HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48555

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: onsaiFeltöltés dátuma: 2007-04-02

Jóvágású vérfarkas nősülne

A Halál megvakarta a bütykét, majd visszadugta a lábát a vízbe. Az erdő csivitelő békéje biztonsággal töltött el, és a nap is delelőre hágott, talán ezért nem éreztem rémisztőnek, pusztán csak furcsának, hogy maga a Halál üldögél előttem térdig föltűrt gatyában.
- Bocsáss meg, uram, egy szóra!
Vagy süket volt, vagy modortalan, mert tovább bámulta a tavat.
- Te vagy a Halál, nem? - kérdeztem, bár a fűben heverő csontkasza ismerős volt, mint cigányasszonynak a bába. Neve hallatán összerezzent. Felállt és lábujjhegyen el akart lopakodni az erdő felé.
- Mit csinálsz? - kérdeztem meghökkenve.
- Te nem látsz! - vakkantotta bosszúsan osonás közben.
- De.
- De nem!
- De igen.
- Akkor sem viszlek el! - mondta mérgesen, és tovább lopakodott, karnyújtásnyira tőlem. Elvigyorodtam.
- Nem haldoklom, azért látlak, mert vérfarkas vagyok.
- Akkor jó, mert nem dolgozom ám!
- Hogyhogy?
Kicsit habozott, de azután kitört belőle:
- Állandóan "menj ide, menj oda", soha egy kis pihenő! Hiába kérem az isteneket, hogy hagyjanak időt a katasztrófák között. Nem, őket ez nem érdekli! Most is mi volt! Az eheti pestisjárványok mellé még két földrengést, meg egy háborút is kaptam!
- Ez szörnyű! - bólogattam vidoran. A csontos arcú Halál mohón kapott a helyeslésen.
- Ugye? Torkig vagyok! Hát nem mindegy, hogy az oltáron hogy áll a Cethal szobor? Ezért harcolni! Ha meg annyira fontos, akkor miért nem mondja meg nekik a Vízisten? Miért nekem kell robotolni? Ott is hagytam a híveket, haldokoljanak nélkülem. Persze a Vízisten rögtön nekem támadt, hogy mit képzelek, milyen vallásháború az, hol egy hulla sincs, és nem eresztett át a földrengésekhez, pedig azok előre megjósolt isteni igazságszolgáltatások voltak. Jött is a két istennő dühödten, mert mindenki élve került elő a romok alól.
- Hát ez tényleg...ööö...felháborító!
- Össze is vesztek az istenek, még a régi sérelmeket is fölhánytorgatták. Én csak annyit mondtam, hogy ha hallgattak volna rám, akkor nem lennének bajban. Na, ezen mind fölháborodott, és szapulni kezdett, hogy mit képzel egy olyan senkiházi, mint én! El is dobtam a kaszám rögvest. Hordja mindenki a saját halottait!
- Szóval kiléptél?
- Dehogy! - horkant, majd kuncogni kezdett. - A Kígyó isten kérlelni kezdett, hogy gondoljam át. Engem! Mondta, hogy milyen fontos vagyok! Nélkülözhetetlen! Meg hogy menjek csak, pihengessek, és ha megunom, akkor használjam a kaszát valakin, így ízibe visszajutok hozzájuk.
Összeráncoltam a homlokomat. A Kígyó isten? Egyszer hallottam, hogy egy pap így fejezte be az imáját: és ments meg minket a dögvésztől, aszálytól, és a Kígyó isten humorától, uram.
- Várj csak, errefelé az abosi vérfarkas volt az utolsó, amit tizenhat éve vertek agyon. Utána csak egy kisfiúval találkoztam. Te lennél az? - kérdezte a Halál. Együgyű arcára kiült a kiváncsiság.
- Igen. A falubeliek megölték azokat, kiken fognyom volt. Apám azonban megparancsolta, hogy rejtsem el a sebet, nem hitt a legendákban. A következő holdtölte előtt megvadultak tőlem a lovak, így elvitt az erdőbe. Megkötözött, de...- elhallgattam. Az iszonyat érzése és az a sajátos édes íz nem kopott el az évek alatt.
- Nem láttam az arcodat, oly mohón ettél. - bólogatott. Elöntött a düh, ökölbe szorult a kezem, azután észbe kaptam. Tán mégsem kéne felpofozni a Halált! Az biztos rossz ómen. Főleg, ha visszaüt.
- Hogyhogy nem gyilkolsz? - kíváncsiskodott tovább. Vállat vontam.
- A következő holdtölte délelőttjén fogtam egy nyulat, de annyira éhes voltam, és -megdöbbenésemre - annyira kívántam a nyers húst, hogy befaltam egy ültömben. El is csaptam a gyomromat. Egész éjjel a bokrok alatt hevertem, lusta voltam vadászni. Azóta mindig eszek egy kis nyerset átváltozás előtt. Csak akkor támadok, ha megzavarnak. Általában a medvék és a farkasok féltik a legjobban a területüket. Jól keresek a bőrükből. Ha már így összebarátkoztunk, volna egy kérdésem...
