HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49102

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: EghainFeltöltés dátuma: 2007-04-11

A rengeteg titka - 7. fejezet

Molly



Az elkövetkező két hétben Cleo egyáltalán nem érzett honvágyat. Néha elgondolkozott ugyan azon, hogy az édesanyja vajon mit csinálhat, de ilyenkor mindig eszébe jutottak azok a napok, amikor órákat veszekedtek végig, mert Anne Swank rajta töltötte ki a haragját. Voltak percek, amikor úgy érezte, haza kell mennie, de ezt a gondolatot pillanatok alatt elűzte magától.
Eghainban olyan jól érezte magát, mint még soha sehol. Igazi barátokra lelt, Erion és Sheridan mindenben a segítségére voltak. Kira befogadta családjába, már szinte saját gyermekeként bánt vele. A napok békésen, csendesen teltek, de mindig történt valami izgalmas is. Cleo a legjobban a reggeleket szerette; ahogy félálomban lekecmergett a lépcsőn, és a nappaliból már látta a konyhában összeverődött családot, akik mindannyian az ízletes, frissen sütött reggelit majszolják, a friss tejet iszogatják és önfeledten beszélgetnek. Néha Sheridan is csatlakozott hozzájuk, úgy még jobb volt a hangulat. Idővel Eridow komorsága is eltűnt, és olykor előbukkant az igazi énje. Ilyenkor hosszú beszélgetéseket folytatott Cleo-val, érdekes történeteket mesélt a Védelemről és az arigíni életről. Cleo-nak új volt ez a dolog. Úgy érezte, mintha pár órára lenne apja.
Erionnal is remekül kijöttek. Hosszú órákat tudtak beszélgetni, együtt olvastak, Cleo mesélt az emberekről, az emberi világról, Erion pedig Eghainról. Az ízlésük, az érdeklődési körük teljesen egyezett, mindig megértették egymást. Sokat sétáltak az Ultirnál. Általában Sheridan is velük tartott. Ilyenkor mindig hatalmas nevetések kerekedtek ki a társalgásból.
Anarath továbbra is látogatta Cleo-t, és mindig új történeteket mondott neki. Cleo ámulattal hallgatta. Anarathot mentorának érezte. Bármit elmondhatott neki, tudta, hogy mindig számíthat rá, bármilyen baj történjen is, a tünde mindig a segítségére lesz. Teljesen megbízott benne.
Néha Firith-tel és Manath-tal is találkoztak. Ők is érdeklődtek Cleo hogyléte felől. Cleo mindig elmesélte nekik, hogy mi újat tanult. Mert folyton tanult, minden megmaradt benne, amit a birodalomról meséltek neki. Könnyen megjegyzett mindent, ezt a képességét most kamatoztathatta is.
A titokzatos fuvolaszót néha, magányos éjszakákon hallotta ismét. Mintha a hangszer valamit mondani akart volna neki, de Cleo nem értette, mit. Ha megütötte a fülét az ismerős dallam, kiült a kertbe, és csak hallgatta, amíg meg nem szakadt.
Egy szerdai este Cleo épp Sheridanhoz indult, amikor felcsendült a zene. Nekidőlt a kerítésnek, becsukta a szemét, és csak hallgatta. Mikor véget ért, mélyet sóhajtott, és bekopogott a szomszéd ajtaján.
- Ki az? -szólt ki Sheridan.
- Cleo -mondta a lány.
A fiú beengedte, és bezárkózott.
- Erion már nincs itt. Eridow-val ment valahova... azért itt maradsz?
- Persze.
Sheridan felvezette a szobájába. Az nagyon hasonlított Erionéhoz. Igaz, nem volt olyan nagy, és az ágy is csak egyszemélyesnek tűnt, de egyébként mindenben megegyezett. Cleo még a karosszéket is felfedezte az ajtóval szemben. Sheridan észrevette a lány csodálkozását, és elnevette magát.
- Erionnal pici korunk óta a legjobb barátok vagyunk -mondta, és leült az ágyra. -Az ízlésünk is egyforma. Abból a karosszékből pedig csak kettő van egész Eghainban: egy nála, egy nálam.
- Értem -Cleo lehuppant a fiú mellé. -Nekem sosem voltak ilyen barátaim. Persze, azért akad néhány, de ennyire közel még sosem voltam senkihez.
- Pedig egy legjobb barát mindenkinek kell. Különben nagyon nehéz elviselni az életet. Erionnál jobbat nem is kívánhatnék magamnak.
- Ez igaz. Én sem.
Sheridan bólintott, majd körbejártatta a szemét a szobán.
- Van valami, amit meg akarok neked mutatni -mondta. Odasétált az egyik szekrényhez, és egy dobozt vett le róla. Egyszerű, faragás nélküli faládikó volt, mégis úgy tartotta, mintha a világ legértékesebb dolgát fogná a kezében. -Lehet, hogy egy kicsit őrültnek fogsz tartani miatta, de... -felnyitotta a fedelét. -... rajongok a kövekért. Egyszerűen imádom őket. És már régóta szerettem volna megmutatni neked a gyűjteményemet.
Cleo érdeklődve húzódott közelebb.
- Ez itt... -kivett egy kék kavicsot. -... a tengerpartról van. Még ott is ritkaságnak számít. Ezt egy törpétől kaptam -felmutatott egy durván megmunkált darabot. -Ezt a fővárosból hozattam -a kezében egy bordó, tükörsima kő fénylett.
- És az? -mutatott rá Cleo egy fekete, csiszolt kavicsra, aminek a belsejében arany csíkok futottak keresztül-kasul.
- Az Dúnagallból való.
- Ki hozott neked onnan követ?
- Egy férfi, akit régen ismertem... mióta visszajött, egy szót sem szólt senkihez. A felesége azonban néha hallja, ahogy motyog magában...
- Ez ijesztő -Cleo megfogta a követ, és vizsgálgatni kezdte. -És mit motyog?
- A négy elemet kántálja: föld, tűz, víz, levegő. Föld, tűz, víz, levegő. Föld, tűz, víz, levegő -a fiú hangja monotonná vált.
- Sheridan! -Cleo hátrébb lökte. -Ezzel ne szórakozz -de hangjával ellentétben arca vidám volt, és jót szórakozott Sheridan meglepett arcán. -Szóval beleőrült, hogy abban az erdőben járt, de mégis elhozta neked ezt a követ?
- Ez benne a legijesztőbb.
- Ez a hely... Dúnagall erdeje, tényleg borzalmas lehet.
- És még annál is borzalmasabb. Remélem, a környékére sem kell mennem soha. És neked sem.
- Viszont Garman nem borzalmas.
- Mire célzol? -Sheridan gyanakodva mosolygott.
- Sétáljunk -Cleo megfogta a kezét, és az ajtó felé húzta.
- De... várj, nem raktam el a köveimet... Cleo... na, de tényleg...

