HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1857

Írás összesen: 47952

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-03-19 06:35:00

Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: José AlvaradoFeltöltés dátuma: 2007-05-16

Legónia Gyermeke

MÉSZÖLY GÁBOR EMMÁNUEL


LEGÓNIA gyermeke

(Munkacím)




Előszó

Ez a regény első olyan művem, melyre azt mondom: Jó lett!
Remélem a nyájas olvasó is így fogja gondolni. Ez egy sci-fi, a maga buktatóival. Lehet, hogy sok benne a hiba, igyekeztem őket kijavítani. Ebbe a regénybe beleírtam egy kicsit magam életét és a fantáziám szüleményeit is. Szerintem kicsit rövid lett, de hát ízlések és pofonok, mint mondani szokás. Lehet, hogy vannak olyan részei, mely lesz, akinek nem fog tetszeni, de mindenki megtalálhatja benne azt, amiért érdemes elolvasni. No ennyit az én felesleges öndicséretemről, következzen maga a regény, illetve először a prológus, amit azért írtam, hogy a néhol zavaros írásmódomat érthetővé tegyem


Prológus


A történelem

A császárság:
A földbe 2100 körül meteorit csapódott. Az evakuáció nem volt teljes. A Föld akkori - mintegy 12 milliárd főnyi - lakosságának alig több mint a harmada tudott elmenekülni. Az űrhajókon körübelül kétszáz évig hibernációban aludtak a menekültek. A meteorit becsapódása azonban nem okoztak akkora károkat a földön, amekkorát megjósoltak, és több mint egymilliárd túlélő maradt. Ezekből az emberekből alapult a Birodalom magja, melyet a túlélők a világban körülnézve az összes tudást összegyűjtötték és rendezték, és ehhez a tudásmennyiséghez méltóan megalapítottak egy Birodalmat, melyben hivatalosan a császár volt a legmagasabb rangú ember, a végrehajtó hatalmat mégis egy Öregek Tanácsa nevű, százfős, hetven évnél idősebb emberekből összeállított tanács gyakorolta. Ez a Birodalom gyorsan fejlődött, és száz évvel a meteor becsapódása után már hipertértechnológiája volt, ezért előbb értek a bolygókra, mint a menekültek.

A köztársaság:
Amikor a Föld2 névre keresztelt bolygóra megérkezett az Amerikai Egyesült Államok elnöke, megalapított egy Köztársaság nevű tákolmányt, amelynek a demokráciához csak a nevében volt köze. Az elnök haláláig elnök maradt, és kijelölhette a következő elnököt, amit rend szerint meg is tett. Az elnök személye egyben volt a hadsereg feje és a Köztársaság teljhatalmú vezetője. Afféle királyságot készítettek a demokrácia állneve alatt.

A háború:
Amikor a Birodalom telepesei találkoztak a köztársaságiakkal az utóbbiak, felszólították az előbbieket, hogy csatlakozzanak Köztársasághoz, de azok nem voltak hajlandók. Ekkor tört ki a nagy háború a két nagyhatalom között. Nagyrészt csak egymás ellen harcoltak, de amikor eldurvultak a dolgok a Köztársaság lerohanta a kis semleges világokat is. Végül egy gazdasági válság vágta el a háború fonalát, mely érintette mindkét felet. A harcok közben egyértelmű volt a Birodalom harctéri fölénye, de a Köztársaságnak nagyon jó titkosszolgálata volt, amivel kiegyenlítette a gyengeségeket.

Legónia:
Fővárosa: Aronia
Mérete: Körübelül tízszerese a Föld Holdjának
A bolygót angolszász menekültek kolonizálták a két nagyhatalom peremvidékén. Egészen a háború végéig semlegesek maradtak, amikor a Köztársaság lerohanta a planétát. A bolygó vezetősége épp időben adta meg magát, ahhoz, hogy feltételként elfogadják, a bolygóra soha nem kerül helytartó, mindig a helyi önkormányzat irányíthatja a planéta belügyeit. Ekkor mindenki gyűlölte a Köztársaságot, melynek nyomai még száz évvel később, történetünk kezdetén is jól érezhető volt.

A nevekről:
A nevek a menekültekről szálltak tovább az utódaikra. Akkor, amikor a hajón utaztak a menekültek, nem jegyezte meg mindenki mindenkinek a vezetéknevét, hanem valami becenevet akasztottak az emberekre, amiről meg tudták jegyezni. Ez később vezetéknévvé alakult az után, hogy már mindenki elfelejtette az eredeti jelentésüket. Így lett például a Littleboy család, aminek a története az, hogy két óvodás korú kisgyermek szülő nélkül téblábolt mindenhol az egyik Legónia felé tartó menekült hajón, és mindenki csak azt mondta rájuk, hogy itt az a "kisfiú", meg az a "kislány". Később is rajtuk maradt ez a név, és még a távoli leszármazottjuknak is Littleboy volt a neve. Vagy egy másik példának itt van Magashegyi Jonatan professzor. A magyar menekültek között érkeztek az ősei, akik a felvidéken végeztek kutatásokat. Később a sok más nemzetiségű emberrel találkoztak, akik csak arról jegyezték meg az embert, hogy ő az, aki arról a magas hegyről jött, onnan a Tátrából.

A Northwind család:
Eredete nem tisztázott. Valahonnan az amerikai kontinens északi részéről, vagy Grönlandról származó család. Az Államokból érkezett telepesekkel érkezett Legóniára. Egy hatalmas földet szerzett, később pedig az űrhajózási kereskedelembe folyt bele. Edward Northwind utolsó tíz évében már teljesen az Űrkereskedelmi Liga alkalmazottjává vált, a földet pedig átadta fiának.


I. Fejezet
Egy átlag legóniai család átlagos napja

A fiú kilépve a holoszobából egyenest a zuhanyzóba tartott. Eléggé leizzadt. Lentről anyja hangját hallotta.
- Drágám! Légyszíves gyere le, nemsokára megjön apád!- Ennek régen nagyon örült, de most már nem hozta lázba, mint akkor. Régen, ha azt hallotta, hogy megjön az apja mindig boldog volt. Azt jelentette, hogy a több hetes szolgálatból hazajöhet egy hétre. Ilyenkor mindig hozott valamit a gyermekének. Ma ez már másként volt. Egy éve apja átkérette magát irodai szolgálatra, hogy több ideje legyen a fiaival foglalkozni, aminek a vége az lett, hogy minden nap holtfáradtan hazaért, levetette magát az asztalhoz, megvacsorázott aztán még megnézte az aznapi meccset lefekvés előtt. Leó visszasírta volna azt az időt, amikor apja egy hétig csak vele volt, meg az édesanyjával. Lehet, hogy akkor, volt hogy egy hónapig nem látták, de most már lassan ott tartottak, hogy már a vacsoránál se találkoztak, mert őneki gyakran kinn kellett maradnia a kóbor rauszkok támadásától félve. - A rauszkok mindenevő állatok, melyek mostanság egyre gyakrabban jelentek meg Aronia környékén, a kisebb tanyákon. Lassan olyan szemtelenek lettek, hogy, szinte a puskacső elől is leharapnák a termést, amit a tisztességes ember az arca verítékével felnevelt. - De ma másképp lesz. Beszélnie kell apjával a termésről először azóta, hogy apja nem utazik. Itt az ideje aratni. Ezt zuhanyozás közben végiggondolta, majd megtörölközés közben végigtekintett magán. 22 éves volt, magassága 3 méter 10 centi körül, kicsit alacsonyabb az apjánál. Szeme, haja fekete. Testalkata, inkább a sportos, mint a kigyúrt. Arcát egy filmsztár megirigyelhette volna. Visszament a szobájába. Elővett egy használható inget, nadrágot, majd leszaladt a földszintre. Apja légpárnása akkor ért a garázsukba. Az anyja hangját hallotta.
- Szervusz Edward! A vacsi már készen vár. - Egy fityfenét vár, már rég kihűlt - Gondolta magában a fiú, majd leült az asztalhoz. Egy pillanat múlva már hallotta is apja szuszogását, ahogy végigsiet a folyosón.
- Nagyon jó! Nagyon jó. Nagyon jó. - Az utolsó szó már alig volt hallható a szuszogástól, ahogy végigszaladt az ajtótól a szobáig Már rég itthon akartam lenni, de Mr. Joneson nem hagy egy pillanatnyi nyugtot sem.- kicsapódott a nappali ajtaja és belépett rajta teljes életnagyságban Edward Northwind. 3 méter 20 centi körül volt, erősen kopaszodott, szeme kék, haja pedig őszbe forduló világosbarna. Testalkata vaskosnak nevezhető, de a majd egyévi irodai munka hatására kisebb sörhasat növesztett. Jóképű volt, bár már látszottak rajta az öregedés jelei. Neje, - aki mögötte lépett be a nappaliba - majd az ellentéte: Vékony alig 2 méter 50 centi, haja dús hollófekete, szeme feketén csillogott, arca kicsit beesett volt. Az apa leült az asztalhoz, az asszony pedig feltálalta a majdnem teljesen kihűlt levest, a főzeléket és a krumplit pedig betette az ételmelegítőbe. Az első fogást csendben fogyasztották, a főzeléknél szólalt meg a fiú.
- Apa!
- Igen!
- A termés beérett az aratásra. Ki kéne venned egy-két nap szabadságot.
- Hát ez baj.
- Eddig sosem volt probléma, ha beérett a vetés.
- Hát az most sem baj...- elakadt beszéd közben. A tányérra meredt. - De most... - Felnézett a tányérból egyenesen a fia szemébe. - Az az igazság, hogy... - Hosszú szünet után folytatta, majd hadarva fejezte be a mondatot. - Nos, az hogy Joneson el akar küldeni, mert a lánya most tette le a regisztrációs munkatársi vizsgát és neki is munka kell, én meg mehetek nyugdíjba, amivel a felét sem kapnám meg annak, amit aktívan kapok. Két hónap próbaidőt kaptam.
- De hát a learatott gabonából éltünk meg évek óta nem?
- Sajnos a gabona értéke folyamatosan romlik, már alig kapnánk többet az éves termésért, mint egy hónapi irodai fizetésemért.
- De miért? A búzánk a csillagrendszer legjobb minőségű gabonája, a rozsunk pedig a második legjobb.
- Lehet, de a Gereon búzája századannyiba kerül. Minekünk is követnünk kellett.
- A gereoni a legsilányabb termék az egész galaxisban.
- És a legolcsóbb, legnagyobb mennyiségű.
- Csupa leg. Akkor már aratni sincs értelme. - Edward döbbenten nézett a fiára.
- Nem mondhatsz ilyet! Aratni mindig van értelme.
- De minek? Nem lehet eladni.
- Raktározzunk! Lesz ez még másként, vagy így sem, vagy jobban. Isten tudja, mit hoz a jövő. Egyelőre le kell aratni. Megtennéd nélkülem?
- Reméltem, hogy legalább addig együtt leszünk. - Nagyot sóhajtott, az apja összevonta a szemöldökét. Lassan folytatta. - De legalább nem kell majd többet a termés mellett őrködnöm a rauszkoktól félve. No mindegy. Jövő héten fölmegyek Aroniába. Addig még ki kell bővítenem a fészert. No megyek őrködni. - Ezt csak úgy magának mondta, majd felállás közben hangosan elköszönt. - Jó éjt!
- Jó éjt Leó! - Mondta az anyja.
- Jó éjt fiam! - búcsúzott az apja és intett. Leó megfordult és elindult az ajtó felé. Először fölszaladt a szobájába kabátot húzott, majd a bejárati ajtóhoz futott. Fölráncigálta a bakancsát. Kilépett az ajtón. Már sötétedett. Langyos nyári szellő fújt. A hangárhoz ment. Benn két nagy bolier állt, egy légpárnás jármű, egy elektromos autó, és egy szállító lánctalpas. Beszállt a saját bolierébe, ellenőrizte a monitorokat, kicsit meglepődve vette észre, hogy a Verycold tanyán most egy kicsit nagyobb a mozgás, mint egy átlagos éjszakai bulin és a fények sem égnek arra. Legyintett egyet, majd elindította a nagyteljesítményű motort és kiállt a hangárból és takaréklángon elindult a földek felé az alkonyatban.






