HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48092

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: lávaFeltöltés dátuma: 2007-04-09

Ajándék 5. fejezet

A család csak állt, döbbenetükben mozdulni sem tudtak. Egyik sem szólt, de szívük mélyén hatalmas szeretetet éreztek Sára iránt, aki tehetetlenül, kétségbeesetten küzd, harcol életéért. Aki nem akart mást, csak, hogy szeressék. Az anya büszke volt fiára, mert kiállt a lány mellett. Harcol, s reményt ad a reményt vesztettnek. Kérdezni senki sem kérdezett, hisz mindegyik tisztán érezte, ők ketten összetartoznak. Az asszonyt azonban izgatta mi volt az, amit fia ígért. Azt tudta, valami olyan dolog, amitől fia fél, hisz szeméből kiolvasta rémületét. Mikor kettesben maradtak mégis csak megkérdezte.
-Mit ígértél?
Zoltán sírással küszködve, akadozva válaszolt.
-Arra kért, ha... végleg lezuhan,.... Akkor... hagyjam el,... ne maradjak vele. De én...erre...képtelen vagyok. Ha csak rágondolok...,hogy... Anyuci, miért van ez így?
Miért ilyen igazságtalan az élet? Miért?
Ezt nem tudom kisfiam. - Válaszolt az anya, és szomorú szívvel látta fia szemében a bánatot, fájdalmat. Szeretett volna bölcs tanácsot adni, de sajnos erre nem tudott meg¬
nyugtató válasszal szolgálni. Csak annyit tehetett, hogy megpróbálta fia fájdalmát enyhíteni, úgy, hogy átkarolta gyermekét, s hátát simogatva nyugtatni kezdte. Zoltán nem bírta tovább anyja nyakában kitört belőle a sírás. Feltört belőle az összes fájdalom, elkeseredettség. Tehetetlenség tudat, hogy nem tehet semmit. Rádöbbent, akármennyire tiltakozik ellene, bele kell törődnie, hogy egyszer elveszítheti szerelmét. Szíve ugyan még mindig lázad, de agya tisztán látja, nem tehet semmit. Megállíthatatlanul tört fel belőle a sírás. Hirtelen eszméit, hogy Sára fogja a vállát, átkarolja. Megfordult, s szorosan ma¬gához szorította.
-Nagyon szeretlek, tudnod kell!
Sára átölelte, s füléhez hajolva súgta.
-Én is. Bármi lesz is, ne feledd!

Boldog vagyok, mert csak engem szeret
Boldog vagyok, mert csak enyém lehetsz
Boldog vagyok, mert tiéd a szivem
Halálomig lehetsz egyetlen hívem

Magamtól kérdem, hogy meddig élek
Meddig tart ez a gyönyörű víg élet
Bármeddig, nekem biztos már megérte
Az elmúlás partnerét párszor már lekérte

Zoltán lassan lecsillapodott, Sárára emelte tekintetét. Látta a lány csillogó szemében a megnyugtató fényt. A fényt, ami tudatta vele, csak ő van, ő az egyetlen. Hogy bármi legyen is, örökké együtt maradnak, ha máshol nem, hát a szívükben. Hogy boldogan megy el, ha kell. Sára á tszelleni ültén mondta tovább az újabb költeményt, amelyben tudatta párjával, hasonló, lelkiállapotát, s azt, hogy akár hogy is, de nem adja fel. Amíg a szobá¬ban feküdt, hogy pihenjen előtört belőle az újabb vers, hisz felzaklatott lelkében harcoló bánatot el kellett mondania, hogy tudja a másik, neki sem mindegy.
Sötét éjben oly magányosan vagyok
Megszöknék, de magam után mit hagyok
Bíbor köd lesz úrrá majd lelkemen
Ki lesz akkor velem és ki ellenem

Magam vagyok és kettő az életem
Egyikben élek, másikat kérhetem
De nincs erőm, mert hiába kérem
Nem vagyok otthon ezen a téren

Dönteni kell, mégha fáj is
Egy évben csak egyszer van majális
De sötét éjnek hajnal a reménye
Bátran nézek én az élet szemébe

