HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49241

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: lávaFeltöltés dátuma: 2007-04-03

Ajándék 3. fejezet

Ezt érezte akkor is, amikor otthon Zoltán karjaiban pihent.
- Zola, nagyon szeretlek. - súgta fülébe mámorosan - köszönöm, hogy boldog vagyok. Soha nem gondoltam ezt.
- Saci, azon leszek, hogy mindig így érezd. Történjen bármi. Ez az érzés mindig a miénk már. A tied s az enyém. Egész életemben, a szívemben marad, nem feledem soha. Tud-nod kell, történhet akármi is, én örökké a tied maradok.
Zola megígérted! - Szólt kétségbeesve Sára.
- Nem, most nem beszélünk semmi rosszról. Ígérd meg nekem, hogy nem gondolsz rá többet. - Zoltán a lány szájára tette a kezét. - Pszt, nem beszélünk erről, most nem! - lá-gyan megcsókolta - Ígérd meg!
- Megígérem, - szólt Sára - szoríts magadhoz - szorosan a fiúhoz simult egészen a bőré-hez. A testük összeért, s jóleső érzés kerítette hatalmába.
Zoltán karjaiba vonta, s ahogy érzékelte a lány testének simaságát, bársonyos bőrét, ahogy az övéhez simul, ismét elöntötte a vágya. Csókolni kezdte a nyakát, mellét, hasát. Kezeivel végig szánkázta a női testet, végig simította, s egyre forróbban csókolta. Retten-tően vágyott a lány szerelmére, hogy csókolja, hogy övé legyen ismét. Néhány perc múl-va már átadták magukat a szerelemnek, hogy eggyéváljanak, hogy örökké elválasztha-tatlanok legyenek. Érezte, Sára is ezt akarja, hisz teljesen átadta neki magát, teljesen az övé volt az egész lénye.
Hirtelen belehasított a felismerés! Valami történt, hisz a lány szorítása megszűnt, nem reagál csókjaira. Mintha hidegzuhany érte volna, egyből kijózanodott, észhez tért.
- Saci, Saci hallod?! Itt vagyok, gyere vissza, most ne! Ne még! Gyere vissza, kérlek! - Lényét átjárta a kétségbeesés, a félelem. Most tudatosult benne, hogy miről beszélt a lány a szigeten. Eszelősen rázni kezdte, a fejét két keze között labdaként dobálta. Pró-bálta visszahozni.
- Nem engedem! Nem veheted el tőlem! Azért sem! Nem adom! Saci, Sacikám! Ne hagy itt! Gyere vissza, kérlek! Gyere vissza, hallod?! -
Hirtelen halk nyögést hallott, s érezte, a lány megmozdul. Tudta, visszatért! Megköny-nyebbült. - Sacikám, Saci baba ne hagy itt, ne még! - Csókolta a lány arcát, ahol tudta sok-sok csókot lehelve rá.
- Zola, segíts! Nem akarok! Még nem! Nagyon szeretlek. - szólt Sára halkan. Hatalmas könnycsepp csordult ki a szeméből, folyt végig az arcán. Ernyedten feküdt, próbálta ki-nyitni a szemét, de sehogy sem tudta. Érezte, húzza a feje, nehezedik a szempillája. Zol-tán hangját egyre messzebbről hallotta, egyre halkabban. Aztán ismét rázzák, s érezte ugyan, hogy feje szédül, hisz fáj minden mozdulat, de tehetetlenül feküdt. Nem volt ere-je, hogy mozduljon. Messziről hallotta a fiú hangját, aki hívja, szinte sikítva, a tehetetlen kétségbeeséstől. Válaszolni akar, de nem tud. Miért nem? Nem akarok még nem! Nincs teljesen tudatánál, de annyira igen, hogy hallja, hogy hívják. Összeszedte minden létező energiáját, tudatának maradékát, s válaszolni próbált. Azt akarta Zoltán tudja, nem ad-ja fel, hogy neki is számít. Akarta érezze, mennyire szereti. Félig tudattalan állapotban is hallotta a fiú fájdalmát. Nem akarta, hogy szenvedjen. Minden energiájával azon volt, hogy jelezzen felé, megnyugtassa. Egyre hangosabban, élesebben hallotta a hívást. Kar-jában erős fájdalom hasított, majd furcsa érzés kerítette hatalmába, amely egész testé-ben zsiborgást okozott. "Zola, Zola" ismételgette a fiú nevét, remélve, hogy eljut hozzá. Hirtelen éles fájdalom járta át a fejét. Iszonyatos! Úgy érezte, egy bomba robbant ott benn, amely szétszakítja, darabokra tépi.
- Á!!! - Szakadt ki a torkán a hang az iszonyatos fájdalomtól, s arca eltorzult.