- Összebarátkoztunk? - csillant föl kútmély tekintete. - A barátom vagy? Nekem még sose volt barátom.
- Hát persze. Figyelj, van itt egy lány. Egy vérfarkas. Ismered?
- Nem. Bizonyára nem eszik embert, ahogy te se.
- A múltkori holdtölte alatt szeretkeztünk, de utána elaludtam. Nem volt mellettem a visszaváltozáskor, csak a kamilla illata maradt utána. Ami elég furcsa, mert még nem is virágzik. Átkutattam a várost, de nem tudom, ki lehet. Segíts nekem! Gyere be velem a városba, ember nem láthat téged, de ő igen.
- Nem is tudom... Itt olyan jó. Még sose lógott a lábam sehová - nézett a víz felé. - De miért ne? Tényleg barátok lettünk?
- Persze! - bólintottam. Vidáman a vállára vette a csontkaszát, és elindult mellettem. Öröme láttán alattomosnak éreztem magam.
A házunk a város szélén állt. Tavaly vettem magamhoz a nővéremet és torz fiát, mikor egy bárd hírét hozta, mi lett velük. Apámat és engem holtnak hitt a falu, mikor az erdőből nem tértünk vissza. Sona a tizenharmadik tavaszt taposta, a bátyánk nevelte attól kezdve. Talán a bor tette, mit annyira szeretett, talán Sona védtelen bája, bárhogy is, de a bátyám az ágyába kényszerítette, s mikor megfogant, elűzte az erdőbe, hogy ne derüljön ki a vérfertőzés. Ám az istenek másképp rendelték. A falu agyonverte Mikelt, Sona meg az erdőben élt a nyomorék gyerekkel együtt.
- Szervusz, Dan, megjöttél? - sietett elém Sona, oly gyorsan, hogy vöröses-barna tincsei repkedtek a nyomában. Nem szerettem ezt a fajta hálás sürgését. Soha sem beszéltünk a múltról. Ő kiszolgált, én meg fedelet adtam neki. Néha észrevettem sóvár szemét, ahogy a lányokat bámulja a kútnál, azt az életet, ami neki, a megbecstelenített nőnek, már sosem juthat osztályrészül. Ilyenkor fölrémlett a gyerekkorunk, és Sona kristályszép hangja, ahogy a patakparton dalolt. Keserű arcán csak néha rémlik fel a mosoly: mikor Galga mesterrel beszél. Azt hiszem, kedvelte a férfit.
- Gyertek, üljetek le, most sült meg a hús. Kakukkfűvel és zsályával ízesítettem - invitált minket Sona, és két kupát tett az asztalra.
Megmerevedtem. Sona látja a Halált! A döbbenet, és az undor a gyomromat forgatta. Azt tettem volna, mit a bátyám? Fölrémlett előttem az az éjszaka, a hívogató, szőrös nyak, a játékos hancúrozás. Kis híján elhánytam magam.
- Dan, rosszul vagy? - kérdezte Sona. Hosszúkás arcán aggodalom ült. A Halál közben nekitámasztotta a csontkaszát a falnak, és beleszagolt a borba.
- Hé, Dan! - jött a kurjantás a nyitott ajtóból. Falco volt, Galga rézmíves izmos inasa. - A gazdám vár, megadja a farkasbőrök árát. Hát te ki vagy, cimbora?
- Én vagyok a Ha...
- Hali. A neve Hali. - nyögtem gyorsan. Mi ez? Ő is látja? Hát itt senki sem ember?!
- Jé, ez a kasza csontból van? - csodálkozott Falco, és megfogdosta a pengéjét. - Figyelj, Hali, ha eladnád, csak hozzám hozd! Kerítek rá vevőt, aztán felezünk!
- Galga asszonyság szíjat hasít a hátadból, ha itt lopod a napot! - morrantam rá.
A suhanc a földre köpött, pengeszájú asszonyára gondolva, majd szó nélkül távozott. Felkaptam a kupát, és mohón kiittam a bort. Sona már az asztalra tette a húst, és a Halál azt szaglászta, majd nyalogatni kezdte. A nővérem döbbenten szemlélte a furcsa viselkedést. Gyorsan elvettem egy szeletet a tálból, és beleharaptam. A Halál is beleharapott, majd csámcsogni kezdett, közben sóhajtozott. Mikor elfogyott a kezében tartott hús, mohón a következőért nyúlt.
Látják a Halált! Hogy lehet ez? Talán meg fognak halni? De hát most nem dolgozik! Idegesen húztam egyet a borból. A Kaszás mohón falta, amit látott. Kínos gondolat vert gyökeret bennem. Hirtelen csörömpölés hallatszott a kamrából és Sona kiszaladt.
- Ugye, nem emberré változtatott a Kígyó isten?
- Nem tudom, csak azt mondta, úgy is hamar megelégelem a szabadságot - felelte a Halál, miközben kinyalta a fatálból a szaftot. Dühödtem lecsaptam a kupát, a bor kifröccsent, és én olyat káromkodtam, hogy arra bizonyára összeszaladtak az istenek.