-Zola segíts nekem, hogy veled maradhassak még egy kicsit. Már nagyon bánom, hogy kevés az időm, mert annyi mindent nem csináltam még. Szeretnék még veled maradni, s sok mindet megtapasztalni, átélni. Köszönöm, hogy velem vagy. Nagyon szeretlek, ezt ne feledd, és akármi is legyen, akármeddig vagyok veled, élem legszebb szakasza ez. Boldogan megyek el!
Az anya összenézett férjével, aki közben belépett a helységbe, a család többi tagjával együtt. Mindegyikük csak állt, megkövültén, döbbenten. Egyik sem szólt, hisz úgy érez¬ték, hogy nem a legjobb pillanat, bármit is mondani. Azt sem tudták, mit tegyenek, mondjanak. Érezték a bánatot, a fájdalmat a fiatalok között.
-Saci, angyalkám ne beszélj így, én csak veled vagyok, nélküled nem ér semmit az éle¬
tem. Mi lenne velem nélküled. Nélküled nekem sincs tovább.
-Zola, erősnek kell lenned, hisz tudtad mi vár rám, mégis mellettem akartál maradni.
Tudtad, hogy így lesz, azért nem akartam, te ragaszkodtál hozzá. Ezt persze köszönöm neked. Remélem, még maradhatok veled, de az is lehet, hogy nem. Te fiatal okos fiú vagy, megtalálod a helyed, azt tudom. Arra gondolj, hogy jó volt veled. Hogy, amíg veled
vagyok, az nekem ajándék. Minden nap, amit veled töltök. Tisztában vagyok vele, hogy nekem nincs jövőm, de a jelenem, az csodaszép. Ezt köszönöm. Most bánom a jövőt, de nem tehetek ellene semmit.
-De!! Nem hagyom!! - Próbált erőt venni magán Zoltán, de teljes testében remegve, fuldokolva tört fel belőle ismét a sírás. Görcsösen kapaszkodott a lányba, hogy érezze, nem
engedi el soha. Aztán erőt vett magán, megtörölte szemét Két tenyerébe fogta párja arcát, s szájon csókolta, forrón, hosszan. Kifulladó hangon, most már nyugodtan szólt.
-Baba, emlékszel, mit mondtam akkor. Akkor, amikor szakítani akartál velem. - Sára bólintott, hogy igen emlékszik - Akkor megfogadtam, hogy harcolni fogok érted. Ne haragudj, én is emberből vagyok, de most már nincs semmi baj. Nem adom fel, ha te is akarod, sikerül legyőzni ezt a micsodát. Ha akarod, ha harcolsz velem. Együtt erősek
vagyunk. Rájöttem, meggyógyítani nem tudlak, de az, kitolni igen. Azon leszek, hogy minél tovább velem lehess, hogy tovább eless a mának, ahogy írtad.

Boldog vagyok, mert azt mondtad: Carpe Diem
Boldog vagyok, mert csak Te vagy velem ilyen

Sára is bekapcsolódott, s most már együtt mondták, szemükben a remény fénye gyulladt, a fény, a tűz, amely az életet jelenti számukra.

