HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 34

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49075

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: CrystalheartFeltöltés dátuma: 2007-03-24

Crystalheart (regény) - részlet, "Fogságba esés"

- Mit jelentsen ez? - kiáltott a katonák felé Pierre felháborodva. A kapitány mintha meg sem hallotta volna...
- Készülj! - adta ki az a parancsot, és az íjászok elővettek egy-egy nyílvesszőt...
- Át kell engedned! Itt áll az okmányban! Olvasd el! - szólt már szinte kétségbeesetten a menet vezetője. Az alig harminc főre zsugorodott csapat tagjai nyugtalanul mocorogtak, félve sugdostak egymásnak, de helyükről elmozdulni nem mertek. Richard ereiben is majd megállt a vér, pedig a kocsiból csak hallhatta, mit mondanak. Beteg fejét megpróbálta nekitámasztani az echó oldalának, és úgy nézni kifelé, de nagy szenvedésbe került volna, így inkább visszaejtette, mint valami nagy ólomdarabot. Ennyit érzett csak, hogy iszonyú nehéz...
- Olvasd el! - ismételte Pierre. - Tudsz a nyelvünkön, ember? Kérlek, felelj!
Eztán pár másodpercig csak álltak ott, farkasszemet nézve egymással. A kapitány aztán lassan sisakja felé nyúlt, és levette azt, hogy az egész arca látszott. Homlokától egészen az álla csúcsáig egy régi heg húzódott; bal szemével pedig hunyorított. Pierre ezer, de tízezer közül is megismerte volna azt az arcot.
- Leprásoknak nem jár menlevél, öreg barátom - mondta a kapitány hűvös gúnnyal.
- Ne, ember, ne...
- Íjakat felhúzni.
- Cardachus! - Richard e név hallatán felszisszent. Mintha mély, bódult álomból verték volna föl kegyetlen szavakkal, s betegsége máris csak mellékes teher volt. Fülelt. - Cardachus, velem van bajod, intézd el velem, csak velem, hagyd a többieket, nem tudnak semmit... Semmit!
- Pierre. Beszéltél nekik. És most is látnak. Mindent tudnak.
- De NEM VAGYUNK LEPRÁSOK!
- Azt gondolod, hogy nem tudom pontosan? Még mindig naiv vagy. Csak most épp nem tehetsz semmit. Szeretem az ilyen helyzeteket.
- Ettől te nem vagy több! Tudod te jól! Ettől csak szánalmasabb vagy! Hány lehetőséged volt már...
- Kilőni.
Ötven nyílvessző. Körbe suhogás, és velük együtt harminc... és egyre kevesebb fájdalmas sikítás, hörgés és jajszó. - Íjat felhúz... kilőni! - Jött az újabb utasítás, és már csak kis nyöszörgések törtek át a sűrű ködön. Ez az iménti nagy zavarhoz képest iszonyú csend volt. Richard a torkában érezte a gyomrát, verejtékezett, lüktetett az agya, érezte, ahogy feszülnek dagadt nyakán az erek. A láztól-e, vagy a félelemtől, de inkább mindkettőtől. Patadobogás - két lóé. Felé közeledtek, megálltak, aztán elügettek. Az íjászok és a többi lovas is távolodott.
Furcsa szag terjengett a levegőben: égett a kocsi! A lángok csak most lobbantak be a beltérbe is, ekkor ijedt csak meg igazán. Kétségbeesetten vonaglott, megpróbált valahogy lejutni. Egy égő szövetfoszlány hullott lábára; szörnyen fájt, de már talán nem is fájdalomnak érezte, csak mint egy újabb kellemetlen gócot a sok többi közt. Utolsó erejével kihuppant a nyirkos földre. Lába belehullott egy saras pocsolyába, ami eloltotta égő nadrágját. Odébb gurult még egy darabot, hogy távolabb kerüljön a szekérmáglyától. Aztán feküdt mozdulatlanul, csukott szemmel. Elviselhetetlen bűz lengte körül. A vér szaga. Hullaszag. Nem merte kinyitni a szemeit, mert tudta, mit látna. A kór úgy legyengítette, hogy ennyi erőlködés után nem bírt semmit moccanni. A köd sűrűsödött, egészen belepte, mígnem lázas álomba taszította.

