Unom már a percet a hazugot
Minden percet mi a boldog jövőröl hazudott
Hittem az álmot mitől feledtem a gondot
S lelkem még is ürességtől kongott
S most meghurcolnak mint egy rabot
Kit a remény is magára hagyott
S most töprengem az életen
Mi az mit szabad kérdeznem?
Vagy már azt sem higgyem mit látok
Feledjem mire valóban vágyok?
Ezt nem hihetem nem lehet h így legyen
Nem játszana ily csúf tréfát velem tollat tartó kezem
Vagy már ő is hűtlen ő is álnok?
Ha magamat így érzem mástól mit is várok?
Semmit, ez lesz tehát a végzet ?
Akkor nem akarok ébredni míg csak élek.
Mert a képek széttépnek mint egy lapot
És hívják már a papot
Áldást ő sem ad, mit neki egy hitvány eretnek
Kit az egekbe temetnek
Angyalok teszik rám a szárnyat
E gyarló porhüvely már csak látszat
Mint egy szellem kit kalodába zárnak