- Saci! Sacikám! - Hallotta Zoltán hangját, most már teljes közelségből a füle mellett. Megpróbálta kinyitni a szemét. Sikerült. Felnézett. Körülötte mentősök, akik az ágya mellett figyelték, s készenlétben álltak. Zoltán az ágya mellett térdelt a fejénél a párnája szélén.
- Zola, Zola itt vagyok, ne félj. Kérlek, segíts! Nem akarok még! Ne még! - érezte, nehe-zen jön ki hang a torkán, de azt remélte eljut a fiúhoz, amit mondani akar. - Nem adom fel, ha velem vagy, ha szeretsz! Segíts!
- Saci, Saci baba itt vagyok veled. Tudnod kell, érezned kell. Nélküled nincs tovább, tudd. Ne feledd, harcolni fogok érted, amíg élek, erre esküszöm. Ne add fel, kérlek, soha ne! Nagyon szeretlek. Meglátod együtt maradunk sokáig nagyon-nagyon sokáig.
- Zola, jó, hogy itt vagy! - Megpróbálta felemelni a kezét, s a fiú kezét kereste. Zoltán észrevette, s szorosan megmarkolta. Felemelkedett annyira, hogy elérje a száját, s meg-csókolta.
- Nagyon szeretlek - Karjával átkarolta a lány fejét, s simogatni kezdte a haját.
- Zola köszönöm, hogy itt vagy velem. - Mondta Sára, alig hallhatóan, remélve a fiú megérti.
- Saci, mindig veled maradok.
- Nem megígérted!
- Saci, nem akarom, engedd, hogy melletted legyek. Tudom, hogy beszéltünk róla, de én már hozzád tartozom, tudod.
- Nem, szabad vagy. Nem kell, hogy akkor itt maradj!
- Akkor szabad akaratomból maradok. De ne beszéljünk erről most.
- Muszáj, látod, még szeretkezni sem tudok anélkül, hogy... pedig ez életem legboldo-gabb napja.
- Saci ne mond ezt, kérlek ne! Kitalálunk valami okosat.
- Mit? - mosolyodott el Sára.
- Nem tudom, de majd megoldom, csak bízz bennem. Kérlek! - Zoltán határozottságától, lágy, szelíd hangjától Sára megnyugodott. Érezte, komolyan gondolja párja, s ez jóleső érzéssel töltötte el.
- Jobban vagy kislány? - Lépett az ágyához a mentőorvos, aki idáig a távolból figyelte, hallgatta az eseményeket. Szívében, lelkében teljes szánalommal, hisz őt is megrázta az, hogy tehetetlen. Belegondolt, milyen érzés lehetett ennek a két gyereknek az, hogy életük talán legszebb napját beárnyékolta ez a fránya zuhanás. Beleképzelte magát helyzetük-be, s összeszorult a szíve. Pályafutása alatt sokféle dologgal találkozott már, de mind-egyik között talán ez bizonyult a legmegrázóbbnak. Tudta, érezte, hogy ezt a gyerek-lányt a fiú ragaszkodása hozta vissza, és ezért csodálta őt. Ebben a pillanatban döbbent rá arra is, hogy ez a kölyök most vált felnőtt férfivá, aki kiáll szerelme mellett.
- Igen, köszönöm.
- Akkor ne vigyünk be a kórházba?
- Nem, inkább itt maradnék, ha lehet.
- Rendben, a mamának elmondtam a tennivalókat, s mindjárt itt lesz Takács doktor is. Ő majd elmondja, hogyan tovább. Addig, csak pihenj, vigyázz rá kölyök.
Intett Zoltán felé, és kiment. A többiek követék.
Amikor az ajtó becsukódott utánuk, s ők ketten maradtak a szobában, Zoltán az ágy szélére ült. A lány fölé hajolt, azt akarta Sára érezze, hogy minden percben csak ő van.
- Saci nem küldhetsz el! Amíg velem vagy, addig nem. Azt mondtad, csak akkor... eskü-szöm, megtalálom a módját, hogy az ne történjen meg. Még nem tudom hogyan, de meg-találom. Amíg visszajössz, addig maradok jó? Utána meg már nekem sincs tovább. Kér-lek!? Ha te is akarod, biztosan megtalálom a módját, meg tudjuk oldani. Ehhez te is kel-lesz. Segíts nekem! Akard, hogy megoldjam! Kérlek!
- Zola, hogyan tudod megoldani, ha az orvosok sem tudják?
