HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47187

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2007-03-24

Az Istenek akarata - A Mester

(Részlet egy kelta druidanő visszemlékezéséből, az I. századból. Jelenleg 6 éves kislány, akit az Istenek szolgálatukra választottak, és egy bölcs druidára bíztak,aki magával vitte Walesből Cornwallba. A szövegben említett Eireann szigete a mai Írország.)



Vacsora után, amikor kettesben maradtunk, és behúzódtunk a házikó tűzhelye mellé, a Lelkek Kisimítója elővette a hárfát, én pedig csillogó szemmel telepedtem mellé, és vártam a mesét. Connor azonban leengedte kezéből a hangszert, és kiment a ház elé.
A szuvas, vén koponyával tért vissza.
- Róla lesz szó? - kíváncsiskodtam, a fejre mutatva.
- Ühüm. - azzal a Mester újra kényelembe helyezte magát a vadbőrökön, hátát a kunyhó falának vetve, az ősrégi csontot pedig, mintha csak véletlenül tenné, a térdemre támasztotta.
Nagyon is tudatos volt ez a mozdulat: az apró vizsgák közé tartozott, melyeket a druida észrevétlenül csempészett bele a mindennapjainkba. A koponyától cseppet sem iszonyodtam: ahhoz túl gyakran száradtak hasonlók, otthon, a kovácsműhely szemöldökfáján, és a házunk bejárata felett. Ölembe vettem az idő-marta vén fejet, és kezemet a simára csiszolódott csonton nyugtatva, figyeltem, amint a szent ember a húrokat próbálgatja. Megköszörülte a torkát, aztán halk hárfapengetés mellett dalba kezdett.
A fej Eireann szigetéről származott, ahonnan Mesterem ősei jöttek, valamikor, sok emberöltővel ezelőtt. Connor törzse, a Víz Népe, a sziget déli részén lakott, és ugyanúgy a tengerből élt, mint mostanság. A legközelebbi falut lakó klánnal régóta harcban álltak, hiába kötötték őket össze az azonos törzs kötelékei; már maguk sem tudták, miért tört ki köztük az ellenségeskedés. A viszály apáról-fiúra öröklődött, és mindkét oldal súlyos sérelmeket és gaztetteket tudhatott magáénak: halászcsónakok elsüllyesztését, gyilkosságokat, házak felégetését, az áldozatra szánt bikák elrablását...
A háborúság legfőbb szítói a két nemzetség druidái voltak. Ők még egymás megrontásával is próbálkoztak, de egyik sem bírt a másikkal, hiszen annyira hasonló tudással és erőkkel rendelkeztek.
Egy napon aztán Coincheann MacRonan, a Mester nemzetségének szent embere súlyos álmot látott. Nuada, a törzs védelmezője jelent meg előtte, és figyelmeztette, hogy ideje lenne véget vetni a hosszú háborúságnak. Azt is megmutatta, mi történik, ha nem engedelmeskednek: Coincheann láthatta, amint hatalmas esők és a tenger hullámai elpusztítják mindkettejük területeit és embereit. Ugyanakkor a szomszéd druidának is hasonló látomása volt.
Mindketten megrettentek, és egyezkedni próbáltak egymással. A harcosoknak viszont egyáltalán nem volt ínyükre a kilátásba helyezett béke: kierőszakolták a háborúság folytatását, a szent emberek akarata ellenére.
Az Istenek, haragjukban, heteken át tartó jeges esőket és viharokat bocsátottak a két nemzetség területeire. A szörnyű szél letépte a házak fedelét, a lezúduló temérdek víz pedig elmosta mind a legelőket, és a termőföldet. A partot korbácsoló hullámhegyek a csónakjaikat is összetörték.
Az ellenségek végre észbe kaptak, és felhagytak a harcokkal, ám úgy tűnt, elkéstek: az Istenek dühét már semmi sem tartóztathatja fel. A két druida, együtt és külön, hiába igyekezett a kiengesztelésükkel. Végül Coincheann elhatározta, olyan áldozatot hoz, melyet előtte még senki: önmagát ajánlja az oltárra.
Összehívta az egykori haragosokat egy közös szent helyre, amelyért azelőtt ádáz harcok folytak. Ott ünnepélyesen kihirdette a békét, és mindenkit megdöbbentve, maga feküdt az oltárra, megparancsolva régi riválisának, hogy áldozza fel. Az eső nyomban elállt, amint vére a földet érintette, s a pusztító hullámok visszahúzódtak a tengerbe. Testét később elégették, ám feje sértetlenül került ki a lángok közül. A Víz Népe nagy tisztelettel a Szent Ligetben helyezte el.
Évekkel később újra kezdődött az ellenségeskedés, s akkor az Istenek már nem könyörültek. Mindkét nemzetségnek menekülnie kellett az otthonából; a koponyát Connor ősei vették magukhoz. Sok-sok nemzedéken át a legidősebb gyermek őrizte: így került végül a Mesterhez.