Boldog vagyok, mert Veled tovább élek
Most már elhiszem: Amíg élek remélek

-Igen babám mindig van remény, ha akarod, mindig. Csak akard te is, kérlek! Segíts nekem, mert akkor tudok én is neked. Közösen legyőzzük, erősek vagyunk.
Zoltánnak ismét visszatért a határozottsága, elszántsága. Az iménti gyengeség helyébe meghatározottabb, méherősebb elhatározás lépett. Tudta, érezte ez után életének min¬den pillanatában azon fog dolgozni, hogy elkerülje, megakadályozza párja elvesztését. Határtalan szerelmében tudta, a lány nélkül nem ér semmit az ő élete sem. ígyhát agya mindig azon járt, hogyan oldja meg.
A tanyán töltött idő alatt megmutatott mindent, amit gyerekkorában szeretett. Azon volt, hogy kedvese minél többet tudjon meg róla. Érezte Sára boldogságát, hisz szemei¬ből kiolvasta, mennyire jól érzi magát. Határozottan jókedvű volt. Sokat üldögéltek a diófa alatt, amely Zoltán kedvenc helye volt gyerekkorában. A ha¬talmas koronáju fa alatt jólesett beszélgetni, vagy egyszerűen csak nézni a felhőket s hallgatni a csendet. A csendet, amely nyugtatóan hat testre és leiekre egyaránt. Sára, lelkében teljes nyugalommal, békével tanyázott itt, elbújva mindenki elől. Sokat gondolkozott azon, hogy ők ketten szembeszállnak a halállal, ha kell, s ő is úgy érezte most, hogy legyőzik azt, ami a fejében van. Rá is ráragadt Zoltán határozottsága, elszántsága. Élni akart. Megtapasztalni azt a sok szépet és jót, amit az élet tartogat még számára, s tudta mindent meg is fog tenni ezért. Azért, hogy minél tovább itt maradhas¬son. Harcolni fog, hisz párja is ezt szeretné, ezt kérte tőle. Határozottan boldog volt, megindult leikéből, szívéből előtörtek a szavak. Szavak, amellyel ki akarta fejezni mind¬azt, amit párja iránt érzett.

Lelkemben a fény, távol már a sötét
Nagyobbnak látom a barátaim körét
Velem ünnepelnek, vígadnak, hogy élek
Messze utaznak már a szomorú képek

Köszönöm, hogy élek, reám süt a fényed
Pozitív irányba hatott rám a lényed
Ajándék az, hogy most itt vagy velem
Ajándék az, hogy most is fogod a kezem

Sárából dőltek a szavak, belemerült az írásba, s most megszűnt körülötte minden. Azt sem vette és/re, hogy Zoltán leolt mellé a fűbe, s nézte, olvasta mit ír. Ő csak írt, s a lelkében lévő hála tört fel belőle megállíthatatlanul.
Sokat éltem, de sohasem volt ünnep
Ezek a napok gyorsan tovatűnnek
És most mégis megváltozott létem
Veled egy új dimenzióba lépten

Adtál nekem erőt, egy ajándékot
Az idővel szemben egy kis haladékot
Addig éljem szépen az életemet
Míg ez a vidám élet el nem temet

Ajándék nekem a mostani életem
Ajándék, mert csak Tőled kérhetem
Mert nincs más, kit így szeretek
Kit igazán el sosem feledek

Zoltán olvasta a verset, és határozottan érezte, egyre hevesebben ver a szíve. Őt is ma¬gával ragadta Sára lelkiállapota, hisz neki is csodásak voltak ezek a napok. Határozottan érezte, hogy feldúlt lelkében csak Sárának van helye, s a jöv őjüknek. Tudta, nem hagyja, hogy másképp legyen. Nézte szerelme átszellemült arcát, ahogy belemerül az írásba. Hangosan olvasta, amit a lány írt, s megérezte, neki szól.

A bennem nyugvó szeretet így beérett
Eletem a vidámság napjaiba lépett
Az árnyékvilágban, hol eddig éltem
Semmit nem tettem, mert mindig féltem

Most már teszek, mert kezed fogja kezem
Veled együtt lenni, ezt diktálja eszem
Tudom, hogy benned is megvan a szándék
És nekem Te vagy a legszebb AJÁNDÉK!

