak tenni, vagy mondani, persze nem teljesen, különben unalmas lenne.
Üdv.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)