Sziklák közt állok,
zúg a szél,
lelkemet fogva tartja a tél!
Hallom a hangod,
engem hív,
de már rég nem dobban a szív!

Mondd, kérlek, miért kell tűrnöm?
Szeretlek, ez csak a bűnöm!

Refrén:
De fagyos a szív
és forró a jég,
a mérges vágy, mi rég bennem ég!
Nem ölel a fény,
a csókod csak fáj,
mert nincs, mi hozzám köthetne már!

Távolról nézlek,
útra kélsz,
érzem, reszketsz, te is félsz.
Elmúlt az érzés,
hazug a szó,
nincs több álom, nincs több jó!

Megmarad minden emlék,
neked is fáj, de él még!

Refrén:
De fagyos a szív,
és forró a jég,
a mérges vágy mi rég bennem ég!
Nem ölel a fény,
a csókod csak fáj,
mert nincs, mi hozzád köthetne már!

De talán várhat még remény,
ez egyszer!
Emlékezz rám, és minden szép
hozzám repít!

S többé már nem kell tűrnöd,
szerethetsz, ez csak a bűnöd!

Refrén:
Ha forró a szív,
nem bánthat a jég,
az őrült vágy már benned is ég!
Átölel a fény,
a mámor ránk vár,
a két szív így lesz egy végre már!