- Ne haragudj a cseréptálért! Véletlenül törte össze! - szabadkozott kezét tördelve Sona, ahogy a káromkodásomra megjelent. A Halál nagyot böffentett, majd meglepve az ágyékára nézett.
- A ház mögött, a fánál pisilhetsz.
Földerült bárgyú arca, ahogy felfogta, mit jelzett a teste. Kisietett, hogy új tapasztalatokra tegyen szert. Utána bámultam. Mihez kezdjek? Szóval bárki látja. Kár. De legalább nem a húgommal hancúroztam...micsoda nap, hogy már ennek is tudok örülni!
- Mitől diófa szagú a fejed? - kérdeztem meglepve Sonát, mikor letörölte az asztalt előttem.
- Illatú, Dan! - támaszkodott az asztalnak kuncogva. - Nehogy azt mondd egy lánynak, hogy szaga van! Néha átmosom a hajam a levelek főzetével, hogy vörösesebb legyen a színe.
- Kamilla is jó erre? - jutott hirtelen eszembe.
- Igen, bár ez abosi szokás, az itteniek szerintem nem is ismerik.
Hali ebben a pillanatban lépett be. Látta, milyen közel állok Sonához, és kíváncsian megkérdezte:
- Evés után üzekedni szoktál? Jut nekem is nő, vagy...?
- Hogy mi?! - ívelt föl Sona hangja. A mozdulat, ahogy a kancsóért nyúlt, nem ígért jót.
- Ööö...átmegyünk a rézmíveshez a pénzért - hadartam, majd nyakon ragadtam a Halált, és kipenderítettem a házból.
- Üzekedni?!
- Valami rosszat mondtam? - nézett rám oly csodálkozva, hogy elillant a dühöm, és elvigyorodtam. Hát mikor láthat a Halál ilyet? Mikor viszi is a nőt utána.
- Ha ilyesmit mondasz egy fehérnépnek, addig pofoz, míg az összes csillagképpel megismertet! Nem üzekedésnek, hanem szerelmeskedésnek hívják, és először jó tisztába jönni azzal, hogy a lány is akarja-e.
- Á, értem. Megyek, és megkérdezem tőle!
- Mész ám a...! Figyelj, a barátod testvérét nem illik gyömöszkölni. És még egy dolog: tartsd a szád arról, hogy ki vagy, no meg hogy én mi vagyok, jó?
- Miért?
- Mert mindenki megijedne. Nézd, Hali, a barátoknak vannak közös titkaik, ezért barátok. Ha elárulod, azzal a barátságunkat árulod el, érted már?
- Igen. - bólogatott csillogó szemmel. Fölsóhajtottam, és elindultunk. Lassan megsűrűsödtek körülöttünk a házak, ahogy befelé tartottunk a piactér irányába. A langyos tavaszi napfény lecsalta az ablakokról a vastag bőröket és fatáblákat. A házak között kihúzott köteleken a száradó ruhák közé egy-egy bölcsőt akasztottak, hagy érje a napfény a babákat is. Az anyák néha kipillantottak, hogy a kutyák fölérik-e, bántják-e, de az ebek már a tavaszi lázban égtek, és egymással törődtek. Zavartan elfordítottam a szemem egy foltos szukáról. Megfeszült a teste, mikor a kan mögé simult. Illatukat felém hozta a szél.
A tavaszok voltak a legnehezebbek. A cselédlányok ágya csak pillanatnyi örömöt hozott. Valami vágy, valami örök feszültség maradt bennem. Igazi társat akartam. Asszonyt, jóban rosszban. Némán ballagtam a bámészkodó Hali mellett. Föltűnt, milyen kevés embert látok, noha vásárnap van. A kőházak által körbezárt piactéren azután megláttuk a tömeget. A vérpad körül álltak, a kivégzést néztek.
- Már rég elmúlt dél, hogyhogy még mindig tart? - kérdeztem egy ismerős fehérszemélyt.
- Szervusz, Dan! Az erdőből jössz, ugye? - kérdezte, miközben megringatta a csípőjét. Az eladósorban lévő lányok újabban mindig megringatták. - Képzeld, a hóhér nem tudta lefejezni! Félig bírta átvágni a nyakát! Hú, nagyon izgalmas volt! Aztán jött a hentes, ő is megpróbálta, de neki sem sikerült, majd a Félszemű döfte le késsel, utána meg a kovács csapta fejbe a kalapáccsal, de még mindig él. Most arra várunk, hogy meghozzák az olajat, és akkor leöntjük, és meggyújtjuk.
Megköszöntem, és arrébb rángattam a Halált.
- Figyelj, visszamegyünk a kaszádért, és lecsapjuk - suttogtam neki.
- Nem! Eszem ágában sincs hazamenni!
- Hát nem érted? Nélküled nincs halál! A végtelenségig kínozzák ezt a szerencsétlent!
- Hát mondd meg nekik, hogy ne tegyék - vont vállat értetlenül. - Nem akarok vissza menni! Itt tavak vannak, meg sült hús...
