Gépek monoton kattogására eszmélek. Kinyitom a szemem, először homály vesz körül, majd megpillantom a vakító mennyezeten játszadozó napsugarat. Egy magas, pulóveres férfi áll mellettem, aki könnyező szemekkel fogja a kezemet. Hunyorogva ránézek, ki lehet vajon? Megpróbálom kivenni az arcvonásait, de bárhogy is erőlködöm, idegen pillantásokba ütközöm. Ahogy megmoccanok, a férfi rám mosolyog, majd gyengéden simogatni kezdi ráncoktól aszott ujjaimat:
- Anya, anyukám, hallasz engem?
A hangok távolról érkeznek hozzám, mintha valaki a folyó túlpartjáról próbálna meg átkiabálni. Látom, ahogy a férfi szája mozog. Ő beszélne hozzám? Igen, kétségtelen, az idegen szól. De miért mondja azt, hogy anyukám? Hiszen nekem nincs is gyermekem. És hol vagyok egyáltalán? Meghaltam volna? Nem, nem hiszem. Talán kórházban fekszem, ezek a csövek pedig összekötnek a kattogó gépekkel. Igen, minden bizonnyal kórházban vagyok. Szörnyű ez a zaj, nem lehetne valahogyan elhallgattatni? Az idegen várakozón néz rám, talán azt szeretné, ha mondanék valamit. Ajkammal formálom a szavakat, de hiába erőlködöm, csak esetlen hörgésre futja.
- Cssss, ne erőltesd magad!- mondja gyengéden a férfi.
Igen, most már emlékszem. Valóban van egy fiam, de ő még kicsi, nagyon kicsi, óvodába jár. Most volt a negyedik születésnapja, kapott egy hintalovat, milyen aranyos, ahogy ül rajta. Jaj, csak nehogy leessen! Egyre vadabbul hintázik, talán mást kellett volna vásárolnom, valami biztonságosabbat. Kicsi fiam, vigyázz magadra!

Itt áll még valaki fehér köpenyben. Ő is mond valamit, de nem értem. Hogy kerülhettem ide? Ott a sarokban ül az én édes jó Lajosom, és integet. De ez lehetetlen, hiszen már húsz éve halott. Szegény uram, korán elvitte a szíve. Pedig ez a Lajos, ilyen huncut mosolya nem lehet másnak, csak neki. Lajosom, töltött káposztát főztem neked, úgy, ahogyan szereted, jó csípősre csináltam. Gyere, mindjárt tálalok.
- Félrebeszél- hallom a messzeségből.
De hirtelen Lajos arca szertefoszlik, már nem is látom. Ne hagyj itt, szerelmem, nélküled az életem olyan sivár!
Nagyon meleg van ebben a szobában, egyre jobban fogy a levegő. Mit csinált Lajos? Biztosan megint jól bedurrantotta a kályhát, pedig hányszor mondtam, hogy csak módjával tegye. Nem teszi majd zsebre, amit tőlem kap. Jaj, megfulladok, levegőt!!!!!!!!!

Ez a férfi zokog. Inkább egy kis levegőt adna. A tüdőm kiszakad!
- Anyám, drága anyám, kérlek, ne menj el, ne hagyj itt!
Hiszen...hiszen ő János, a fiam. Ne sírj fiam, Jancsikám, jó helyre megyek, apád már vár. Kár, hogy nem tudom megmondani neked. Vigyázz az unokámra, ne engedd ki sokat szeles időben, tudod milyen érzékeny a kis füle. Miért nincs itt levegő? Megfulladok.
- Isten veled, kisfiam!

Milyen könnyen lélegzem! De...fiatal vagyok megint, szökkenni is tudok, mint a gazella.
Szervusz Lajosom, megérkeztem.