II. Fejezet
A rauszkok éje

Kényelmesen gurult vagy két órát, mikor azt látta, hogy az a mintegy három kilométer hosszú sor, mely eddig lassan mozgott az úton, most alig lassabban ment tovább az elágazáson túl is, ahol elméletileg már az erdőnek kellett lennie. Egyre figyelmesebben figyelte a radarképernyőt. Hátrapillantott, de nem látott semmiféle fényt, mely járműtől származhatott volna. Egyre furcsábbnak találta ezt az egészet. Úgy érezte, haza kell mennie. Ott most nagyobb szükség van rá, de csak ment tovább és figyelte a képernyőt. Az oszlop hirtelen elindult az eredetire merőleges irányba legyezőszerűen szétszóródva. A sebessége a tízszeresére nőtt. Lassan egyre kisebb egységekre bomlott, majd eltűnt a radarról. Leó ekkor értette, meg, mit lát. A boliert megfordította, majd olyan nagy sebességre állította, hogy a motor hőmérséklete a többszörösére ugrott másodpercek alatt. Bekapcsolta a telefonját és feltárcsázta a szülei otthoni számát, közben a radart átállította élőlények észlelésére és ez beigazolta félelmét. A telefon csak csörgött óráknak tűnő másodperceken keresztül. A kagylót az apja vette föl és kissé álmos hangon beleszólt.
- Haló! Ki az?
- Én vagyok! - Kiáltotta és folytatta. - Rauszkok falkában! Rohamoznak! Fél óra és ott leszek. - Apja hangjából rögtön eltűnt az álmosság. Idegesen kérdezte.
- Mikor érnek ide?
- Körübelül 10 perc, ha továbbra is csak ügetnek, de ha igazi futásba kezdenek, akkor 2-3 perc.
- Siess! Megpróbálunk kitörni! - Apja lecsapta a kagylót. Ő a rádió után nyúlt és behangolta a vészfrekvenciát.
- SOS! SOS! Ernát-Lábel itt Northwind! - Egy évnek tűnő pillanatig csönd volt, majd megszólalt az ügyeletes tiszt hangja.
- Northwind! Itt Ernát-Lábel! Mondjad!
- A rauszkok megtámadtak! Sokan vannak!
- Mi az a sokan?
- Több százan!
- Odaküldök egy egységet. 30 perc és ott lesznek! Tartsatok ki!
Húsz percig csak ment, ahogy csak bírta a 100 tonnás katonai reaktor, mikor meglátta a házukat rejtő dombot. A szellőztetőn át jól érződött a puskapor és az égett szőr szaga. A domb fölött egy villanás látszott, majd egy robbanás. Behangolta a frekvenciát, amin akkor beszélgettek az apjával, amikor arattak. Közben meglátta a légpárnást tucatnyi rauszkkal körbevéve. Az egyik már a tetejére is felkapaszkodott. A radarképernyőn látszott még egy bolier is, egyelőre a hegy takarásában. Beleszólt a rádióba.
- Apa! Hallasz?
- Igen! Mikor érsz ide?
- Itt vagyok. - A boliert átállította harci üzemmódra, a metszőollók átforogtak két 5 méteres késsé, a karokban megjelent egy-egy pár iker golyószóró, az alkar közepén egy közepes lézer és a vállakon megjelent két rakétavető tábla. Tüzet nyitott a legközelebbi rauszk csoportra és legnagyobb sebességen elindult a légpárnás felé.
- Jó! Akkor védd anyádat, velem ne törődj! - Hallatszott apja hangja a fülében.
- Azt nem teszem meg! Anyáról fél kézzel leszedem azt a néhány mocsárpatkányt!
- Nem, meneküljetek!
- Ezt nem tehetem meg. - mondta és kikapcsolta a rádiót. A légpárnás tetejéről lesorozta a rauszkot, majd a késsel a tömegbe döfött. Ahogy kiemelte két élettelen test is lógott rajta. Ezek után otthagyták a légpárnást és neki mentek teljes lendülettel. A kés vágta a rendet, míg a golyószórónak és a lézereknek is jutott bőven munka. Még utoljára hátrapillantott és látta, amint anyja járművének piros lámpái apró kis pöttyé változnak, a feje fölött három nagy katonai szállítógép zúgott el, belőle bolierek potyogtak párosával. Bekapcsolta rádióját és behangolta a katonai frekvenciát.
- Egység itt Northwind! Azonosítsa magát! - Örült hogy megjöttek, de még mindig nincsen minden lerendezve, még meg is kell nyerniük a csatát!
- Northwind! Itt Fekete Hatos! - Lora az egykori barátnője! Itt lakott két tanyával arrébb, úgy volt, hogy összeházasodnak, aztán beállt a seregbe, azóta ő százados lett, a fiú meg itt maradt földet művelni. Leó örült, hogy egy ismerőst küldtek. Eddig nagyon hivatalosan hangzott a hangja, most viszont megenyhült. - Megjöttünk!
- Hányan vagytok?
- Harmincan.
- Nem sok, de elég. Akkor a régi idők emlékére? - Közben az újonnan jöttek csatarendbe álltak. Leó megismerte a vezérgépet, együtt harcoltak öt évvel ezelőtt a legutóbbi rauszkvész idején is. Mindketten tudták, hogy, ha a Northwind tanya medencéjében nem állítják meg a rauszkokat, akkor már sehol.
- Igen - Szólt a lány elszánt hangja és megindultak mind a völgy bejárata felé.
- Utánam! - kiáltotta a fiú és mintegy tíz méterrel a szabályos hadoszlopba tömörült hivatásos katonák előtt. Tudta, hogy vissza kéne húzódnia a hadoszlopba, de büszke volt arra, hogy jobban felszerelt, és mintegy kétszer akkora tömegű gépe van, mint a hadseregnek. Ahogy beért a völgybe mindjárt mintegy száz rauszk rohant rájuk. Benn a völgy torkában látta apját, amint a szétszakadt lánctalpú bolierével hadakozott, már nem maradt sem rakétája, sem golyója - azon a gépen nem voltak lézerek - és látszott, hogy a bolier közel állt a kifáradáshoz. A pilótafülke üvegéhez ugrott egy rauszk, de Leó egy jól irányzott lövése új pályára irányította az állatot. Egy pillanat múlva odaérnek., de ekkor neki is gondja akadt egy ugró rauszkkal, a jobb oldali kés lecsapott rá még mielőtt az üveghez ért volna a fiú egy jól irányzott lendítéssel a társai közé lökte az állatot. Hallotta, hogy körülötte mindenhol megszólalnak a különböző kaliberű ágyúk és rakéták. A rádióban felcsendült az apja hangja.
- Ja így már más! Azt hittem, hogy egyedül akarod magad áttörni mindegyik dögön, amikor egy hadsereg volt mögötted.
- Kikérem magamnak! Egyedül voltam akkor még, a többiek csak később jöttek meg. Ugye Lora! - Az első mondatnál még kissé sértődött volt, míg az utolsónál már szinte hetyke.
- Bizony mi még alig jöttünk meg. - mondta vidáman, bár kicsit lihegve, mert a rauszkok most kicsit jobban szorították őket, majd parancsoló éllel mondta - 1-es szakasz vissza a völgy szájához, a többiek körbe a sérült köré, Védelmi Gomoly alakzat!
- Lora tényleg te vagy?
- Ki más lennék? - Ahogy mondta, a csapatból kivált 10 bolier, a többiek pedig gyűrűszerűen fordultak be Mr. Northwind köré. Ahogy a kör bezárult volna három rauszk rohant be a még szabadon hagyott helyre. Leó vette észre legelőször. Egy sorozattal le is tudta lőni az egyiket, de a másik kettőnek sikerült elkerülni a halálos golyókat. Mindkettő ugrott, az egyiket sikerült elkapnia a bolier késének, de a másik nekiugrott az üvegnek és betörte azt. Edward Northwind még kiáltott egyet, aztán végképp elcsöndesedett. Leó ordított, aztán rohant a kör közepére, ott kiszállt a gépből, kézifegyverével még kinyírta az ott lakmározó rauszkot, aztán fölmászott apja gépére. Ott már csak egy holttest hevert. Egy pár pillanatig dermedten állt a létra legmagasabb fokán, aztán ordított egy akkorát, hogy elnyomta egy pillanatra a csata zaját is, a rauszkok pedig behúzták fülük-farkuk. Visszarohant a saját bolieréhez. A továbbiakban úgy harcolt, mint egy veszett kutya. A megszökött rauszkok utáni hajtóvadászaton ő volt mindig legelöl. Másnap este ért be a laktanyába, ahol apját akkor már felravatalozták.

III. Fejezet
Siratás a laktanyában


George belépett a szobába, ahol bátyját felravatalozták. Unokaöccse és sógornője már ott voltak. George Northwind tábornok volt, az Ernát-Lábel erőd parancsnoka. Amikor meghallotta, hogy megtámadták a Northwind tanyát nagyon megijedt. Ugyan mindig is fennállt a rauszkvész veszélye és a Northwind tanya folyamatosan a atrocitások célpontja volt, de ilyen hirtelen és minden jel nélkül még nem érkezett támadás, amióta háromszáz évvel ezelőtt kijöttek a mocsarakból lerohanva a frissen érkezett telepeseket. Ő ugyanúgy tudta a tényeket, mint más. Nem történt csoda, vagy előre eltervezett esemény. Egyszerűen csak túlszaporodtak a rauszkok és tovább akartak vándorolni Aronia felé. Ő küldte ki Lorát, mert tudta, hogy Leóval jól együtt tudnak dolgozni, ezt már bebizonyították. Azt is tudta, hogy most a lehető legjobban kell a legközelebbi családtagokat vigasztalni. Nem tudta azonban, hogy hogy fogják feldolgozni ezt. Belépésekor mindketten felnéztek. A fiú szeme száraz volt, míg az anyjáé könnyekben fürdött. Mindkettejük iránt mély részvétet érzett, ugyanakkor őt is mélyen érintette a tragédia. - Gyermekkorukban a három testvér elválaszthatatlan volt, aztán a legnagyobb fiú meghalt egy daganatban, ők pedig ketten maradtak. Később felnőtt korukban is nagy volt a családi összetartás, amíg anyjuk élt. Aztán ő is meghalt és a család széthullott. Georgeot akkor nevezték ki Ernát-Lábel parancsnokának, még ezredesként. Azóta a Northwind tanya ívelt fel, Ernát-Lábelben egy ezred helyett már három volt, őt pedig újabb előléptetés várta. - Dorisszal már beszélt, de Leó csak most jött meg, még a munkaruhája volt rajta. Letörtnek és reményvesztettnek tűnt, csak nézett maga elé. Amikor nagybátyja belépett ő köszönt előre az illemnek megfelelően, de olyan fakó és színtelen hangon, ami teljesen távol volt a köznapi büszke és kemény hangvételétől. George visszaköszönt. Az újdonsült özvegy ránézett könnyei közül, aztán ismét lehajtotta a fejét. Ő is leült egy székre. Több szó nem is esett köztük azon az estén már.



IV. Fejezet
Vita és szökés


Következő nap reggelinél találkoztak legközelebb. Leót mintha kicserélték volna. Ha vidámnak nem is, de szomorúnak sem látszott. Kihúzta magát, tiszta öltözékben (Egy kölcsönkért századosi egyenruhában.) és mosott hajjal lépett be a tiszti étkezőbe. Anyja és George bácsi pár perccel később ültek le mellé. Dorisz arcán még jól látszottak a sírás nyomai, szeme egész piros volt még. Leó három helyett evett. Volt hová, gyakorlatilag két napja nem evett. Családja ellenben szinte semmit. A reggeli után a bácsi lassan megszólalt. Ez közös volt a két testérben: Ha valamit nem akaródzott elmondani nagyon lassan kezdtek bele, és néha többször is nekifutottak.
- Az igazság az, hogy ... mivel a ... Northwind tanya ... lakó része gyakorlatilag ... elpusztult, ... úgy gondoltam ... úgy gondoltam ... - Most nagyon gyorsan fejezte be a mondatot. - Hogy költözzetek hozzám, ha akartok, a házam a külvárosban van, még a vidékiesebb részen és bőven lenne hely számotokra.
- És mi lesz a tanyával? - Kérdezte Leó vádló hangsúllyal.
- Eladjátok. Vannak világon kívüli milliomosok, akik jó árat adnának érte.
- Ki venné meg? Nem akar senki a peremvidékre költözni.
- Az az igazság, hogy a Verycold tanyát már meg is vették, a Northwind tanyára pedig megajánlottak 17 milliót. Azt hiszem ez tisztességes ajánlat.
- Nagyon. Csak az lenne a kérdésem, hogy ki ad ki ennyi pénzt kétszáz hektár termőföldért.
- Az igazság az, hogy a Köztársaság akar itt egy nyaralót építeni.
- Vagyis egy erődöt, amivel szemmel tarthatják a helyi felkeléseket.
- Lehet, ehhez nem tudok mit hozzá tenni. A Köztársaság tisztje vagyok, nem szidhatom az uralkodót.
- Tehát most hogy némi kosztot ad neked, az ugató pincsije leszel, hogy kinevezzenek vezérlőtábornoknak és leverhesd a saját apád fiait?
- Ne beszélj így velem! A nagybátyád vagyok! - Hördült fel dühösen és felpattant a székről, bár ennek nem sok jelentősége volt, mert jó fél méterrel alacsonyabb volt az unokaöccsénél. Leó teljesen nyugodt maradt, és még csak fel sem emelve a hangját válaszolt.
- Jó, de erre válaszolj!
- Erről még beszélünk máshol, más körülmények között.
Dorisz felkiáltott.
- Hagyjátok már abba! Leó! Adjuk el a tanyát a köztársaságnak és költözzünk George bácsikádhoz!
- Jó! - Szólt most már tényleg mérgesen a fiú. - Költözz oda, add el a tanyát, én beköltözöm a városba. Nem az én lépteimet fogják távolsági lehallgatókkal figyelni. Szervusztok! - Felpattant a székről, egy pillanatra nagybátyja fölé magasodott, aztán elindult az ajtó felé. Egyenesen a szobájába tartott. Kapott néhány váltás egyenruhát, azt elcsomagolta, elrakott minden személyes tárgyat, ami az övé volt. Egyenesen a hangárba tartott. Beszállt bolierébe és elindult. A kapu felé felkészült rá, hogy megpróbálják majd feltartóztatni, de aztán erre nem került sor. A kaput kinyitották előtte, - Úgy gondolták, hogy a tábornok ficsúr öcsikéjének utat kell nyitni, mellesleg tudták, hogy egy ilyen bolier felér tíz bázison levővel, kivétel a tábornok úr nehéz gépét és Niceday Lora százados szintén mezőgazdasági bolierét, amik viszont éppen a szerelőműhelyben voltak. Loráé azért, mert a harcok során jelentős sérüléseket szerzett, Mr. Northwindé pedig azért, mert a legújabb fajta rakétarendszert szerelték fel rá. Leó gépe gyakorlatilag nem sérült meg rengeteg vérfoltot és a lőszerkészlet gyakorlatilag teljes kifogyásán kívül, amit két óra alatt lemostak róla és újratöltötték a készleteket. - Nagy sebességen indult neki az útnak. Légpárnással tucatszor végigment már ezen az úton, bolierrel viszont még egyszer sem. Körübelül 4 óra alatt bent volt a városban. Innen felülről sokkal kisebbnek tűntek a harminc-negyven méteres toronyházak. A lánctalpat kerülgették a kis lebegő járművek. Volt nála még néhány száz köztársági váltó. Úgy számolt, ez elég lesz neki néhány hónapig.
Megkereste a legolcsóbb szállodát és bevásárolt kicsit. Estére volt ideje még összeütni egy rántottát, aztán lefeküdt. Hozzá volt szokva, hogy vagy reggel héttől alszik délután ötig, vagy sötétedéstől pirkadatig. Kicsit félt emiatt a hirtelen szakítás miatt, de ezt már rég elhatározta magában. Amíg apja élt kitartott mellette, de tudta, hogy anyja nagybátyja segítségével is meg tud élni, nincs közvetlen szüksége rá. Már több mint egy éve megcsalta Georggal. Most büszke volt magára, hogy megtette. Nyugodtan aludt el abban a tudatban, hogy helyes az, amit tett.