- Ki tudja, talán ezreket kínoznak épp most! Mi lesz a fájdalmak közt fetrengő sebesültekkel? Vagy az öregekkel? No, és a nőkkel, kiket tucatnyi katona erőszakol?
- Hát ne tegyék - vont vállat a Halál. Közben felujjongott körülöttünk a tömeg: megérkezett az olaj.
- Gondoltam, hogy a látványosságot nézed, Dan - szólalt meg mögöttem Galga rézmíves hangja. Megfordultam, és a fagyos szempárba néztem. - Micsoda barbárság! Jertek a házamba, megadom a jussod.
Bólintottam, és követtük. Galga mester sudár tartású, ámbár őszülő férfi volt. Jó embernek tartották, olyannak, aki nem rátarti a vagyonára. Velem azonban mindig sértőn bánt. Úgy tettem, mintha nem érezném, mert az átutazó bárdok nála szálltak meg. Hallani akartam a vérfarkasokról szóló legendákat, és a tanításokat a szokásainkról, és hogy hogyan lehet fölismerni minket. Persze hőzöngtem, hogy kerülne egy is a kezem közé, megbosszulnám a falumat. Talán szájalásom taszította a rézmívest? Vagy rossz emlékeket idéztem föl benne? Nem tudom. Áthaladtunk a piactéren, és egy magas fallal körülvett kőházhoz értünk. Olyan volt, mint valami erődítmény. A belső udvaron négy katona álldogált, és ideges lovaikat simogatták, miközben Falco, az inas, a kis hintóba hordta a takarókat.
- Utaztok valahová, mester uram? - kérdeztem, látva a készülődést. Galga mester kelletlenül vállat vont:
- Csak az asszonyok mennek imádkozni. Hé, Falco, kínáld meg ezt a jóembert egy kis harapnivalóval, míg a vadásszal elintézem az ügyeket!
Falco intett a Halálnak, és eltűntek a konyha felé. Nyugtalanul néztem utánuk. Ahogy áthaladtunk az udvaron, szagomra idegesen fölnyerítettek a lovak. A piactérről iszonyú halálsikoly hallatszott.
- Még mindig tart? Borzalmas! Falco, mozogj már, megalszik a szádban a tej! - perlekedett a ház ajtajából kilépve Galgáné. Piszkafa alakú némber volt, aszott keblekkel, hegyes orral, és penge-vékony szájjal. Lányként sem lehetett nagy szépség, a városbeliek nem is értették, hogy egy olyan jó kiállású férfi, mint a rézmíves, hogyhogy nem talált jobbat magának.
- Jó napot, asszonyság! - köszöntem kajánul. Galgáné kurtán, fagyosan biccentett. Elvigyorodtam. A téli ünnepségen felkínálkozott nekem, célozgatva, hogy Sona gyanús füvei akár boszorkányság is lehet, és a hentes anyósa meghalt, miután evett a kakukkfüves húsból. Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy a vénasszony bélférges volt, Sona nem boszorkány, én meg nem vagyok a falu bikája, bármit híresztelnek egyes leányzók. Aztán levettem a torkáról a tőröm.
Fölemelt állal sietett el mellettem. Megcsapott a kamilla illata. Fölrémlett vágta a holdfényben, a hempergőzés, és az a gyönyörű, megadóan hátrahajtott nyak. Nem! Nyugalom, Dan! Ma már Sonáról is azt hitted, hogy vele háltál. Ez a petyhüdt test nem lehet a Kedvesé.
- Dan? - kérdezte felvont szemöldökkel a rézmíves. Azon kaptam magam, hogy a neje fenekét bámulom. Megköszörültem a torkom.
- Mehetünk.
Bevezetett a szobájába, és leszámolta a pénzt, de alig tudtam odafigyelni. Az aszott keblek jártak az eszembe. Galga mester Abosból jött, ott halt meg az első neje. Aztán elvette a mostanit, ezt az álszent piszkafát, sőt az erdőben valami szentélyt is építtetett neki, hogy nyugodtan imádhassa az istenét. Galga mester végzett. Elraktam az erszényt. Váratlanul egy gondolat villant belém.
- Tényleg, még sose találkoztam a lányoddal. Neki is tetszettek a bőrök?
- Igen, szépek és jó melegek - felelte mereven Galga mester, majd kis habozás után folytatta. - Szegénykém nagyon beteges. Pedig még alig töltötte be a tizennégyet.
- Sajnálom - sóhajtottam. De még mennyire! Még nem élt, mikor a vérfarkas Abosban járt. Istenekre! Ha mégis Galgánéval háltam...! De hát minden egyezik! A kamilla, Abos, meg hogy a havi imát pont holdtölte előtt végzi...
Már ahhoz is fáradt voltam, hogy elhányjam magam.
