Itt az ősz, csoda már,
Hív a táj, oda vár.
Lépj ki a szabadba,
taposs az avarba,
suhanó lépteid nyomán,
szeretet járjon puhán.
Mulandó létedet,
kíváncsi éltedet,
kísérjék tündérek
angyalok is elérnek
Szeptember végén.
Levegőn,nagy erdőn,
Zöld tájon,legelőn
Hol a fű oly buja,
Vidáman legel egy egész gulya.
Megfontoltan ropogtatják
Mit a természet nekik szánt,
Arrébb egy gazda traktorral éppen szánt,
Békés arcán ott rejlik a jövendő,
De ezen most nem töpreng ő,
Sok még a teendő,
A völgy most ,
sok színben pompázik,
pár hétig tündököl,
csak jussak el odáig-
gondolja a vándor, kit botja tol előre
a nap bőszen süti fejét, delelőre
jelzik a távolból a harangok,
állj meg és pihenjél üzenik a hangok.
S az elfáradt tekergő meg is áll magában,
Örömét lelve a kóborló magányban,
Táskájából előhúzza mit az asszony pakolt
Kora reggel mielőtt férje elbandukolt.
Szüksége volt az őszi sétára,
A természet lágy ölén nem gondol munkára.
Nem nyomassza semmi ,öröm a pillanat,
Egybeolvad a tájjal, valami ráragad.
Morzsáit megossza pár apró hangyával,
Nem törődve a holnappal,csak a szikrázó mával.
Otthon hagyva búját-baját, csak egyet kívánna
Teljesüljön végre egyetlen nagy álma.
Lelje meg más is, azt amit most érez ,
Állj meg ember, ne siess, fékezz
Fújd ki magadat, levegőt is vegyél
Tárd ki karjaid, legyintsen meg a szél
A természet bölcsen hallgat, nem beszél.