Sheridan







-Most merre? -kérdezte egy rekedt hang.
-Nem tudom. Vissza kéne mennünk -válaszolta egy másik.
-Megint üres kézzel? Hogy Akrar bedühödjön?
-Nem érdekel. Mért félti annyira ezt az embert? -az utolsó szót mérhetetlen undorral mondta ki. -Tud vigyázni magára.
-Tud hát.
-Akkor minek járunk utána?
-Mert ezt a parancsot kaptuk.
-Köpök a parancsra! Egy olyannak nem fogok engedelmeskedni, aki egy embert pátyolgat. Szólítsam úrnőmnek talán? A cipőjét ne fényesítsem ki esetleg?
-A sárkánybőrt nem kell fényesíteni.
-Te is tudod, hogy értettem, Gwan! -a beszélőt hallhatóan feldühítette a másik megingathatatlan nyugalma. -Nekem egy ember nem parancsolhat!
-Nem Molly az, akitől a parancsot kaptad! De nem bánom... -nagy sóhaj hallatszott. - Pihenjünk egy kicsit. De aztán követnünk kell.
-Jobb, mint a semmi -morogta kelletlenül a másik.
Erion kilesett a szikla mögül, majd riadtan fordult vissza.
-Ezek letáboroztak -suttogta.
-Most mit csináljunk?
-Hozok segítséget -a fiú már térdre ereszkedett, mikor Cleo elkapta a kezét.
-Hogyan?
-Nem vesznek észre, ha a kövek között megyek. Idehívom apámat.
-Túl veszélyes, Erion.
-Az nem számít. Szólnom kell neki. Te maradj itt, és ne mozdulj. Nem is sejtik, hogy itt vagy, nem fognak észrevenni. Húsz percen belül visszajövök.
Erion görnyedve osonni kezdett a sziklák között. Cleo aggódva nézett utána. A szíve a torkában dobogott. Erion nélkül védetlennek érezte magát.
Úgy tíz perc elteltével kilesett a kő mögül. A folyó mellett két kardhüvely és két hátizsák állt egy fának támasztva. A vízben egy tünde állt, épp a lábát mosta.
"De hol a másik?" gondolta Cleo. Visszahúzta a fejét, és az erdő felé nézett, hátha közeledik már Erion.
Egy gonosz, barna szempárral találta magát szemben. Egy száraz, érdes kéz kulcsolódott a karjára, és felrántotta a földről. "Hát itt a másik." -gondolta a lány.
-Ezt nézd, Gwan, mit találtam! -kiáltotta fogva tartója.
A tünde kikászálódott a vízből. Leült a folyó szélére, és végigmérte Cleo-t.
Cleo is végigmérte őt. A csatakos, sötét haj durván lógott a sötételf arcába, ami vad örömöt és gonoszságot tükrözött. A szemétől a szájáig mély vágás húzódott, amely csak félig gyógyult be. Nadrágját éppen letűrte, mikor így szólt:
-Nem tudom, ki ez.
-Én sem. De kihallgatott minket.
-Na és? Nem mondtunk semmi olyat, ami veszélyt hozhatna ránk -a tünde megérintette Cleo arcát vizes kezével. -Arigínből jöttél?
-Igen, onnan -Cleo minden bátorságát belesűrítette ebbe a mondatba.
-Nahát... hiszen te remegsz... félsz tőlünk?
-Kellene?
-Hát... ami azt illeti, minden bizonnyal az utolsó perceidet éled. Úgyhogy igen, kéne.
Cleo ereiben meghűlt a vér. Megölik? Arra számított, hogy elhurcolják, bezárják, de hogy megölik?
-Tudod, majdnem olyan dolgokat hallottál, amiket nem lett volna szabad. De most már úgyis mindegy. Elmondom neked, mit fogunk művelni a drága Arigínnel, hogy aggódj egy kicsit a szeretteidért.
-Gwan!
-Úgyis megöljük, akkor meg nem mindegy, mit mondunk el neki?
-Mért nem meséled el neki rögtön Akrar összes titkát? Hátha vannak még néhányan a fák között.