Hali kereséséhez fogtam, Falcoval elment valahová. A hideg kivert a gondolatra, hogy épp a kaszát kótyavetyélik el. Futva tettem meg az utat haza, de hiába siettem. Hali már elvitte a kaszát. Átmentem a közeli kocsmába, de nem látták őket. Aztán a vérpadnál is kérdezősködtem. Szerencsétlen flótást most pár suhanc felnégyelni akarta. A hóhér kimerülten horkolt az árnyékban.
Hali eltűnt, mintha a föld nyelte volna el! Mi lesz, ha kikotyogja a titkom? És egyáltalán! Mi az, hogy a Halál a városomban cselleng?! Rá kell vennem, hogy hazamenjen!
Szürkületig kutattam, majd hazamentem elbúcsúzni Sonától. A szagomra dühödten vicsorogtak az utcabeli kutyák, már érezték bennem az erősödő Fenevadat.
- Dan, miért nem veszel új lovat? Alig lát, meg csámpás is -csóválta a fejét Sona. - A vadászok kinevetnek a hátad mögött.
- Nem baj - vontam vállat, és lóra ültem. A kancának szaglása se volt, így nem félt tőlem.
- Képzeld, vagy nyolc asszony járt itt füvet venni, meg arról faggatózni, miért keresed ilyen eszelősen a barátodat. Azt mondják, biztos féltékeny vagy, mert Galgáné őt vitte el imádkozni helyetted, de ne félj, mondtam, te nem lovagolsz seprűnyélen.
- Hali Galgánéval van? - hőköltem hátra.
- Jaj, Dan, hiszen tudod, milyen kikapós az a nő! Még hogy imádkozás! Szegény Galga mester, milyen vak! No, meg az a kislány! Vele óvja meg a tisztesség látszatát, pedig hol van az már! Kicsi Nova, hálni jár belé a lélek, hiába viszem neki az erősítő teákat.
Még éjfél előtt utolértem a menetet. Könnyű volt haladni, a majdnem-telihold fehér arca megvilágította az utat.
- Dan, te vagy az? - kiáltotta örömmel Szilkes, az egyik városőr, és leeresztette az íjpuskát. A ló idegesen táncolt combjai között.
- Gond van?
- Nem tudom. Rettegnek a lovak.
- Hé, kivel beszélsz, te fajankó? - sipított föl Galgáné hangja a lefüggönyözött batárból.
- Dan van itt, asszonyom.
- Hahó, Dan! - szólt ki a Halál is. Melléjük ugrattam a lovamat.
- Mégis mit keresel itt, Hali?
- Tudod, megkérdeztem, ahogy mondtad! - magyarázta örömmel Hali. - Ám a házba nem lehetett, nem értettem, miért, de majd a szentélynél....miért rugdosol?
Az utóbbi valószínűleg Galgánénak szólt.
- Hol a kasza? - kérdeztem fáradtan.
- Hát eladtam a mutatványosoknak! Nagyon vicces emberek. Nem hitték el, hogy láttam a tengert, meg az egész világot. Hívtak, álljak be közéjük.
- Remek. - nyögtem, a Halál bohócnak áll. Mit szólnak majd az istenek?
Felőlük fújt a szél. Megcsapott a batár mélyéből kiáradó kamilla illat, mely elkeveredett a három ember kipárolgásával, de már érezhető volt a nőstényfarkas csábító szaga. Immáron bizonyosságom volt. Bár ne lett volna! Óvatosan hátrébb húzódtam, nehogy Galgáné megsejtse valódi létem. Az ő érzékei is egyre erősödnek, ahogy közeleg a holdtölte.
- Jó utat! Még találkozunk! - kiáltottam, és a kanca oldalába vágtam a sarkam.
Másnap délig hajszoltam a lovat. Még az éjjel elhaladtam a szentély mellett, de nem álltam meg, nem akartam látni. Nem tudom, mi volt bennem nagyobb: a csalódottság, a düh, vagy az undor. Galgáné aszott teste, és még förtelmesebb lelke bemocskolta azt az éjszakát, a holdfényt, és az erdei vágtát.
Délben levetkőztem mezítelenre, begyűrtem a ruhát a nyereg mellé rögzített zsákba, majd rávágtam a ló farára. Elporoszkált. Ismertük egymás évek óta.
Futva indultam az erdő sűrűjébe. Ahogy érzékszerveim élesedtek, elmém úgy tompult. Ismételgettem magamban a gondolatot: maradj távol tőle!
Alkonyodott, mikor megálltam. Elkaptam pár verebet, és felfaltam, hogy az éhség ne uralhassa tetteimet, majd meglapultam egy bokor alján és vártam. A hold kerek arca lassan felkúszott az égre, engem pedig beborított a kín. Égtek az izmaim, a bensőm mintha szét akart volna szakadni. Makacsul összezártam a szájam, hogy ne üvöltsek. A zihálásomra figyeltem, emberi elmém morzsáit őrizve. Nagy sokára elernyedt a testem.
Átváltozásommal kitágult a világ: enyém lett az erdő, a vadak minden rezdülése, a tavaszutó virágainak ezer illata, a fények és árnyak tánca a bokor alján. Futásnak eredtem, hasamat cirógatta a magas fű. Élveztem a vadságot, szabadságot, emberi testem börtöne homályos álom lett csupán.
