A világtól távol egy csendes
szobában írom verseim.
Hazámtól távol egy idegen
ország ismeretlenjében.
Az én verseim nem az álmok
kusza végtelenjéből, hanem
a valóságom szigorú
törvényeiből, előre
megrajzolt rendjéből, előre
megtervezett képeiből
születnek. A múlt romjait
elfeledve építek egy
szebb jövőt, ahol nincs hazugság,
gaz cselszövés, csak szeretet.
Ahol majd megfogod a két kezem,
én mosollyal felelek neked.
De most még a tűz és a jég
szörnyű nagy csatát vívnak velem.
Még most hiába énekelek
szó-virágokat szíveknek.
Hiába énekelek szépről
a primitív embereknek.
Hiába állok ki a fényre,
a katedrális tetejére
üvöltve, hogy hallgassátok
meg dalom, álljatok már meg!
Nem kell acsarkodás és mocskos
hazugság! Nézz embertársad
szemébe őszintén, tisztán!