V. fejezet
Egy rejtélyes kopogtató


Reggel kopogtatásra ébredt. Nem értette, ki lehet. Nem kért reggelit, és senki nem tudhatja, hogy itt van. Beakasztotta a biztonsági láncot és kinyitotta az ajtót.
- Ki az?
- James South. Leó Northwinddel beszélek?
- Igen! Miért?
- Érted küldtek. - Ajtót nyitott. A belépő férfi jóképű volt, magassága 2 méter körüli, arányos testalkatú, láthatóan nem Legóniai. Mielőtt belépett volna a szobába szemérmetlenül végigmérte Leót.
- Sokat szépített rajtad az elbeszélése, még mindig szerelmes lehet beléd. De még így sem nézel ki nagyon rosszul. - Leó nem tudta mire vélni ezeket a szavakat. - Oké. Most velem jössz egy előre meg nem határozott helyre. Készülj föl, hogy megmutasd mire képes a boliered!
- Ki vagy te, miért jöttél, ki küldött és ki szerelmes belém?
- A nevemet tudod, a többit meg a maga idejében. - mondta az újonnan érkezett halálos nyugalommal és csak, mintegy önmagának megismételte. - Mindent a maga idejében! - Kiment a szobából, Leó mintegy öntudatlanul követte a fiút. Valami megragadta benne. A magabiztossága, a lekezelő stílusa, hibátlan testalkata, vagy valami más. Nem tudta, de érezte, hogy követni fogja. Lent két bolier állt. A sajátja és még egy, ami csak első ránézésre hasonlított egy bolierre. Legfőbb különbség az volt, hogy két lába volt a lánctalpak helyett. Nagyon pici volt, nem lehet több hét-nyolc méternél. Odaszólt neki a fiú.
- No most látjuk, mit tud az a bolier, amiről annyit hallottam! Kövess, ha bírod a tempót! - Beszállt és beindította a generátorokat. 30 méter magasból hihetetlenül kicsinek tűnt az a másik gép. Elindultak. A másik srác gépe fantasztikusan jól gyorsult. Leó kihozott mindent a sajátjából, de alig tudott lépést tartani a picivel. Nem értette, mi történik vele. Hova is megy és miért. Egyre szegényesebb házak jöttek. Egy nyomornegyeden vágtak át kritikus sebességen. A pilótafülkében felemelkedett a hőmérséklet. A motor hő jelző a piros jelzés közepében volt már. Kiértek egy sík területre, ahol nem volt semmi más, csak hatalmas gyársilók magasságuk a tíz métertől a százig, hosszuk a száz métertől az egy kilométerig, míg szélességük tíz métertől a kétszázig terjedt. Úgy tűnt, hogy már egyik sem működik. Némelyik mellett hajléktalanok feküdtek, de nem kérlelő, hanem érdeklődő szemmel vizsgálták a versenyfutást. James lassított. Leó is. Befordultak egy sarkon. Az egyik kapu kinyílt a legnagyobb silón. James bement. Bent nyüzsögtek az ilyen pici kis gépek, de némelyiken hegesztő volt, másikakon kőfejtő, egyeseken pedig puttonyok voltak és a két karjuk daruban végződött. Bementek a föld alá. Egy hatalmas terembe kerültek, ahol a legkülönbözőbb bolierek és ilyen kétlábú gépek voltak. James járgánya karjával az egyik hatalmas helyre mutatott. Leó látta, hogy az üres. Beállt. A pici a szemben levő oldalra sorolt be. Ahogy South kiszállt a gépéből odaszaladtak a különböző helyekről az emberek és hevesen elkezdtek beszélgetni. Leó is kikászálódott a bolieréből és elindult a termen keresztül James felé, de az őrök eléálltak. A fiú akkor vette észre, hogy mindenütt a Fekete Felkelők címerét látja. South észrevette a feltartóztatást, és odajött. Alacsonyról nézett fel a helyiekre.
- Értesz a gépedhez öcsém! Még senki nem tudott bolierrel lépést tartani velem. - Majd a katonák felé fordult. - Ő az, akit vártunk. Az ezredesnő vendége. Kísérjétek fel a személyes elbeszélgetőbe! - A két őr meghajolt James előtt a keresztbe tették maguk előtt a kezük, mutató és kisujjuk kivételével mindent behajlították, a kimaradt ujjakat mereven előreszegezték.
- Igenis Százados úr. - Megfogták két oldalról a fiú kezét, majd végigkísérték egy hosszú folyosón, majd még egyen, kinyitottak egy nehezen észrevehető ajtót, mely egy szobába nyílt. A helyiségben nem volt semmi, csak egy ágy, egy asztal és két szék. Szolid fa mindenhol. Az egyik őr bekísérte Leót, majd becsukta az utána az ajtót, majd beszólt neki az ajtón lévő kis ablakon.
- Az ezredesnő mindjárt itt lesz, legyen türelemmel. - Bezárták az ajtót. Leó úgy érezte fogoly. "Miért is kellett követnem azt hülye ficsúrt. - gondolta - Most itt vagyok a pácban." Minél tovább gondolkodott annál inkább kétségbe esett. Aztán egyszer csak, amikor már a halálfélelem kerülgette, kinyílt az ajtón


VI. fejezet
A legrosszabbtól tartva, a legjobb kapva.


Kinyílt az ajtó. Leó először nem akart hinni a szemének. Egy gyönyörű lány állt az ajtóban FF egyenruhában. 3 méter magas, sportos testalkatú, Haja barna, szeme fekete. A fiú nem akart hinni a szemének. Lassan szólította meg, mintha nem lenne biztos a dolgában, pedig ez egyértelmű volt.
- Lora?
- Bizony.
- Hogy kerülsz te ide?
- Hogyan kerülnék? Ez a saját erődöm. Itt az a kérdés, hogy te csatlakozol-e hozzám?
- Te FF tiszt?
- Bizony! Már hét éve. Te is csatlakozz hozzánk!
- Miért? Egy jelentéktelen forradalmárcsapatnál?
- Kikérem magamnak! Nem vagyunk jelentéktelenek és ez a legnagyobb bázisunk ezen a bolygón.
- Bocsáss meg! De te voltál a leglojálisabb mindannyiunk közül.
- Ez azt hittem egyértelmű. Így kerülhettem be a köztársasági haderőbe is és így juthattam ilyen magas szintre.
- Jó, de akkor, ha ott a kitüntetésekre utaztál, akkor itt, hogy lettél ezredes?
- Mindig kaptam egy előléptetést, amikor ott előléptettek.
- De miért?
- Ez volt a feladatom. Keresnem kellett a leendő forradalmárokat és titkosszolgálat vezetője is voltam. Szakaszvezetőként kezdtem itt, ott közlegényként. Így vagyok most egyel magasabb szinten, itt, mint ott.
- Eddig értem. De te nekem is végig hazudtál, már akkor is, amikor még együtt voltunk.
- Reméltem, hogy ezt megbocsátod nekem.
- Jól van. De engem miért hoztál ide?
- Hallottam a veszekedésedet a tábornok úrral és úgy gondoltam, hogy, ha megismered a tényeket, mellénk állsz.
- No és mik azok a tények?
- Először is. A Köztársaság már régóta ferde szemmel figyelte a bolygó életét és szándékában állt egy helytartót és földi haderőt telepíteni ide is.
- Tudom. Ezekre egyedül is rájöttem. - Vágta rá a fiú ingerülten. A lány szemöldökét összehúzva válaszolt mondta erre.
- Kérlek, ne szakíts félbe! Ilyeneket akkor mondj, amikor befejeztem. - Kicsit gyorsabban folyatta. - No... - sokáig beszélt, elmondta a bolygóközi helyzetet, hogy készülődik egy újabb nagy háború a Köztársaság és a Birodalom között, és hogy most be fogják kebelezni a kis világokat, bármilyen kicsik is. Bár a Birodalom nagyon erős és az előző háborúból is győztesen jött ki, most azonban mind a két nagyhatalomban felkelések vannak és mert a Birodalom sokkal demokratikusabb, neki sokkal komolyabb problémát jelent néhány százezer felkelő.
Hosszan beszélgettek azután is, hogy a komolyabb témákból kifogytak. Közben kint beesteledett és lassan meg is virradt. A reggeli gongra eszméltek fel. A lány megkérdezte.
- Csatlakozol hozzánk, így, hogy már tudod a tényeket.
- Igen. De még egy kérdést hagy tegyek fel!
- Tegyél!
- Értesíthetem a nagybátyám?
- Nem. Anyukádnak majd mi szólunk. Nagybátyád nem szabad semmit tudnia.
- Jó. Így ok. - Felsóhajtott. Megint farkaséhes volt és álmos is. Lora kialudta magát az utóbbi három nap, de ő csak tegnap és tegnapelőtt aludt egy keveset, nem is sokat. Mindig büszke volt teljesítőképességére, de azt, amit most kiállt, az még neki is sok. Lora felállt és elindult az ajtóhoz.
- Neked új ruhát kell szerezned, mert a Köztársasági egyenruha nem a legszerencsésebb a Fekete Felkelők bázisán. - Mondta és elindult a folyosón, de előtte még bezárta az ajtót. Hosszú folyosókon haladtak végig, amikor beléptek egy terembe. Fogasok álltak végig. Mindegyik fogason egy-egy egyenruha. Rangsor, valamint méret szerint válogatva. Körben mindenütt emberek öltöztek. Nézték az idegen fiút, de nem szóltak semmit, mert a parancsnokkal volt és csak ő látta át saját tetteinek értelmét. Végigmentek a közlegényi ruhatáron, majd a szakaszvezetőkén, a tizedesekén, majd beléptek még egy ajtón. Ez a terem már kisebb volt. Itt volt a főtisztek ruhatára. Végigmentek a soron. Itt már nem volt senki. A főtisztek a saját szobájukban tárolhatták az egyenruháikat. Lassan a századosi sor végére értek, Leó nem értette, hogy miért mentek ennyire föl a ranglétrán. Úgy tudta, hogy az FF tisztek is csak maguknál egyel alacsonyabb rangú tisztet nevezhetnek ki. Végül Lora megállt a sor végén. Átadott egy nagyméretű századosi egyenruhát, - Fekete nadrág, póló, ing, bakancs, félrecsapott sapka - majd megszólalt.
- Üdvözlöm Northwind százados az ezredemben! - Mondta félig viccesen, félig ünnepélyesen.
- Szolgálatára Asszonyom! - Mondta Leó már a legkomolyabban és bemutatott egy tisztelgést. Lora nevetett, majd megcsóválta a fejét.
- Itt nem tiszteleghetsz köztársaságit! Megmutatom, hogy kell. - Bemutatott egy pedáns FF tisztelgést, majd várta Leót. Ő nagyjából be is mutatott egyet.
- Ez így már jó is lesz egyelőre. Itt nem kell senkinek tisztelegni, csak nekem. Csak felfelé tisztelgünk. Még rangon belül sem. Most lemegyünk az ebédlőbe. Mellém ülj az asztalon bal felől. Melletted két fiatal százados ül. Kérdésekkel fognak bombázni, de csak arra válaszolj, amire akarsz, de ha akarsz csöndbe is maradhatsz. A te dolgod. Utána bemutatlak a tudósunknak. Legorieddé alakítja a boliered. Egyelőre ennyit. Köszönj belátásod szerint attól függően, hogy milyen parancsnoknak akarsz lenni. Én a kevés beszédű figurát ajánlom az elején, aztán te beállíthatod később a saját profilod.
- Értem.
- Na! Gyere! - Mondta nevetve Lora látván a fiú nagy igyekezetét, aki rögtön át is vette az egyenruhát, a régit letette a padra.
- Azt hagyd is ott! - Mondta a lány, majd végigmérte a fiút. - Nagyon jól áll. - Egy darabig csak nézte némán, majd elkomorodott. - Leó! - És itt a szemébe nézett. - Még véletlenül se legyél erőltetett! Azt kerüld el mindenképp! - suttogta szemében egy kis aggódással Lora. Majd látván a fiú szemében a mosolyt megfordult és elindult az ajtó az ebédlő felé. Menet közben mondta:
- Látni fogsz valakit, akinek örülni fogsz. Tizedes és alattad fog szolgálni. Még nem tudja.


VII. fejezet
Beilleszkedés az új társaságba



Amíg belépett az ebédlőbe végig ezen gondolkodott. Ahogy körülnézett a monumentális teremben, észrevette, hogy majd mindenki külhoni. Az a néhány legóniai, aki ott volt, kimagasodott a tömegből. Egy hang mögüle felkiáltott.
- Leó! Drága barátom! - A fiú hátranézett, és egy viszonylag alacsony legóniait pillantott meg. Jon Littleboy volt az, egy köpcös kis vörös hajú srác, csillogó kék szemmel. 2 méter 50 körüli gyerek, aki soha nem ért el komolyabb sikereket, de mindig is tombolt benne a forradalmi láz, és a vidámságát soha el nem vesztette. Most sem volt magasan. Egy tizedesi egyenruhában feszített.
- Hát ismét egy oldalon? És ahogy látom ismét Lorával. - Elkapva az említett megrovó tekintetét javította magát. - Vagyis az ezredes asszonnyal.
- Hát még nem nagyon tudok semmit. Egyelőre besoroztam közétek, a többit meg majd meglátjuk. Egyelőre úgy tűnik, hogy a közvetlen felettesed leszek.
- Az jó! Itt az öreg Jonny koma?
- Itt bizony! Úgy ismersz engem, mint aki otthon hagyja? No most enni szeretnék valamit, mert lassan két napja nem ettem semmit.
- Héj te! Megváltoztál.
- Már mér?
- Régen két nap után még éhes sem lettél, nem hogy kétnaponta enni. A végén még elhízol. - A fiú szeme mosolygott.
- Régen jobban álcáztam az éhséget. Tudod ilyen az öregedés. - Összenevettek, majd elindultak egymással ellenkező irányba. Lora leült az egyik asztal végébe. Mellette már csak a bal oldali hely volt szabad. A századosok mind itt voltak. Mellette és vele szemben is egy fiatal fiú ült. Mindkettő külhoni és ikrek voltak, mert az utolsó pattanásig egyformák voltak. Most érdeklődve figyelték új asztalszomszédjukat. Leó ahogy leült rögtön elkezdte enni a sózott pirítóst és a konzerv párizsit. Nem érdekelte mit eszik, csak az, hogy tele legyen a gyomra. Negyedóra múlva szóba elegyedett asztalszomszédjaival. Elmondta nekik, hogy honnan származik, de másra nem nagyon terelődött a szó, mert azért beszélgetőpartnerei rendkívül tapintatosak voltak, ő meg még nem tudta mit mondjon el. Körübelül fél óra múlva végeztek az evéssel. Lora odaszólt Leónak.
- Leó! Gyere!
- Milyen kedves egyesekkel az ezredes asszony! - mondta a testvérpár egyike. Lora egy pillanatig a szemébe nézett, majd kuncogott egyet, csak mintegy önmagának és csöndesen megjegyezte.
- Hopp! Megfeledkeztem magamról. - Majd hangosan folytatta. - Vigyázzon a szájára Rabbit! - egy pillanatig dühösen végigmérte, majd a Leóhoz fordult. - Hát akkor, Northwind százados! Kövessen!
- Igenis ezredesnő! - Mondta vidáman Leó. És ment a lány után. Elgondolkozott azon, amit hallott. Kicsit olyan volt, mint egy nagyon katonás család, ahol Lora a családfő, a századosok az idősebb gyerekek, a többiek a kicsik, a közlegények meg a nagyon kicsik, akiket a kicsik pátyolgatnak. Most csak az volt a vicc, hogy ő is inkább a legkisebbek közé sorolta volna magát, ha ráhagyják a döntést. Sok folyosót maguk mögött hagytak, mikor elértek egy ajtóhoz, amire az volt írva, hogy Prof. Magashegyi Jonatan.
Lora bekopogott. Egy pár pillanatig nem hallatszott semmi, csak csoszogó léptek. Majd felhangzott egy mély szuszogás és kinyílt az ajtó. Leó orrát megcsapta valami ismerős illat, de sehogy se tudta azonosítani. Az ajtón egy nagyon öreg külhoni nézett ki. Hosszú és fehér haja, szakálla volt. Magassága egy méter nyolcvan centi körül volt, de sokkal kisebbnek látszott, mert a háta kicsit görbe volt. Sötétkék szemei vidáman csillogtak, és amikor Lora belépett mosolyra húzódott a szája.
- Á! Szóval ismét meglátogatod az öreg koponyát. És ki ez a daliás ifjú itt az oldaladon? - Leó nagyon furcsán érezte magát. Nem tudta, hogy miért akarja Lora bemutatni ennek az öregembernek. Azt sem értette, mit keres a Fekete Felkelők bázisán. Lora azonban kedvesen mosolygott az öregre és hosszú ideig csak hallgatott. Majd, mintegy kétpercnyi szünet után megszólalt.
- Szervusz Jonny bácsi! - Az öreg közbeszólt.
- Semmi bácsi! Egyébként is a felettesem vagy, vagy mi a légypotroh. Jonny. Az a nevem.
- Jó! Akkor, szervusz Jonny! - mondta, majd gyorsan folytatta. - Feladatom lenne számodra.
- Jó, jó! - mondta az öreg, egy türelmetlen legyintés közben. - Először mutasd be a barátod!
- Leó! Ő itt Magashegyi Jonatan professzor! - A fiú kezet fogott a professzorral. - Jonny! Ő pedig Leó Northwind. - Mondta, mire a professzor felhorkantott.
- Egy Northwind? Nem ismered véletlenül Edward Northwindet? Ott lakott néhány száz kilométerre az Ernát-Lábel erődtől. És volt egy nagyon ellenszenves öccse is, az a Gimmy...
- George. - Szólt közbe Leó.
- Igen, igen. Hát az a család?
- Igen. Edward Northwind az apám volt...
- Volt? Rosszat sejtek. - Szólt most közbe az öreg.
- Apámat megölték a rauszkok.
- Nagyon sajnálom. Jó embernek ismertem... Talán hallottál már rólam. Apád M. Jeferson néven ismert.
- Ön az öreg Jeferson?
- Tényleg így hívtak a kereskedelmi pilóták. - Arcán mély nosztalgiával gondolt a régi időkre.
- Önnek köszönhettük a boliereinket. - Mondta Leó és az öreg szemébe nézett. Itt volt az az illat, ami apjának oly sok ajándékára emlékeztette. Ő mindre azt mondta, hogy az öreg Jeferson bácsi küldte őket a gyerekének. Aztán egyszer csak megszűnt ez az illat és a fiú már másfajta ajándékokat kapott. De most újra itt volt. Elmélkedéséből az öreg hangja ébresztette fel.
- Köszönhettük? Hát már azok sincsenek meg?
- De azok megvannak, de... - És itt megállt. Végiggondolta azt a sok változtatást, amit ő csinált bolierén és elszégyellte magát. - Csak átmentek némi kis változtatáson. Kísérletező kedvű gyerek voltam.
- Az nem baj. Sőt! Külön jó. Remélem azért nem formáztad át őket, mert ha jól emlékszem T-916-os volt, márpedig azt a típust nagyon szerettem.
- Nem, csak néhány apró változtatást eszközöltem rajta. - Lassan hosszú beszélgetésbe bonyolódtak, észre sem vették, amikor Lora kiment a szobából. Kiderült, hogy ő tervezte a legtöbb ma használatos boliert és most egy új gépet épített legoried néven, a bolygóról, ahol az elsőt gyártotta. Most a helyi FF ilyeneket használt. Kidolgozott egy új reaktortípust és lábakra helyezte a gépeket, mert így sokkal mozgékonyabbak lettek, mint a lánctalpas rokonaik. Beszélgettek arról, hogy az övét is átalakítják, és ezzel megépítenék a legnagyobb legoriedet, mert a bolierek közül is legnagyobb típus volt a T-916-os, de legoriedből nem is épült nagyobb a tízméteresnél, nemhogy hatvannyolc, mint Leóé. Később visszajött Lora. Lassan a beszélgetés végére értek, de nem tudtak kifogyni a témákból. A lány várt egy pár pillanatot, majd közbeszólt.
- Leó! Holnap reggel szeretném, ha te is ott lennél a tiszti gyűlésen, mert be szeretnélek mutatni a társaságnak.
- Jó! Jó! - mondta Leó, majd elköszönt az öregtől. Amikor becsukódott az ajtó a fiú megkérdezte:
- Hol lehet aludni egy pár órát?
- Saját lakosztályod lesz a következő néhány hétre. Gyere utánam! - Végigmentek ismét folyosókon, amikor elértek egy nagyobbacska előszobába, amiből talán egy tucat ajtó nyílt. Az egyik ajtón vezette be Lora a fiút. A vastag tölgyfa lap mögött szolid szoba volt. Középen egy ágy, oldalt íróasztal, szekrény. A helyiségből további négy ajtó nyílt, egy fürdőszoba, mellékhelyiség, konyha és holoszoba. Leó körbejárt, majd megköszönte Lorának a helyet, levetkőzött és eldőlt az ágyon.