Megtorpantam, mikor megéreztem a tábortűz illatát. Ember, villant belém, de nem voltam éhes. Majd egy emlék: egy batár, és ő. A vágy feltört bennem, minden porcikáját akartam. Maradj távol tőle! - parancsolta a hang a fejemben. Morogva fel-alá járkáltam. Maradj távol tőle! A hold ingerlően mosolygott. Minden porcikámat átjárta a tavasz zsongása, és tűzzel övezte ágyékomat. Nem bírtam tovább, muszáj volt mennem, testemet testén éreznem!
Már lefelé indult a fényes sajt, mire elértem a szentélyt. Gyors zápor kerekedett, elmosva a szagokat, így csak a nyögdécselések vezettek. Egy férfi hangos élve....Vérbe borult a szemem, felüvöltöttem dühömben. Az az én szukám! Lecsaptam a fehéren világló fenékre, és széttéptem az emberi testet... Valami ködalak kiszállt belőle... Egy arc csonka orral, sértetten is kútmély szemek.... Utána kaptam, de átsuhant rajta a mancsom. A húscafatok alatt emberi nő sikoltozott. Átharaptam a torkát, vére lecsorgott a mellkasomra.
Fölüvöltöttem. Mindenütt éreztem a szukám szagát, de hol van? Tompa vonyítás felelt a hangomra, mintha a föld alól jönne. Mohón a hang után indultam. Megtaláltam a barlangot, és egy sötét zugban a földbe vájt kőlapot. Alatta volt ő. Kapartam a karmommal, de csak csikorogtak a kövön. Őrjöngtem csalódottságomban, ő pedig szűkölt alant. Váratlanul egy illatpamacs lebbent felém messzebbről. Loholtam a szag után, és megleltem a szellőző kürtőt. Átfurakodtam rajta, és csúsztam a porhanyós talajon lefelé. Egy másik barlang volt alattam, nagyobb, mint a fönti. Fájdalmasan nyikkantam, ahogy a vékonyomra estem. Ő boldogan csaholt, gyönyörű, mézszínű bundáját rőt arannyá változtatta a fáklyafény. Kecses torkát otromba lánc vonta a sziklafalhoz. Alig pár lépést tehetett. Cibáltam a láncot, de nem tudtam kiszabadítani. Végül már őrjöngtem.
Váratlanul megállt, rám nézett, és incselkedve félre hajtotta a nyakát. Megéreztem megváltozott illatát: a tüzelő nőstény szagát. Gyengéden megharapdáltam a torkát, mire mély torokhangon fölnyögött. Akart engem, így, megláncolva. Kergetőző udvarlás nélkül...Testünk összesimult. Neszeinket visszhangozta a barlang.
Egész éjjel szeretkeztünk, a kimerültség tepert le minket hajnal előtt. Álmunkban lepett meg az átváltozás. Ő sikoltott, én nyöszörögtem kínomban.
- Dan? - bámult rám mélységes döbbenettel a serdülő lány. Kinyújtottam a kezem, hogy megsimogassam az arcát, de irtózva elhúzódott. Egyik kezével az összetúrt homokban kotorászott, másik kezével, és a hajával karcsú testét igyekezett takargatni. Nem sok sikerrel, fél alma melle minduntalan kikukucskált. Egy kulcsot húzott elő. Könnyedén kinyitotta a bilincset, és magára kapkodta a falhoz letett, szépen összehajtogatott ruhákat.
Ostobának éreztem magam. A barlang hatvanlépésnyi hosszú, és fele akkora széles volt. Már meg se lepődtem azon, hogy a fenti csapóajtón belül volt a lakat. Fölszaladtam a létrára, és jól tettem, mert majdnem rám csukta a kis dög. Mi baja velem?!
Kilépve a barlangból rögtön füttyentettem a lovamnak, persze sehol sem volt. Kettős életemben ezt utáltam a legjobban: reggelente pucéran hajkurászni a lovat. Haboztam. A lány utána szaladjak? Azt csak-csak kimagyarázom a katonáknak, hogy mi tépte szét a két embert, de azt nem, hogy miért üldözök egy hajadont lengő farokkal... Egyáltalán, hol vannak a katonák?
A lány meredten állt a szentély előtt. Hogy feledhettem el Galgánét! Életem értelme a testeket bámulta, nem sikoltott, nem zokogott. Némasága rémítő volt. Az éjjel mohón lenyalta a vért, mi a mellkasomra tapadt. Az anyja vérét.
- Én...azt hittem, hogy te vagy Hali alatt. Nem tudtam elviselni, hogy a nőmet... - kínlódva elhallgattam. Lódobogást hozott a szél. Odaugrottam a hullákhoz, és magamra cibáltam Hali félredobott nadrágját. A tisztás széléről jajgatás és sűrű káromkodás hallatszott. Bizonyára a lovak megérezték a szagunkat, és ledobták a lovasokat.
- Mondd, hogy farkasok voltak, és felmásztál egy fára - hadartam, majd bevetettem magam az erdőbe.

