Korhatáros


Eleinte az egész, nem volt nagyobb, mint egy gyermek tenyérlenyomata amit, evés utáni maszatos kézzel a hűtőszekrény oldalára ragasztott. A járdán lassan elterülő foltnak ez az aprócska részlete a minden nap arra közlekedőknek, mondhatni abszolút, de veszélytelennek tűnt. Még az sem volt feltűnő, hogy amit magakörül talált, az lassan magába is olvasztotta, vagy úgy is mondhatnám, hogy felszippantotta, lenyelte, eltüntette. Egy tisztaság mániás folt volt csupán városunk egyik utcájának gyalogosok által koptatott felületén. Azoknak, akik rendszeresen elhaladtak mellette csak a negyedik napon vált igazából félelmetessé, amikor is egy kíváncsi kutyát, pórázostul, nyakörvestül szippantott magába. Mondhatnánk a kutya volt a folt első áldozta, de ez nem igaz. A folt éjszaka is dolgozott, és így áldozatául esett, az a rusnya félszemű kandúr, amelyik hónapok óta rendre végig kefélte az összes tüzelő nőstényt, így szórva el magvait. Ekkorra már a folt elfoglalta a fél járdát, és az arra közlekedőknek elég nagy akadályt jelentett. A kutyás eset után az idős hölgy, aki kedvencét veszítette el a feneketlen mélységben, még a rendőrséget is riasztotta. A készséges és mindenre elszánt közeg a bejelentést rögzítette, feljegyezte, majd a telefon letétele után a stóc legaljára helyezte, mondván: van neki fontosabb dolga is, mint holmi kutya elnyelő foltokkal foglalkozzon. Aztán az egyik reggelre, valaki, vagy valamilyen hatósági szerv végül is jónak látta, ha csak elkeríti egy erre a célra alkalmas nejlon szalaggal, és a gyalogosforgalmat áttereli a túlsó oldalra. A folt addig nőtt, míg az egyik oldalán a ház, a másik oldalán az útpadka szélét el nem érte. Akkor ott megállt. De eddigre elnyelt egy tucat táskát, négy verebet, három galambot, negyven rózsát, amit egy szerelmes ifjonc vitt szíve választottjának, és még legalább száz tonna szemetet, ami az égadta világon senkinek sem tűnt fel. Sajna ennyivel nem érte be. Mire a közegészségügyiek kiszálltak, a folt már olyan dolgok beszippantásával volt lefoglalva, amire senki sem számított. Szinte senkinek sem tűnt fel, de lassan eltűntek a folt feneketlen gyomrában a kellemetlen érzések. Így már azt sem érdekelte az arra járókat, hogy a csöves, aki tegnap még csak a kalapja mellet gubbasztott mára komplett bemutatót tart a hattyú halálából, csak hogy egy kis apróhoz jusson, amiből a gyomrát megtöltheti. Aztán az együttérzés is elveszett, és beszippantotta azt a kellemetlen lényt is amit csak úgy magunk között lelki ismeret néven szoktunk emlegetni. Az igazi probléma mégis ott kezdődött, amikor az érzelmek kezdtek eltűnni. A folt magába szívta nem csak azt a szexuális túlfűtöttséget produkáló érzést, amit szerelemnek hívunk, de elnyelte a szeretetet is. Mondhatnánk, hogy mindenki nyugodttá vált, eltűnt az agyát oly lelkesen bizergáló család központúságot szimuláló inger. De akkor hazudnék, hiszen a folt magába szívta az emlékeket is, és az emlékekkel együtt a tudást, az ösztönöket. A folt körül megállt az élet. A járda megtelt gondolatok, és érzelmek nélküli zombikkal akikből az élet úgy szivárgott kifelé, mint záptojásból a szag. A szag, ami szintén a folt áldozatává vált. A folt, bár ezt ő sem tudta még, lassan elérte azt a méretet, ami felé már nem volt képes tágulni. Az a része, ami a járdán látható volt, különös repedésforma mintákat produkált. Miközben a tér egy másik dimenziójában a zsákszerű vége csavarodni kezdett, és mocorogni és felduzzadásával a végletekig fokozta magát. A repedések a járdafelőli oldalról végig szaladtak a dimenziókon és valami hangtalan hangot produkálva, kifordulva saját magából a dimenziók végetlenjébe ürítette minden mocskát, még a macskát is. Ami a szakadás után visszajutott hozzánk az nem más, mint a jövő embere, legalábbis azok, akik ma a huszonegyedik században annak tartják magukat. Mindazonáltal feltétlen említésre méltó, hogy kibaszottúl sok köztük a szemét.