Egész este a fák között bóklásztak. A beszélgetés egy pillanatra sem fulladt csendbe, dőlt belőlük a szó. Cleo sokat mesélt az emberek világáról, és az ottani életéről.
- Nektek sokkal könnyebb utaznotok, világot látnotok, mint nekünk. Itt nagyon macerás és lassan megy.
- Pedig én szeretek utazni. A kedvenc országom Olaszország. Annyira szép ott minden! Azok a hangulatos sikátorok, szűk utcák, tágas terek... És Róma, a főváros, egyszerűen csodálatos.
- Egyszer szívesen elmennék oda.
- Egyszer elviszlek magammal.
Sheridan teljesen fellelkesült a gondolattól.
- Esküszöl?
- Esküszöm! Láthatod majd a Colosseumot is. Felejthetetlen látvány.
- Mi az a Colosseum?
- Régen egy cirkusz volt, ahol emberek küzdöttek egymással és állatokkal. A rabszolgákat kiképezték, és a nép szórakoztatására gyilkolták egymást. Ők voltak a gladiátorok.
- Mi abban a szórakoztató?
- Nem tudom.
- Még mindig csinálják?
Cleo felnevetett.
- Jaj, dehogyis! Már régen nem!
- Furák vagytok ti emberek. Élvezitek az erőszakot.
- Nem mindenki. De az biztos, hogy van benne valami izgalmas.
Néhány percig szótlanul sétáltak. Cleo úgy érezte, hogy már bejárták a fél erdőt. A folyó felé tartottak. Sheridan nagyot sóhajtott, mielőtt megszólalt volna.
- És ott az embereknél... van olyan fiú, akivel...
- Nincs -válaszolt a még fel sem tett kérdésre Cleo. Már várta, hogy a fiú erre tereli a szót. Sheridan örült, hogy nem kellett végigmondania. -Végül is, van egy srác, aki tetszik, de nem érdeklem.
- Hogy hívják?
- Tom. Tom Poole.
Már hallották a víz csobogását.
- És neked van ilyen lány?
- Nincs. Bár... sokáig szerelmes voltam valakibe. Egy tündébe a kilánkból.
- Kilátokból?
- Mi ott tanulunk. A kilában. Mint az emberek az iskolában.
- Értem.
- Szóval... a lány nagyon utált engem. Pedig nem is ismert. Jó, egyszer beszéltünk, de alig volt időm, úgyhogy szinte nem is engedtem megszólalni... lehet, hogy ezért tartott bunkónak.
- Ő most hol van?
- A családjával együtt felszállt egy hajóra, és eltűntek a tengeren. Senki se hallott róluk azóta.
- Nem értem, miért vágnak neki egy ilyen útnak. Azt sem tudják, hol lyukadnak ki!
- Örülök, hogy így gondolod. Legalább te biztos, hogy nem mész el.
Cleo ránézett Sheridanra. A fiú kerülte a pillantását.
- Én az emberekhez fogok visszamenni, Sheridan.
- Akkor legalább tudom, hogy biztonságban vagy.
Sheridan megtorpant. Már majdnem a folyóparton voltak. A fák között már látszott a víz, a hold ezüst fénye remegett a törzseken. A szél feltámadt, Cleo kezdett fázni.
- Cleo, nem is tudom, hogy fogalmazzam meg... -még mindig elnézett a lány válla fölött. -Mostanában elég sokat gondolkoztam, és... nem akarok semmi olyat, amit te nem, de...
Ekkor azonban valami nekiütközött Cleo lábának. A lány annak köszönhette, hogy nem esett hasra, hogy Sheridan elkapta a derekát.
- Mi a... -mindketten lenéztek a lába elé. Egy kicsiny, fekete valami hevert mozdulatlanul a fűben. Cleo leguggolt, és ujjával meg akarta bökni a kupacot, de az, mielőtt a lány ujja hozzáérhetett volna, arrébbugrott.
Sheridan is leguggolt, és szemügyre vette a valamit. Ő is megpróbált hozzáérni, de az megint odébb gurult. Egy hosszúkás cső kibújt a gombócból, és ráütött a kezére.
- Au! -kiáltott fel a fiú, és gyorsan elhúzta onnan a kezét. -Mi ez??
- Nem tudom.
Cleo ismét közelített, és mikor a kupacból kinyúlt a cső, elkapta, és kihúzta.
- Ez egy fuvola -állapította meg.
Sheridan elmosolyodott, és felemelte a kis kupacot. Az még egy picit himbálódzott a kezében, majd kibukkant belőle két vékony, zöld láb. A gombóc elkezdett sipítozni.
- Sheyla! Sheyla! Sheyla!
- Sheyla? Az meg mi?
