Elfolyt a magzatvíz. Bell és Sand lázasan készülődtek. A csomag, A CSOMAG már három hete össze volt pakolva, hiszen hátha hamarabb jön a baba. A kapkodás közben össze-összekapcsolódott a tekintetük és mosollyal biztatták egymást: Nyugi, minden rendben lesz!
Útban a kórház felé Bell ámulva leste a zúzmarás fák ágain csillogó fényeket, valami földöntúli boldogság öntötte el, úgy gondolta, ilyen gyönyörűt még sosem látott. És nemsokára anya lesz.
Az öreg épület kapui nyitva álltak:
- Látod, tudták, hogy jövünk- mosolygott Sand.
Már a szülőszobán feküdt, mikor egy halvány remegésnyi félelem kezdett csírázni a szívében. Csak minden rendben legyen- gondolta és Istenhez imádkozott, pedig hithű ateista volt.
- A baba nagyon nagy, az anyuka pedig nagyon kicsi- mosolygott az orvos.
- És, az .... baj?- nyugtalankodott Sand.
- Neeeeem, csak megkíméljük a feleségét a fájdalomtól. Császármetszés lesz.- válaszolta a fehérköpenyes, biztató mosolyt küldve a fiatal pár felé.
Egy fél óra sem telt el és steril felszerelésben sürögtek-forogtak Bell körül a kórházi emberek. Az orvos is belépett, majd némi pusmogás után elkezdődött. Fájdalmat nem érzett a fiatal nő, csak félelmet. A kis félelem-csíra kezdett nőni és nőni.
A babát kiemelték.
- Gyönyörű kisfiú - áradozott egy fiatal nővér - mi a neve?
- Ben - nyögte Bell és közben arra gondolt, a nővérnek is ez lehet az első.
A baba nem sírt fel, és az újdonsült anya csak az egyre szaporább csoszogásokra tudott figyelni és az élénkülő pusmogásra.
Baj van, már tudta.
A speciális csecsemő-mentő 35 perc alatt ért át a városon belüli másik kórházból. Eközben Sand a figyelő üvegére tapadva figyelte, mint válik egyre feszültebbé a levegő kisfia körül.
Végre megjöttek a szakemberek és öt perc alatt sírásra késztették a kis Bent, de magukkal is vitték a másik, csecsemőkre specializálódott kórházba.
Másnap Bellt is átszállították. Akkor érinthette meg először kisfiát, aki tehetetlenül feküdt az inkubátorban orrából, fejéből és karjaiból műanyag csövek tömkelege állt ki, de Bell csak simogatta parányi lábszárát és beszélt hozzá.
- Én vagyok az, anya, már nagyon vártalak, kérlek, légy erős, apa nagyon szeret és én is drágám- de elcsuklott a hangja
A csecsemős főorvosnő állt mögötte, Sand társaságában. A doktornő részletesen elmagyarázta, mi is történhetett az alatt a 35 perc alatt, amíg Ben agya oxigénhiányban szenvedett és egyre könnyesebb lett a szeme, de nem mondta ki. Nem tudta kimondani.
Kilenc nap múlva következett be. Fel sem ébredt, nem feküdhetett az édesanyja ölében, nem szívhatott magába anyatejet, nem nézhetett édesapja szemébe. Mert valaki valamit eltolt. De ezt senki nem mondta ki. Senki nem tudta kimondani.