Zoltán elhallgatott, megindult lelkében egyre jobban érezte, hogy neki is ajándék a lány. Hisz ajándék volt minden perc azóta, hogy ismeri. Csodaszép volt, amikor együtt voltak, amikor látta pátja formás testét, csillogó szemét. Amikor egy-egy gyönyörben eltöltött éjszaka után kedves sugárzó arcát látta, érezte boldogságát. Eszébe jutott Sára arca, amikor felcsillant a remény a jobb, szebb életre. S most, ezekben a napokban, tapasztal¬ta mennyire boldog. Átvillant az agyán, amikor jöttek, s látta Sára szemeit, amint a me- zőt nézi. Csodálattal, ámulattal itta magába a képet, átszellemült, tiszta, csillogó sze¬mekkel. Csodaszép volt.
-Te vagy a világ legszebb gyémántja! - Tört fel belőle a bók, s átölelte Sárát, aki csak most eszmélt, hogy nincs egyedül. Révedező szemekkel nézett a fiúra.
-Te itt vagy? - Meglepetten kérdezte.
-Igen. kerestelek, gondoltam, hogy itt talállak. Angyalkám, nagyon- nagyon szeretlek -
felelte Zoltán kifulladva. Magához vonta, s karjával védón-óvón átkarolta a lány testét.
Sára hozzásimult, átadta magát az ölelésnek.
-Köszönöm, hogy itt vagy, hogy... - de nem tudta folytatni, mert száját betakarta Zoltán
szája, aki forrón, lázasan ölelte. Kezei elindultak a lány testén, végigutazva minden hegyet és völgyet, a test minden zugát bejárta.
Az öreg diófa védőn takarta árnyékával őket vigyázva, hogy ne zavarja meg senki és semmi azt a percet, amikor a két test eggyéválik a gyönyörben, a vágyban. Vigyázva egymásra, az álomra, a csodára. A diófa eddigi életében már látott egy pár ilyet, amikor a fiúk idehozták párjaikat, távol a család többi tagjától. Ide, ahol az ő lombjai alatt bé¬két, nyugalmat találtak. Ha beszélni tudna, mesélne, hisz látta a szülők vágyait, és Attila szerelmét is kibontakozni. Sok csókot cseréltek már ezen a helyen. Most, hogy ismét a szerelmet látja hatalmas lombkoronájával, boldogan bólogat, enyhe szellőt hintve a két felhevült testre.
-Angyalkám, drága-drága kis bogaram. Te vagy nekem minden, azt ne feledd! Nagyon
sokáig szeretnélek szeretni. Örülök, hogy úgy érzed, ajándék vagyok neked. Nekem is az
minden perc, pillanat, amit veled tölthetek. Soha nem feledem. Akármi is lesz, ez mindig
az enyém marad Ezt soha senki nem veheti el tőlem. Köszönöm neked! Azon leszek,
hogy minél előbb befejezzem a programot, és vigyázni tudjak rád, mert azt akarom,
hogy sokáig velem légy. Tudom, te is így akarod.
-Tudod, hogy igen. Köszönöm az erőt, amit adsz nekem, hogy érzem, van miért harcol¬
nom, mert van, akinek fontos vagyok, aki azt akarja, hogy itt legyek. Köszönöm, hogy
van értelme az életemnek. Nem tudom meddig még, de ameddig itt vagyok, mindig cso¬
dát kapok tőled. Csodát, amit a lényed a létezésed nyújt számomra. Hogy7 mindig adsz
valami újat, szépet, s most nemcsak a szerelemre gondolok, hanem mindenre, amit te¬
szel, amit gondolsz. Te egy fantasztikus fiú vagy, és én örülök, hogy veled élhetek.
-Nyuszkó, nem bántad meg, hogy eljöttél velem? - kérdezte Zoltán, miközben csókot
ny omott kedvese hajára - S akkor nem baj, hogy egy tanyasi suttyó vagyok?
-Lolcsikám, ne mond ezt! Te vagy a világon a leggálánsabb srác. Te nálad jobb, kedvesebb nem létezik. Tudod? Sohasem láttam okosabbat sem. Nem érdekel honnan jöttél,
csak az, hogy milyen vagy. Bármikor felveheted a versenyt akár melyik pesti fiúval, akkor is te nyernél. Mindenben. Látod, körülöttem csak pesti srácok élnek, mégis Te vagy,
akivel megtaláltam a boldogságot, aki kinyújtotta a kezét felém, aki segíteni próbál nekem. A többiek mind csak bántottak idáig. Soha senki nem próbált még csak közeledni
sem. Persze lehet, hogy én is hibás vagyok ebben, de te megtetted az első lépést felém,