-Nincs itt... -a torkán akadt a szó. Cleo pár pillanattal később arra is rájött, miért: egy hosszú nyílvessző állt ki a hátából. A másik tünde annyira meglepődött, hogy enyhült a szorítása a lány karján. Cleo kihasználta az alkalmat, és megpróbált elfutni. Pár lépés után egy fiúba ütközött, aki felajzott íját a két sötét elfre fogta. Egy pillanatra leengedte karjait, barna tincseit kisimította homlokából. Átkarolta Cleo-t, és a háta mögé húzta.
-Maradj itt -mondta halkan. -Ne mozduljatok!!
A két tünde sebeiket tapogatva állt a folyóparton. A fiú sakkban tartotta őket.
-Ki után jöttetek ide?
-Semmi közöd hozzá!
A fiú ismét lőtt, a tünde a vállához kapott.
-Azt kérdeztem, ki után jöttetek ide?
-Molly után -mondta sietve Gwan.
-Miért? -semmi válasz. -Kértek még egyet?
-Mert Akrar megparancsolta.
-Azt gondoltam. De mért? Nem bízik meg benne?
-Pontosan.
-Gwan!
-Ha nem mondom el, megöl.
-Dehogy öl meg!
Ismét nyílvessző röppent, a másik tünde némán rogyott a földre. Hiába próbálkozott, többé nem tudott felállni.
-Várom a választ!
-Megkért minket, hogy vigyázzunk rá! Azt mondta, nemsokára szüksége lesz rá.
-Miért?
-Hogy... hogy megtámadhassa Anarathot... és Torrelbent. Nemsokára... a Klán fog uralkodni felettetek!!
-Támadásra készültök? Mikor?- a fiú hangjából Cleo félelmet hallott ki.
-Hamarosan! Észre fogjátok venni!
-Sheridan!
Az erdő fái közül Erion alakja bontakozott ki. Egy fekete lovon ült, mögötte Eridow és Manath lovagoltak.
-Erion! Mit keresel te itt? -kérdezte a fiú.
-Visszajöttem Cleo-hoz.
-Cleo?
-Én -mondta a lány, és előrelépett.
-Én Sheridan vagyok -nyújtotta a kezét a fiú. Cleo elfogadta. A két Klán-taggal már nem kellett törődniük. Eridow és Manath megkötözte őket. Az erdő visszhangzott a jajveszékelésüktől.
-Szépen elintézted őket -mondta Manath Sheridannak.
-Nem számítottak rám.
-Sheridan a legjobb barátom -lépett oda hozzájuk Erion. -Ő pedig Cleo... egy ember.
-Hogyan? Egy ember? Mit keres itt?
-Elolvasta a könyvet.
-Milyen... ó, hogy azt a könyvet. Torrelben tud róla?
-Szerinted?
-Anarath úgy gondolta, segíthet megtalálni a Kiválasztottat -Manath közelebb lépett hozzájuk. -Megjegyzem, Firith ötlete volt az egész. De már én is kezdek hinni benne.
-Még mindig nem mondtatok le a Kiválasztottról?
-Nem is fogunk. Anarath a legbölcsebb ember, akit ismerek, és ha ő hisz benne, én is.
Eridow és Manath felpakolták a Klán-tagokat a lovaikra. Cleo csodálkozva nézte Manathot. A tünde könnyedén hajította fel a hátasra a monstrumot. Maga is felpattant mögé, és beleveszett az erdő félhomályába. Eridow követte.
Cleo, Erion és Sheridan éjszakába nyúlóan beszélgettek a folyóparton. Cleo-t megtanították lovagolni. Sokat nevettek, és észre sem vették, mennyire repül az idő. Mikor a hold bevilágította az erdőt, felkapták a Klán-tagok otthagyott felszerelését, és visszasétáltak Arigínbe. Cleo sajnálta maga mögött hagyni az éjszakai erdőt. Csodálatos volt, ahogy az Ultir vizéről visszatükröződött a hold fénye, és a szentjánosbogarak halvány derengésbe vonták a fák törzsét.
A lány viszont valamit már nem látott: a parton, a kövek mögött egy aprócska alak leste minden mozdulatát. Távozásuk után elővett egy hosszúkás, csillogó tárgyat, és a folyó felé fordult.
Cleo egész éjjel hallotta a távolról szóló fuvolaszót.