- Kelj...
Mi az? Richard nem igazán tudta, mi történik vele, hol van. Zsongott a feje, mintha csak telepumpálták volna levegővel, és most szét akarná feszíteni a koponyáját. Ráadásul valami kényelmetlenen feküdt. Kelletlenül, nagy és fájdalmas nyögést hallatva a másik oldalára fordult.
- Kelj! - rázta meg valaki. Angol szó. Szemei kipattantak, és lassan körvonalazódott előtte környezete. A kocsitól, vagyis attól a füstölgő szénkupactól, ami megmaradt belőle, úgy három méternyire lehetett. Kész szerencse, hogy sikerült elvonszolnia magát, különben ez lett volna a mese vége. Aztán kicsit oldalra nézett... egy halott. És mégegy, és mégegy, és... Torka összeszorult - ilyen borzalmas mészárlást el nem tudott volna képzelni.
- Kelj... föl! - lökte meg valaki hátulról.
- Ki vagy? - kérdezte furcsán reszelős hangon. Most érezte csak, hogy torka elég rendesen földagadt, és a beszéd is nehezére esik.
- Dorian. Én... nem voltam, itt. Elmentem könnyíteni magamon. És hallottam a katonákat... Szörnyű volt. Mindenki meghalt. Egy eltévedt nyíl a lábamon talált, de nem ment mélyre. És... mindenki...
- Dorian, segíts! - kérte. - Ugye tudsz? Fel kell ülnöm.
- Öö, hát persze. Azért jöttem. Csak te maradtál életben. El kell innét tűnnünk - mondta, aztán felültette a beteget. - Mennyire tudsz járni?
- Nem tudom. Megpróbálok.
Egy fába kapaszkodva fölálltak, és Richard tett néhány lépést. A lába bírta, csak nagyon szédült. Mintha a fejét valami láthatatlan erő vonzotta volna a saras földhöz.
- Menni fog.
- Akkor segíts, támaszkodjunk egymásnak. A lábam... eh, nagyon fáj. - Dorian combjában csúnyán szétroncsolódott seb tátongott. - Vadásznyílvesszők. Egy kín volt kiszedni.
Richard látta előre, hogy ez az út kegyetlenül hosszú lesz. Egy lépés. Aztán még egy. Aztán odaértek a holttestekhez. Valakibe több nyíl is fúródott, valaki még megpróbált elkúszni, de odébb belehalt sebeibe. Legelöl pedig ott feküdt Pierre. Vagy tíz nyílvessző meredezett ki belőle, egy a halántékát ütötte át. Vörös, üveges szemei egy korhadt fadarabra szegeződtek mereven.
- Szegény Pierre, jó ember volt. Nemes. És mégis jó. És mennyi idő telt el az óta?
- Egy óra. Talán kettő. Nem tudom pontosan.
Tovább kellett haladniuk. Követték a katonák nyomát - arra városnak kell lennie.

Az erdei ösvény egész kis úttá szélesedett, ahogy újabb és újabb ösvények csatlakoztak be hozzá. Végre egy szekérút is keresztezte. A katonák nyomai jobbra vezettek, egy domb mögé. A halmot megkerülve be lehetett látni az egész tájat: egy kis völgyben barna kisváros, alacsony kőfallal körülvéve, jobbra pedig egy kisebb földvár egy sziklás emelkedőn. A falu közepén különös építmény emelkedett, olyan arénaszerű.
- Dorian, mi ez a hely?
- Fogalmam sincs. Szerintem menjünk le, a városlakók bizonyára barátságosabbak, mint a harcosok.
Nem tettek két lépést, és egyik oldalról kiabálás hallatszott az erdő fái közül. Hallhatóan valami német nyelven és latinul is hadartak pár szót.
- Fussunk! - súgta Dorian.
Richard ahogy bírt, szedte a lábait, de szédelgése miatt megbotlott valami kis göröngyben és hasraesett. Dorian tovább bicegett, de két nyílvessző süvített el mellettük, ekkor ő is inkább lehasalt. A bokrok közül négy fegyveres lépett elő, gyorsan körülállva a két koszos vándort. Latinul szólt az egyik, igen mogorva hangon. Dorian válaszolt nekik valamit, de fel nem mert nézni. Azok karddal piszkálták őket, hogy keljenek föl a földről. Így, fegyverrel fenyegetve terelték őket a város felé.
- Mit mondtál nekik? - kérdezte Richard alig hallhatóan.
- Csak hogy szegény koldusok vagyunk.
- Mindjárt megtudjuk, jól tetted-e...

Közvetlen következmény: "Fogságban"

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2007-03-25 00:09:20

Kösz az észrevételt, amit te mondtál Velencia, javítom is majd. Tényleg eléggé hebehurgya lett az épp :D De ezt még csak egyszer megírtam (többnyire éjfél és reggel közt félúton), meg egyszer átolvastam, oszt ennyi, előfordulnak benne ilyenek. :) Nyugodtan zúdítsátok rám a kritikátokat, attól nem megsértődök, de segítetek észrevenni a hibákat, és jobb lesz kiadatáskor :)

Az előzménye még nincs kész, de a következménye igen egy pár oldalig még. Nemsokára feltöltöm az utána lévőt is, csak kis kihagyással - ugyanis ez és a másik akciódúsabb rész közben van vagy 6 A4-es oldal, azt meg azért sok lenne ide. :)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Extra zabpehellyel című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Megkondul a széltől című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Monoton című alkotáshoz

marioatreides bejegyzést írt a(z) Az aranyszőrű nyulak című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Monoton címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) kétbék szarkazmussal című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Égei-tenger című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = K címmel

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A pórul járt Csuka című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Megkondul a széltől címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)