HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1857

Írás összesen: 47942

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-03-19 06:35:00

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: KuvikFeltöltés dátuma: 2007-05-09

Lepketánc (26/08 rész)

TEMPO

Gyónom a mindenható Istennek:
Bűnös vagyok - hazudtam, mást is bűnre csábítottam, rosszul imádkoztam, szent dolgokkal tréfálkoztam. Önző voltam, irigy, hiú, telhetetlen, öntelt, elégedetlen. Apámmal egyszer csúnyán beszéltem... többre nem emlékszem...

A tett, létforma, mit bűnnek neveznek, távol álljon tőlem! Alaptermészetem - születésemtől eredően, - egészen más! Jó vagyok - de a bűn ajtóm előtt leselkedik, és rám van vágyódása! Meg-megkóstol tehát...
Úgy érzem, nincs időm várni a változásra. A magamfajták lendítették mindig előbbre a világot, és most is ezt kell tennem.

Rejtezhetnek bár hibák terveim kivitelezésében, de az, hogy segítségem a bűnre való csábítás jeleként értelmezzék, az mindig elszomorít...
Önmagyarázók!

Van is ebből elég bajom. Mármint a hirtelen akarásból.
Tudják, hogy volt a világ teremtésénél?

Hadd mesélem el!
Az Övé volt az összes gyümölcsfa. Hát, szégyen, nem szégyen: könyörögtem, hogy adjon belőlük, legalább egyet.
- Válassz hát - mondta, és én választottam...

A Som hozta legkorábban a virágját. Betöltötte az egész Édenkertet. Úgy szállt illata, ahogy a szél sodorta: ott volt mindenütt...
Csodaszép volt! Különösen a Cifrasom!

Azt mondtam: legyen a Som, az a legszebb (s így is van, számomra, míg világ a világ). De a termése!
Egy örökkévalóságnak tűnik, míg beérnek a bogyói!
Lassan járj, tovább érsz! (Hacsak nem kergetnek!)
Nem szólt előre - emlékszem -, csak magában kuncogott...

Ha én magam volnék a Sátán (az alattomos, ármány, álnok, bogos hurkájú, csalárd), elmesélhetném minden megidézőmnek, mi a különbség Atyám (hisz én is csak annak nevezem Őt) és én közöttem: a TEMPÓ, semmi más...
De egyszerű halandó vagyok, jó és rossz egy személyben, ki evett a jó és rossz tudásának fájáról, és aki nem mer az utcára kilépni, mert minden tekintetben, minden szóban, dalban, képben önnön mezítelensége vigyorog vissza rá - s ez, kétségbe is ejti...

Épp ebben a pillanatban is! Kinézek az utcára, és a szívem sajdul bele, ahogy azokat a párokat látom. Vidám lépéseik saját sutaságom, harsány kacajaik saját gyengeségeim juttatják eszembe. Hiába...
Mégis: segíteni szeretnék...

Egyszerűen szeretem, ha az emberek mindenhová, mindig időben érkeznek, s ha emellett jut idő mindenre, és mindig nagyon-nagyon szépek...
Én adtam a tükröt, a szépítőszereket, a pálinkát, a puskát, és a dohányt...
Nagy kaland! Plusz egynehány jótéteményem - nem kérkedem ezekkel, - minek is tenném!
Nem csak a hordókba tudok én szellenteni!

Ismerik Emilio, a vén órásmester történetét?
Ha lesz még időnk, a vacsora előtt elmondom. De előbb, mint azt ígértem, mesélek első barátomról, Rikkancsról.

Kis, fekete jérce volt. A legszebb a faluban.
Apró gombszemei állandóan az embert fürkészték. Kikerülni sem lehetett!
Azon a héten találkoztunk össze, mikor az öreg Meggy mama meghalt.

Meztelenül kuporogtam a kereszt tövében, mit egy elágazáshoz emeltek. Magamban ismételgettem egy régi ráolvasást:

"Újhold, Újkirály!
Vidd el az én nyavalyám!"

- ekképpen suttogtam. Kértem az Istent, s az összes szellemeket, hogy vegyék le anyámról az öreg Meggy mama rontását. Magam is hittem a faluban terjedő babonának.

Annál a Keresztútnál hagyta el egy ember - magas, egyenes hátú, szürke csuhában. Egy szekérről ejtette le, egy letakart fakalitkában.
Odaszaladtam, és kivettem a tákolmányból.
- Mit? Mit? Mit? - rikkantotta el magát, és kemény csőrével végigkopogtatta a rácsokat.
- Várjon! Várjon már! Hé! - kiáltottam a szekeret hajtó alak után, de az, rám se hederített.
Egy darabig a Sötétarcúnak tűnt. Aztán az apámnak. Utólag úgy gondolom, talán az Omegát láttam. Szaladtam utána egy darabig, egyre gyorsabban és gyorsabban, de utol nem értem...

- Mit? Mit? Mit? - rikkantotta a jérce.
- Mit tudom én! - vontam meg a vállam, megragadtam a kalitka fogantyúját, és hazának vettem az irányt...

Senki nem szerette a Rikkancsot, csak nekem volt a mindenem. Varázserőt tulajdonítottam neki: sötét pihéinek, gomb szemeinek, rikoltó hangjának.
Oda voltam érte! Ahogy általában egy Lidércért oda lehet az ember.

Decemberre úgy éreztük, közeleg a világvége.
Anyám nem mert egyedül menni a faluba. Dénes csak asszonymunkákra kapott megbízásokat.
Egy ismeretlen lény marhákat tépett szét. Minden héten egyet. Mindig más gazdáét. A mi ellenlábasainkét, mint azt az ármásbíró és a falutanács kiókumlálta.

- El kellene mennünk innen... - mondta egy nap Simon, anyám bátyja. - A Város visszafogadna!

Újságokat és hirdetéseket terített elénk, bizonyítandó mennyivel több lehetőség adódik Budapesten.
Egy barátjáról is mesélt nekünk, bizonyos Ernest Dusánról, aki a pszichológia és viselkedéstudományok professzora volt az egyetemen:
- Az ottaniak kerülik a babonaságot és gyógyítanak minden betegséget, nyavalyát. Mert minden gond forrása a testben rejtezik, s az elmében, mi maga is csak a test része: egyszerű biológia, kémia, és...
Akkor hallottam először idegenszerű szavakat.
- S az ottaniak szociálantropológiai indíttatásból veszik csak elő a boszorkányságot, és azt mondják...
Hihetetlennek tűntek azok a szavak, épp az ő szájából! Mint később kiderült, érték őt is hasonló vádak, már egész kicsi korától, így vált a babonaságok helyett egy másik téveszmerendszer, a pszichológia lelkes rajongójává...

Többen emberfarkasnak tartották.
Csak tetézte a dolgokat, hogy huszonkét éves korában rókaházasságba keveredett az erdőben élő bolond lánnyal.
Abigél akkor lehetett tizenhat, netán tizenhét. A szúnyogos erdőben élt, az öreganyjával.
Csak erősítette a bajt, hogy közös gyermekük meghalt a bölcsőben, még mielőtt megkeresztelték volna.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Feszülten címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nőnap közeleg címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Egy esős nap története című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A lelkiismeret című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Fönn a hegyen című alkotáshoz

majusfa bejegyzést írt a(z) Hófehérke és a Kisherceg című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Az új Szokol rádió című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Békakirályfi című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Az óceán túlpartján című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mint ősszel a gesztenyék című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Kengurudal című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Majombolt című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Álmod(oz)om... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy esős nap története címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)