- Mindjárt meglátod -Sheridan még mindig mosolygott. Cleo bosszús képpel meredt az immár lábbal megtoldott rongykupacra.
A fiú elengedte a gombócot, az hangos nyekkenéssel földet ért, és sírva markolászta egyik nagy fülét.
Cleo első gondolata az volt, hogy a könyvei alapján pontosan ilyennek képzelt el egy erdei manót. A kis lény bőre zöld volt és érdes, lábai, karjai vékonyak, viszont óriási láb- és kézfejjel rendelkezett. Arca, amely most határtalan félelmet tükrözött, nagy volt és széles. Hatalmas, zöld szemei könnyesen meredtek Cleo-ra. Óriási fülei csüggedten lógtak feje mellett. Haja szinte egyáltalán nem volt, ruhaként egy fekete, lepedőszerű valamivel tekerte be magát. Egész testében reszketett.
- Ez... egy manó?
- Pontosan -Sheridan kihúzta magát. -Sokba fog ez még kerülni Sheylának.
- Ki az a Sheyla?
- Én -hallatszott egy hang az egyik szikla mögül.
Cleo megfordult. A sötétből egy tünde lépett ki a holdfénybe. Zöld nadrágban és hosszú ujjú mellényben volt, barna csizmája térdéig ért. Hátán, csakúgy, mint Sheridannak, íj feszült. Hosszú, göndör, barna haja a vállára omlott, kezében fuvolát tartott.
A manó felpattant a földről (így már nagyjából Cleo combjáig ért), és odafutott a tündéhez. Sheyla védelmezőn átölelte.
- Sziasztok. Sheridan, ezer bocs a manó miatt, de tudod, milyen néha. Fáj még? -odalépett hozzá.
- Túlélem.
- Akkor jó.
- Ő itt Sheyla, Cleo. Régi barátom. Sheyla, ő pedig...
- Cleo, tudom.
- Tudod? -Cleo gyanakodva nézett rá.
- Többet tudok rólad, mint gondolnád -azzal a szájához emelte a fuvoláját, és játszani kezdett; ugyanazt a dallamot, amit Cleo az elmúlt hetekben annyiszor hallott.
- Ez az, amit... -kezdte a lány, de elakadt a szava, mikor a manó is rákezdett a játékra. Olyan szép duettet adtak elő, hogy úgy érezte, megszűnik a világ körülötte. Megbabonázva hallgatta a fuvolaszót. Mikor Sheyla letette hangszerét, mintha mély álomból ébredt volna. -Ez volt az, amit majd' minden éjszaka hallottam.
- Én viszont nem. Pedig mondtad is, emlékszem, mi pedig hülyének néztünk Erionnal.
- Csak az hallhatta, akinek szólt. Sheridan, te azért nem hallottad, mert csak Cleo-nak játszottuk.
- De miért? Úgy értem, nem is ismersz, hát akkor hogyan?
- Tudom, ki vagy. Jobban ismerlek, mint te saját magad. Olyan dolgokat tudok rólad, amiről még álmodni sem mertél.
- Milyen dolgokat?
- Nem mondhatok semmit. Hagynom kell, hogy magad jöjj rá. Ha eljön az ideje, majd mindent megtudsz.
Sheyla elhallgatott, mert lépéseket hallottak az erdő mélye felől. Sheridan behúzta Cleo-t egy bokor takarásába, Sheyla pedig egy vaskos fa mögé bújt a manójával. Az erdőben egy pillanat alatt néma csend lett.
Azon a helyen, ahol az előbb álltak, egy lány jelent meg. Hosszú, fekete haját pánttal fogta hátra, hogy ne lógjon a szemébe. Arca feszült figyelmet tükrözött. Hasonló ruhát viselt, mint Sheyla, a csizmáját kivéve, ami fekete és fényes volt. A holdfény fenyegetően megcsillant kardján, amit az övébe szúrva tartott, és aminek markolatán a kezét pihentette. Hátán -mint szinte minden tündének -jól kivehetőek voltak íjának körvonalai.
A lány megtorpant a Cleo-t és Sheridant rejtő bokor előtt. Beleszippantott kettőt a levegőbe, hátrált néhány lépést, majd villámgyorsan lekapta hátáról az íjat, és tüzelt. Cleo éles fájdalmat érzett a bal vállában. Hangosan feljajdult.
- Ki onnan! -parancsolta a lány.
- Ez Molly -suttogta Sheridan. -Az a mocskos áruló.
- Utoljára mondom: ki onnan! Az egyikkőtöket eltaláltam, a másik is kér egyet?
Cleo szemében gyűlni kezdtek a könnyek. A nyílvessző mély sebet ütött a kulcscsontja felett. Sheridan egy gyors mozdulattal kihúzta a nyilat, majd lassan felállt, és segített Cleo-nak is kiegyenesedni. Átkarolta a lányt.
