HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47758

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-04-01

Jonathan Gros (29. fejezet) 1.

29. fejezet
A végső megmérettetés

Március elseje. Egy érdekes levelet találok a postaládában. Mivel feladót nem találtam rajta, így sejtettem, hogy csak Judytól jöhetett. Boldogan nyitottam fel a levelet, és néztem meg a tartalmát:

Kedves Jonathan!

Sajnálom, hogy ilyen rég nem írtam neked, de nagyon elfoglalt voltam. Ez a francia nyelv borzalmasan nehéz! Alig bírok akár csak egy szót is váltani valakivel. Igazából, azt szerettem volna neked mondani, hogy volt egy álmom az egyik éjszaka. Szerintem Amyről álmodtam, de nem vagyok benne biztos, olyan máshogy nézett ki. A vállain valami furcsa kinövések voltak, a szemei pedig rémisztően világítottak, és morgó hangon közölte: Meg fogsz halni!
És akkor felébredtem. Teljesen meg voltam rémülve. Na mindegy, nem szeretnélek rémisztgetni, nem fogok meghalni. De ahogy ígértem 14-dikére otthon is leszek, és együtt nyomozhatunk tovább ezen az ügyön

Hamarosan találkozunk:
Judy

Amy démona nem adja fel egy könnyen. Nyugtatgattam magam azzal, hogy nem! Nem történhet meg a látomásom. Egy pillanatra elgondolkoztam, ezek a képek valóban a jövőt mutatnák? A szekrényeknél nem lázadtak fel az emberek, és Amy nem lökött ki az ablakon, ahogy azt megálmodtam. Mr. Koponyának nem sikerült elkapnia a Senki Földjén, ahogy azt az egyik irodalom órán megálmodtam. Elképzelhető, hogy ezek csak egyszerű víziók, amik a jövőt mutatnák, ha én nem akadályoznám meg ezeket, csakhogy ezek közül egyiket se én akadályoztam meg. A szekrényeknél Tommy gondolta úgy hogy bevallja az igazságot. A Senki Földjén pedig Chris vezetett.
Ezek szerint, Judy halálával kapcsolatos látomásomba sem szabad beleavatkoznom. De ha nem avatkozom bele, akkor én halok meg, ha pedig beleavatkozom, akkor beteljesül a vízió, és Judy meghal!
- Jaj ne! - jajdultam fel rádöbbenve a dolgokra.
Egészen addig a bizonyos napig, Judy érkezéséig rettentően feszült voltam. Különösen március 14-dikén, amikorra Judynak meg kellett volna érkeznie. Dimitrij el sem tudta képzelni mi bajom van. Az egyik szünetben vagy öt percen keresztül engem bámult, ahogy majd lerágom mind a tíz körmömet egy padon.
- Mi bajod? Egész nap olyan... feszült vagy - ült le mellém a padra
- Judy tisztán meghagyta, hogy ma fog megérkezni, és ez már a... - néztem egy pillanatra az órámra, majd Dimitrijre - ...második óra volt.