hogy kiszakíts a csigaházamból, ahol idáig éltem. Emlékszel, a találkozásunk másnapján is te voltál, aki keresett, aki közeledett. Életemben akkor kaptam valamit, igaz, hogy
csak egy ischer volt, de számomra felért mindennel, mert Tőled kaptam. S amikor elmondtam, mi van velem, akkor s mellettem maradtál. Én arra számítottam, hogy mene¬
külni fogsz tőlem, ahogy megtudod, ahelyett, még te könyörögtél, hogy velem maradhass. Köszönöm neked, azt a sok jót, amit adtál nekem. Azt, hogy próbálod az életemet
szebbé tenni, hogy amíg még itt vagyok, megtapasztaljam a boldogságot. Úgy hogy légyszíves ilyen butaságot ne mondj, mert számomra te vagy az igazi EMBER. Te kötötted le magadat mellém, nem más. Te vállalod mindazt a rosszat, bánatot, amit a létezésem okoz, így h át számomra csak te létezel. - Sára átölelte a hanyattfekvő fiút, s szíve
minden melegével csókot lehelt szájára. Azt akarta párja érezze határtalan szerelmét.
Dus hajába tűrt - Nagyon-nagyon szeretlek téged. TÉGED, s nem mást. Nem egy pesti suttyót. Tudod!
Zoltán mellére vonta a lány fejét, s cirógatta az arcát. Szivébe zárta ezt; boldog mosollyal nyugtázta kedves szavait.
-Babám, több jót, szépet kaptam tőled, mint eddigi életemben idáig. Soha nem gondoltam, hogy valaha is találkozo olyan lánnyal, akinek őszinte, tiszta szerelmében szívesen égnék el, aki, ha csak megszólal, már lángra lobban a szívem. Tudod, amikor találkoz
tunk az első éjjel már csak rád gondoltam, egész éjjel a hangodat hallottam. Már akkor csak téged akartalak, pedig még nem sok mindent tudtam rólad. Örülök, hogy itt vagy
velem, s megteszek mindent azért, hogy minél tovább foghassam a kezed, hallhassam a
hangod, s hogy minél tovább enyém lehess. Most csak azt kérem, hogy ha hazamegyünk,
ne izgasd maghad semmiért, ígérd meg, hogy mindig nyugodt maradsz. Gondolj rám, ha
nem vagyok veled, s olyasmi történne, ami felizgat
-Mindig rád gondolok, tudhatnád. -Mosolyodott el Sára - Nem lesz semmi baj, ne félj!
Itt akarok maradni én is veled.
Az úton a pályaudvar felé egyik sem szólt, még egy pillantást vetettek a mezőre. Úgy tűnt, mintha üdvözölné őket, búcsúzna tőlük. A búza lassan megérik, s dús fejével inte¬getve útjukra bocsátja őket.
Zoltán szíve nehéz volt, hisz mindig nehéz az elválás a szülői háztól. Ezen a nyáron megérezte, hogy tévedett. Tévedett, mert apja viselkedéséből rájött, igenis büszke rá, csak talán ő maga sem tudta mit érez.
-Apa teljesen más volt, mint mikor elmentem. - jegyezte meg elgondolkodva. Azon tűnődött, mi okozhatta apjának változását. Nem tudta eldönteni.
-Én azt vettem észre, hogy büszke rád. - fogta meg a karját Sára
-Hát ez az. Amíg gyerek voltam sokszor rosszul esett, hogy úgy éreztem, nem örül a si¬
kereimnek a versenyeken elért eredményemnek. Soha sem mondta, hogy büszke, vagy
hogy "jól van fiam". Csak most. Azt mondta azért engedett el, hogy fejlődni tudjak. Itt
már nem tudtam továbblépni. Azt mondta "gyereket engedett el, és férfi jött vissza."
Rád gondolt, hogy vagy nekem.
-S ezt te bánod?
-Dehogy. Örülök neki. Tényleg más lettem, amióta veled vagyok. Tudom, mit akarok.
-Eddig is tudtad. Programozó-matematikus nem?
-De, csak most már tudom, hogy miért. Azért mert... hisz tudod?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Óh, bárcsak! címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Négy évszak szerelme című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Üzenet című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Vőlegényemhez című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Bányai Kornél: Estike / Nachtviole címmel

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)