Folyik a kávé zölden, le a torkomon,
a torkomon, gondolom kortyolom, lenyelem, fizetek.
Kimegyek.
Lépés nehéz, lányok a másik oldalon vigyorgó angyalként néznek végig.
Lépés nehéz, törzsem mellett suhogó kéz, zöld szem néz, zöld szem kész.
Két ugyanolyan csúnya arcú néni és bácsi közeledik felém,
csak ne nézzenek felém, félelem fog el, felém néznek. A-tomok tánca lepi el a testem. Ezek tényleg táncolnak. Égek.
Közeledik a járda,
tág, a kutya ugatása,
csahos szája,
folyós nyála,
tejjel-mézzel folyó Kánaánja, a baciknak.
Ja.
Lépés nehéz, bárcsak érintene kéz.
Már nem lát, nem néz.
És hazaér!
Véget ér az útja,
De a durva az, hogy nincsen kulcsa,
a kaput meg valaki becsukta.
Lépés nehéz, jön a feketemész.
Kinn maradt.



A Fohászról:
-Uram!
Tégy mindenhatóvá és bemegyek.
-ÁÁÁ, Man!!! Ezzígy nem megy!?
-mondtad és becsuktad az ajtót-
Kössz.