VIII. fejezet
A tiszti gyűlés



Reggel a gongszó előtt ébredt. Egy pillanatig nem tudta hol van. Aztán lassan eszébe jutottak a dolgot. Oldalra nézett. Meglátta FF egyenruháját. Lezuhanyozott és felöltözött. Épp indulni akart, amikor megszólalt a reggelit jelző gong és kopogtattak az ajtaján majd egy időben. A jóképű srác állt előtte, aki érte jött a hotelbe.
- Hello! Üdvözöllek az ezredben!
- Üdv James. Merre kell menni?
- Csak utánam. - mondta a fiú és elindult a folyosó felé. Egy darabig csak mentek, aztán Leó kérdezte.
- Hova megyünk?
- Az étkezőbe.
- Reggelizni?
- Reggel általában vacsorázni szoktunk. - Mondta a fiú, Leó most értette meg, hogy a fiú kirekesztettnek érzi magát, amiért ő idejött. Megpróbált beszélgetésbe kezdeni, de csukott fülekre talált. Most nyoma sem látszott első találkozásukhoz felvett felsőbbséges stílusnak. Inkább egy megsértett ficsúrra emlékeztetett, aki bezár, mint egy kagyló. Mikor beértek az ebédlőbe rögtön el is tűnt balfenéken. Leó intett Jonnak, majd leült a helyére. Lora egy pár perccel később futott be.
- Szervusz Leó! - Köszönt a lány jelezve, hogy most nyugodtan beszélgethetnek.
- Jó reggelt! - Köszönt a fiú, majd jóval halkabban folytatta. - Megsértődött.
- Ki? James? Hagyd! Mindig ezt csinálja, ha valakit magas rangra felveszek. Még két hét és megnyugszik.
- Biztos?
- Biztos. - Mondta Lora legnagyobb biztossággal.
- Akkor jó. Miről lesz szó a megbeszélésen? - Kérdezte csevegő hangnemben, de a lány a legkomolyabban válaszolt.
- Parancsot kaptunk a központtól. Át kell költöznünk, erre nagy hadműveletekkel készülünk. - Majd vidáman folytatta. - Felépült a nyaraló a tanyátok helyén.
- Nyaraló? - Kérdezte Leó kétkedve.
- Természetesen. Erődrendszerrel körülvéve. Én ilyet nem láttam, pedig jártam már a Föld2n. Körübelül akkora, mint az ottani fővárosi kaszárnya, csak nem védik annyian.
- Gondoltam, hogy csinálnak valami kis házikót, hogy ráfoghassák: Azt védik.
- Nagyon jól gondoltad. Majd mindent elmondok a megbeszélésen. - Melléjük ültek az ikrek. Erre befejezték a beszélgetést, a továbbiakban szinte csöndben ettek. Mikor végeztek Lora felállt, és mondta.
- Főtiszti gyűlés a Taktikai Központban 9:30-kor. - Mondta, és mert látta, hogy Leó az ikrektől akarja kérdezni az időt, halkan hozzátette. - Vagyis 10 perc múlva.
- Köszi!
- Gyere utánam! - mondta Lora. - A fiú betolta a székét és elindult a lány után. Megint belevesztek a földalatti járatok labirintusába, majd beértek egy kicsi félkör alakú terembe. Körben tíz szék állt, középtájon a falnak tolva még egy, ami kicsit magasabb volt a többinél. Lora megmutatta a helyét Leónak középen és leültek. Rövid időn belül mindenki megjött és a tervezett tíz perc helyett, már öt perccel a reggeli vége után mindenki a helyén ült. Lora akkor fölállt.
- Üdvözlök mindenkit. Azért jöttünk össze, mert a központ egy új hadművelet sorozatot tervez, aminek a lényege, hogy a lehető legtöbb egységet a Beornia köré gyűjtsön. Mi az egyik legfelkészültebb ezred vagyunk, ezért feltétlenül ott a helyünk. - Kis szünetet tartott, majd folytatta. - Van egy másik ok is. Új százados csatlakozott hozzánk. Ugyan hadvezetési szempontból igen tapasztalatlan, de kitűnő bolierharcos és jó taktikai érzéke van. Neki adom a nemrég elhunyt Killer százados századát. Egy T-916-ost hozott nekünk, amivel sokszorosára nő az adott század átütőereje és taktikai fontossága. A neve Leó Northwind. Ennyit bevezetőül most had mutassam meg életnagyságban is. Leó gyere ki légyszíves! - Tette hozzá. A fiú kisétált medvelépteivel. Nem volt legóniai a századosok között rajta kívül, ezért különösen nagynak tűnt az apró külhoniak mellett. A kontrasztot egyedül Lora enyhítette, de nem sokkal, mert Leóhoz képest ő is alacsony volt. Egy pár pillanatig állt, és mivel látta, hogy valami szónoklatot várnak tőle, belekezdett.
- Nem hiszem, hogy különösen érdemes lennék az imént hallott dicséretekre, de megpróbálok nekik megfelelni. Harcászati tapasztalataimról, csak annyit, hogy rauszkokkal harcoltam egész életemben. Nem voltam sokkal jobb a többieknél, bár a tanár úr egyszer azt mondta, hogy nem látott még nálam ígéretesebb lövészt, de lehet, hogy ezt akkor csak azért mondta, mert a tízévesek közül egyedül én találtam el a céltáblát tizenkét éve. - Erre mindenki nevetett. Úgy látta, hogy az első benyomás jó. - A bolierem nem különleges, egyszerű típusdarab T-916-os, nincs rajta semmi különlegesség azokon kívül, amiket én szereltem fel, és had mondjam el, hogy azok közül leggyakrabban a beépített fogkefetartónak vettem hasznát. - Ismét nevettek. - Eddig. Nem akarom a társaság idejét tovább rabolni, mert szerintem annál most sokkal fontosabb témánk is van, mint az én öndicséretem. - A társaság kis kuncogással vette a poént, mire Leó leült. Lora vette magához a szót.
- Köszönöm Leó ezt a kis beszédet, bár nem igen értek egyet sok mindennel. Pl. szerintem a két ötméteres kardnak nagyobb hasznát vetted, mint a fogkefetartónak, amit szintén minden nap használtál. - Látván, hogy a fiú közbe akar szólni egy pillantással belé fojtotta a szót. - De most nem ez a fontos. Kiviteli tervet készítettem a visszavonulásra. Te! Jonny! - az említett odafordult. - A te feladatod lesz az aróniai erőd lerohanása. - Jonny egy fejbólintással tudomásul vette a feladatot. Lora folytatta. - Leó! A te dolgod lesz lerohanni az új nyaralót. Ismered a környéket, mint a tenyered. Nem lesz nehéz dolgod, bár három ezredet kell egy századdal legyőznöd. - James közbeszólt.
- Miért nem a nagybátyja erődjét támadja? - Kérdezte szemtelenül. Lora kis nehezteléssel válaszolt.
- Azért, mert az a te dolgod lesz.
- Miért nem én kapom az új nyaralót?... - Lora felcsattant.
- Nem nyitok vitát. Egyébként azért, mert L-105-ösöd van, míg Leónak T-916-osa. - A fiú ismét vissza akart vágni, de a lány egy pillantással elhallgatatta. Folytatta. - A többiek maradnak a bázis körül, hogy a felszálló űrhajókat fedezzék. Mindenki más bólintott. A többit majd részletekben. Mindenki munkára! Készüljetek fel! Az időpont 13 nap múlva. Leó, James itt maradtok! - Mikor hatszemközt maradtak a lány megszólalt.
- Mit képzelsz te? Szabotálod a helyemet? - Kérdezte és James fölé magasodott.
- Igen. - Lora arcára meglepett kifejezés ült ki. A fiú nem szokott ilyen nyílt lenni, általában mindig félóráig köntörfalazott, mielőtt elkezdte volna a valódi mondandóját. Fáziskéséssel válaszolt.
- Miért?
- Mert kiszorítasz a helyemről.
- Én? Ezt meg miből gondolod?
- Felvetted Leót. - A lány nem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. Ennyire hülye nem lehet a fiú.
- Mi köze van ennek Leóhoz.
- Eddig én voltam a kedvenced, míg most a régi vőlegényed az. - Lora felnevetett. James egy engesztelhetetlen tekintetet vetett rá. Leó egyre kényelmetlenebbül érezte magát.
- Most is te vagy a kedvencem.
- Akkor Leó? - Kérdezte a fiú szemében a ki nem mondott kérdéssel.
- Ő a vőlegényem.
- Az nem ugyan az?
- Nem. - James hiába volt huszonhat éves, olyan maradt, mint egy gyerek. Most sem kérdezett többet, csak Lora vállára, pontosabban mondva a mellkasára borult, és felnézett a lányra. Mire ő nagyon komolyan a szemébe nézett és azt mondta.
- De egyvalamit ígérj meg!
- Mit? - Kérdezte a srác kételkedve.
- Soha, de soha nem próbálsz meg közénk állni! - Mondta lassan, tagoltan, hogy biztosan meg legyen értve. Mire a fiú egy kis szünet után válaszolt.
- Jó. - és kiszaladt a teremből.