- Mit kerestek az éjszaka közepén a sötét erdőben? -kérdezte Molly dühösen. Cleo-nak az az érzése támadt, hogy valamiben megzavarták a lányt.
- Sétáltunk -morogta Sheridan.
- Na persze. Hallottatok már arról, hogy az ilyenkor veszélyes?
- Ugyan, mitől féljünk? Tőled? -a fiú elmosolyodott. -Ez jó
- Vicces, hogy ezt pont te mondod, Sheridan. A barátnődet épp most lőttem meg.
- Gratulálok. Lelőttél egy olyan lányt, aki teljesen képzetlen. És még csak nem is tünde.
- Nem tünde? Ajjaj... Torrelben tud a te kis... AÚÚÚÚÚÚ! -Molly a fejéhez kapott, és egy pillanatig teljesen eltorzult az arca. De aztán ismét leeresztette kezeit, és a fa felé legyintett, ami mögött Sheyla rejtőzött. Az könnyedén félrehajolt, így láthatóvá vált a tünde, aki épp ekkor dugta vissza az övébe fuvoláját.
- Szervusz, Molly.
- Sheyla! Gondolhattam volna, hogy te is itt vagy. Ha már lúd, legyen kövér, igaz? Nem számítottam rá, hogy ma ölni fogok, de ha már így alakult... -Sheyla megint játszani kezdett, Molly a fejéhez kapott. Sheridan most nem tétlenkedett. Ő is előkapta az íját, és rálőtt Molly-ra. A derekán találta el. Molly, mintha meg sem érezte volna, Sheridan felé nyúlt, és ökölbe szorította a kezét. A fiú térdre rogyott, és a torkához kapott.
Cleo ösztönösen cselekedett: kivette Sheridan kezéből az íjat, felajzotta és lőtt. Egyenesen Molly immár felé néző tenyerének a közepébe. A lány fájdalmas sikolyt hallatott, és futásnak eredt az erdő mélye felé.
Cleo vállába ismét belenyilallt a fájdalom. A földre ejtette az íjat, majd letérdelt Sheridan mellé, aki még mindig a torkát szorongatta ugyan, de már kapott levegőt.
- Megpróbáltam legyengíteni a fuvolámmal -Sheyla is mellettük termett. -De sajnos már megtanult védekezni ellenem.
- Honnan ismeritek egymást? -kérdezte rekedten Cleo.
- Még mielőtt Akrar oldalára állt volna, a barátom volt. Sajnos megtanítottam védekezni a fuvolaszó ellen... ő is tudja, hogy ha akarom, ártani is tudok a zenével -ugyanez vonatkozik Manóra is -, és csak az védheti ki, akinek elég erős az akaratereje.
- Hát Mollynak elég erős, az biztos -mondta Sheridan, és feltápászkodott. Cleo is felegyenesedett. -És a varázsereje is. Azt hittem, megfulladok. Ha én ekkora varázslatra vállalkoztam volna, már félholtan hevernék a földön. Kiszívta volna minden erőmet.
- Ember létére ilyenekre képes? -Cleo megborzongott.
- Kiválasztott létére -mondta Sheyla.
- Talán vissza kéne mennünk Arigínbe -mutatott Cleo vállára Sheridan. Az elég erősen vérzett.
- Mutasd! -Sheyla megvizsgálta a sebet. Megfogta Cleo karjait, és hátrahúzta őket, így kényszerítve a lányt, hogy kiegyenesedjen. Cleo felnyögött fájdalmában. -Nem olyan vészes. Molly nem végzett alapos munkát. A nyíl csak a húsodat érte. De azért nem ártana fertőtleníteni. Ha gondoljátok, visszakísérlek titeket Arigínbe.
- Te nem ott laksz?
- Nem. Itt élek, az erdőben -Sheyla széttárta a karját. -Az egyik óriásfán építettem magamnak házat. Nem szeretem a tömeget.
- De azért be szoktál járni a faluba, ugye?
- Mikor Molly még ott élt, sokat voltam Arigínben. Eriont is jól ismerem. De mióta Akrar mellé állt, nem megyek oda túl gyakran. Sok a bántó emlék. Sosem néztem volna ki Mollyból, hogy elárul minket.
Sheyla hangja kicsit megcsuklott. Cleo úgy döntött, nem feszegeti tovább a témát, nem akarta még jobban felszakítani a sebeket. Lassan megindult Arigín felé. Sheridan és Sheyla követte, kis lemaradással Manó is utánuk szaladt.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Eghain
Regisztrált:
2007-03-20
Összes értékelés:
105
Időpont: 2007-04-12 22:11:39

