HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48567

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: DoreenFeltöltés dátuma: 2007-04-15

Kísértetjárás a Noszlopy Kastélyban (folytatás 5.)

Rettenet

Elmúlhatott éjfél is, mire valamelyest megnyugodtunk. Maga a tény, hogy Giselle hercegnő valahol ma is él, és nem tudhatjuk, hogy a közelünkben-e vagy valahol máshol, sokkolóan hatott. Nem tűnhetett el nyomtalanul! - Bár most inkább az volt a kérdés, eltűnt-e egyeltalán a padlásról?
Már nem esett sem az eső, sem a jég, csak a szél döngette a tetőt. Attilával a zongora előtt ültünk, a sarokban. Zseblámpáinkba "kapaszkodtunk" és folyamatosan a terepet kémleltük.
- Ki nem állhatom az ilyet! Csak várakozunk és reménykedünk, hogy még nem ébresztettük fel a hercegnőt! - Morogta Attila álmosan, s nem mellesleg félve. Állig felcipzárazta kabátját, s elmélyedt a naplóban, melyet még mindig nagy izgalommal olvasgatott. Megvontam a vállam.
- Oké - mondtam beleegyezően. - Akkor én elindulok és körbenézek... Hátha találok valamit, ami elárulja, hová lett Giselle tizenhárom éve - azzal fogtam magam és otthagytam.
- Tessék?! - Kapta fel a fejét. - Komolyan meg akarod keresni?! - Félvállról visszanéztem.
- Mégis mi másért lennénk itt? Belekezdtünk és én befejezem. Ha nem akarsz, nem segítesz... de most már nem hagyom félbe.
- És Giselle? Ha rátalálsz? Vagy ha... ő talál rád? Megölhet! - Tartott vissza Attila. - Nem! Nem és nem! Nem mehetsz egyedül! -Szögezte le. Belevágta a naplót a zongora belsejébe, s útra készen mellém állt. - Na? Merre? - Kérdezte, mintha mi sem történt volna. Én csak legyintettem (Tudod is te, mit akarsz...).
- Az, hogy Giselle visszatért több mint tíz éve, csak egy elgondolás. Bizonyítékunk nincs.
- Igen, ez igaz - ismerte el. - De... hogyan találhatnánk bizonyítékot? Mármint tárgyit vagy bármilyet? Ez nem egy mindennapi dolog. Ez spirituális - Szerettem a logikus gondolkodását, de sajnos most ellenünk szólt. Valóban nem tudhattuk, mit kellene találnunk, ami rávezet minket a teljes igazságra. Aztán úgy határoztunk, felforgatjuk az egész padlást. Akadtak itt bőven a hercegnő korából való tárgyak, amik mind-mind a halála után kerültek fel. Ideje volt már megnézni a padlás másik felét is! Átbújtunk a tartógerendák alatt és átkutattuk a helyet. Kartondobozok sokasága fogadott minket az egyik kémény mellett, bennük régi emléktárgyakkal. Felborítottam a legnagyobb dobozt, s szétválogattuk a kacatokat.
Könyvhalmok, tükrök, tálcák és egy fényképalbum várt ránk.
- Ezt nézd! - Vette kézbe Attila az albumot. Kinyitotta. Viaszsárga fényképek lettek beleragasztva, alattuk egy-egy mondattal és évszámmal. Majdnem az összes képről a Noszlopy család tekintett vissza ránk. - "Rolf Edelsburg und seine Liebe, 1885" - olvastam hangosan az írást egy kép alatt. Fiatal férfit ábrázolt, úri ruhában, karba öltve egy hosszú, göndör hajú, kecses nővel.
- Ez mit jelent? - Ráncolta barátom a homlokát.
- Rolf Edelsburg, gondolom, a herceg, és "seine Liebe", vagyis a kedvese! - Fordítottam le. - A hercegnő bajor volt, az írás pedig...hát igen, német. Ez itt Giselle és a jegyese! - Attila még nézegette egy kicsit a képet, majd becsukta az albumot.
- Értem. Vagyis már tudjuk, hogy nézett ki a hercegnő. De nem megyünk sokra vele - tárta szét a kezét.
- Miért nem? Így már felismerhetjük, ha netán úgy hozná a sors - emlékeztettem, ám Attila tiltakozott.
- Nem. Ha találkoznánk is vele, nem a régi testében látnánk! Életre kelt, de a holttestét eltemették!
- Akkor Henrietta alakját vette fel? Megszállta, elképzelhető, nem? - Érveltem.
- Hmm... De hát őt is eltemették, a megszállás csak addig volt jó neki, amíg elszívta az erejét. Mégis... kellett neki egy test, ha egyszer él! - Töprengett lázasan. Amíg ezen gondolkodott, körbevizsgálódtam. A legtöbb nagy használati tárgyat fehér ruhaanyaggal fedték le. Láttam ilyen szekrényt, asztalkát és egy számomra ismeretlen bútordarabot. Illetve nem tudtam, az-e, mert azt is letakarták egy ruhával. Közelebb mentem hozzá, s egy rántással leszedtem róla. Hatalmas kerek, üveglapos asztal volt. Megvilágítottam a tetejét, s amint összeállt szemem előtt a kép, amit ábrázolt, elkapott a sikítás! Rémülten hátráltam, de megbotlottam.
- Dorina! Mi az? - Ugrott fel Attila ijedtében, s hozzám sietett. - Mi baj? - Állított talpra. Az asztal felé mutattam.
- Az ott! Nézd meg, mi van a tetején! - Ő is rávilágított, s egyből megértette. Az üveglapra egy feje tetejére állított ötágú csillag lett festve, azonban nem festékkel. Az onnét áradó fullasztó, rothadt szag elárult mindent. Attila undorodva orra elé tartotta kezét, s engem is arrébb parancsolt.
- Ez undorító! - Köhögte. - Tudod, mi ez? - Iszonyattal telve elfordultam.
- Igen...azt hiszem, ez egy oltár. Élő áldozatot mutattak be rajta. A csillag... nem egyszerű boszorkánycsillag. Ha megfordítod, az ördög védjegye jön ki belőle. Giselle teljesen... megtébolyodott! Lefogadom, hogy Henrietta teste nem véletlenül száradt ki! Nem tudom, hogyan, nem is érdekel, de szerintem, az ő vérét mázolták oda. Na jó! Elég volt, ez már tényleg sok! Húzzunk innét, Attila! Könyörgöm! - Könnyek gyűltek a szemembe.
- Ne félj! Most rögtön kereket oldunk! - Ígérte, s bátorítóan átölelt. - Gyere, induljunk, ez egyre vadabb lesz! Innét nem vagyok kíváncsi Giselle és Henrietta múltjára! - Kézen fogott és elrángatott. Keresztülvágtunk a padláson s a kijáratig meg sem álltunk. A zárból még mindig kilógott a kulcs. Attila kinyitotta. Amikor kiértünk fellélegeztem. Nem figyelve semmire lerohantunk a lépcsőkön és a felfeszített nyugati ajtón át kimenekültünk a szabadba. Átugrottunk az iskola kerítésén, s megvártuk, hogy elég távol érjünk a kastélytól. Ám Attila hirtelen visszafogott.
- Várj! Valamit elfelejtettünk! - Elképedtem.
- Úristen, mit?
- A padláskulcs! Otthagytuk a zárban!
- Na és? Kit érdekel?! A lényeg, hogy nekünk semmi bajunk! Gyere már! - De ő nem mozdult.
- Dorka! Mi megúsztuk, de lehet, hogy rászabadítunk az iskolára egy félholtat! Be kell zárnunk a padlást! Az a nő mindenre képes! - Ellenkezett. - Maradj itt, és várj, visszamegyek! - S már indult is.
- Ne! Megőrültél?! - Futottam utána. - Várj meg, Attila! Ne menj oda! - Kiáltottam, de nem hallgatott rám...
Bevágtatott az épületbe, én meg utána. Nem tudtam utolérni, csak azt hallottam, amint kinyitja az ajtót és kiveszi a kulcsot a belső zárból. Utána egy elfojtott kiáltás, és egy velőtrázó, női visítás csapta meg a fülem. Rohantam utána.
- Attila! Atti...ÁÁÁÁ! - A szemem elé táruló látvány elborzasztott és megrémített. Láttam, hogy legjobb barátom ájultan hever a padlás bejárata előtt. Tétovázás nélkül mellette teremtem és fölé hajoltam.
- Istenem! Attila, nézz rám! - Ráztam meg a fejét, de nem reagált.
- Ne félj, kedveském, ő már hozzám tartozik, nem lesz baja, de ellenben te...meghalsz! - Hallatszott a sötétből egy vékony hang. Bezárult mögöttem az ajtó, ezt tisztán hallottam. Kivert a víz, rettegve néztem fel. És tekintetem egyenesen szembetalálkozott Giselle von Meerbach üveges, túlvilági, sátánian fakó szemeivel...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-03-18 22:33:28