Dimitrij elmosolyodott, és végigsimította szőke haját.
- Nem kéne ennyire aggódnod miatta, elképzelhető hogy késik a gépe. Vagy az is lehet, hogy elszámolta magát és később jön. Ne idegeskedj haver - vert egy nagyot a vállamra - meg jön a csaj - bíztatott, és felém kacsintott.
- Te könnyen beszélsz, te nem látsz démonokat meg jövőbeli képeket - mondtam, és rájőve, hogy ezt nem kellett volna elmondanom összeszorítottam a szememet, mintha valami nagyon fájna.
- Hm, mit mondtál? Démonok? Jövőbeli képek? Lemaradtam volna valamiről? - kérdezte döbbenten nézve rám
- Hát, igazából, ezek csak álmok, de olyan valóságosnak tűnnek - próbáltam menteni a helyzetet
- Értem, és miket álmodsz? - kíváncsiskodott tovább Dimitrij
- Muszáj most ezekről beszélnünk? Így is olyan ideges vagyok
- Igen, azt látom, na csáó - mondta megsértődve, aztán felpattant és elment beszélgetni más valakivel.
A második, biosz óra se zajlott túl fényesen, különösképpen, mert Mrs. Collins engem hívott ki, hogy írjak egy röpdolgozatot. Mrs. Collins habár rendkívül nagyothalló tanár volt, és igen rosszul is látott, ennek ellenére kemény feladatnak tett ki minket, ha puskázni akartunk volna, mert mindig beültetett minket a tanári asztalhoz, ahol folyamatosan szemmel tarthatott minket.
Annyira ideges voltam, hogy nemhogy nem tudtam puskázni, de még a feladatra se bírtam koncentrálni.
Óra végén, miután mindenki kiment már a teremből, én ott fogtam a fejem a tanári asztalnál, és próbáltam legalább egy feladatot megcsinálni, mikor is Mrs. Collins kikapta előlem a dolgozatot és elkezdte ellenőrizgetni. Először reflexből akartam visszakapni a papírt, azt hittem valamelyik osztálytársam, mondjuk Ash, macerál már megint, aztán észrevettem, hogy Mrs. Collins vette el a dolgozatot.
- Mr. Gros, ez semmi, gondolom maga is látja - mondta nyekergő hangján Mrs. Collins
- Igen tanárnő, sajnálom - sütöttem le a szememet
- Sajnálhatja is - tette le a lapot - ilyen jegyekkel, meg fog kelleni, hogy buktassam.
Rám nézett és látta rajtam, hogy mennyire le vagyok törve, ezért egy félpillanatnyi csönd után megszólalt:
- Na jól van Mr. Gros, hogy lássa milyen jó szívem van, nem írom be ezt az elégtelent. Viszont kell nekem írnia a jövő hétre egy két oldalas fogalmazást az eddig még nem tanult állatról. Akármelyiket választhatja, és írjon le róla minél többet
- Köszönöm tanárnő - mosolyodtam el, és gyorsan kirohantam a teremből.

