Elmentél közülünk,
arra nem gondolván,
hogy fogunk szenvedni
sírodra borulván.

Csendes éjjeleken
én is megértelek Téged,
hisz' nincs olyan ember,
ki viselte volna léted.

Hatalmas fájdalmat,
mi szívedben tombolt,
Magányos küszködést,
mi lelkedben honolt.

Sosem látták mások
kínos szenvedésed,
csukott szemmel jártak,
megölték reményed.

Tudatlanok, gyávák!
Nem érzik a szív fájdalmát,
vagy ha érzik talán,
azt féltő gonddal takarják.

Könnyedén így szólnak:
mindenre van megoldás.
De nem hallhattad ezt,
túl nagy volt a csalódás.

Te mindent megtettél
azért, hogy szeressenek,
Akár csak egy percre
jóságot tetessenek.

Oly' nagy bánatot okoztak,
Akiket legjobban szerettél,
Kikben feltétlen megbíztál,
S mindig tiszteltél.

Koporsódnál állva
Döbbentek csak rá,
hibát követtek el:
Nem vigyáztak rád.

Csak most értették meg
Milyen értékes is vagy,
Hogy nálad nagyobb kincs
a világon nem akad.

Mostanra bánhatják,
Hogy hagytak elmenni,
A porban feküdni,
Kínok közt szenvedni.

Tudnod kell,hogy nekem
minden jót Te jelentettél,
De vége e képnek,
hiszen örökre elmentél.

Magamra maradtam,
Mi lesz most így velem?
Nem leszel, hogy segíts,
Nem fogod már kezem.

Azt viszont tudom tól,
Legalábbis remélem,
a Mennyből figyelsz rám.
S nem hagyod, hogy baj érjen.

Hálás vagyok a sorsnak, mert
találkoztam veled,
Halhattam szív dobbanásod,
s foghattam két kezed.