- Nem csak orvosilag lehet megoldani valamit, biztosan van megoldás más is. - Felelt Zoltán elszántan, s ettől kezdve minden pillanatban annak élt, annak szentelte minden percét, hogy megoldást találjon. Bújta a könyveket, az orvostól információkat gyűjtött. Az érdekelte, mit tudnak, s hogy mi okozza ezt a galibát. Azt már tudta, hogy Sára csak a felszínes alvásig juthat, ezért óránként keltették. Kidolgozott tehát egy ébresztőprog-ramot, így kiiktathatták a stoppert. Amikor a bátyja gépét beállították, s betelepítette a programot izgatottan tesztelte le. Arra volt kíváncsi, hogy gyakorlatban alkalmazható-e? Ezidáig csak elméleti szintig jutott, most alkalmazhatja is. Próbaképpen nappal futott a program. A pihenő órákban halk nyugtató zenével futott a gép, az ébresztésnél minden órában más-más efektet használt, mindig olyat, ami biztosan felébreszti az alvót. Az első óra végén ajtócsapódás volt az ébresztő, a másodiknál csengetés, s így tovább, mind a 7 órán keresztül. A nyolcadik órában, amikor Sárának teljesen fel kellett kelnie, mert nem alhatott egyszerre többet, a saját hangjával keltette. Azt akarta kedvese mindig az ő bá-torító hangját hallja először. Saját szövegét tette a programba, amely tudatta az ébredő-vel, hogy itt a reggel, s legyen jó a napja. Kedves, lágy szöveg nagyon tetszett mindenki-nek, így ez maradt, Sára választotta ki a két szövegből azt, amire kelni akart. Az első éj-jel aztán, amikor élesben futott a program, jól vizsgázott, hisz ő is felriadt minden egyes efektnél, s így figyelni tudta, hogy tényleg felébred-e Sára. Ezen a reggelen azért fárad-tan ébredt, hisz furcsa volt számára a felszínes alvás, de ma már kezd hozzászokni, hisz egyre többet aludt már a lánynál. Szinte már családtagnak számít, hisz a telepítés, prog-ramírás miatt majd' minden idejét ott töltötte. A nagyi szerepe egyre inkább háttérbe szorult, átvette helyét. A tanév végére több programmal elkészült. Így például a figyelő-program, a segélyprogram, a riasztóprogram. Buzgón magyarázta el Sárának, hogy me-lyik mire való.
- A figyelőprogramnak az lenne a funkciója, hogy minden egyes változást, ami a szerve-zetedben létrejön, jelezzen a gépnek, hogy a bajt minél előbb észrevegyük, s a gép auto-matikusan életbe lépteti a riasztást. Így időben reagálni lehet.
Sára ámulattal hallgatta a beszámolót.
- Zola, honnan tudod te ezt mind? - kérdezte egy ilyen alkalommal.
- Gyermekkorom óta bújtam a számítástechnikai kiadványokat, s talán a szakkör is se-gített, ahová jártam. Nem tudom, de mindig is érdekelt. Ha kész lesz a program az, hogy automatikusan bekapcsoljon, és működésbe hozza egyik a másikat, ha kell, akkor nyer-tünk.
- Nyertünk? - csodálkozott Sára.
- Igen, akkor legyőztük ezt a fránya akármit. Addig úgysem nyugszom. - Szeretettel ha-jolt a lányhoz, lágyan átkarolta - Mondtam, hogy harcolni fogok.
- Zola, te egy fantasztikus fiú vagy, tudod! - Állapította meg meghatottan Sára. - Miért csinálod ezt?
- Azért, mert nagyon szeretlek téged, és veled akarok maradni, amíg csak élek.
- De én nem tudok megadni sok mindent neked, amit mások megadnának. - Szólt Sára, hangjából szomorúság érződött.
- Mire gondolsz? - Zoltán nem értette, mit mond, hisz ő tökéletesen érezte magát. A tu-dat, hogy mellette van, teljesen felvillanyozta, boldoggá tette.
- Például én soha nem leszek a feleséged, s nem lehet gyermekem sem. - Sára hangja el-csuklott, szeme könnybe lábadt.
Zoltán hirtelen nem tudta mit mondjon, hisz erről még soha sem beszéltek.
- Figyelj, Sacikám, én nem is kívánom, hogy a feleségem légy, nem mintha nem lenne jó, de tudom, miért érzed így. Nekem elég, hogy itt vagyok veled, hogy látlak, hogy hallom a hangod, hogy érzem a bőröd. - Zoltán egyre izgatottabb lett, ahogy beszélt. Érezte, elönti a vágy, mert a lány combjához ért. Megcsókolta, s simogatni kezdte. Keze már a pólója alatt járt. Átkarolta a vállát, s lefektette. Most eszmélt, hogy akkor voltak együtt, ami-kor Sára először lezuhant. Azóta nem próbálkozott. Félt, félt attól, hogy megismétlődik, azt pedig nem akarta. Most viszont úgy érezte, megpróbálja, hisz nagyon vágyott az óta is rá. Úgy gondolta leteszteli a programot, amit erre dolgozott ki, hogy megakadályozza Sára túlhevülését. Azt remélte így nem zuhan majd le. Sokáig gondolkozott azon, ho-gyan küszöbölje ki azt, hogy ne legyen zavaró közben. Most majd kiderül, de mi van, ha nem jó, ha mégis lezuhan. Zsigereiben érezte a félelmet, de vágya hajtotta, űzte a lány felé. Forrón csókolta, s remegő kézzel húzta le a pólóját, nadrágját. Szívverése felgyor-sult, alig kapott levegőt. Teljes testében remegett a vágytól, a tűztől. Érezte, Sára is ezt szeretné, de észrevette, hogy sír.