Másnap reggel a tegnapi napnál idegesebben jöttem be az iskolába. Annyira feszült voltam, hogy észre se vettem, hogy Dimitrij odaköszönt nekem az iskola elől.
- Jonathan, várjál már! - futott oda hozzám, hogy megállítson, még mielőtt bemegyek az iskolába.
- Ne haragudj Dim, nem vettelek észre - mentegetőztem
- Igen, azt látom - mosolygott rám
Hirtelen ismerős hang szólított meg:
- Jonathan!
A hangra azonnal felfigyeltem. Judy állt előttünk nagykabátban, toporzékolva.
Nem is csoda, már majdnem tavasznak lehetett mondani a napot, de még mindig csípősek voltak a reggelek.
Örömömben nem is tudtam mit mondani, odafutottam hozzá, ledobtam a táskámat és átöleltem.
- Istenem Judy, úgy hiányoztál - szorítottam meg erősen
- Én is nagyon örülök neked Jonathan, de menjünk be, mert nagyon fázom - nevetett.
Ránéztem, és mosolyogva bólintottam.
Ahogy közeledtünk Dimitrij felé, bevetette nőcsábító vigyorát, és szokásához híven, végigsimította a haját.
Elmosolyodtam.
- Judy, hagy mutassam be neked Dimitrijt. Judy, Dimitrij. Dimitrij, Judy - mutattam be őket egymásnak.
- Menjünk be - mosolygott Dimitrij
Nem vitatkoztunk Dimitrijvel ebben az ügyben! Mindenki nagyon fázott. Ahogy beértünk Judy levette a kabátját, betette a szekrényébe és felénk fordult.
- Na srácok! Mi történt míg nem voltam? - kérdezte mindkettőnktől izgatottan, de mielőtt válaszolni tudtunk volna neki közbe szólt - Ne haragudj mi is a neved még egyszer.
- A becsületest kérded, vagy amelyiket használni szoktam? - kérdezte Dimitrij roppant bájosan mosolyogva.
Judy elpirulva nevetett.
- Dimitrij Iwanowitsch Andrusov - húzta magát ki Dimitrij.
Mintha láttam volna ezt valahol, de nem emlékeztem hol, akárhogy is törtem a fejem.
- Szép hosszú neved van! - nevetett Judy
- Igen, de csak a Dimitrijt használom.
- Azt hiszem kettesben hagylak benneteket - mosolyogtam, és elindultam a lépcsők felé.
- Ne, várj Jonathan - akart megállítani Judy szomorú arccal
- Hagyd csak, megvagyok, fönt találkozunk - ellenkeztem
- Rendben - egyezett bele Judy.
Ahogy mentem fel a lépcsőkön elmosolyodtam. Még szerencse, hogy Judy szekrényajtaját kicserélték, különben lett volna meglepetés, ha egy félig kifeszített szekrény üdvözölte volna szegényt.
Pár perccel becsöngetés előtt Judy battyogott fel a lépcsőn a negyedik emeletre, megállt a lépcső tetején, neki támaszkodott fáradtan a falnak, körbenézett, és miután meglátott engem lassan, mosolyogva leült mellém a padra.
- Ezek a lépcsők... ki... kikészítenek - lihegett Judy mosolyogva
- Franciaországban nem voltak lépcsők? - kérdeztem egy halvány vigyort az arcomra erőltetve.
- De, de nem ilyen sok.
- Hát igen. És miket tanultál odakint?
- Elsősorban nyelvet - nevetett Judy - amúgy meg azt amit megértettem. Matekot, bioszt, meg még a kémiát talán.
- Értetted a bioszt? - csodálkoztam.
- A tanár sokat rajzolt a táblára, és volt egy srác, akivel tudtam kommunikálni egy keveset.
Fejemmel bólintottam, hogy megértettem, amit mond, de láttam rajta, hogy ő nem egészen értette a viselkedésemet.
- Valami baj van Jonathan? - kérdezte, de ekkor hirtelen megszólalt a csöngő.