- ...Mindig arra emlékeztet, hogy nem magamért vagyok itt, hanem a népem oltalmára, és azért, hogy beteljesítsem az Istenek akaratát. - Connor így fejezte be a regét, és már nyújtotta is kezét a vén csontfejért.
A történet mélyen felkavart, és sok mindent megvilágosított előttem, amit eddig nem értettem. Ahhoz túl fiatal és tapasztalatlan voltam, hogy felfogjam Coincheann halálának nemes voltát; csak azt szűrtem le belőle, hogy tényleg vannak emberáldozatok, nem hiába suttogták a gyerekek, és bizony még nagy tudású szent emberek is oltáron végezhetik... Egyszeriben felfogtam, miért tétetett velem Dana nővérem hallgatási fogadalmat, és miért féltett annyira a druidáktól! Igaza volt, de most már minden hiába: a csapda rám csattant!
Zsibbasztó félelem ragadott torkon. Két kézzel kapaszkodtam a koponyába.
Connornak rögtön feltűnt, hogy valami nincs rendben velem:
- Mi baj, Kicsi Tölgyfa?
Csak nagy nehezen tudtam kipréselni magamból a szavakat:
- ...Én...nem akarok meghalni, mint ő!
- A halál egyikünket sem kerüli el, amikor eljön az ideje. - felelte a Mester nyugodtan.
- ...És mikor jön el az ideje? - suttogtam, szorongón bámulva fel a druidára.
Connor vállat vont:
- Azt én nem tudhatom, egyedül csak az Istenek. A Kiválasztottak sokszor nagyon sokáig élnek, ha a beavatásokat kibírták...
- ...És azok, akiket az oltárra fektetnek? - vágtam közbe riadt türelmetlenséggel. - Ők is Kiválasztottak?
- Egy részük igen. - válaszolta a Mester, és éreztem, ahogy az arcom egyre fakóbbá válik.
- Akkor... én is... - dadogtam, és sírásba csuklott a hangom.
A szent ember - igen bölcsen, - óvakodott attól, hogy most megérintsen; inkább okos szavakkal próbált megnyugtatni.
- Akit kiválasztanak, mindenképpen az Isteneknek kell, hogy szentelje magát. - magyarázta. - De nemcsak felajánlott testeddel szolgálhatod őket, hanem szent emberként is. Vagy a néped élén, mint törzsfőnök.
A félelem kissé engedett szorításából, ám remegő gyanakvásom még nem oszlott el.
- ...És ki dönti el, hogyan szolgáljam az Isteneket?
- Ők, maguk, már a születésed előtt, amikor erőt és tehetséget adnak neked a szolgálathoz.
- És én mikor tudom meg, mi lesz a dolgom?
- Amint az Istenek megnyilatkoznak nekem, te leszel az első, akinek elmondom. - ígérte a druida.
Egy kicsit megnyugodtam, de aztán eszembe jutott, mi lesz, ha az oltárra választottak közé tartozom. Ezt alig mertem megkérdezni Connortól.
- Akkor sem kell félned. - válaszolta a szent ember. - Amíg gyermek vagy, semmiképpen nem áldozhatnak fel, és felnőttként sem hurcolhatnak erőszakkal az oltárra. Az Istenek nem örülnek a vonakodó áldozatnak, sőt... Csak azt fogadják el, aki önként adja magát a druidák kezébe. Ez a legnemesebb tett, amit ember végrehajthat; azok képesek csak rá, akiben legnagyobb a szeretet az Istenek és népük iránt. Ezért becsülöm annyira Coincheann MacRonant. - azzal a Mester felkelt, elvette kezemből a koponyát, hogy visszategye a kis fülkébe.
Amilyen hirtelen megrettentem, olyan gyorsan eloszlott a félelmem; tudtam, önként sohasem feküdnék az oltárra, de ha senki nem kényszeríthet rá, akkor nincs félnivalóm.
- Látom, megnyugodtál. - szólt a druida, amikor visszatért. - Már nem nézel úgy rám, mint kisbárány a farkasra...
Elszégyelltem magam:
- Bocsáss meg, Mester...
Connor elmosolyodott:
- Nincs mit megbocsájtanom, Kicsi Tölgyfa. Sok mindent megértettél ma este... De most aztán sipirc az ágyba, mert mindjárt reggel lesz!
- Jaj, még ne... - nyafogtam. - Mesélj inkább!
- Ha most szépen lefekszel, mutatok neked valamit.
Ez volt a varázsszó! Néhány szívdobbanásnyi idő alatt ágyban voltam, és államig húzott takaróval, kíváncsian vártam a "mutatványt".
A Mester leült a fekhelyem mellé, és azt mondta, hunyjam be a szemem.
- De hát csukott szemmel nem látok! - tiltakoztam.
- Nem is kell látnod.
Nem ellenkeztem tovább: lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy Connor súlyos keze egy pillanatra megpihen a homlokomon, aztán lassan végigsimít rajtam; szinte meg sem érint, csak valami szeretetteljes melegség fogja körül a testemet. Puha védőburokként bugyolált körül a nyugalom érzése; zaklatott lelkem kisimult, s a feszültség szinte kiolvadt belőlem. Átadtam magam a simogató melegségnek: nem láttam, mégis éreztem, amint a Mester halványan derengő fénytakarót von körém.
Az álom azonnal meglepett. Soha, sehol nem éreztem még nagyobb biztonságban magamat.


Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy szólítanak odakintről. Hozzászoktam már, hogy az ilyen hangoknak engedelmeskednem kell, így hát vaktában tapogatózva átvergődtem alvó kutyámon, meg mindenen, amit utamban találtam, és kicsusszantam a sötétségbe.
Tisztán emlékszem arra az éjszakára, pedig hány év telt el azóta, Istenek!
Avu arca vékony sarlóvá apadva szerénykedett, s csak egyetlen csillag fénylett a lágy, kékesfekete égen.
Leültem a ház elé a fűbe, hallgatva az éjjel neszeit: egy láthatatlan bagoly huhogott felettem, távolban kutyák üzengettek egymásnak, és apró lábak surrantak a homályban, a kunyhó mögött. A növekvő tenger hullámai halk loccsanással borították el a part menti sziklákat, hangjukat a Holdkirálynő csendje olvasztotta magába.
Csak ültem a Mester házikója előtt, és végtelen hála töltött el, hogy itt lehetek. Alighanem ez csalt ki a kunyhóból: köszönetet kellett mondanom a Nagy Istennőnek, hogy ide vezérelt, és, hogy éppen Connor kezébe adott.
Beszélni kezdtem Hozzá, aztán halk szavaim egy Avu-himnusszá olvadtak; csak egyszer hallottam ezt a dalt, azt sem tudtam, kitől. Úrnőm nem szólt, de éreztem, Ő is éppen olyan elégedett, és várakozással teli, mint én.

2006

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-04-18 11:11:32

Gratulálok, mindig élvezettel olvasom soraidat.
Alkotó
fefo
Regisztrált:
2006-11-28
Összes értékelés:
313
Időpont: 2007-03-24 23:45:01

Érdekes a téma, sajnos eddig nem is nagyon találkoztam hasonlóval. De megfogott. kiváncsivá tett és ez a Te érdemed Olyan olvasmányosan írtad, mint egy mesefolyam. Persze hallottam a Druidákról, némi fogalmam volt eddig is, de érdeklődésem, semmi. Úgy látom ez a téma végighúzódik prózáidon, Köszönöm, hogy lehetővé tetted megismerni nekem is ezt a régi világot, e mondákat. Nagyon érdekes, Mintha az emberi lélek akkor évszázadokkal, vagy évezredekkel ezelőtt, tisztább, szeretőbb és őszintébb lett volna.

Szeretettel fefo

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Éhes gyermek címmel

alberth bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel A kiskakas rézkrajcárja címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Találkozván a lelkekkel című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Meddig lehet még? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)