Nem kutyának való élet ez.
A drótszőrű, vörös kiskutya bánatosan ült vissza megszokott helyére. Megint elvittek valakit. A kint mosolygó kislány és kisfiú egy egészen apró szőrgombolyagot dédelgetett. A szülők váltottak pár szót a gondozóval, aztán elindultak haza.
Haza. Milyen is lehet az? Bár a kölyökkutyáknak fenntartott részen helyezték el, a kutyus tudta, hogy túl öreg ő ahhoz, hogy így babusgassák, és túl fiatal, hogy a nagyokat megillető bánásmód járjon ki neki. Érte sosem jött senki.

- Ez lesz az. Ennek kell lennie.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Na mi lesz, nem mész be?
- Hát... nem mennél inkább te előre? Mi van, ha mégsem ez az?
- De ez az. Menjél!
Bementek mindketten. A fiatal pár a gondozókhoz ment.
- Kölyökkutyát szeretnénk.
Miután a formaságokat elintézték, az egyik gondozóval hátraindultak a kennelekhez. A kis vörös örömében ugrálni kezdett. Mindig abban reménykedett, hogy érte jönnek. De ezen a lányon érzett valamit. Amit minden kutya érzett rajta, és amiért mindegyikük kedvelte. Nem tudták maguk sem, mi az.
A kutyus mindig rohangált, ha új gazdik jöttek, próbálta felhívni magára a figyelmet. De... Miért megint a kicsiket? A fekete szőrcsomó iránt a lány nem lelkesedett túlságosan. Az ugráló vöröske már az elején felkeltette az érdeklődését.
- Nem lehetne inkább őt?
A kutyus el volt ragadtatva. Reszketett, amíg a papírokat intézték, gyógyszerszagot érzett. De végül kiléptek a nagykapun, és tudta, hogy most kezdődik életének boldog korszaka.

Sokat kóvályogtak a városban, de végül csak eljutottak az Örs vezér terére. "Baba". Úgy ragadt rá a név, hogy észre sem vette egyikük sem. A kutyus talán bele sem gondolt, mit jelent ez. Csak azt figyelte, ahogyan a lány eltűnt egy nagy valamiben, eztán visszajövet rágcsálnivalót hozott neki.
Lakmározás után figyelt csak fel a nyakán körbe-körbe tekergőző valamire. Annyira vékony volt, hogy a nyakörv a legkisebb állásban is lötyögött rajta. A kutyák körében a nyakörv a gazdához tartozást jelentette. Most neki is van. El sem merte hinni.
Újdonsült gazdiával és annak óriási barátjával egy nagy zöld izé felé közeledtek. Elbúcsúztak a fiútól, és beszálltak a dobozba. Még nem gyanakodott. Hirtelen az egész elkezdett remegni, rázkódni és haladni. Baba rettegett.
A lány vigyázva hajolt le, és a fülébe suttogott. Nem értett ugyan embernyelven, de biztos volt benne, hogy nem eshet baja. Eddig az emberek jobbára kiabáltak vele, vagy figyelemre sem méltatták. Hja, kérem, a menhelyen nem érnek rá a kutyalélek mélységeivel foglalkozni...
Nagy sokára megérkeztek. Legalábbis a zötyögő, zöld szörny gyomrából kiszálltak. Akkorra Baba már nagyon elfáradt. Forró augusztusi nap volt, ő utoljára a menhelyen ivott. A lány fölkapta az ölébe, úgy indultak az erdő felé.
- Azért erre megyünk, mert nem akarom, hogy a buszon is megijedj.
Az út fele táján Baba már mozgolódni kezdett. Inkább gyalog ment. Lassan elértek a meredek lejtőhöz. A lány egy pillanatra megállt, és a kilátást nézte. A távolban a Budai-hegyek, lefelé a homokos út terült el. Hogy szeretett azon a meredek lejtőn biciklizni. Amikor még kislány volt, nagyszülei háza volt a paradicsom. Kétévesen kérte, és meg is kapta a telket, nyuszival, cicával és kutyával.
Borkától nagyon félt. Kicsik voltak mindketten, és Borka végül elintézte, hogy ne féljen a kutyáktól.
