Benyomom a tévét, jönnek a sztárok,
Reggeltől estig folyton csak ők.
Kikent és kifent léhütő bábok,
Zseléhajú csávók, vinnyogó nők.

Röppen a pletyka, indul a bulvár,
Itt van egy kacsa, nincsenek tények.
Mire föl kapjuk, oh, bárcsak tudnám,
Mert én ezt már nem értem tényleg.

Lehetsz te Győző, lehetsz te Gáspár,
Lehetsz te Pákó, lehetsz te Lázár,
Lehetsz te Kiszel,lehetsz te Csonka,
Egyet nem értek, hogy kerül oda?

Nem egy müsor ócska botrány, bizony,
Alulról sem nyalják meg a lécet,
Odakapcsolni sem más, mint iszony,
Elég meglátni egy, két, há képet.

Jönnek a libák, gágoknak vadul,
Állatkert van, csakhogy rácsok nélkül.
De mielőtt még én maradnék alul,
Lenyomom, igy döntöttem végül.

Lehetsz te Balázs, lehetsz te Móni,
Lehetsz te Sas, lehetsz te a Józsi,
Lehetsz te bárki, mondvacsinált sztár,
A csillag az csillag, az nem leszel már!