- Mi baj babám. Nem akarod? - kérdezte kifulladva.
- De, csak félek, nagyon félek. - Sára remegő hangjából megérezte rettenetes félelmét.
- Én is félek szívem, de nagyon kívánlak. Minden porcikám, minden idegszálam téged akar. Próbáljunk ki valamit. Nem tudom, hogy jó lesz-e, de remélem igen. Ez is csak ak-kor lesz tökéletes, ha összeköttetésben lesz veled.
- Velem?
- Igen, ha felhevültebb lennél a kelleténél a gép jelezni fog, s akkor meg tudjuk akadá-lyozni, hogy lezuhanj. Csak még nincs kész. Talán így is tudjuk használni, próbáljuk meg.
- De akkor, most hogy tudsz figyelni?
- Nem tudom. Van egy ötletem, egy kicsit furcsa lesz, de talán segít.
- Mond.
- Tudom, hogy nincs baj, ha beszélsz, ha hallom a hangod, tudom, hogy itt vagy velem.
- Mit mondjak?
- Mindegy, bármit, nem az a fontos, hogy mit, csak az, hogy akkor az agyad arra is rááll, hogy hangokat adsz ki. Így talán nem a teljes agyaddal koncentrálsz rám, s kénytelen máson is dolgozni. Próbáljuk meg jó? Saci nagyon vágyom rád!
- Zola bármi lesz is, próbáljuk meg. Nagyon-nagyon szeretlek, s én is veled akarok lenni. - És Sára beszélt, beszélt, s élvezte párja csókjait, szerelmét. Hallotta a fiú ziháló lélegze-tét. Érezte, őt is a vágya vezérli, de arra figyelt, hogy megállás nélkül beszéljen. Szíve egyre jobban vert, zihált, teljesen elragadta az érzés, a gyönyör. Elhallgatott, mert ab-ban a pillanatban nem jött ki hang a torkán, a csúcsra ért. Zoltán hangját hallotta, riad-tan szólította.
- Nincs semmi baj, itt vagyok csak... - magához szorította a fiút, hogy érezze, vele van.
- Saci, Sacikám! Isteni vagy! Angyalkám! Soha nem engedlek el. Az meg nem érdekel, hogy nincs róla papír, te vagy a feleségem akkor is. - Zoltán szorosan átölelve tartotta karjában a kedvest, s kifulladva, súgta a fülébe.
- Később is így gondolod majd? Nem fog zavarni, hogy korlátok között élünk, hogy még a szeretkezéskor is program vigyáz, hogy mindig mindenre figyelni kell? - Sára hangjából elkeseredés érződött, amit a fiú érzékelt, s lágyan simogatva szólt.
- Itt minden rólad szól, a te biztonságodról, életedről. Lehet, hogy ez másnak furcsa len-ne, de én, amikor melletted döntöttem, felvállaltam ezt. Tisztában vagyok vele, hogy másként kell élnünk, mint ahogy azt otthon megszoktam, veled együtt ezt is elfogadtam, s idővel hozzászokom. Nekem ez természetes. Ha valaki jön hozzánk, neki is el kell fo-gadnia, vagy nem jön. Ilyen egyszerű ez. - Hangja lágyan, simogatóan találta meg a lányt, aki megcsókolta.
- Nagyon szeretlek. - Simult hozzá.
- Tudod, hogy én is. Nekem csak te vagy a fontos, én nem számítok. Az meg, hogy nem szülhetsz, megint csak természetes számomra. Eszembe sem jutott, hogy valaha is erre kérnélek. Én így is boldog vagyok veled, s az is leszek, míg együtt élünk. Nekem te vagy az ajándékom tudod! Minden perc, amit veled tölthetek el az mind-mind egy csodás gyöngyszem, hisz imádlak. - Magához szorította kedvesét, s hatalmas, forró csókot nyo-mott a szájára.
Sára lelke szerelemmel telt, s jólesett számára, amit hallott. A tudat, hogy kedvese így érez iránta, őt is felvillanyozta, s elhatározta, ameddig él mindent megtesz azért, hogy ő is boldog legyen vele. Szorosan átkarolta, és szívében, lelkében teljes nyugalommal el-aludt.