IX. fejezet
Az elterelő hadművelet

Leó két hetet töltött még az állomáson a gyűlés után és lassan megtanulta a számtalan folyosó és terem elhelyezkedését. Megismerte az embereit. Egy elit századot kapott, amiben nem voltak gyalogosok, vagy repülők, csak legoriedet, mintegy kilencven darab és a hozzájuk tartozó két csapatszállító. Közben átalakították a bolierét is, de ő még nem tudta, hogy hány dologban. Órákat töltött a professzor műtermében, Lora szobájában és a század körében. Közben kapott egy üzenetet, hogy James járt az anyjánál, elmondva neki azt, hogy neki nincs baja, és saját útjára lépett. A bázis közben izzott a harc előkészületeiben. Már csak itt-ott lehetett egy-egy kártyázó társaságot találni. Inkább a térképek fölé hajló tiszteket és hegesztővel, felszerelésekkel rohangáló közlegényeket lehetett látni. Lassan eljött a harcok napja. Reggel négykor volt az ébresztő, ötkor már megreggelizve, harci egyenruhában várta mindenki a parancsot az indulásra. Akkor Lora lelkesítő beszédet tartott az egybegyűlteknek. Leó beszállt a szállítórepülőjébe. A másik szállító parancsnokának Jon Littleboyt nevezte ki. Végiggondolta a tanácsokat és a saját haditervét az egykori telkük bevételére. A terve lényege az volt, hogy a szállítóval a radarok látótávja alatt eljutnak egészen közel, majd a kevésbé védett hegyhát felől próbálja meg lerohanással bevenni a "nyaralót". A pilótának kiadta az utasításokat, majd beszállt a saját legoriedébe. Érdekes érzés volt. A gombok száma megkétszereződött. A két közepes lézer mellé két nehéz lézert is kapott. A vállakra felkerült egy-egy olyan elektromos fegyver, ami kisüti az ellenfél elektromos berendezéseit, vízben pedig menetelő ezredeket győzhetett le egyetlen lövéssel. Az ő gépét alulról kellett betenni a szállítóba, mert az ajtón nem volt hetvenkét méternyi hely, amekkora az ő magassága volt. Maga előtt az egyik monitoron a szállító elülső kamerájának képét látta, amint az országút fölött repültek nagy sebességgel. A visszaszámláló mutatta a ledobásig vissza lévő időt. Még négy perc. Három, kettő, egy. Még harminc másodperc. Még nem utazott ilyen gépen. Felkészült a rázós leérkezésre, amiről a nagybátyja mesélt a bolierszállítás kapcsán. Nem várt jobbat. Még öt, négy, három, kettő, egy. És ledobták. A legoried lágyan puffant a földön. Hangja is alig volt. Mögötte már csatarendbe készülődtek a többiek. Az eredeti legoriedek nagyon aprónak tűntek a hatalmas átalakított gép mellett. Felkapaszkodott a dombhátra. Csodálkozott gépe mozgékonyságán. Azelőtt egy tizenöt fokos emelkedőn alig tudott felmenni, most pedig a közel negyvenöt fokos emelkedőn minden probléma nélkül följutott. Amint kinézett a bázisra rögtön megszólalt a riadó. Nem volt választásuk. A hátulsó oldalon csak egy kisebb őrtorony volt. - Mintegy hetven méter magas és tíz méter széles - Azt úgy elözönlötték, mint hangyák a bolyt. Tíz perc múlva recsegve dőlt le. Ő egy könnyed lábmozdulattal eltiporta a kőfalat, mely körülvette az állomást és a többiek is bevonultak a repedésen, amit csinált. Könnyűbolierek közelítettek feléjük. Ő kipróbálta az új elektromos fegyvert és az túlmutatott minden álmán. Ekkor kitűnő ötlet jutott eszébe. Mindenkit kivezényeltetett a központból, mire rögtön utánuk eredtek, amikor az ellenség a "Nyaraló" körüli elektromos vezeték alá értek ő belelőtt a víztoronyba. Azon ugyan csak egy kis lyuk keletkezett, amin csurogva folyt ki a víz, de az elektromos nyaláb végigfutott az egész bázison és szinte a teljes ellenállást lebénította. Csak a falon belül maradt néhány bolier, de azok be voltak zárva a falon belülre, mert a kaput bezárták, és a bolierek nem tudtak átjutni a falon. Távolsági fegyvereikkel lőtték, ami még állt a nyaralóból és fél óra múlva nem maradt semmi az égadta világon, csak egy halom füstölgő rom. Rögtön szállítókért szólt, melyek meg is érkeztek. Miután felvették őket, a hídon rossz hírek fogadták. Kiderült, hogy a bázis kiürítése nem ment éppen zökkenőmentesen.
- Két szállító lezuhant, majd még egyet elkaptak, ezen kívül az anyahajó is folyamatos ostrom alatt van. Már csak ránk várnak. - Mondta a hajó parancsnoka.
- Jól van! Ne kelljen sokáig. Maximumot! Jelezd az érkezésünket Lorának! - majd ő is észbe kapott és kijavította magát - Azaz az ezredes asszonynak!
- Rendben főnök! - Mondta a rádiós kuncogva és két perc múlva már látótávban volt az anyahajó, amint két romboló megpróbálta elfogni, de nem bírtak vele. A hátuk mögött megjelent egy másodosztályú tigris osztályú csatahajó is, amivel azonban már biztosan nem bírhattak. Látták, amint töltődnek a subtér hajtóművek. Most egyik romboló figyelme feléjük fordult, de sikerült elsiklani mellette, anélkül hogy elzárta volna az utat. Ahogy dokkoltak, az anyahajó ugrott. Pár pillanat múlva megszűnt a testet, lelket kikezdő nyomás, ami a hipertérben van. Rögtön kiszálltak és elindultak a hídra. Amikor odaértek Lora nagyon levert volt, de tartotta magát.

X. fejezet
Az ítélet

-Az egészet elrontottam! - Fakadt ki Lora amikor egyedül maradtak.
- Mi történt? - Kérdezte Leó csöndesebb hangon.
- Amikor válaszoltam a központnak, elmondtam az indulásunk idejét és a felszálló koordinátákat is. - Mondta a lány sírással küszködve. - És lehallgatták. Utána tehettem bármit. Bolierekkel kopogtattak az ajtón tíz perc múlva. Rögtön az elején lelőttek kettő szállítóhajót, egyet meg itt fönt az anyahajó felé tartva. Féltem, hogy titeket is elkapnak, de szerencsére akkor már nem vártak újabb szállítókat. Még szerencse, hogy nem a tigrishajó után értetek ide, hanem előtte. De te nagyon jól csináltad. Figyeltelek végig a képernyőn. Várhatsz kitüntetésre. - Mondta és elhallgatott. Leó valami vigasztalót akart mondani, de nem tudott. Annak a súlyát ő is érezte, hogy mit jelent három hajót veszteni hatból.

Másnap hajnalban értek a Beornia közelébe. A gyönyörű kék foltokkal tarkított, zöld dzsungelbolygó körül tucatnyi anyahajó állt, FF felségjellel díszítve. Kettő eléjük állt és a képernyőn megjelent egy nagyon tiszteletreméltó Fekete Felkelő tábornok feje. Lora a legszebb díszegyenruhájában feszített, mely meg kell hagyni jól állt neki. Keményen vigyázba vágta magát a hídon számára fenntartott helyen.
- Hallottam a sikereidet és a veszteségeidet is. - Mondta a tábornok.
- Bocsásson meg William tábornok! - Mondta Lora. - Hibát követtem el. Lebecsültem az ellenfelem erejét.
- Én megbocsátok. - Mondta hideg, szürke szemét változatlanul Lorára függesztve. - De vajon megbocsát-e az ítélőszék?
- Összeállt? - Kérdezte Lora most már a tisztelet legkisebb jelét sem mutatva.
- Igen.
- A maga műve. - Az öreg szája mosolyra húzódott.
- Igen. - A kapcsolat megszakadt. Lora fáradtan leült a helyére. Tudta, hogy nemsokára felelnie kell tetteiért. Ha William intézte a dolgokat, akkor minimum egy meghurcolásra számíthat. Ha a vezérkar többi tagja is benne van, akkor csak lefokozzák. Ezt jól tudta, ezért amikor eléjük került ennek tudatában kezdett bele mondókájába. Addig Leó sokat próbálta bátorítani Jamessal, Jonnal, és Jonnyval egyetértésben, akik szintén aggódtak a parancsnokuk jövőjéért. Két napig voltak a bolygó felszínén, amikor a központ hangszóróján megszólalt egy rideg hang.
- Lora Nicedayt várják a központban. - Lora azon nyomban felállt és elindult. Leó és James követték. Az ajtóban Lora elküldte őket.
- Ide már nem jöhettek utánam. Menjetek vissza!
- Nem!
- Ez már nem a ti dolgotok. Leó, ha téged itt meglátnak visszavonják a kitüntetésedet. Ezért ne hagyd veszni az ezredesi rangot.
- Te tőled kaptam, veled fogok elveszni. - Mondta a fiú csendesen
- Igen, de ha minden jól megy, csak helyet cserélünk, és nem változik semmi az ezredben.
- Rendben. - Mondta Leó és megfordult.
- Én nem megyek. - Mondta James.
- De mész!
- Nekem nincs mit vesztenem.
- De van. Ha a legrosszabb ítélet lesz, akkor együtt hurcolnak meg minket, de ha itt maradsz, akkor azonnal börtönbe kerülsz, bármi lesz a vége. - Mondta Lora és a kilincs után nyúlt.
- Nem megyek.
- De mész! Ez most parancs! - Mondta a lány, mire a fiú tisztelgett és megfordult. Sokáig nem szóltak semmit. Amikor a szálláshelyükhöz értek, James szólalt meg.
- Hát ennyit erről. Most várhatunk.
- Ne gondolj arra, hogy lehet rossz is az ítélet.
- Akkor milyen? Csudaszép? Ha-ha-ha lefokozzák a parancsnokunkat, jaj de jó! - Mondta gúnyosan.
- Nem arról van szó! - Mondta Leó.
- Akkor arra, hogy te kerülsz a helyébe? De jó! Két hete van egy tisztünk, aki kitúrta Lorát De jó!
- Tudod, hogy én nem ezt akartam.
- Persze. - Mondta James.
- Ezt hagyd abba.
- Miért parancsnok úr? - Mondta a százados egyre tiszteletlenebbül.
- Állj le!
- Miért?
- Mert én foglak bezáratni.
- Azt Lora nem hagyja. - Mondta James szemtelenül.
- Gyerek vagy még.
- Lora nem fogja hagyni, hogy te engem bezárj!
- Ő fog bezárni, ha így beszélsz velem.
- Attól én nem félek.
- Jon gyere be! - Szólt ki az ajtón Leó. Egy pár pillanat múlva bejött a legóniai.
- Igenis.
- Kérlek! Vezesd el a százados urat magánzárkába!
- Ezt nem teszed meg. - Suttogta James elsápadva.
- Este kiengedheted a többiekhez, holnap hozd vissza! - Mondta fennhangon, majd amikor a fiú elindult előre Leó odasúgta Jon fülébe.
- Fél óra múlva hozd vissza. Csak meg akarom mutatni, hogy komolyan beszélek. - Mondta Leó, mire Jon elmosolyodott.
- Igenis uram. Nem kaphat enni holnap délig. - Mondta Jon és az újdonsült ezredesre kacsintott. Fél óra múlva visszajöttek. A zárka láthatólag nagy hatást gyakorolt a földire. Duzzogva ült le az egyik székre. Mintegy két óra múlva megjött Lora. Haja kibontva, szája mosolyra húzódott.
- Engem lefokoztak, de Williamet is. - Mondta és diadalmas mosoly áradt el arcán, de szemében ott ült még a félelem árnyéka.
- És?
- Te leszel a hivatalos parancsnok. A gyakorlatot meg majd megbeszéljük. - Mondta és ezzel intett, hogy kérdéseket csak később.
- Az biztos. - Mosolyodott el Leó. - Jó újra látni téged Ezredesnő. - Mondta Leó és elmosolyodott ő is. Egy csókot nyomott a lány szájára, aki azt szívesen fogadta. Az egész peres dolog sokkal viccesebbnek tűnt így, hogy már túl voltak rajta.


XI. fejezet
A vezérkari gyűlés


Leó reggel kipihenten ébredt. Lenézett az ágyra maga mellé és ott látta Lora fejét a párnán. Ő még édesen aludt. Tudta, hogy a mai gyűlésen egyedül kell megállnia a helyét, nem lesz mellette senki, de most ez sem tudta zavarni. A lányt nem akarta zavarni, ezért lábujjhegyen mászott ki az ágyból, és ment az ezredesi szobához tartozó holoszobába. Gyakorolt egy fél órát, aztán kijött, letusolt. Közben felébredt Lora is. Miután kijött a fürdőszobából, felöltözött a díszegyenruhájába. Tíz perccel később kopogtak. Jonny volt az.
- Jó reggelt öregember! - Mondta Leó viccesen. A tudós elmosolyodott.
- Hát olyan vén volnék már?
- Te? Soha. - Mondta most már teljesen komolyan a fiú. - Minek köszönhetjük látogatásod?
- Engem is beidéztek a gyűlésre, hogy beszámoljak az eredményeimről.
- Akkor remélem segítesz!
- Mindenképen. Mivelhogy egy egységbe tartozunk egy asztalt kapunk.
- Az jó. - Együtt mentek hatalmas eligazító terembe. Monumentális volt, de még így is zsúfolásig tele volt. A vezérek száma csak ízelítőt adhat a sereg méreteiről: ezerkétszáz ezredes, százhúsz tábornok, tizenkét vezérlőtábornok, egy marsall. A marsall egy tekintélyes, kopaszodó, ősz hajú ember volt. Magassága két méter körüli. Mellkasán csak úgy zörögtek a kitüntetések. Ő volt Mobiles Voltaire parancsnok, akinek nevét csak suttogva merték emlegetni, mind a köztársaság, mind a birodalom főtisztjei. Mindmáig egyetlen csatát nem vesztett el, egyetlenegy komoly sérülést nem szerzett. Mély reszelős hangon szólalt meg. Háta ugyan már hajlott volt, de még így megvénülve is tekintélyt sugárzott.
- Azért hívtam össze a világokon szétszórva elhelyezkedő seregeinket, hogy újra oszthassuk a lapokat. Új háború készül. És ez fel fogja őrölni a peremvilágokat. A Köztársaság áll most jobban, és ezt ki fogja használni, de nem hagyhatjuk, hogy győzzön. A Birodalom statáriumot fog hirdetni, de ez nem biztos, hogy elég lesz a belső harcok felfüggesztésére. A Köztársaság ügynökei nagyon agyafúrtak. - Így beszélt sokáig. Aztán néhány tekintélyes tábornok jelentéseket tett a saját feladatairól. A marsall csak fél füllel hallgatta őket. Aztán a frissen kinevezett tábornok, aki William után a vezetőségükbe került. Beszélt arról, hogy milyen sikerekkel menekítette ki a saját egységét. Aztán beszélt arról, hogy egy fél ezredet elvesztett Niceday ex-ezredes, egy kommunikációs hiba miatt. - Látszott, hogy enyhíteni próbálja Lora hibáját a veszteségekben. - Ezért le is fokozták. Az új parancsnok Leó Northwind, aki egy rendkívül tehetséges fiatal tiszt, egy századdal lerohanta a három ezredet felsorakoztató legóniai "Nyaraló" fedőnevű erődöt. Őt neveztem ki a tanács jóváhagyásával Niceday százados egységének élére, és feltöltöttem a megfogyatkozott ezredet.
- Mutatkozzon be ő maga. - Mondta az öreg parancsnok. Leó felállt és kissé lámpalázasan állt ki a másfélezer szempár kereszttüzébe. Lassan kezdett hozzá, aztán belelendült és egy jó negyedórás elbeszélésben elmondta, hogy honnan jött, és hogy ki, és hogy, hogyan került a mostani helyére. Mindenhonnan biztató pillantásokat kapott, és ezt jó jelnek tekintette. Még az öreg marsall is mosolyogva figyelte, mert a fiatalkori emlékei támadtak fel benne, ahogy tizenkilenc éves korában két hónap alatt jutott fel szakaszvezetői rangból tábornokig. Meg aztán, megtetszett neki a fiú egyenes tartása, erős keze és kemény hangja. Mikor leült csak egy rövidke mondatot mondott a marsall.
- Hallottuk és ez jó. - Utána még jött sok tábornok, akik a vezérkar rangváltozásait jelentették be. Majd mindenkinél egyetértően hümmögtek, amikor az utolsó bejelentés következett.
- És utolsónak had jelentsem be, hogy az ifj. William följutott, és századosi rangot kapott. Ő, mint Northwind ezredes ellenőrzője kerül az egységbe. - Mindenki felhorkant, még az öreg marsall is összehúzta a szemöldökét, pedig az eddigi újdonsült vezérkari tagok neveire csak bólintott.
- Ezt az utasítást megváltoztatnám.¬ - szólt a marsall - Northwind ezredes felülbírálat nélkül lefokozhatja, abban az esetben, ha nem lesz méltó a magas ranghoz, melyet ajándékba kapott az apjától. - Mondta és intett, hogy üljön le. A fiatal százados gyűlölködő pillantást vetett Leóra. Szeme azt ígérte: "Ezt még megbánod ! ! !" Utána a technikai fejlődésekről történt említés. Az öreg Jonny rutinosan tartott előadást a legoriedek jó tulajdonságairól, majd felkérte Leót, hogy tartson egy rövid előadást egy katona szemszögéből. Ő ezt meg is tette. Elmondta, hogy milyen nagy a stabilitása, a reaktor teljesítménye, hogy mennyivel manőverezhetőbb lett a bolier, melyet átalakítottak. Eddig elég nehézkes volt, bár nem volt eddig sem különösebben lassú, vagy instabil. A legtöbben, főleg az ezredesi részlegek egyetértően bólogattak. Leó visszaült, az öreg pedig az oly sokszor jól bevált formulákkal elköszönt hallgatóságától. Még volt egy pár felszólaló utánuk, akik egyéb témákban mondtak egy-két helyi jelegű dolgot. Aztán lassan feloszlott a tömeg és kiszivárgott a teremből.