A telilohold elfogyott, és már az újhold is pocakosodott, mire visszatértem a városba. Sokat gondolkoztam, és úgy döntöttem elmegyek. Örökre elhagyom azt a vidéket. Én sem bocsátanék meg az anyám gyilkosának.
Kiszedtem a rejtekhelyről a pénzem, és elvittem Sonának. A ház zárva volt, a szomszédok azt mondták, Galga mester fölfogadta Sonát, mert a lánya még nem tudja elvezetni a háztartást. Most még valami bárd is megszállt nála. Kelletlen léptekkel indultam tovább. A rézmíves udvarán megtorpantam, ahogy meghallottam Sona csengő hangját. A dal kiosont a konyhaablakon, befonta a lemenő napban őrt álló fákat, a poros utat, a nyalakodó macskát, és fölszárnyalt egészen az égig.
- Dan, már vártalak, kerülj beljebb! - szólt Galga mester az ajtóban föltűnve. Arcáról eltűnt az állandó szomorúság, valahogy sugárzott belőle az életerő.
- Csak Sonához jöttem - vonakodtam.
- Bocsáss meg, hogy az engedélyed nélkül van itt, de hát nagy szükségben voltam, és te sehol sem voltál. Talán hallottad hírét, meghalt a nejem. Sona nagy segítség. A lányom teljesen kivirult, mióta itt van. Erősebb, boldogabb. Nem is tudod, milyen hálás vagyok a nővérednek...De menjünk beljebb.
A vendég egy vézna, köhögős bárd volt. A hosszú faasztalnál még négy vadász ült. Jól ismertük egymást, kezet fogtam mindegyikkel, és már a szokásos ugratásba kezdtek, mikor megjelent a lány. Kezében tálca, testén könnyű vászonruha. Fűzőjéből kibuggyant félalma melle. Dermedten megállt, ahogy meglátott, aztán felragyogott az arca, majd szégyenlősen elpirult és letette a tálcát.
- Azt hiszem, még nem ismered a lányomat, Novát - mondta kelletlenül a mester, miközben szúrós pillantást küldött a piruló hajadonnak. Odaléptem a lányhoz, és kezet nyújtottam:
- Dan vagyok.
Megfogta a kezem. Megcsapott a kamilla illat, mely a mézszínű hajból áradt. Éreztem, ahogy elönt a forróság. Ő félrehajtotta a fejét, hosszú nyaka harapnivalón nyújtózott. Legszívesebben magamhoz vontam volna, hogy megízleljem a száját. Csillogó szemében visszfénye ült vágyaimnak.
Galga mester hűvösen köhintett. Elengedtük egymás kezét. Hiába láttam Nova örömét, a gyilkosság nyomta a lelkem:
- Sajnálom, hogy meghalt az anyád.
- Csak a mostoha anyám volt - fintorodott el Nova, majd őszintén folytatta. - Rengeteget éheztetett, meg vert is, vizes kötéllel. Hálát adok...annak a farkasnak, aki megszabadított tőle!
- Vert? - kérdezte mélységes döbbenettel Galga mester. Ám Nova nem felelt. Meglepve bámult a köhögő bárd háta mögé.
A Halál állt ott, sértetten a kaszájára támaszkodva.
- Veled nem állok szóba! - közölte.
Nova döbbenten rám, majd a Halálra nézett. A bárd közben egyre görcsösebben köhögött, zsebkendője vérfoltos volt. Galga mester odament hozzá, és bort töltött neki.
- Csak mi látjuk - súgtam Novának. - Ő a Halál.
- A Halál? - kérdezte vissza döbbenten.
- Miért, ki más járkál ilyen ócska kaszával? - kapta föl a vizet Hali. Közben meglendítette a kaszát. Egy pendülés, és a ködszerű lélek mellette állt. - De veletek nem állok szóba! Nem vagy a barátom, Dan! Ó, azok a combok, azok a gyönyörű, húsos combok...!
- A mostoha anyámról beszél? -suttogta döbbenten Nova.
- Dehogy! A sült csirkéről - feleltem, mire Novából kitört a nevetés. Átragadt rám is, és csak kacagtunk, kacagtunk, a hulla, a döbbent vadászok, és a megbotránkozó rézmíves között. S mikor az apja kidobott, elkaptam még Nova parázsló pillantását, mely a holdtölte ígéretével volt terhes.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-12-13
Összes értékelés:
249
Időpont: 2008-04-15 11:15:16

