HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 37

Tagok összesen: 1921

Írás összesen: 51393

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-04-02 10:09:35

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: Szőke-Tasi KatalinFeltöltés dátuma: 2006-03-26

Eszter

November eleje, hűvösebb idő volt. A legtöbben ilyenkor hagyják abba az evezést, ám ez a lány ekkor ment először edzésre az anyukájával. 15 évesen? Minek oda anyuka?! A lány rettegett. Zöldesszürke szeme az uszodát kémlelte. "Mi lesz, ha itt vannak? Nekik is háromkor van edzésük. Mi lesz? Úristen, mit fognak gondolni?! Ha megtudják..."
Befordultak az uszoda mellett és továbbmentek a Margitsziget budai oldalán. A vörös téglás épület kérdőn nézett a lányra. "Itt hagysz? Kétéves korod óta én vigyáztam rád. Sokszor elmentél, de mindig hazataláltál. Imádsz úszni. Hova mész hát? Miért?"
A műugrómedencétől csak rács választotta el az utat. A lány alig merte, de mégis odasandíott. Ott voltak. Pont akkor ugráltak be a többiek a medencébe. Bár igazi barátra nem lelt közöttük, mégis úgy érezte, megcsalja most őket ezzel. De már nem volt mit tenni.
Elérték a régi, kopottassárga házat, a falakat benövő borostyán már jelezte a tél közeledtét, alig volt pár zöld levél raja. Beléptek a kapun. A ház uszoda felé néző oldalán üvegajtó nyílt egy kis beugróból, melynek falán különböző hirdetmények sokasodtak. Az ajtón túl jobboldalon egy lépcső, szemben egy hatalmas tükör, baloldalt pedig két ajtó fogadta őket, egy-egy lány- és fiúfejet ábrázoló plakettel. A kis újonc már remegett. Most neki be kell mennie oda, és mindenki őt fogja nézni. Ezen anyja jelenléte sem segített. Végül neki kellett bekopogtatnia a lányöltözőbe, és kihívnia az edzőt, egy bizonyos Kovács Dórát.
Kedves, evezősnek meglehetősen alacsony, harminc körüli nő jött ki. Látszott rajta, hogy örül az új embernek. Az anyuka persze már rá is kezdte. Mindig is így volt ez, lányának szorongását alighanem ez is előidézhette, ugyanúgy, mint kicsit kövérkés alakja, és veleszületett maximalizmusa. Most is pont erről beszél. "Jaj, ne, most ez miért fontos? Anya, én nem is vagyok szorgalmas, kitartó meg végképp nem." Nézz csak rám, mindjárt összeesem. Na ebben igazad van, tényleg versenyezni szeretnék végre. Mi, hogy lenne valami nyolcas? Az jó, de... Micsoda? Nem, dehogy akarok én bemenni az öltözőbe. De ha már bent vagyunk, legalább ne... Ki az az Eszter?!"
Mosolygós, hosszú, barna hajú, kissé szeplős lány fordult oda. Piros, kiscicás póló volt rajta, és már vitte is a megszeppent Évát az udvarra. Hatalmas platánfák álltak még ott akkor, és egy lapos, keskeny, sárga épület. Ez újabb volt, mint a nagy ház. Ide igyekeztek, a kondiba.

Három év telt el azóta, hogy Éva először átlépte a klub kapuját. Sok minden történt, a kezdeti kételkedés után visszatért az uszodába, majd újra az evezősök közé. Ez a kopott épület lett az otthona, meg persze a két úszóház.
A kisebbik felé tartottak most Eszterrel, izgatottan beszélgettek, míg a kapuval szemben lévő lépcsőn haladtak a stég felé. Sokat készültek, az új edző is sok reményt fűzött hozzájuk. Ők voltak a DNHE női ifjúsági kormányos nélküli kettese, és reményeik szerint a jövő évi bajnokok is.
Edzés végeztével, ahogy már fél éve tették, együtt mentek enni vagy moziba, vagy csak beszélgettek. Éva elmélete az volt, hogy "mi azért leszünk jók, mert azért evezünk együtt, mert barátok vagyunk, és nem azért vagyunk barátok, mert együtt evezünk". Vízre szálltak, és a zöld hajóban hamarosan eltűntek az Óbudai-sziget melletti 'kiságban'. Barátság ide vagy oda, most a győzelem volt a legfontosabb.