Felé néztem egy pillanatra, és elmosolyodtam, ezután egyből felálltam, és berohantam a terembe.
Óra után Judy értetlenkedve állított meg a folyosón.
- De tényleg, mi a baj Jonathan?
- Mi lenne? Semmi sincs - tértem ki a válasz elől, folyamatosan mosolyogva.
- Már ez a mosolygás is megrémít, a levél igaz, amit küldtem neked.
- Részben - komolyodtam el szomorú arccal - nézd Judy, ne haragudj rám, olyan sok minden történt míg nem voltál itt, egy kicsit, magamba vagyok fordulva.
- Akkor meséld el nekem Jonathan - fogta meg a vállam Judy gyengéden
Elmosolyodtam.
- Ráérsz ma? Fel tudsz jönni hozzánk? - kérdeztem izgatottan
- Persze - mosolyodott el Judy is.
Ezután elment mellettem, és lerohant a lépcsőn, hogy utolérje rég nem látott barátnőjét.
Jó kedvemet csak az árnyékolta be, hogy az ötödik emeletre vezető lépcső fordulópontján ismét megláttam egy pillanatra a démont, ahogy gúnyosan mosolyog rám karba tett kézzel.
- Gyere Jonathan, játsszunk! - suttogta, majd azonnal eltűnt a szemem elől
Egy fél percig még ott álltam egyedül a folyosón és néztem a démon hűlt helyét, aztán én is lerohantam a lépcsőn, hogy megkeressem Dimitrijt, és hol máshol kereshettem volna, mint a büfében. Csodák csodájára ott is találtam meg őt a sorban állva, várva, hogy sorra kerüljön.
- Helló - üdvözöltem benyúlva a tömegbe megböködve a vállát.
- Üdv - intett a kezével rám nézve, és kiállt a sorból.
- Megvesztél, már majdnem sorra kerültél - néztem rá csodálkozva
- Áh - legyintett - majd veszek máskor, amúgy se kívántam annyira. Na mondd, mit akartál? - nézett rám kíváncsiskodva
- Semmit, csak köszöntem
- Ugyan már Jonathan, ismerlek én már téged annyira, hogy lássam rajtad, valami piszkálja a csőrödet - vetett ellent Dimitrij.
- Hát, talán inkább ne itt beszéljük ezt meg, menjünk ki a belső udvarra - javasoltam aggódó arccal.
Dim bólintott a fejével és elindultunk a kétszárnyú ajtó felé, ami a belső udvarra vezetett minket. Szerencsére nem kellett nagy kerülőt tennünk, hiszen a büféből is nyílt egy kétszárnyú ajtó a belső udvarra. Alapból sokan szoktak mászkálni az udvaron, de ilyenkor hideg volt kint, így most csak mi voltunk kint ketten. Odamentem az egyik padhoz, és lesöpörtem róla a már olvadó havat, hogy le tudjunk ülni.
- Na mondd, Judyról van szó igaz? - kérdezte megértően Dimitrij
- Részben. Tudod, már év elején is voltak álmaim, amiben én... hát... megálmodtam a jövőt - motyogtam vacogva. Hideg volt idekint, de tudtam, itt legalább nem zavar meg minket senki.
- A jövőt? - kérdezte rémült hangon Dim.
- Igen, és amikor a kórházban voltam, azt álmodtam, hogy... hogy Judy meghal.
- Meghal? Hogyan, betegség?
- Nem! Lelövik! És én nem tehetek semmit, csak egy dolgot, de akkor én halnék meg - mondtam, majd egy nagyot fújtam, és megfogtam a fejemet.
- És attól félsz hogy ez is be fog teljesülni?
- Épp ez az, eddig egyik se teljesült be, de az álmaimban én szoktam meghalni, és nem más - leengedtem a kezem és komolyan néztem Dimitrijre - Dim! Fel kell mennünk az ötödikre! Valamikor, de fel kell mennünk!
- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz - mosolygott rám Dimitrij, de láttam rajta, hogy ő ugyanúgy aggódik Judy miatt, mint én.

