(Ária az Operaház Fantomjából)

Christine:
Elnúlt már, elmúlt hű vágyunk
a szenvedély elszállt.
Mégis fáj, fáj sok emlék,
ha szívem rád talál.

Hisz tudod jól, nincsen oly szerelem,
mi örökké egybefűz,
bennem mégis ott ég folyton
a régi, lázas tűz!
Szállnak évek, sok nyár jő, s te elhagytál tán,
de ne feledj el végleg, gondolj rám...
Gondolj rám, ha szavam megszólít,
minden hang zenél!
Átkarol egy mámoros érzés,
lelkünk szárnyra kél!
Gondolj rám, te légy a szerelem,
mert rabság az, mi engem vár,
de karjaid közt, érzem,
nem érhet gond már!

Roul:
Képzelgés! Nem, hisz' ez Christine!
Éljen! Éljen!
Történt rég, elmúlt már sok-sok év,
hiszen ő gyermek volt még, lám,
most újra elvrázsolt, e bájos, tündér lány!

Christine:
Meghal majd lassan a szerelem,
mint tavasszal jégvirág!
De szívem nem feled el téged,
emlékszik még rád!