Telt-múlt az idő, Borka anya lett. Bundit végül elajándékozták, de Döme itt maradt. Közben elmúltak a gondtalan nyarak, a diófa alatt heverészés. Borka megöregedett, és beteg lett. Még az utolsó találkozáskor is bátorítóan nézett a lányra.
Akkor valami megváltozott. Felborult a rend, Döme még félénkebb lett, ami egy ijesztően csúnya és nagy keverékkutyánál viccesnek is tűnhet. A nagyszülők sem úgy gondozták már a kertet.
Végül Döme félénksége áldozata lett. Itt nem csak szilveszterkor volt szokás a petárda, a gyerekkori barátok rossz társaságba keveredtek, ez felkavarta a környék békéjét. A kutyus rettegett, a fiúk bedobták a petárdát a kerítésen, Döme pedig futott, ameddig csak tudott. Sosem látták viszont.
A kertet most végképp elborította a gyom. A nagyszülők már nem érezték itt olyan jól magukat, inkább Pesten maradtak. Csak a legszükségesebb időt töltötték a telken.
A lány pár napja jött rá az okára. Egyedül voltak. Ők már nem jártak ki, a barátaikkal találkoztak. Micu, a cica inkább vadászik, semmit otthon ül. Kutya kell ide. Olyat akart választani, amelyik életvidám, és felrázhatja őket. Sikerült?
A déli nap kegyetlenül perzselt, a domb tetején ott állt a lány, mellette egy kicsi kutya ült. Az övék volt a világ. Egyszerre kezdtek el rohanni. A lejtőt két földút keresztezte, az első viszont nem folytatódott, hanem a "tanya" bejárata volt. Idáig rohantak, majd a lány kinyitotta a kaput. Meglepetés volt, hogy jön.
- Csöndesen! Csak menj be a konyhába - azzal a pincében levő nagyobbik konyha felé terelte Babát. Ajtót nyitott neki, de ő még kint maradt.
- Hát te ki vagy? Szia, kis baba! Ki a gazdid? - szűrődött ki a nagymama hangja.
A lány erre lépett be.
- Ti. Hozzátok jött, nagyon messziről.
- Drága Katuskám! - a nagymama fakanállal a kezében ölelte meg.
A nagypapa máris sopánkodni kezdett. De az ő hangjából is leplezetlen boldogság csengett.
- Hova rakjuk mi most ezt a kis kutyát? A melegebb házat már elajándékoztuk. Ica, gyere már, nézzük meg hol tudnánk neki helyet csinálni. Hajaj, milyen sovány szegény! Nem adtak rendesen enni, ugye? Várj csak, van itt egy kis főtt hús, és holnap veszünk neked kutyakaját.
Így történt, hogy a nagyszülők egész délután a kutyaszálláson dolgoztak. Ám Baba nyüszített egyedül a sötétben, ezért bevitték a házba.
Kata, mint régen, a fotelágyon aludt. Ha vihar volt, Borka mindig félt, ezért a házban éjszakázott. A lány lábánál aludt, minél közelebb hozzá. Baba is ott töltötte az éjszakát, bár a nagymama szigorú utasítása szerint először a lábtörlőre rakott pokrócon aludt, és fokozatosan araszolt beljebb, mikor már ez emberek elaludtak.
Másnap reggel először az állatorvoshoz mentek. Baba legnagyobb megkönnyebbülésére hamar végeztek. Utána bevásároltak neki mindenféle játékot meg ennivalót.
Kata visszaérve előszedte a biciklijét, utcai ruháját lecserélte a már félig kinőtt régi kinti ruhákra, és újra biciklizni ment. A megszokott útvonal, a napsütés és a mozgás előcsalta belőle a gyereket. A pataknál bement a cukrászdába, sütit is evett és fagyit is. Kislányként ez volt az a luxus, amit csak akkor engedhetett meg magának, ha a nagypapájával kettesben ment biciklizni. Apa sosem vett egyszerre kétfélét.