Miután az utolsó kicsöngő is megrezegtette az iskola falait, sietve rohantam ki az iskola elé, ahol Judy már ott fagyoskodott a nagy fa mellett.
- Ne haragudj, Mr. Polasky beszélni akart velem - lihegtem, és ránéztem a fára - ismerem én ezt a fát - mosolyogtam - ez alatt gyakoroltam az előadás szövegét, és ezt a fát bámultam az előző hónapban megállás nélkül
- Tényleg, azt mondtad láthatom még az előadást, mikor játszzátok újra - kérdezte Judy izgatottan
- Sajnos idén már biztos nem játsszuk el még egyszer, pedig én is azt hittem fogjuk még játszani, sajnálom - néztem rá szomorú tekintettel
- Semmi gond, majd eljátszod nekem nálatok - kacsintott rám, és elindult, mintha csak ő hozzá mentünk volna.
- Valamit nem mondtam el neked - néztem a földet menet közben, lesütött szemmel
- És pedig?
- Tudnál nekem segíteni a biosz házi dogámban? - néztem Judyra kutya szemekkel
- Jaj Jonathan - állt meg dühösen rám nézve - azt hittem valami izgalmas témáról fogunk beszélni Amyvel kapcsolatban
- Amint segítesz nekem, elmondom a legszaftosabb pletykákat Amyvel kapcsolatban - tettem a szívemre a kezem.
Judy rám mosolygott és tovább ment.
- Hé, akkor ez most igent jelent? - rohantam utána, de nem válaszolt csak mosolygott - ne csináld, akkor ez most igen? Judy, ez igent jelent?
Judy csak ment és kuncogott.
Amikor Judy belépett a házba hangosan üdvözölt mindenkit, de sajnálatára válasz nem érkezett lelkes üdvözlésére.
- Nincs itthon senki - mondtam kedvetlenül.
- Anyukád pedig ilyenkor mindig itthon szokott már lenni, azt mondtad - nézett rám furcsállóan.
- Mióta apa meghalt, csak este tud haza jönni - vettem le a kabátomat és akasztottam fel a fogasra.
Judy döbbenten nézett rám.
- Jaj, ne haragudj Jonathan, nem tudtam, igazán sajnálom. Hogy történt?
- Megtehetnénk, hogy nem beszélünk most erről? Még nem tudtam teljesen feldolgozni a történteket.
- Persze, ez csak természetes, ne haragudj - kért ismételten bocsánatot Judy
- Gyere - intettem felé, és elindultam a szobám felé.
Amint kinyitottam az ajtót, Buks kirontott a szobámból és Judy felé vette az irányt. Meg is látta őt és majdnem ledöntötte a lábáról, olyan erővel ugrott fel hozzá.
- Buks! Ül! Mondtam már, hogy nem ugrálunk fel, nem? - szidtam le mérgesen.
Buks nyüszítve húzta össze magát, rémülten nézve rám.
- Na, menjél, most a tied lehet a kanapé - paskoltam meg Buks fejét kedvesen, mosolyogva.
Buks ilyenkor mindig boldogan, hangosan ugatva ugrott fel a kanapéra, és ott vagy eljátszogatott, vagy kényelmesen pihengetett, de azt megtiltottam már neki, hogy felmenjen Brutusra, ott én szoktam játszani, és pihengetni.
- Ne haragudj, mindig ezt csinálja ha egy új arcot lát.
- Semmi baj, szeretem a kutyákat - mosolygott rám Judy.
- Na, akkor fáradj beljebb, kérsz valamit inni? Vagy esetleg egy kis csokit, a régi szép idők emlékére? - mosolyogtam rá
- Nem köszönöm, nem kérek semmit - intett a kezével, és besétált a szobámba, s lesüppedt az ágyamra.
Ezután belekezdtünk a lázas biológiatanulásba, jobban mondva bele estem. Judy inkább a szobámban nézelődött, és kérdezősködött Amyvel kapcsolatban. Miután megvoltam egy oldallal, Judy odament az íróasztalomhoz, elvett egy papírt és egy ceruzát, és visszaült az ágyamra.
- Na, végre segítesz nekem is egy kicsit - mondtam elégedetlenül, és tovább írtam.
Judy nem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott. Pár perccel később kikaptam Judy kezéből a lapot:
- Na, mit gyűjtöttél össze? - mondtam mosolyogva, majd döbbentem vettem észre hogy Judy nem írt semmit, hanem rajzolt egy hosszú hajú pálcikaember figurát - ez meg mi?
- Ez? Hát ez... ez... ez Tommy - mondta Judy zavartan.
- Tommy? És miért van hosszú haja? - mosolyodtam el.
- Hát, mert... mert... mert hajat cseréltek Amyvel - nevetett elégedetten.
Én úgyszintén nevettem, majd mint villámcsapás belém hasított a felismerés, és döbbentem néztem Judyra.
- Mi van? - kérdezte kevésbé mosolyogva.