XII. fejezet
A tisztelet a rangnak szól


A megbeszélés után Leó, Lora és James együtt ültek az ezredesi lakosztályban. Leó pont befejezte az elbeszélését a gyűlésről, amikor kopogtattak. Egy magas férfi lépett be az ajtón kezében egy halom irattal, és néhány adatkristállyal.
- A tábornok úrtól parancsot hoztam. - Szeme fakó volt és hideg. Leó nyugodtan szólt.
- Milyen jellegű parancs?
- Én csak továbbító vagyok, a parancs jellegéről nincs tudomásom. - Lora elvigyorodott.
- Akkor üzenje meg a tábornok úrnak, hogy hülye a postás.
- Igenis asszonyom. - Mondta a férfi és kiment az iratcsomót Leó kezébe nyomva.
Az Lora viccén még mindig kuncogva nyitotta ki az aktát és kezdte olvasni. Arca egyre inkább ideges arckifejezésbe ment át. A lány már nem tudta megállni és megszólalt.
- Mi az?
- Parancsot kaptunk egy ipari park lerohanására a szomszédos bolygón, ahol huszonnégy század vár ránk.
- Ez jó. Megbíznak benned.
- A fele az állománynak teljesen új. Így nem lehet olyan sikert aratni, mint a Legónián, ahol egy összeszokott csapatot kaptam, ismert terepen.
- Nem baj. Technikai fölényünk remélhetőleg itt is meghozza a győzelmet.
- Reméljük! - Mondta Leó és átadta az iratokat. Lora nézte egy pár pillanatig, aztán elmosolyodott. Ez nem olyan veszélyes. Tíz bolierük van mindössze, és nem a veszélyesebb fajtából. Ugyan tankjuk van egy csomó, de nem lesz baj vele. Gyalogsággal elbánsz. Az ezredünknek ezerharmincöt legoriede van. Egy is felér száz gyalogossal, tehát nem lesz baj.
- De hát pont egy boliergyárat támadunk meg.
- És aztán? Ez erdészeti és ipari boliereket gyárt. Azoknak nincs esélyük ellenünk. Egyébként is. Raktáron sosincs több kettőnél, háromnál, mert rendelésre gyártanak, ami azt jelenti, hogy ami elkészül, azt rögtön le is szállítják.
- Ez jó hír. Viszont meg lehet bízni abban, hogy a lakosság nem fog ellenünk felkelni?
- Ha alaposan megnéznéd, akkor látnád, hogy a városban nincsenek bolierek, és hogy legközelebb a tíz mérföldre levő bányában vannak csak olyan erők, amik árthatnak nekünk. A laktanyát, ha elfoglaljuk kitűnően védhetjük, mert kellően megerősített haderővel bevehetetlen. A körbevevő ötven méter magas falat nem igazán tudja semmi lerohanni, csak a legjobb legoriedjeink tudják átugrani. Mellesleg alig öt éve vannak még csak a Köztársaság kezén, tehát, ha elfoglaljuk, akkor mindenki még örülni is fognak nekünk.
- Az én bolierem még lánctalpakon is át tudott nézni egy ötven méter magas fal fölött. Most pedig simán át tudja ugrani.
- Igen. Ha átadod a vezetést, akkor téged tennélek az északi oldalra, hogy magadra vond a figyelmet. Rendet bontasz három századdal, aztán, mikor elegen átmentek oda, Akkor jövök én a kapu felől. - Majd kis szünetet tartott. - Már ha ez neked is megfelel.
- Tökéletesen. Valószínűleg én is erre jutottam volna néhány napos átvizsgálás után.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Igen.
- Van még egy napunk az indulásig, addig csináljunk valami érdekeset. - Mondta Lora.

Másnap a kiegészített ezred indult el az űrkikötőből. Az anyahajó dübörgő hanggal elhúzott, néhány ember követte a tekintetével. Csak bólintottak, majd visszatértek megszokott munkájukhoz. Nem volt ritkaság felfegyverzett hajók le- és felszállása a Beornián. Ez a bolygó már régóta a FF központja volt. Ebből kifolyólag nem csak teázni jöttek a különböző hajók és elindulni sem egy kártyapartira igyekeztek általában az emberek. A hajó fedélzetén "kissé" nyomott volt a hangulat. Az ezred felének leváltása, az ezredes cseréje, és a többi probléma mind fokozták a feszültséget. Amikor második napja voltak úton a tiszti étkezőben William százados nekiment Lorának. Előtte hangos szóváltás folyt arról, hogy a lány hibája a Legóniai vereség. Az új századosok bólogattak, mert ők csak azt hallották, amit William sustorgott a fülükbe, hogy Lora lelkiismeretlen és kezdő hadvezér, aki nem ért ahhoz, amit csinál, hanem csak azzal érte el magas pozícióját, hogy jól el tudta bájolni az embereket. A többiek, azaz, akik Lora mellett már évek óta ott álltak és látták felívelő karrierjét, csak csóválták a fejüket. Leó ezt nem tudta, mert épp a szobájában elemezte a terepet. James értesítette a hírekről. Azonnal odament. Akkor ért oda, amikor a zömök százados épp egy lendületes pofont adott Lorának, miközben két másik hátulról lefogta. Ahogy belépett lendületből falhoz vágta az ifjú századost, az összecsuklott és elterült a földön, mint egy rongy, onnan pislogott felfelé. Ekkor a Lora pártján álló századosok elkapták a frissen érkezetteket és számbeli fölényüknél fogva gyorsan a földre rakták őket. Leó a levegőbe emelte a földi századost. Ekkor mutatkozott meg a kettőjük közti méretkülönbség. A legóniai majd két méterrel volt magasabb a századosnál. A kezét a torkára nyomta, míg annak feje teljesen vörössé vált. Halkan sziszegett.
- Ezt meg fogod bánni. - Leó elmosolyodott.
- Majd meglátjuk ki fog és mit megbánni. - Mondta és öklét ütésre emelte, de valaki megfogta a kezét. Hátranézett, Lora volt az.
- Ne keverd magad bajba miattam.
- Oké. - Mondta Leó és elmosolyodott, majd elejtette a századost, aki nagyot puffanva ért földet és összecsuklott. Ekkor lépett be Jonny, akit még menet közben hívott. Hátrafordult.
- Tizedes! - Az altiszt vigyázba vágta magát.
- Igenis.
- Vigye el a századost a fogdába. - Majd, amikor már kifelé tartott sokkal közvetlenebb hangnemben hozzátette. - És Jonny!
- Igenis! - Fordult meg a fiú.
- Nyugodtan verd szét a száját, ha sokat pofázna, vagy ha nem akarna veled jönni.
- Oké! - Mondta Jonny széles vigyorral a képén. Mögötte megjelent két szakaszvezető és tíz közlegény. - További utasításig az ezredes úrral maradtok. - Mondta nekik és elindult kifele. Leó levitette a fogdába azt a két századost is, akik közrefogták Lorát, és leordította mindenkinek a fejét, hogy miért nem segítettek a lánynak, majd elindult Jamessal és Lorával - Akinek még mindig piros volt az arca. - kifelé az étkezőből.


XIII. fejezet
Csata a Ruszitánián


Két hét múlva érkeztek meg a Ruszitánia körüli pályára. Az anyahajóból sorban kirepültek a századokat a bolygóra juttató, kisebb légköri szállítóhajók. Eddig minden a legnagyobb álcázás mellett folyt, de most három kivált a többi közül és elindult nagy sebességgel lefelé, míg a maradék hét még mindig álcázva követte. A hatalmas erőd mögött háromszáz legoried ért földet. Rögtön megjelent a védelem is. Tankok nagy erővel támadtak a megszálló erőkre, de a legoriedeknek nem volt ellenfél néhány század lomha és - Hozzájuk képest - nehezen manőverezhető tank. A pengék átvágtak az acélon, a géppuskák felszakították a könnyebb páncélzatot, míg a rakéták azonnali halált osztottak. A lézerek előtt nem volt akadály. Ezek ellen nem állhatott ki néhány rövidtávú rakétával felszerelt tank. Leó gépe átlépte a falat. A többi gép ugrott egy nagyot utána. A táborban kitört a pánik. Megjelentek a bolierek. Huszonhárom volt belőle, a hírszerzés nem volt megbízható, de még ez sem jelentett komoly gondot, mellesleg megérkezett az erősítés. Leó már az erőd szívében volt. A kapu felől megjelentek a harcosok. A nagyteljesítményű részecskeágyúk a kapun nagyobb gondot okoztak, mint bármi a megszálló erőknek. Leó hátulról támadta a kaput, míg Lora századai elölről törtek be. Nem akadt méltó ellenfél. Leó lerohanta a boliereket néhány tucat legoriedével. Nem tartott sokáig. Amikor megérkeztek a főhadiszállásra, a hangárba még acéltalpakon mentek be, de aztán kiszálltak gépeikből és erős gyalogsági támogatással megindultak a központ folyosóin. A bázis vezérét - Egy magas köztársasági vezérlőtábornokot - A katonák percek alatt elkapták és bilincsben Leó elé vezették. Díszegyenruhában volt és meghajolt ellenfele előtt.
- Méltó ellenfelemre találtam Ezredes! - Mondta és szemében nem gyűlölet, hanem tisztelet látszott. Egyenesen és büszkén állt megalázott helyzetében is.
- Örvendek, hogy ily gáláns ellenfélre találtam. - Mondta a megfelelő formulát Leó. Majd hangja megváltozott. - Vegyétek le róla a bilincseket! - Egy katona bólintott. - Vezessetek a parancsnoki szobába! - Egy Köztársasági százados vezette őket egy nagy terembe. A falon a holokivetítőn pillanatokon belül felváltotta a Köztársaság kék fehér jelvényét a Fekete Felkelők címere. Néhány gombnyomás kopogott a falba épített konzolokon, majd a Mobiles Voltaire marsall arca töltötte be a kijelzőt.
- Látom, elvégezted a feladatod! - Leó tisztelgett. Már volt ideje megtanulni.
- Lora érdeme. - Mondta tiszteletteljesen. - Ő irányította az ezred nagy részét.
- Gondoltam, és ez így van rendjén. Lora a legtehetségesebb ezredesünk volt hosszú idő óta. Sokkal jobb, mint mások, ezért sok irigye van. A hibáját nem nézhettem el már. Túl nagy volt a nyomás. - Leó csodálkozva nézett az öregre.
- Ön a marsall. Ki mondhatja meg, hogy mit tegyen?
- Hogy ki? - Kérdezte az öreg. Szemében most némi fáradság látszott. Leónak most először jutott eszébe, hogy egy nagyon öreg emberrel beszél, aki harcokban öregedett meg. - Hát minden vezérlőtábornok. Ha két-három úgy dönt, hogy szövetségre lépnek könnyedén átvehetnék a helyem, de most nem erről van szó. - Hangja gyorsan megváltozott. - Mint látom igazi győzelmet arattatok. Veszteségek jelentéktelenek, és foglyot is ejtettetek. Vezessétek elő! - Leó parancsot adott a vezérlőtábornok beidézésére. Amikor meglátta, a marsall arcára csodálkozás ült ki.
- Hát ismét találkozunk. - Leó hátrébb állt egy lépést. A foglya ismeri a marsallt. Ehhez neki innentől semmi köze. A köztársasági tiszt vigyázba vágta magát.
- Látom te magasra jutottál.
- Te pedig beléptél a seggnyalók közé.
- Nem, én hűséges maradtam! - Mondta büszkén a harcos. Voltaire elmosolyodott.
- Kihez?
- A Köztársasághoz.
- Tudod mit jelent a köztársaság szó?
- Tudom.
- Na látod! Ez a rendszer minden tekintetben ily hazug.
- Esküt tettem. - Mondta büszkén a tábornok.
- Hogy védelmezed a Köztársaság alkotmányát?
- Igen.
- Én is ezt teszem.
- Te megszegted esküd.
- Nem! Én továbbra is az alkotmány szellemében irányítom embereim.
- De harcolsz ellenünk.
- Az nem jelent semmit, ha harcolok a bürokrácia ellen.
- Nem győzöl meg.
- Majd meglátjuk. - Majd Leóhoz fordult. - Küldjétek el hozzám.
- Volna még valami! - Az öreg érdeklődve tekintett rá.
- Mondjad!
- Az ifjabb William lázadást szított Lora ellen és valószínűleg ellenem is.
- Számítottam rá. Őt is küld hozzám, de ne ugyanazon a hajón!
- Uram! - Leó hangja egyszerre volt tiszteletteljes, egyetértő és várakozó is, de a ki nem mondott kérdésre nem érkezett válasz.
- Mellesleg Jonatan professzorral kezdjetek folyamatos legoried gyártásba. Készüljenek nagyok is, közvetlenül a beorniai főhadiszállásra.
- Uram! A nagyok mind átalakított bolierek. Eredeti legoriedet nem gyártunk ilyen nagyra.
- Megoldjátok. Jonnynak nem lesz probléma.
- Igenis! Van még parancsa?
- Nincs. Viszlát! - A képernyőt ismét a Fekete Felkelők címere töltötte be. Kiadta parancsot a gyártás azonnali megkezdésére, és a foglyok átszállítására, aztán elment a lakosztályába. Lora már várt rá.
Beszámolt a Marsallal folytatott megbeszélésről és beszélgettek a jövőbeli lehetőségeikről is.