Ez egy nagyon jó ötlet, köszönöm! Egy ilyen betét nem árthat, lehet, hogy tényleg nem fejtettem ki rendesen a Kiválasztott-dolgot. Még alakítgatok rajta. Köszönöm a tanácsot! =) Nem kötözködés, egyáltalán. ;)
Alkotó
Eghain
Regisztrált:
2007-03-20
Összes értékelés:
105
Időpont: 2007-04-12 07:32:05

Szia!
Ismét köszönöm a tanácsokat (és a dicséretet=))! A "hülye" szóval igazad van, szerintem nem is direkt írtam bele, csak én elég sokat használom =), és akaratlanul is leírtam.
A Kiválasztott-dolgot pedig én úgy éreztem, mintha kicsit túl is magyaráztam volna, de lehet, hogy csak azért, mert az én fejemben ugye összeáll a kép, míg az olvasó csak annyit tud, amennyit én megosztok Vele. Átnézem az eddigi fejezeteket, és megnézem, hol lehetne bővebben kifejteni.
Örülök, hogy tetszik, amit írok! Mindig várom a kommentjeidet. =)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Szívek temetője című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Inkább leszek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Lebegés címmel a várólistára

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Szívek temetője címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Inkább leszek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Hová lettek ? címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Fekete szemek címmel

eferesz alkotást töltött fel Játs(s)zma címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)