Mint a vak, kit a sötétség leple
Elborított, s többé nem leste
A fényt az éjszakában
Megbújt az élet markában
De nem keres menedéket,
Hisz Ő még látja a képet

Meztelen, ki még vetkezne,
Eldugott szívét keresve,
Fogai közt tartva ruháját
Nem keresve teste báját
Csak könyörtelen lelke mélyét
Nem feledve új esélyét

Cirkuszi bohóc, ki sírna
Ha egy cseppnyi időt bírna
Mi még övé, s ha lehetne
Új munkahelyet se keresne
Mert csinálja, nem henyél
Mennie kell, de még remél

Úgy ülök itt szinte, sírva
Papírok szerte, teleírva
Próbálkozom nem pihenve
Szavakat keresve egyre
De nincs, vagy csak nem való oda
S ha mégis, hát az egy csoda.