Hosszú volt a tél, még hosszabb a derékfájással töltött idő. Ám a csepelieknek való visszavágás mindennél fontosabbnak látszott, mikor megérkeztek Szegedre. Persze a szokásos problémák ilyenkor is felmerültek, de most úgy tűnt, minden rendben lesz.
A két csíkos pólós lány feltette a kezét, mikor a nevüket olvasta az indítóbíró. Beeveztek a pályára, és ami ez után történt, az maga volt a csoda. A derékfájás és a kevés edzés ellenére úgy tűnt, ezen a versenyen végre nem hátulról lesznek elsők.
A csepeliek kicsit lemaradtak, persze a fecesek elhúztak a győriekkel együtt ("á, a győrieket simán megveritek, ők serdülők"). Még mindig nem hozták fel, sőt egyre jobban lemaradnak!
Még mindig...
És...
Dudaszó, fröcskölés, ordítás. Harmadik hely.
Amikor legutóbb itt harmadikok lettek, Eszter sírt a dobogón. A bajnokságon a nyolcasban ez utolsó helyet jelentett. Akkor Éva megígérte neki, hogy jönnek még úgy ide, hogy örülnek neki. Most ő sírt, mikor a bevonulózenére elindultak a dobogó mögé.

A kemény nyár eleji felkészülés a bajnokságra, és az élet két lányt sújtó egyre keményebb csapásai kimerítették minden lelki energiájukat. Utáltak már ők mindent és mindenkit, de leginkább az evezést. De a legtöbb csapattal szemben náluk nem jelentkezett az ilyenkor szokásos másikban való hibakeresés. Ha egy sikercsapatnak nem megy jól, akkor ott veszekedések vannak, és előbb-utóbb kiutálnak valakit.
Ez a két lány más volt. Ők egymásba kapaszkodtak, és bár néha veszekedtek, soha sem a másikat hibáztatták. Sőt, még bűntudatuk is volt, amiért elrontották a másik versenyeit. Fejben egyértelműen Éva volt erősebb. Mint tipikus vezérevezős és csapatkapitány, jól szervezett végül két csapatot csupa új emberből, és olyanokból, akik kevesebbet jártak edzeni. A 'jók' társaságán kívül estek ugyan a vizen, velük is őszinte kapcsolatuk volt. Ám a két lányban már megvolt a dac, és a rengeteg keserűségtől nem tudtak igazán örülni ezeknek az apróbb sikereknek.
A bajnokságra indulás előtt már az is megfordult Éva fejében, hogy nem megy el Szegedre. Kétszer egy évben tartanak evezősversenyt a pályán, és az egész várost imádta, de inkább tett volna keresztbe azoknak, akik őt hátráltatták, mintsem pontokat szerezzen nekik a klubok közti pontversenyben. Eddig mindig boldog volt azon a helyen.
Előbb leutaztak, és a pályán készültek akkor is, mint minden évben. A bajnokság három napig tartott, péntektől vasárnapig.
Csütörtök este, mikor visszaértek a szálláshelyre, a kislányok izgatottan fogadták őket, és a szobájukba ráncigálták. Réka, a legkisebb, de legnagyobb szájú lány már hadart is valamit arról, hogy az edzőjük, Péter biztos nagyon le fogja szidni őket.
Végre felértek a harmadik emeletre, és a folyosó végében meglátták az izgalom okát. Réka lepedőjére óriási betűkkel felfestették: HAJRÁ DANUBIUS!
Éva érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Ma már eleget sírt, és sikerült is némi fegyelmet erőltetnie magára, ahogy a kislányok rajongva körbeállták őket, és egymás szavába vágva mesélték, hogy az 1500 méternél magasodó toronyba fognak felmenni, kilógatják a lepedőt, és nagyon fognak kiabálni. Eszter látta, hogy Évának már nincs sok hátra, ezért bevonszolta a szobájukba. A feketére festett hajú lány az ágyára rogyott. Réka természetesen utánuk jött, és a hét elején nővérévé avatott Éva mellé ült.
-A lepedőt nektek csináltuk. Nektek szurkolunk, nem Zsófiéknak, mert ők úgyis nyernek.
Éva átölelte a duci kislányt, és tudta, hogy már úgysem tudja visszatartani. Úgy eredtek meg a könnyei, mintha a délelőtt rájuk esett felhőszakadás minden cseppjét magába szívta volna, és most könny formájában újra szabadjára engedte őket.
"Nem érdemeljük meg ezt a szeretetet. Hiszen otthon alig beszéltünk velük, és itt sem sokat. Jó, persze, próbáltam barátkozni, de öt-hat évvel fiatalabbakkal nehéz. Tudom, hogy nagyon ki fogunk kapni holnap. Nem is ez bánt már, hogy az álmainkból nem lehet semmi. Ennél sokkal jobban fáj, hogy ezért a szeretetért nem adhatunk cserébe semmit, a szurkolás minket nem fog előrébb vinni. Az csak annak segít, akinek van miben. Nem maradtunk ott a mezőnyben, ahol voltunk, de most azért kell holnap mégis megmutatnunk mindenkinek, hogy mi is itt vagyunk, mert ezek a kislányok nagyon szeretnek minket. Értük kell húznunk. Ők tulajdonképpen olyanok, mint a focicsapatok szurkolótáborai. Kár, hogy mi is csak ott tartunk, ahol a magyar foci tart a nemzetközihez képest."
Eszter előásta a sportszatyrok mélyéről a fekete hajfestéket. Éva még otthon befestette magának, ő pedig megkérte a négyes egyik tagját, Kittit, hogy csinálja meg neki.
Végül izgatottan hajtották álomra a fejüket átrendezett kollégiumi szobájukban. A négy ágyat összetolta a négyes, persze ezért reggel mindenki félig a másik ágyán ébredt. Kivéve Kittit, aki a szélén aludt, és intenzíven rugdosta vissza Nórit. Ők már tegnap reggel elkérték a biciklit két fiútól, hogy kísérhessék csapattársaikat.
