I.

Egy jégszikrás téli napon felöltöttem prémgalléros hosszúkabátomat, fejembe illesztettem csinos kis kalapom, és belepattantam magas sarkú, fekete csizmámba.
A városba mentem. Jól éreztem magam, mint mindig, ha öltözékem és ezzel önbizalmam is a helyén volt
Kihúzva magamat tipegtem végig a kőrúton, be-bebámulva egy-egy kirakatüvegbe, hogy elégedetten nyugtázzam, minden pont úgy jó rajtam, ahogy van.
Egyetlen probléma volt. A gonosz, csípős északi szél kifújta a szám és kikezdte az orrom is. Éppen kapóra jött a Drogéria! Vásároltam egy szupermárkás ajakápolót (szöllőzsírt), hogy enyhítsem a szám és orrom körüli égő érzést.
Még ki sem léptem az üzletből, amikor kinyitottam a tubust, és lassú, körkörös mozdulatokkal bekentem a számat, annak környékét, és az orrom alját. A márkás "lipstick" azonnali enyhülést hozott.
Még jobb kedvvel folytattam utam. Kihúztam magam, arcomon enyhe mosoly ült, szolidan hirdetve, hogy minden milyen szép és jó. A szembe jövő emberek rám néztek és viszonozták mosolyom. (Már többször elhatároztam a budapesti emberek arcát nézve, hogy mosolyogni fogok, mert nem szeretnék a "búval-bélelt, morcos tömeg" tagja lenni.)
Amikor beléptem a "fantasztikus plázáink" egyikének mosdójába, és belenéztem a tükörbe, kis híján sóbálvánnyá váltam.
Az orrom és szám olyasmi színben virított, mint a párzásra készülő pávián majmok feneke.
A meggyes szőlőzsír meggypirosan fogott....


II.

Valamikor régen, amikor még az általános iskola padjait koptattam, történt, hogy ellátogatott iskolánkba egy baráti delegáció a távoli Mongóliából.
Nagyon készültünk erre az alkalomra. (Vetélkedők az országról, mongol népdalok, rajzok, tartományok, Dzsingisz kán, Kublaj kán, szoros kapcsolat a Szovjetunióhoz, jurták, kecskék stb.)
A barátnőm és én nagy érdeklődést tanúsítottunk Mongólia iránt. Ennek eredményeként megnyertük az országról szóló vetélkedőt. Óriási kitüntetés volt számunkra, hogy mi fogadhattuk a delegációt...
Úttörő egyenruhában vártuk őket. (Fehér úttörő ing, sötétkék rakott szoknya, sípzsinór, síp, úttörő öv, jelvény, nyakkendő, és persze felhúzott fehér térdzokni.)
Vártunk, csak vártunk, de a delegáció nem jött... Pedig tudtuk, hogy Ulánbátor a főváros, és úgy köszönnek, hogy "shine utga oruulah"...
Az osztálytársaink felhozták a konyháról nekünk a tízórait. Ebből lett a kalamajka...
Az az ötletem támadt, hogy próbáljuk ki, hogy a párizsis zsemle befér-e egészben a szánkba... ...és befért! ...és megérkezett a delegáció... és megpróbáltuk lenyelni... hogy mondjuk : "shine utga oruulah, és Ulánbátor"...de nem ment...
Teli pofival, meredt szemekkel bámultunk a messziről jött küldöttségre...

...aznap délután az igazgató behivatott minket egy érdekes beszélgetésre...