Zoltán észrevette, óvatosan felkelt a géphez lépett, s beindította az ébresztőprogramot. A masina halk zenével indult. Zoltán visszabújt párja mellé. Szorosan átkarolta, s nemso-kára ő is elszenderedett. Reggel ő ébredt hamarabb, s így személyesen, lágyan, cirógat-va, csókkal keltette Sárát.
- Jó reggelt tündérkém. Csodaszép lesz ismét a napom, mert velem vagy. Baba ébredj. - Amikor azonban a harmadik szólásra sem reagált a lány megrémült. Nem értette, hisz az előző órában fent volt. De amikor megmozdult megnyugodott. De arcán még látható volt a riadalom, így Sára leolvasta róla, ahogy a szemét kinyitotta.
- Jó reggelt, - karolta át a nyakát - mi történt? Mi baj?
- Megijesztettél.
- Én? Mivel? - csókolta meg.
- Harmadszorra sikerült felkeltenem téged. Azt hittem, hogy...
- Nincs semmi baj, itt vagyok. - Vonta magához a fiút. - Istenem, mennyire szeretlek!
A lány karjaiban aztán Zoltán megnyugodott. Ismét határozott, magabiztos lett. Leült a gép mellé, s folytatta azt, amit ébresztés előtt elkezdődött. Levelet írt szüleinek, akik a szünetre hazahívták. Megírta, nem megy, mert fontos dolga akadt. Az igazság az volt, hogy egyedül nem akart menni, otthon pedig nincs biztosítva Sára figyelése, így lemon-dott arról, hogy hazamenjen.
- Miért nem akarsz menni? - kérdezte Sára, aki a fiú háta mögött olvasta a levelet, ami a nyomtatóból kijött.
- Egyedül nem megyek, otthon pedig nincs gépem. Az ébresztés is nehézkes lenne.
- Nem fognak rád haragudni?
- Lehet, hogy egy kicsit megorrolnak majd, de nekem most már csak te számítasz, s a te biztonságod- fordult a lányhoz - Sasi, nélküled sehová sem megyek.
- Az ébresztést nem lehet átmenteni valahová? Például a mobiltelefonodra?
- Saci, hogy neked mennyi eszed van!! Ez a jó! Megpróbálom. Ha megcsinálom eljössz velem? - Kérdezte felvillanyozva Zoltán.
- Igen, kíváncsi vagyok, hol éltél. Mindent tudni szeretnék rólad. Te már ismered a múl-tamat, jelenemet.
- Nem nagy szám, de én szerettem ott. Gyerekként sokat hülyéskedtünk a tesóimmal. Té-len csodaszép, amikor nagy hó van, és minden hófehér. Majd egyszer elviszlek akkor is, hogy lásd.
-Tesóiddal? Hányan vagytok?
- Öten. Három fiú és két lány. A legidősebb bátyáméknál laktam itt. Jani 30 éves, ő már régen eljött. Attila Komlóra nősült, de sűrűn otthon van. Az ikerhúgom a nagyinál lakik, Komlón. Csak Erzsi van otthon, ő 17 lesz, mint te. Komlón tanul, de anyúékkal lakik
- A szüleidnek sem lesz gond, hogy csak így együtt vagyunk?
- Elég felvilágosult emberek, de talán azért szólhatnak, hogy fiatalok vagyunk. Én sem vagyok még 18. De a szerelem nem korfüggő szerintem. Majd elmagyarázom nekik, hogy én így akartam, mert ezt választottam. Különben is, nemsokára betöltöm a l8-at. Akkor úgysem szólhat senki.
- De én csak másfél év múlva leszek nagykorú, ha megérem. Mit gondolsz, elfogadnak?
- Biztos. Lehet, hogy eleinte furcsának találják majd ezt az egészet, de nem nekik kell így élniük. Nekem pedig megfelel. A többi nem számít, ha együtt vagyunk.
- Ezt a helyzetet talán elfogadják, de a gyereket biztos nem. Nekik is öt van. - Sára hang-jából Zoltán kiérezte a szomorúságot.
- Sasikám ezzel ne foglalkozz, kérlek?! Hidd el, engem nem érdekel. Ha a családomban valakinek nem tetszik ez a helyzet, akkor nem megyek. Én ezt választottam a szabad akaratomból, én így is nagyon boldog vagyok veled. Ígérd meg, hogy nem foglalkozol ez-zel többet. Ígérd meg nekem.
- De...
- Sasi kérlek?!
- Rendben.
- Különben is a védekezés az én dolgom, én meg tudom, amit tudok. - mondta nevetve Zoltán, s szájon csókolta.
Aztán átírta a levelet. Megírta, hogy pár napra lemegy, de nem egyedül. Visz magával valakit, aki a szívének nagyon kedves. A többit majd szóban megbeszélik. Kinyomtatta, odaadta Sárának, olvassa el.
- Úgy gondolom jobb szóban megbeszélni, mint levélben. Ha holnap elküldjük, hétvégén le is mehetnénk. Mit szólsz hozzá?