Éva számára az éjjel nem hozott pihenést. A másik három lány ijedten riadt fel, mikor azt kiabálta: "Ne! Ne!"
Reggel mégis kipihenten ébredt. Kereste, és végül egy kupac vizes ruha, más szóval szakmai ártalom alatt meg is találta a fehér hajfestékszórót. Azon őrült ötletét készültek most megvalósítani, hogy a klub színeire, azaz fekete-fehér csíkosra festik hajukat. Miután mindennel elkészültek, és a folyosón mindenki lefényképezte őket, elindultak a pályára.
A nap narancssárgán sütött, és pokoli meleget ígért délutánra. A döntő egykor volt. "Ha eljutunk odáig..." Éva nem merte befejezni magában a mondatot.
Amint megérkeztek a pályára, nekiláttak az ilyenkor szokásos teendőknek. A hangár, ahol a hajókat tartották, Kelet felé nyitott volt, a reggeli napfény megcsillant a villákon, és a fényesebb hajókon. A zöld hajó már várt rájuk. Eszter szokásához híven odarohant, átölelte, megsimogatta a hajót, és még egy cuppanós puszit is nyomott a bal oldalára, tudniillik ő ott ült. Ezt a fajta hajót, a perort úgy kell elképzelni, hogy a két evezősnek egy-egy lapátja van, és az egyik jobbra, a másik balra evez. A legtöbb hajónak neve is van, a lányokét nemes egyszerűséggel 'Zöld'-nek hívták. A rendes nevére már senki sem emlékezett.
A hajómosás, szárazföldi bemelegítés, és a szorgalmas derékkrémezés után a pálya végén elhelyezett stégek felé vették az irányt. Először csak a lapátokat vitték. A feces lányok már szaladtak is, ahogy meglátták őket.
- Te Eszter! Szerintem ezeknek az a kabalájuk, hogy elsőnek menjenek vízre. Mi szólsz? Ne siessünk eléjük?
- Minek?! - válaszolta Eszter, aki már eléggé ideges volt ahhoz, hogy csak ezt az egy embert viselje el maga mellett. Ez persze nem jelentett feltétlen kedvességet, de Éva a kezdeti kiborulások után már megszokta, hogy társával ilyenkor úgy kell bánni, mint a hímes tojással, és még csak véletlenül sem szabad észrevenni a gonoszkodó hangvételt, mert úgysem gondolja komolyan.
Ők is fogták a hajót, és elindultak. Festett hajuk nem kis feltűnést keltett. A danubiusosoknak "kötelező" volt a csíkos evezősdressz és a fekete-fehérre festett körmök, de ez a látvány teljesen szokatlan volt.
A két lány elindult a rajt felé. A halastóként is működő pálya szélén pecázó szegediek meglepetten nézték a sok hajót, és teljes közömbösséggel viseltettek az iránt, hogy itt ma egész éves megfeszített munkájuk érdemességét próbálják igazolni maguk előtt a legkülönbözőbb emberek.
A megszokott csúszás már ilyenkor negyedórányira rúgott, a kettesek versenyének tagjai között tapintani lehetett a feszültséget, amint ott köröztek vagy rajtokat gyakoroltak.
Éva még mindig reménykedett. Bízott benne, hogy kárpótlást kap a sok szenvedésért. Nem csak maga miatt reménykedett. Tudta, hogy társa még sohasem állt középen eredményhirdetéskor, és szeretett volna valami ehhez hasonló boldogságot szerezni neki. Ha az előfutamból bejutnának a döntőbe, akkor az csoda lenne, és persze igazolnák magukat a többek előtt.
A bíró az első előfutam résztvevőit szólította. Éva vett egy mély levegőt, és a kettes pályára kormányozta a hajót. "A kettes a szerencseszámom, és a Szegedi Nemzetközin is ezen a pályán lettünk harmadikok." Egyszerre hihetetlen erőt érzett magában.
A bíró felemelte a piros alapon fehér átlós zászlóját, és amint leengedte, nyolc fiatal lány teste feszült neki az előttük álló 2000 méternek. A fecesek, a győriek és a szolnokiak voltak az ellenfelek. Sokat gondolkoztak rajta, hogy lehet az, hogy hirtelen megduplázódott a mezőny. A döntőbe hat egység juthat, mindkét előfutamból három. Csak egy csapatot kell megverni. Csak egyet.
A rajt nem sikerült jól. Nóri, Kitti, meg a többiek edzői tekertek mellettük. Nóri mindig is hangos volt, most viszont a Dóm téren is lehetett hallani, ahogy ordított.
Hajtottak, próbáltak visszajönni a többiekre. Éva hallotta, ahogy Eszter levegő után kapkod mögötte, és gondolatban bíztatta párját. A hajó azonban nem gyorsult, hiába volt a sok edzés.
Féltávnál egy régi hangot hallott, mely azóta már több ezer kilométerrel arrébb csalt mosolyt az arcokra. "1000-nél mindenki gondoljon a kedvenc számára!" Éva gondolt. Eszébe jutott a régi csapattárs kedvenc dala, de nem erőt adott, hanem kétségbeesést hozott számára. Anna kiabálása hozta vissza a jelenbe. Még mindig nem látta a többi csapatot, de nem nézett hátra.
Egyszer csak vékony hangú visítást hallott, és kinézett balra. Réka. A lepedő. Gyerünk!!! Akkor végre megtört a jég. A hajó elindult, úgy döntött, a döntőbe repíti két utasát. Beérték a többieket, a győriek alig két csapásnyival voltak előttük. Mégis sikerülhet! Sikerülni fog! KELL! Semmi más nem létezett többé, csak a zöld hajó, a csíkos lapát, és az utolsó száz méter.
Már csak tíz csapás...
Dudaszó...
Még hat...
Újabb duda...
Kettő...
Duda...
És a negyedik...