Húha:)
Én nemigazán vagyok otthon az ilyen vámpír-vérfarkas irodalomban, de most felkeltetted az érdeklődésem:D Jó kis írás, tetszenek a fordulatok és az előadásmód, nameg ez a "vérfarkas-érzékiség" :)) örülök, hogy itt jártam;)
Üdv: Áfonya
Alkotó
majka
Regisztrált:
2007-11-09
Összes értékelés:
72
Időpont: 2007-11-16 10:18:20

Szuper volt! Többször is elolvastam. Nagyon jól alakítod a történetet.
Majka
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-06
Összes értékelés:
12
Időpont: 2007-07-23 13:18:24

Háromszor is elolvastam, mert annyira tetszett! Gratulálok hozzá nagyon tehetséges vagy!
Alkotó
Regisztrált:
2007-03-23
Összes értékelés:
66
Időpont: 2007-06-18 15:06:57

Ha szeretitek ezt a stílt, akkor érdemes Pratchettet olvasni.
Már máshol is hallottam, hogy hasonlít P.-re a stílusom, most Gunoda is említette...úgyhogy elkezdtem olvasni a polcon porosodó regényeit. Annak idején csak az Eriket olvastam, de az annyira nem tettszett, hogy a többi művét kihagytam.

Hát nagyon király. :D Főleg a Halálról és az inasáról szóló kötetek.

Kuvik, szerintem a jó cím fél siker. :)

Köszönöm mindenkinek, hogy elolvasta, és azt is, hogy hozzászólt.
Szenior tag
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2007-06-13 18:35:37

Jópofa történet :) Bár kicsit furcsának éreztem rögtön egymás mellett a gyomorforgató célzatú és a humoros részeket, de élveztem olvasni. Még talán az furcsa volt először, hogy a Halált kétféleképpen nevezted, de mivel a "neve" is majdnem ugyanaz, így hamar megszoktam. Nem tudom, hogy célod volt-e, de jól érzékeltetted, hogy vérfarkassá változáskor a tettein nemigen uralkodik, valahogy olyan volt a mondatszerkezet. (Bár engem mindig idegesítenek az olyan mozzanatok máshol, ahol a főhős elveszti az uralmát maga fölött, de ha már ilyen fantasy és meg kell írni, az legyen kb. ilyen :D )

Hehe, ha a Halál tényleg ilyen jó fej lenne, szívesen megismerkednék vele úgy meghaláson kívül is ;]
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-04-18 18:15:59

Könnyed és szórakoztató! Pazar.
Csalogató a cím is - remek választás!
Mesemondónak tituláltad magad a lapodon - joggal! Meg van hozzá a tehetséged!
RPG?

További találkozásaink reményében:

Kuvik
Alkotó
Regisztrált:
2007-03-23
Összes értékelés:
66
Időpont: 2007-04-15 17:22:08

köszönöm. :)
Olvasó
Regisztrált:
2007-03-09
Összes értékelés:
4
Időpont: 2007-04-14 19:37:32

Ez oltári jóóó!!!!!!!
Nekem nagyon bejön! Én nem szívesen olvasok, de már az eleje olyan jó volt, hogy - még ha viszonylag hosszú is- hamar elolvastam. Kár hogy hamar, szívesen olvastam volna még tovább. Még legalább millió ilyen jót írjál!
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
706
Időpont: 2007-04-10 13:53:20

Ketten olvastuk egymásnak a férjemmel. Mindketten Terry Pratchett rajongók vagyunk, úgyhogy élveztük. Gratula!
Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-30
Összes értékelés:
778
Időpont: 2007-04-03 16:46:26

:) Nem baj, hogy ilyen hosszú, én olvastam már ennél 3szor hosszabbat is. Érdekes volt, ez a lényeg. Olvasás közben meg amúgy se nagyon tűnik fel, hogy mekkora a terjedelme, leglábbis ennél nem vettem észre.
Mégegyszer Gratula!
Alkotó
Regisztrált:
2007-03-23
Összes értékelés:
66
Időpont: 2007-04-03 16:37:05

Köszönöm. :)
Csak földobás után tűnt fel, hogy sokkal rövidebb írásokat szoktatok kitenni. Még nagyon új vagyok itt.
Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-30
Összes értékelés:
778
Időpont: 2007-04-03 15:35:57

Szia! Én két nekifutásra olvastam el, de csak mert nem volt időm. Nagyon jó történet, különösen a vége tetszett! Gratulálok, remélem, még olvashatok Tőled ilyen sztorikat!
Üdv.: Dorka
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2007-04-02 23:51:31

Szia!
Először kicsit meglepődtem, milyen hosszú, azután belevágtam, és észre sem vettem, mikor értem a végére, annyira elvitt a történet.
Érdekesnek tartom a megszemélyesítéseket és jól fűzöd a mondanivalódat. Ha mesélni is így mesélsz, nagy lehet a hallgató táborod. Engem megnyertél olvasódnak.
Gratulálok!
Üdv.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel semmi vers címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Örömök és Ürömök című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Közelgő szüret elé címmel a várólistára

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 13. címmel a várólistára

hundido alkotást töltött fel Galamb-szerelem címmel

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Útravalóm című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Dalocska Mao Ce-tung feleségéről címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Útravalóm című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Útravalóm című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Savanyú képpel... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 19. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)