Mottó:"..Ott, ahol a pcsirta égbe emeli dalát" /Petőfi S./


Hajnali ég kárpítját
aranyszálak szövik át.
Beszövik a göröngyöt,
harmatcseppes zöld mezőt.

Párás mezőn kalimpál
kolompjával birkanyáj.
Kis patáik nyomában
tücskök hada vígan van.

Őrszem les egy kopasz fán,
dolmányt viselsz, varjúkám?
Zsivalyos a seregély,
előttük a puszta tér...

Amott, messze halványan
"tócsa" kéklik hosszában.
Szárcsanóta hápogva
száll a szikes pusztába.

Tó partjánál ingázik
kanalasgém, habozik.
Hova szálljon, nádasba?
Avagy inkább zsombékra?

Tocsogóban bíbicek
kibicelnek a gémnek.
Kecses lábbal tocsognak,
pocsolyában kotornak.

Porfelhőben bari áll,
kerge módra bakugrál.
Puli terel lihegve,
piroslik a kis nyelve.

Gémeskút a közelben,
benne hűs víz jó mélyen.
Ide ért a kolompszó,
sáros lett a tocsogó.

Mezei kis verebek
ágak között zörögnek.
Csiripelve több százan
tollászkodnak vidáman.

Orrom előt kis halom,
vakondtúrás...úgy látom.
Pávaszemes erre jár,
lepkemódra libben rá.

Puszta felett pici pont,
kis pacsirta hangja volt.
Trillájával üzeni:
Itt a tavasz! Ébredni!