A nap ugyanúgy sütött, az ég ugyanolyan kék volt, mint nyolc perccel ezelőtt.
Nyolc perc.
De van, akinek kevesebb ideig tartott.
A bemondó hangja kérlelhetetlen volt.
- Az első előfutamból a döntőbe jutottak: Ferencváros, Szolnoki Sportiskola, Győri Vízügy Spartacus.
Éva lehajtott fejjel hallgatta. Nem tudott megszólalni. Levegőt sem igen kapott, de ezt nem vette észre. Ilyenkor mindig Eszter szokott mondani valamit, vagy csak megsimogatja a hátát. "Most is itt van, még itt kell lennie, hiszen nem borultunk be."
Volt valami bizonytalanság ebben a gondolatban. Úgy tűnt, mintha a hajó kettétört volna, és végtelen szakadék tátongana az egyes és a kettes hely között. Az a szeretet, amit mindig magukkal vittek, és ami talán plusz súlyt jelentett a hajóban valahol ott maradt a célvonalon. Vissza kéne menni érte... De ott sincs már. Eltűnt.
Éva úgy érezte, lelke helyén egy fekete lyuk tátong, elnyeli az egyre jobban perzselő napsugarakat, és nem marad semmi. Már tényleg nincs semmije.
Hirtelen felkapta a fejét. Meghallott valamit a háta mögül, amit azelőtt sohasem.
Eszter sírt.
- Azok a szemét győriek! Elindulnak Győri Kupán, aztán...
Ez már két másik lány volt.
Kikötöttek, felvitték a hajót. Még mindig nem szóltak egymáshoz. Esztert rögtön körbevették a többiek. Vigasztalták, és Éva úgy érezte mindenki rá haragszik a történtek miatt.
Evezős évei alatt, nagyrészt Eszter hatására elmúlt szorongása és kishitűsége. Ez most mégis kezdett a felszínre kerülni, de olyan zavaros volt minden. Remegett a fáradtságtól. "Akkor én most... egy kicsit... leülök..." A beton hideg érintésére még emlékezett, aztán semmire.