XIV. fejezet
Új feladat.


Két évig kemény munka folyt. A helybeli lázadásokat leverték, a gyárakat fejlesztették, a bázist megerősítették. Hatalmuk megszilárdult. Kiderült, hogy Leó vezetőnek is legalább olyan jó, mint harcosnak. Ugyan az ifjabb William megszökött, de a vezérlőtábornok átállt hozzájuk, ezredesként csatlakozott hozzájuk, Leót egy újabb győzelem és nagy mennyiségű legoried felmutatása után kinevezték tábornoknak, és feltöltötték az egységét. Most tízezer harcos várta parancsait. A helyiekből toborzott munkások kitűnően folytatták a termelést a legkülönbözőbb legoriedek gyártásában, Melyhez bányák ontották a nyersanyagot. Minden kitűnően alakult. A harcosok tisztelték vezetőjüket és volt a tíz közül három ezredes - Lora, James, és az ex-köztársasági parancsnok, Brendon Joinnak hívtak. - akik a végsőkig mellette álltak. A többi ezredes is tisztelte, és mellette állt. A köztársaság már küldött neki hadüzenetet, de támadásra nem került sor. Bízhatott a marsall támogatására. Aztán új üzenetet kaptak. A Birodalom szövetséget ajánlott. Ezt jó jelnek tekintették. A marsall engedélyével elfogadták. Új gyárakat építettek, és már nyersanyag behozatalra szorultak, mert a Ruszitánia bányái nem voltak képesek teljesítménnyel győzni a folyamatos gyártást, pedig eddig ez a bolygó volt a Köztársaság fő érc lelőhelye. Legoriedjei az egész Birodalomban kedvelt fegyver lett a császárhű csapatokban. A Köztársaság nem nézhette tétlenül, ezért hajók tucatjai özönlötték el a Köztársaság egyik kis helyőrségét - állítólag - birodalmi felségjellel, és ebből kifolyólag a Köztársaság elkezdte rohamozni a Birodalom szélső bolygóit, néhányat le is rohant, ezek voltak, melyek nem voltak hűek a császárhoz, a többin a legoriedek mindig győzelmet arattak, így a császárnak nem is kellett tisztogatnia a saját emberei körében. Statáriumot hirdetett, ami meghozta a Birodalom egységét. A Köztársaságiak nem is támadhattak volna jobb időben. Ezzel elérték azt, amit el akartak kerülni. A császár egyesíthette seregeit. Leó büszke volt magára. Tudta, hogyha minden jól megy, rövid időn belül vezérlőtábornok lesz, és a Marsall utódja.
Hatalma most már kiterjedt az összes bolygóra a szektorban, kivétel a Beorniát, mely most az újonnan alapult szövetség főhadiszállása lett, és ezzel együtt fontos diplomáciai állomás, melynek védelme szintén Leó kezében volt. Körübelül egy éve folytak már a harcok, amikor a fiú új parancsot kapott. A Birodalom segítséget kért a Felkelőktől, mely most - Több más csoporttal egyesülve - Fekete Szövetség néven futott, új zászlóval, melyen egy fekete farkas feje ugatta a holdat.
Leó megkapta a feladatot. Az összes nélkülözhető egységgel induljanak a frontra legkésőbb két hónap múlva.
Alig egy hónap múlva egymillió-kétszázezerfős hadtest, nyolcszázezer legorieddel megindult. A gyors cselekvésért Leó megkapta a Vezérlőtábornoki rangot, mellyel már teljhatalommal irányította a galaxis legnagyobb flottáját. Nem vitt magával tankokat, csak száznyolcvanezer gyalogost - Egy köztársasági hadseregben a Bolierek és a gyalogság aránya pont fordítva volt. - és egy nyolcvanezer vadászt és húszezer bombázót tartalmazó lég- és űrharci egységet. A maradék harmincezer ember a szállító és csatahajók irányításához kellett. Tíz sereget, azaz Száz tábornokot, tizenegyezer főtisztet és százezer tisztet számlált a flotta. Óriási tömeget sikerült toborozniuk. Ekkora sereg nem volt egy helyen sem a Köztársaságban, sem a Birodalomban. Azonban ez a sereg a Köztársaság jól képzett elitzsoldosaival ellentétben nagyrészt néhány hónapja toborzott huszonévesekből állt, akik még sosem láttak valódi csatát. A hadtest magja a mintegy ötvenezer főnyi Felkelő elitosztag biztosította, és ez nem volt túl bíztató. De erre az elinduláskor csak Leó és néhány veterántábornok gondolt, akik nagyjában az egész flottát átlátták, de ezt nem nagyon mondták senkinek külön Leó kérésére. Mindenki más örömmámorban úszott, ahogy a hatalmas csapatszállító hajókat látták. Lora immár tábornok volt és kiengesztelődött azon, hogy Leó lett a felettese, mert ugyan taktikai tapasztalat terén ő volt fölül, de a diplomáciai érzéke a fiúnak sokkal jobb volt, ezzel alkalmasabbá téve magát a kormányzó szerepére. Már négy hónapos terhes volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy a flottával tartson. Leó végül belegyezett, de úgy, hogy a lány az anyahajón marad, és csak az irányításban vállal szerepet, nem mehet le a Legoriedharcosok közé. A bolygó irányítását átadta Brendonnak, aki vállalta, hogy Leóhoz méltóan irányítja tovább a bolygók életét. Indulás előtt Leó beszélt a Marsallal, aki sok szerencsét kívánt neki és ellátta különböző instrukciókkal.

XV. fejezet
A győztes csaták


Leó kihúzta magát a parancsnoki híd hatalmas kivetítője előtt, amin éppen az Erlídesz bolygó képe volt. A visszaszámláló a privát monitor sarkában három óra ötven percet jelzett, ami a bolygókörüli pályára állásig hátralevő időt mutatta. Végignézett magán. - Fekete nadrágot és pólót viselt, melyen ott csillogott a Szövetség jelvénye. Mellette kicsi és dísztelen rangjelzés. Nyaka körül fekete palást. Lábán bakancs. Karján ott a legoriedharcosok karkötője - Az irányítópult, mellel a gépen kívülről is meg tud oldani kisebb problémákat (Ide!, reaktor indítása, lámpák bekapcsolása, stb...) - Tőle nem messze Lora ült hosszú, fekete, testhezálló egyenruhában. Sapkát nem viselt, haja szabadon lógott le majd a földig. Hasán finom dudor jelezte az előrehaladott terhességet. Körben ültek a kisebb monitorok kezelői. A célpont nyílegyenesen előttük volt. Leó jelentést kért a többi hajótól. A kommunikációs rendszeren hullámként járt körbe a "Készen" üzenet. Leült a székébe. Saját privát holokivetítőjén a bolygó képét szemlélte, a felszíni erők elhelyezkedését és méretét vizsgálgatta. Elég erős, de nem ellenfél. Először egy könnyű győzelmet akart adni újoncainak, ami azért egy kis kihívást is jelent. A légierő az ellenfél oldalán nem volt jelentős, néhány ezer vadászgép, mintegy száz bombázó. A monitorra nézett. Az elől járó hajóról tudta, hogy az hordozza a vadászgépeit, melyek majdnem negyedórával a flotta gerince előtt fog belépni a légkörbe és megszüntetni az ellenfél légi ellenállását. A pilótákat nem féltette. Úgy fogják lerohanni a támaszpontokat, mint a sáskák a szép zöld mezőket. A kijelölt leszálló pozíciókat figyelte, aztán néhány apróbb módosítást még elvégzett. Figyelte az órát. Még ötvenöt perc. Elkezdte a konkrét parancsokat osztogatni. Ismét felállt a székéből. Ismét parancsokat osztogatott. Egyszer csak azt vette észre, hogy Lora ott áll mellette. A szemébe nézett, rámosolygott, majd ismét rendezkedett. Közben elgondolkodott azon, mennyivel jobb századosi rangból figyelni az eseményeket. Ott csak arra kellett figyelni, hogy ne találjon be egy túl nagy találat a legoriedbe, és hogy hol tudott legnagyobb sebet ejteni az ellenfél gépén. A monitoron látszott, ahogy a flotta szétszóródik, miközben planetáris pályára áll. A mutatót figyelte. Három ... kettő ... egy. A teljes flotta pályára állt. Az első két hajóból, mint egy hatalmas fémszárnyú méhkas özönlöttek a vadászgépek, néhol egy-egy nagyobb és lomhább bombázóval tarkítva. A hajókból egymás után szálltak ki a gigantikus legoriedhordozók. Némi büszkeség fogta el, ahogy végigézett rajtuk. A pontosság és a rend tökéletes mintája volt, ahogy terv szerint készültek az inváziós hadak. Amikor elindultak az első hajók ő is elindult a szállítóhajók felé. Lora megfogta a karját.
- Maradj itt! Nincs rád ott szükség.
- De van. Irányítsd az eseményeket innen fentről, ahogy megbeszéltük! - Mondta a fiú, és hangjában némi rendreutasítás csendült. A lány meghátrált.
- Jól van. - Mondta és visszament a hídra. Leó egy pillanatra hátranézett, mert egy kis bűntudat kínozta ridegsége miatt, de a lány mögött már becsukódott az ajtó. Megcsóválta a fejét, sóhajtott egyet, és indult a dokkszárnyhoz. Harminc másodperc múlva már a bolygó felé száguldott egy szállítóban, és hallotta Lora hangját a hangszórókban. Pár perccel később már a csatamezőn volt. Nem maradt sok dolga. A támadás első vonala elsodorta az ellenfelet, így a főváros felé indult. Az ostrom nem sokáig tartott. Egy vonal ledöntötte a körkörösen álló ágyúsorfalat, egy kisebb alakulat pedig a város melletti erődöt rohanta meg. A győzelem teljes volt. Leónak karcolása nem volt, géppuskái ugyan kifogytak, de a rakétáiból nem használt el tíznél többet, és még csak különösebben koszos sem lett. Az ostrom nem tartott három óráig, és a bolygón nem maradt ellenállás. Üzenetet küldött a Ruszitániára, hogy küldjenek egy helyőrségnyi katonát. A bolygón, talán ha két hetet eltöltöttek, és már mentek is tovább. Közben a sereg kisebb darabjai kis világokat hódítottak meg. Leó épp tervezte a következő nagy erőd lerohanását, amikor üzenet érkezett a Beorniáról. A Marsall meghalt. Azonnal visszautazott, bár előtte a sereg felét elküldte még ahhoz a bizonyos erődhöz, amit be is vettek, és a hadtest visszatért hozzá mielőtt a Beorniát elérte volna.

XVI. fejezet
A Lordmarsall


A bolygó légkörébe már csak egy szállítóhajóval érkeztek Leóék, melyen rajta voltak a legbefolyásosabb tábornokok, és az ötvenfős személyes testőrség, továbbá az öreg Jonatan, akit Leó magához rendelt a marsallválasztás idejére. Tudta, hogy nem ő az egyedüli, aki a galaxis legnagyobb hadseregének az irányítását magának akarja megszerezni. Ezenkívül tudott a Köztársaság ügynökeiről is, akik támogatták Williamet, aki időközben ismét vezérlőtábornok lett, mert katonai sikereit a távolabbi területeken nem lehetett kétségbe vonni. Ahogy bevonult a főhadiszállásra népes kíséretével mindenki megbámulta, mert tudták jól, miért sietett haza, és sokan igencsak zöldfülűnek tartották. A tanácsterem már tele volt, csak rá vártak. Ő nyugodtan leült. Ott volt mindenki ezredestől felfele. Hosszú beszédeket hallott mindenkitől, aki a posztra pályázott. Utolsónak ő maradt és William. Megvárta, amíg az elmondja a beszédét - A hosszú múltjáról beszélt a felkelőknél és az előmeneteléről. Hogy ő több mint harminc éve harcolt, és kevés csatát vesztett el. Amikor befejezte, Leó felállt. Mindenki fölé magasodott, azt a néhány vezérkari tisztet kivéve, akik még a Legóniánál is kisebb bolygókról érkeztek, és a magasságuk így még nagyobb volt. Tartása hibátlan volt, arca fiatalos és szép. Fekete haja a tarkójánál összefogva majdnem a derekáig ért. legoriedharcosi karkötője most is rajta. Fekete szemében a fiatalság tüze égett. Rendkívül megnyerő volt. Mosolyogva kezdett beszédébe egyszerre szólva mindenkihez.
- Arról, aki az előbb harmincéves hűségről beszélt a Felkelőkhöz, most had mondjak egy-két szót. - Kis szünetet tartott - Az öreg marsall külön megkért mintegy hónapja, hogy a halála esetén mindenképpen akadályozzam meg, hogy a Fekete Szövetség élére álljon. - Ismét tartott egy szünetet - Sokan megkérdezhetnék, hogy miért... Voltaire parancsnok nem bízott benne. Sejtette, hogy már régóta kapcsolatban áll a Köztársasággal, és hogy folyamatosan információkat szolgáltat ki rólunk. - William felpattant.
- Ez üres locsogás. Ha Voltaire így gondolta volna, már régen nem lennék vezérkari tag.
- Ezt ő is tudta. De nem volt bizonyítéka, és te úgy bebetonoztad magad, hogy csak úgy kitenni nem tudott.
- És most mi változott? - Kérdezett vissza a tábornok, és a szeme nagyot villant.
- Az, hogy van bizonyíték.
- Kaptál tőle valami bizonyítékot? - Kérdezte William kétkedve. Szemében félelem csillant.
- Nem. - Finom mosolyt küldött ellenfele felé. - Ő megvetette a kémeket. Sosem volt komoly hírszerzése. De én azonnal, amint kormányzó lettem kiépítettem egy titkosszolgálatot a marsall engedélyével, bár ő nem értett egyet fontossága szempontjából. Én amint be tudtam szerezni egy-két tapasztalt hírszerzőt, azonnal rád állítottam őket. Nos elhoztam a legutóbbi jelentést, amit kaptam. - Mindenki figyelmesen hallgatott. Leó berakta az előtte levő kristályolvasóba az előkészített anyagot, majd a terem elsötétült, a holokivetítőn egy nagyon szép nő arca látszott, amint jelentését teszi. Hosszan beszélt, miközben időnként megjelent egy-egy felvétel Williamről és az embereiről. Az emberek időnként felzúgtak egy-egy alkalommal, amikor a tábornok a kelleténél keményebb szavakkal illette a FSZ tagjait, a végén pedig eldicsekszik az összekötőjének, hogy megszervezte a marsall megmérgezését. Amikor a mintegy háromnegyed órás előadásnak vége lett és ismét kivilágosodott a terem, észrevették, hogy William eltűnt. Egy pillanattal később Jonny rohant be a terembe.
- Leó... - Mondta volna kifulladt hangon, de amikor meglátta, hogy mennyi az ember a teremben elfogyott a hangja, kérdőn nézett rá.
- Beszélj Jonny. - Mondta Leó.
- William megszökött. A dokknál fegyveresei vártak rá sokan, nem tudtuk megállítani. - Leó ekkor vette észre, hogy Jonny pólója alól csurog a vér. Mindenki más is ekkor döbbent rá.
- Nem baj fiú. - Mondta Leó és odarohant hozzá. A bal válla alatt találta el egy kiskaliberű lézerfegyver. Ugyan nem ért semmi létfontosságút szervet, de már az egész pólója csatakos volt a vértől.
- Bocsáss meg! - Mondta még, majd elájult. A háta mögött hallatszott Lora hangja.
- Felcser egységet ide azonnal! - Pillanatok múlva már egy hordágy vitte el a fiút. Az ügyeletes felcser ugyan megnyugtatta Leót, hogy nem lesz komoly baja, de el kell vinniük.
- No hát, most már mindenki láthatja, hogy Mr. William hűsége meddig tart. - Mindenki egyetértően bólintott. A legnagyobb befolyású vezérlőtábornok most felállt. Fiatalabb volt, mint a vezérkar többi tagja, de szónoki és diplomáciai tehetsége hamar felemelte. Mindenki nagy figyelemmel várta a beszédét.
- Ez az ifjú vezér ugyan nem rendelkezik hosszú előmenetellel, de van akkora embernek és parancsnoknak is, mint innen bárki csak hosszú évek munkájával lehetne. Akiért az emberei a halálba mennek, abban lehet valami. Tisztán átlátja a feladatát, a marsall megbízott benne. Az eddigi feladatait mind elvégezte, és immáron a Szövetség másodparancsnokává lépett elő másfél év alatt. Közben a Kereskedő Ligával megegyező áruforgalmat bonyolít le. Javaslom, hogy nevezzük ki őt az új Marsallnak. - Az emberek egyetértően bólogattak, nyomkodták a szavazógépeket, és pár perc múlva már hat oszlop állt a holokivetítőn.