Valahogy sejtettem hogy ez fog történni. A végével kapcsolatban is van elképzelésem, lássuk beválik-e.:)
Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-30
Összes értékelés:
778
Időpont: 2007-04-21 22:26:38

:D Na ezt megkaptam. Hát jó.....Te mondtad!!!! Vállald a felelősséget is! Hi-hi-hi!
Olvasó
Regisztrált:
2007-04-21
Összes értékelés:
14
Időpont: 2007-04-21 22:19:09

már nagyon várom a végét! ajánlom, hogy "talpon maradj", mert ha nem, én "öllek meg" okés?írd amit jónak látsz, de nekem igyis-úgyis tetszeni fog!
Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-30
Összes értékelés:
778
Időpont: 2007-04-21 22:11:32

Drága Julim, köszi szépen! Megsúgom, én is tudni szeretném, mi a vége, mert még nagyon kuszák a gondolataim a befejezéssel kapcsolatban. No de nem halogatom, belekezdek lassan, aztán meglátjuk, ki marad talpon...:P
Olvasó
Regisztrált:
2007-04-21
Összes értékelés:
14
Időpont: 2007-04-21 22:08:12

drága dorinám csak így tovább! én már nagyon várom!!!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

efmatild bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/1 című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 14. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/1 című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Peking város közelében... címmel a várólistára

Kőműves Ida alkotást töltött fel Vaksors 8/1 címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Muffin 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Még élsz bennem című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 14. című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Egy festő - szobrász tárlatán in memoriam post humus Mikus Gyula címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Bizalom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)