Észre sem vettem,
hogy felnőtté lettem
a tavaszi hajnal hűs bíborán.

Csak szótlanul álltam
és fájón csodáltam
hamvas kék kezét, ősz mosolyát

Jóízű álom
és többé nem látom,
mint hullajtja könnyét
az Édesanyám.

Most búcsúzom csendben
fel ne ébresszem,
ne tudja nékem,
mennyire fáj.

Aludj, csak aludj, aludj te drága,
te vagy mos nékem az éj szempillája
Egymásba zárva.
Ó édesanyám.


Jég hidegteste!
Még sajgott az este
remegő lába már merev az ágyba

Kacsója zárva,
mint tulipán s mályva,
ha várja az éji homálya.

Szép szelíd arcán,
szürke szivárvány,
a lelke már fényben
messzire szállt.

.
Utolsó csókom
most reád szórom
kísérjen el hát szép utadon,

Gördül az élet bársony szekéren
átsuhan éppen a fény kapuján.
Kihunyt a gyertyád mondok egy imát,
mennyország nyitja fény kapuját.

Angyalok hintón
várnak és ringón ölelnek át
Én átnyújtom néktek,
Ti őrizzétek vigyázva már.

Aludj, csak aludj, aludj te drága,
te vagy mos nékem az éj szempillája
Egymásba zárva.
Ó édesanyám.

Az anyát a törtet
az élet gyötörtet,
A mamit, a kedvest
a sugárzó szemet,
A dédit az édit,
kísérjük végig
A felhőtlen égig
Az emlékek útján.

Mi valóra váltunk
minden szent álmot
mit nékünk oly régen
megálmodott

Aludj, csak aludj, aludj te drága,
te vagy mos nékem az éj szempillája
Egymásba zárva.
Ó édesanyám.