- És a program? Hogy átmentsd, az meddig tart?
- Az pár perc, azzal nem lesz gond. Pont a legegyszerűbb megoldás nem jutott eszembe. Pedig ez a legkézenfekvőbb. Zsenikém!! - nyomott egy csókot a lány szájára.
- A zseni te vagy, igenis fantasztikus vagy.
- Zseni az nem vagyok, csak talán van hozzá egy kis érzékem, meg hát, ha belegondolok, 9 éve foglalkozom már ezzel. Te is azért tanulod a versfaragást, hogy jobban tudjad. Te a versekhez értesz. Ahhoz meg én nem. Tényleg, van új versed?
- - Igen, de van régebbi is. Egy új van, a többi még nincs kész. Tudod, ez inkább hangulat-függő.
- - Elmondod, ami kész van. Tudod fejből, vagy le van írva?
- - A rövidet tudom fejből, az nemrég készült el.

"Azt élettől nem kértem sokat, csak annyit,
hogy szeressek
Hogy legyen valaki, akinél
első lehessek


Most megkaptam, csak Te vagy
nekem
Akármi is történik itt van a
Két kezem"

- Miattad íródott, mert vagy. - Szólt Sára, miután befejezte a verset. - Ez egy rövid. Az újak még nincsenek készen. Régebbi van.
- Mondj még egyet. Szeretem a verseidet. Zseniálisak. - Zoltán megcirógatta kedvese ar-cát, aki elgondolkozva nézett maga elé. - Mi van babám, valami rosszat mondtam?
- Dehogy, csak eszembe jutott egy régebbi vers, ami az előtt készült, mielőtt megismerte-lek volna.
- Elmondod?
Sára elgondolkozva belekezdett.

