Sziklaszirtre neved véstem,
Örök emlékre ítéltem,
Bennem izzott, bennem fortyant,
Ha elválaszt majd egy sírhant,
Neved akkor is élni fog,
A Tiéd az első jog,
Neked adtam,
Annak, kitől sokat kaptam.
Véstem sokat, nem sajnáltam,
De lásd az időm, elhasználtam.

Fiatal még öreg testem,
Lehet ez lesz majd a vesztem,
Hogyha rájön a sok irigy,
Hogy ez is égben kötött frigy,
Megegyezés, paktum, alku,
Mihez nem jár bánat és bú.
Azért jöttem -e világra,
Hogy szélesítsem jobbra, tágra.
Hol elfér majdan minden vallás,
Eltűnik a részrehajlás,
Elvesztjük a gonosz felünk,
Tiszta marad mindkét kezünk.
Más szemébe belenézünk,
Már attól boldogságot érzünk.
Jöhet hideg, fagypont közel,
Szeretetünk örökkön ég fáklyatűzzel,
Melegedjél, s a közös álom,
Rád nyit ajtót.- Megtalálom.

Közös álmunk kiterjesztjük,
Mint a jó bort megerjesztjük,
S nem kell fegyver, géppuskatűz,
Hogy soraim közt tisztán betűzz.
Ez visz tovább sok emberhez,
Nem jelenhet oly nagy terhet,
Vállaltam, s míg vállam bírja,
Jó két kezem tovább írja,
Azt a szent történetet,
Mely az égben közted, s köztem köttetet,
És szeretetre ítéltetett.