Az orvosi szobában tért magához. Hűvös volt, az orvosok pedig rendesek. Még sosem hozták ide azelőtt. Ahogy kezdtek visszatérni az emlékei, úgy érezte magát egyre kellemetlenebbül. Szóval mégis megtörtént. Annyi minden van, ami ellen az ember tenni akar, kényszeríti valamilyen erő, de mégsem tehet semmit. Kissé megemelte a fejét. A kezéből kilógó cső útját követve egy meglehetősen nagy infúziós üvegre esett a pillantása. Rettegés töltötte el.
Az onkológiai intézetben látott hasonlót. Apa... Könnyei végigfolytak az arcán. "Csak egyszer látott evezni... akkor is utolsók lettünk..."
Az egyik orvos kinyitotta az ajtót. Legalább húsz lány tódult be egyszerre, fekete-fehérbe borítva az orvosit.
Eszter rohant oda hozzá elsőnek.
- Jól vagy?! Nem engedtek be, azt mondták, pihenned kell. Felvittük a hajót, épp csak leraktuk a bakra, és elterültél. Mindenki futamon volt, vagy ment fel, végül két szegedi fiú segített idehozni. Már két órája ki vagy ütve, sőt több. Úristen, az egy... tű? - mindezt rettentő gyorsan mondta, Éva viszont értette. Meglepetten nézte a körülötte sokasodó aggódó arcokat. De a többi elmosódott, ő csak Eszterét látta.
- Akkor... nem haragszol? - kérdezte tétován.
- Miért haragudnék, te csacsi?! - Eszter is sírt.
Éva felült, elügyetlenkedett a csővel, majd egymás nyakába borultak.
Sokkal többet nyertek a végül minden számban győztes győrieknél.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 78. címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) Lumba és az oltás című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel Lumba és az oltás címmel

hundido bejegyzést írt a(z) A bevált terv című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A bevált terv című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A bevált terv című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel rakoncátlan automata címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) keresztútnál című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) keresztútnál című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) keresztútnál című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) ami lehetetlen az kizárt című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) ami lehetetlen az kizárt című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 1. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 1. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A bevált terv című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Bonbonfekete viola című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Bonbonfekete viola című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A bevált terv című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)