Védeni többé senkit nincs jogom
a föld most nyíljon meg alattam
boldogan, boldogan elkárhozom
vétettem, könnyedén hazudtam
a legszebb parancsokat hágtam át
nem is értve és érezve semmit
s hiába mondanék ezer imát
már nem fogad magába a szent hit
csak lődörgök az utcán, átfázva, félve,
megbánás tekint ki szemem peremén
nincs szó, ami tőlem létre kélne
csak reszket bennem a hiú remény
számból megbánás ömöl dadogva
vádló, bántó, de őszinte szavak
nem vihet magával mohón sodorva
hogy elreppenjek, mint boldog madarak
most hallgatom csupán, szólnak nekem
e bűnös lénynek, múló hazugnak
hogy nem felejtik el soha énekem
de az arkangyalok sosem hazudtak.