Eközben a telken nagy változások mentek végbe. A "kutyarész" már teljes volt ugyan, de mindenki tudta, hogy Baba úgyis a házban fog aludni. Találkozott Micuval, a nagy ugatásnak meg is lett az eredménye: a macsek elszaladt. Borka is mindig kergette a macskákat.
A nagymama finom ebédet főzött, a nagypapa nekiállt kapálni. Kata is segített neki, két nap alatt az egész telek a régi pompájában tündökölt.
Baba este és reggel locsoláskor a slaggal játszott, a diófára újra felrakták a függőágyat, és felfújták a gyerekmedencét, hogy pancsolni lehessen benne.
Nagypapa és unoka újra együtt ment biciklizni és bevásárolni, azzal a különbséggel, hogy már Kata vezetett.
A napok észrevétlenül röppentek el, Baba érkezésekor már csak egy hét volt a nyári szünetből. Katát keresték a barátai, de mobiltelefonja lemerült. Nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Boldog volt, és nem akart hazamenni.
Két nap telt el, mikor reggel a vezetékes telefon megcsörrent. Kata barátja volt. Hosszas tanakodás következett. Pesten felizzottak a vonalak.
Ebédre ott volt már mindenki. A teljes társaság. A nagymama unokájával közösen gyorsan főző-üzemmódba kapcsolt. Mire a többiek odataláltak az állomásról, a Mama-féle specialitás az asztalon gőzölgött. Húslevest ettek cérnametélttel és rántott húst. Baba nevelési célzatból nem kapott, amíg ettek, de utána mindenki tömni kezdte az elvékonyodott jószágot. Kata figyelmeztette őket, hogy ne adjanak neki egyszerre sokat.
Ezt a tanácsot meg is fogadták. A szünidő végére, - mert addig maradtak -, Baba tökéletes formába került. Aki találkozott a mesterségébe hamar beletanuló kölyök házőrzővel, adott neki valamilyen finom falatot. Mivel Baba folyton a nyomukban volt, és a nagymama is tett neki félre a rendes adagján kívül, kezdte utolérni önmagát.
Ezen kívül minden játékba bevonták. Biciklivel átmentek a szomszéd falu tavához fürdeni. Baba addigra több fürdetésen is átesett, de a vizet nem szerette. De a sok fiatal mind bement oda, és milyen jól érzik magukat! Ezt nekem is ki kell próbálnom! Fokozatosan haladt, nem rohant be egyből a vízbe. Délutánra viszont már nagy úszóvá fejlődött. Együtt nevetett a gyerekekkel, és biztos volt benne, hogy a paradicsomba került. A társaság végül fáradtan tolta hazafelé a bicikliket, és közben repedtfazék hangon énekeltek
Mikor megérkeztek, alig akartak hinni a szemüknek. A régi nyúlól - a telek egyetlen nem rendbe hozott helye - sokkal nagyobbra cserélődött, magas rácsok mögött biztonságban ugrálhattak a nyuszik. Volt belőlük mindenféle színű, fekete, szürke, vadas és egy szem kicsi fehér. Rögtön elnevezték Hófehérkének. Katának régen egy Kormi nevű nyula volt.
Este, - ahogy mindig - tábortüzet raktak, szalonnát és kolbászt sütöttek. A nagyszülőkkel együtt régi slágereket énekeltek. Mikor a lefekvésre került a sor, és a sátrakat keresték, kiderült, hogy a nagymama a ház felső szintjét rakta rendbe, míg a nagypapa a nyuszikat helyezte el. Így mindenki ott tudott aludni. Kata ezt már sehogy sem értette.
- Hogy tudtatok ennyi mindent megcsinálni egy nap alatt?
- Végre nem voltatok láb alatt! - viccelődött a nagymama, majd Babával együtt elindult a pinceszint felé. Télen ott aludtak, s most is leköltöztek, hogy sokáig ébren maradhassanak a gyerekek.
- Nézd csak meg nagyanyádat! Olyan fiatalos, mint húsz évvel ezelőtt. Végre itt vagytok ti is. Nem vagyunk már egyedül. Ez nagyon sok erőt ad, Katám. És ez a kiskutya... egy igazi szeretetcsomag.