Amikor a hajnal karjaimban ébreszt,
Amikor jelzed- újra Hozzám érhetsz,
Amikor cinkosként úgy kacsintunk össze,
Hogy a Világ lássa össze vagyunk kötve,
Amikor az éhség érzésekből árad,
Minden pillanat pihentető Nálad
Amikor a fényt sokan meg sem látják
Akkor szükség van, hogy égjenek a fáklyák.
Világítsd meg utam kell , hogy jobban lássak,
A Földön az emberek a fényért hálásak,
Egyszer majd rájönnek nincs olyan mint sötét,
De most még másról szól számukra a lét
Nappalok és éjszakák, tündérek és boszorkák,
Hidegek és melegek, láttál már épp eleget
A poláris világ ellentéteiből, a kétség jeleiből
Hogy is hívnak Téged, emlékszel nevedre?
Emlékszel pókhálóként szőtt közös tervünkre?
Emlékezz a csillagra ahonnan mi jöttünk,
Hol veszhetett el, miért nincs előttünk,
Miért nem a szeretet irányít itt mindent?
Lehet, hogy a fény is elfáradt, megpihent?
Lehet, hogy álmodom? Illúziót éppen,
Ha szép az álmom, ne ébressz másképpen
A szeretet csókját homlokomra leheld
Mert égi vándorod óhaja, hogy szeresd.