Nem teszek semmit, csak fekszem ágyamon
Nem kért képek suhannak át agyamon
Látom életem, látom családom
Bennük életem, bennük nem csalódom

Szeretem apámat, bármilyen távol van
Anyámat látja, aki ott él a távolban
Nem tudja, számára mit hozhat a holnap
De ha rátartozik, biztosan szólnak

Szegény anyámnak jutott a kényszerélet
A megerőszakolt halál, talán majd feléled
Az álomgyár, amely szedi áldozatát
És kisimítja elgyötört ábrázatát

Nem tudom, hogy mi jó neki az életben
Hisz ahogy él, azt is egy véletlen
Végtelen álom, haláltalan világ
Nem csak én vagyok, aki téged imád

Sára elhallgatott, de a szemeiben felgyülemlett könny kicsordult, s folyt arcán végig. Zoltán hangtalanul magához ölelte kedvesét, haját cirógatta, úgy próbálta nyugtatni.
- Bocsi babám, ne haragudj!
- Dehogy, mindig így jön elő, pedig most már itt vagy velem, s nem vagyok egyedül.
- Persze kicsim, idő kell, míg kiadod magadból azt, amit évek óta a lelkedben tárolsz. Semmi baj, csak nyugodtan beszélj róla, tudod, megbeszéltük. Könnyebb lesz, nekem elmondhatod. Látod, te is évek óta írsz verseket, mert téged ez érdekel. Engem meg a számítógép. Nem kell ehhez zseninek lenni. Mikor írtad az első versed, hány éves korod-ban?
- Nem tudom, talán másodikban.
- Én is az általánosban, másodikban ott ültem előtte. A suliban volt csak, otthon nem. Anyuéknak sohase futotta. Így, hát maradt a szakkör, s a haverok, akinek volt. Sok tár-sam csak játékra használta. Apa sokat veszekedett velem eleinte, de amikor először megnyertem a számítástechnikai versenyt a suliban, utána már nem szólt. Egyszer-kétszer morgott, amikor nagyon későn értem haza, de aztán beletörődött, s talán egy ki-csit büszke is volt. Igaz, hogy soha se mondta.
- Apu még csak nem is érdeklődött felőlem, így azt se tudta, hogy mi történt velem a suli a suliba. Jó lett volna, ha néha leszid, amikor későn jöttem. Téged legalább leszidott.
- Tudom, de azért biztos szeret téged, csak az ő lelke is fájdalommal van tele. - Próbálta vigasztalni Zoltán kedvesét, akit átölelve tartott, s simogatta könnyes arcát. - Nem sza-bad rá haragudnod, biztosan ő is nagyon szenved.
- Tudom, de én nem tehetek róla, miért rám haragszik?
- Nem tudom csibém. Talán, majd egyszer rájön, hogy hibát követ el. Légy türelmes, biztos közeledni fog. Addig itt vagyok neked én. - Megcsókolta, s szorosan magához szo-rította, hogy Sára érezze, mennyire szereti.
- Igen, te itt vagy, és ez olyan jó. Nagyon szeretlek téged, miattad, van értelme minden-nek. - Ölelte át a fiú nyakát Sára.
- Veled maradok, tudod, mi már összetartozunk, ezt ne feledd! Sasi, lehet, hogy sikerül eladnom a programot, amit Janinak készítettem. Arra gondoltam, le kellene védetni, akkor később is hasznát vehetjük. Szerinted, eladjam?
- Janinak a munkájához, de mivel sikeresen használja, egyre többen érdeklődnek utána.
- Ha kell nekik, fizessék meg. Szerintem add el, de védesd le.
- Jó, akkor holnap ezt is elintézzük, hogy mire lemegyünk, az is meglegyen.
- A hétvégén lemegyünk hozzátok?
- Igen. Megmutatom majd hova jártam suliba. Ha reggel korán indulunk, délre kényel-mesen otthon is vagyunk.
- Délre?
- Igen, Komló 3 óra vonattal, de onnan még mennünk kell kb. félórát. Mi bicajjal jár-tunk suliba, ha jó idő volt. Télen nehezebb a hó miatt. Most nagyon szép, majd meglátod.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Fenyőerdő lakói címmel a várólistára

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Lét-kérdések címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Z… című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)