- Judy! Te egy zseni vagy! - pattantam fel és megfogtam a vállát egy pillanatra örömömben, aztán kirohantam a konyhába.
Judy zavartan rohant utánam. A konyhában a hűtőszekrény előtt álltam, államat fogva. A hűtőszekrényen mágnesbetűk hevertek szerteszórva. Egyetlen nevet lehetett kiolvasni: Amy
- Pont az egyik nap gondolkoztam ezen az egész ügyön, és mivel én vizuális típus vagyok, úgy jobban tudtam gondolkodni, ha látom közben annak a nevét akin gondolkozom. - mondtam az államat vakargatva, közben folyamatosan a hűtőszekrényen Amy nevét bámulva.
- És mire jutottál? - kérdezte Judy komolytalanul.
- Arra, hogy megfejtetted az egész dolgot. Amy és Tommy, Amy Morton és Tommy Roan egy és ugyanaz az ember! - fordultam Judy felé.
- Mi? - nézet rám értetlenül
- Azért nem találtunk semmit sem Tommy Roanról a könyvedben, mert nem is találhattunk, ugyanis ez egy anagramma!
- Anagramma? - értetlenkedett tovább Judy - mármint, tudom hogy mi az az anagramma, de, nem, nem értem, össze vagyok zavarodva!
Odamentem a hűtőmágnesekhez, és kiraktam azt a nevet, hogy Tommy Roan.
- Látod, ez a mi kis Tommy barátunk neve, és most...
Megfogtam a betűket és kiraktam belőle, hogy Amy Morton.
- Érted már? Amikor kint voltál Franciaországban akkor én még utoljára tudtam beszélni Amyvel. Azt mondta, van egy álcája.
- De minek kellett neki álca?
- Vegyük sorjába, Amy és családja a Titok Őrzője volt. Egy titok őrzője, amit véleményem szerint elég kevesen tudnak. Na már most a titkot mivel csak a fiának adhatja át, Amy esetében a lányának, ezért Amyt addig kell elhallgattatni, amíg még nem adja tovább a titkot. Úgy tűnik van valaki az iskolában aki tud a titokról. Na már most, mivel Amy meghalt, nem mászkálhatott úgy az iskolában, mint Amy Morton.
- Na jó, de miért pont fiúként álcázta magát, azt hittem félt a fiúktól.
- Félt is, gúnyolták őt emiatt, ezért is menekült mindig a wc-be és még egy helyre. Az ötödik emeleti rajzterembe. Amy úgy gondolhatta, hogy, ha fiúnak álcázza magát, úgy jobban be tud illeszkedni, és akkor majd kideríti ki volt a gyilkosa.
- De ha Amy Tommy, akkor miért támadott meg téged?
- Mert akkor már a Démon vette át az irányítást felette. Amy hozta létre Tommyt, és gondolom emiatt teljesen legyengült, könnyű préda volt egy ilyen démonnak. Megszállta, és egyszerre tudta irányítani Amyt és Tommyt is.
- És Tommy bátyja?
- Szerintem az csak érzelgősség volt, hogy ne gyanakodjon senki se, Tommynak nincsen bátyja, mert nincsen Tommy se, és ami azt illeti megnéztem a könyvedben és Amynek se volt bátyja
- És most? Ezzel nem segítünk Amynek! Ezzel most nem tudtuk meg ki a gyilkos - válaszolta Judy unottan
- Dehogynem, most már tudjuk Amy álcáját, ha mást nem, most már tudunk neki segíteni, most már csak egy feladatunk van! Felmenni az ötödik emeletre, és megmenteni Amyt a démontól! - elindulok a szobám felé, majd megállok, megfordulok és Judyra mosolygok - szóljál Dimitrijnek, holnap felmegyünk az ötödik emeletre
Judy visszamosolygott rám, és lelkesen vette az ötletet.
Nem volt már más hátra, minthogy megoldjuk és kirakjuk a kirakós játék hiányzó darabjait. Amy, Tommy, tartsatok ki!
Egész éjjel azon gondolkoztam, hogyan állíthatnám meg a démont. Chris azt mondta, tudom a gyenge pontját! De mi lehet az?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Kellevélbe csavart gombócok. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sziromvarázs című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 4. rész című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

Ferger Jolcsi bejegyzést írt a(z) Boldogság című alkotáshoz

Ferger Jolcsi alkotást töltött fel A Nap címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 2. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Közhelyek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Akárki, szívemen egy szalámi... című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)