Leó Northwind:56%
James Games:14%
Franco Fire: 12%
Hora Flower: 10%
Gordon Ball: 6%
Flora Izrael: 2%


Leó egy pár pillanatot várt, majd felállt.
- Köszönöm a belém vetett bizalmat. Csak remélni merem, hogy megállom a helyem. - Meghajolt, majd újra megszólalt. - Most itt kell hagynom a gyűlést, mert meg kell tudnom a híreket William körül, és meg akarom látogatni azt a századost, akit az előbb láttatok. - Megfordult, de amikor épp kilépett volna az ajtón, utána szóltak.
- Azt hittük üldözőbe veszed Williamat. - Leó elmosolyodott.
- Majd visszajön. - Mondta, majd az értetlen arcokat látva hozzátette - Ki akarja köszörülni a csorbát. Ha nem szerezheti meg, akkor elpusztítja a szövetséget, de a Köztársaság nem bízik benne, és nem fog egy százezresnél nagyobb sereget kapni, amivel meg akarja majd rohanni a Beorniát, de mi akkor már várni fogjuk. - Szája mosolyra húzódott és kiment. Többen összesúgtak mögötte és kétségbe vonták jól tették-e, hogy kinevezték, de néhány nap múlva minden kétségük eloszlott.

Másnap hívása volt a Birodalomból. Maga a császár hívta fel.
- Üdvözlöm Uralkodó! Miben lehetek szolgálatára? - A nagyúr szeme mosolyra húzódott.
- Gratulálni szeretnék a kinevezésedhez.
- Köszönöm uram. - Leó várta a folytatást.
- Szeretném neked felajánlani a lordmarsalli rangot és örök szövetséget kötni a Fekete Szövetséggel. - Leó agyán minden végigfutott, amit ilyen helyzetre a Marsall mondott neki, majd egy pár másodperc múlva azt mondta.
- Elfogadom mindkettőt. Legyen örök szövetség Birodalmaink között! - Szándékosan nevezte a Szövetséget birodalomnak, nehogy holmi csatlósi szerződésre gondoljon a császár, - Most már volt akkora katonai erő, mint a Köztársaság - de láthatólag az uralkodó is így gondolta és nem reagált a finom különbségre.
- Legyen! - A kapcsolat lebontott és ismét a FSZ logó volt a képernyőn. Leó mosolyogva nézett maga elé egy pillanatig, aztán kihirdettette minden egységnek a rangváltozást és a szövetséget.

XVII. fejezet
A Fekete Birodalom


Néhány hét alatt nagyot lendült a Szövetség élete. A kémhálózat mindenhatóvá vált, a hadsereg sorra aratta a sikereket, a vezérkar pedig hű volt a Lordmarsallhoz. Leó teljhatalommal rendelkezett. A Birodalomtól kaptak ajándékba egy tartományt, és szerződésbe foglalták, hogy a Köztársaságtól a Szövetség által elorozott bolygók mind a Szövetség kezében is maradhatnak. A hadsereg összlétszáma már harmincmillió főt számlált, míg a Köztársaságé Hatvanmilliót és a Birodalomé Kétszázmilliót, ha a rabhadtesteket is beleszámoljuk, amiket valamely bűnükért börtönbe zártak volna, de inkább azt választották, hogy esküt tesznek és a csatatéren halnak meg a Birodalomért - Aki nem halt meg, azt nagy jutalom és magas rang várta, ezért sokan ezt választották a rideg és kegyetlen várbörtönök helyett, amik a biztos halált jelentették. Két hónap után a külső figyelők egy kétszázezres flottát észleltek a határon, mely kikerülte a bolygókat és egyenesen a Beornia felé tartott. Leó riadoztatott minden hadtestet. Körübelül ötszázezer katona várta az érkezőket, mintegy háromszázezer legorieddel. Az ellenfélnél, talán ha ezer legoried volt, de nehéz fegyverzetű bolierből több mint százezer darab. Leó tudta ezt, mert a titkosszolgálat kitűnően működött, a Köztársaság egész területén voltak már beépített emberei. Mosolyogva figyelte az érkező szállítóhajókat és kivezényelte a saját űregységét. Még egy órányira volt az ellenség, amikor elérték a bombázók. Mintha egy hatalmas szúnyogfelhőbe kerültek volna a nehézfegyverzetű hajók. Ezek ellen nem tudtak mit tenni. Csak kis számú vadászuk volt, az pillanatok alatt felmorzsolódott. A hajók fegyverei lassúak voltak, és túl nagy erejűek. Nem erre voltak tervezve. Egy szerencsétlen lövésnél az egyik csatahajóval eltalálták egy másik hajtóművét. Az pillanatokon belül felrobbant és vitte magával az egész hajót. Közben a bombázók és vadászok további két hajót ártalmatlanítottak. Maximum sebességen indultak a bolygó felé alig-alig válaszolva a kicsiny, de annál hatásosabb plazmaágyúk viharára. Mire a bolygó légkörébe értek még hármat vesztettek. Ott nyolc hatalmas csatacirkáló várta a flottát. Gyakorlatilag percenként robbantak fel az immár teljesen fegyvertelen hajók. A monumentális csatahajók a felszín felé menekültek, mert tudták, hogy tízezer méter alá nem követhetik őket a csatacirkálók. Amikor végre lerázták a csatacirkálókat, és nem halogathatták tovább a bolierszállítók kiengedését, akkor kidobták. Körübelül a szállítók fele érte el csak a felszínt. Amikor a bolierek földet értek föltűnt az újabb akadály. Körübelül kétszázezer legoried vette gyűrűbe a földetérteket. A megmaradt öt anyahajó a szemük láttára robbant föl. A rádiókon a közös frekvencián kemény férfihang szólalt meg.
- Adjátok meg magatokat, és megkíméljük az életeteket! - Sokan letették a fegyvert. Az ellenállókat - azt a mintegy tízezer főnyi kemény magot, aki nem várhatott kegyelmet, mert a Szövetség árulói voltak - kíméletlenül megsemmisítették. Ennél tisztább nem is lehetett volna a győzelem. A teljes veszteség: öt legoried, száztizenkét vadász. Nem nagy ár százhetvenezer ellenséges katonáért és harmincezer fogolyért, többek között fogságba került az öregebb és az ifjabb William és egy Zordanov nevű köztársasági vezérlőtábornok. Leó meg lehetett magával elégedve. Helye a tanácsban tökéletesen megszilárdult. Az elkövetkező két hónapban kétezer újabb bolygó állt át és közel háromezer planétát foglaltak el. Leónak megszületett a fia. Ezután császárrá koronáztatta magát, ezzel lerakta a Fekete Birodalom alapjait.

XVIII. fejezet
Az erőviszonyok változnak


Két hónapja állt már a Fekete Birodalom, amikor Leó ügynököket küldött ki a Köztársaságban eltűnt kémei után. A hírszerzőket mindenhol elkapták a Köztársaság ügynökei és megölték őket. Ezek után mintegy két héttel nem érkezett több hír a Birodalom központjából sem, és az oda küldött emberei azt jelentették, hogy a Birodalom szíve helyén nem maradt más, csak egy hatalmas aszteroidamező. Leót kétségek gyötörték. Egy egész hadosztály kémet küldött a történtek kiderítésére. Egy hónappal később egyetlen jött vissza egy kincset érő adatkristállyal. A Köztársaság kidolgozott egy nagy erejű fegyvert, amivel bolygókat lehet megsemmisíteni. A kristály másolatát átküldte az öreg Jonatanhez, aki két hét elemzés után egy hosszú jelentést tett. Ebben elmondta, hogy a fegyver ellen van ellenszer. Elkezdett kidolgozni egy védelmi pajzsot, ami az űrből érkező mindenfajta támadás ellen védi a bolygókat, csak pénz és emberek kellenének hozzá, mert a Ruszitánia ehhez kicsit szegényes. Leó azonnal kiadta a parancsot a ruszitániai kutatócsoport haladéktalan áttelepítésére a Borvari rendszerbe, mely sokkal jobb ellátottságnak örvendett és közelebb is volt a Beorniához. A Fekete Birodalom állandó bevételének felét elvitte a pajzsgenerátor megépítése, nem kellett hozzá több három hónapnál, de akkorra már a Császárság elbukott, a bolygókat vagy elfoglalták, vagy megsemmisítették. A Fekete Birodalomba ezután érkezett a hadüzenet, de ekkor már minden bolygón ott volt a pajzsgenerátor, és a kolosszális csillaghajók szuperágyúi nem jelentettek több gondot a bolygóknak, mintha egy játékfegyverrel sorozták volna. Leó ekkor válasz hadüzenetet küldött a Köztársaságnak és egy ötvenmillió fős hadsereg élén - Ekkor a teljes haderő már kétszázmillió fő volt - megindult a Köztársaság felé. A peremvidék elesett, a Birodalom területe növekedőben volt. Semmilyen ellenség nem állhatott meg előtte. A szuperfegyver ugyan nem egy csillaghajót elpusztított, de nem sokkal a hadjárat kezdete után Magashegyi professzor kidolgozta a pajzsgenerátor hajókra is alkalmazható verzióját, és ezzel gyakorlatilag sérthetetlen lett az űrflotta. A Köztársaság ugyan megszerezte egy korai legoried tervrajzát, de a belső reaktor tervei nélkül igencsak lassúcskára sikerültek a Köztársaság gépei. A Birodalom hódított, amikor egy hatalmas flottával találta szemben magát. Mintegy háromszázmillió fő szolgált a fedélzetén. Gyakorlatilag elsöpörték a Birodalom seregeit, bár nem kis veszteségekkel, és nem jutottak tovább, mint hogy megerősítették annyira a védelmi vonalat, hogy a hódításoknak gátat vetettek. A szuperágyúnak elkészült a második generációja, mellyel a hajókat már el tudták pusztítani, de a bolygókra nem tudtak csapást mérni. Ezzel legyőzhetetlenek lettek az űrcsatákban, bár a szárazföldön még mindig a Birodalom rendelkezett hatalmas fölénnyel. Tíz évig harcoltak, amelynek a vége az lett, hogy mind a két nagyhatalom óriási fejlődésen ment át, és hogy a Birodalom összes külső bolygója ostromgyűrűben állt, mert ugyan a Köztársaság nem jutott le a felszínre, de az űrben blokádot tudott állni.
Ez az állapot azonban nem lehetett tartós. Hatalmas mennyiségű élelmiszert és vizet kellett naponta szállítani a flottáknak, melyek utánpótlási vonalait a Birodalmiak állandóan zaklatták, miközben a Fekete flották egyre csak gyülekeztek a Beornia körül. Leó kifelé is terjeszkedett. Többet kolonizált, mint hódított. A terület és a népesség ezzel csak növekedett, a hadsereg pedig kétszer gyorsabban szaporodott, mert egyre több fiatal gondolta úgy, hogy négy-öt évet lekatonáskodni érdemes. Már a hadsereg teljes mérete nagyobb volt egymilliárd főnél. Közben Leónak született még három gyermeke. Két lány és egy fiú. Mellesleg Lora várandós volt az ötödikkel. A beorniai kastély minden lakója vidám volt és reményteljes. Kivétel Leó. Egy nap éppen a trónterem falai mentén sétálgatott, Lora egy pár méterrel arrébb ült Dave nevű gyermekükkel, - a harmadik volt a családban - amikor Leó váratlanul megszólalt.
- Ez mind az én hibám? - Szeme valahol a távolban kalandozott a napsütötte ablakokon kívül.
- Micsoda? - Kérdezte Lora bizonytalanul. Leó az ujján számolgatott egy pár percig, majd megszólalt.
- A Birodalom összeomlott, milliárdok haltak meg az ostromokban. A Fekete Birodalom megalapult ugyan, de ha minden így megy tovább gyászos véget ér tízévi fennállás után. - Lora egy pár pillanatig gondolkodott, majd odament férjéhez és így szólt.
- A Birodalom gyenge lábakon állt, várható volt, hogy összeomlik. Ami pedig minket illet, nyerésre állunk. - Leó arcán egy mosoly futott át egy pillanatra, de aztán újra elkomorult.
- Örülök, hogy így bízol bennem. - Majd keserűen hozzátette - De tévedsz. Te nem láttad a jelentéseket, amiket a Köztársaság szívéből küldtek. A szuperágyú harmadik generációjának gyengített változata már majdnem elkészült. Sajnos ez nem olyan, amin változtatni tudnánk. - Lora feddően mondta.
- Miért nem mondtad ezt előbb? Még talán tehetünk valamit, de ha elkészül, akkor minden reményünk odaveszett. - Leó szemébe kiült a teljes elkeseredettség.
- Nekem már nincs reményem. Nem tudunk elég nagy erejű támadást indítani a Köztársaság ellen, hogy villámhadjárattal lerohanjuk. Csak azért tartok ki, mert sokan számítanak rám. - Lora lesütötte a szemét.
- Többek között én is. - Leó elmosolyodott.
- Köszönöm a bizalmadat, de sajnos nem voltam méltó rá. - Lora haragosan meredt rá.
- Mi az, hogy nem vagy méltó rá - Szinte kiabált - Az Isten szerelméért! Te vagy a Fekete Birodalom uralkodója, vagy nem? - Leó kicsit hátrált. Ilyennek még soha nem látta a lányt. - Ne szórakozz! Azonnal meg kell indítani a rohamot. Nem érdekel, hogy neked van-e reményed, vagy nincs. Amíg az embereidben maradt, addig harcolnod kell. - Leó úgy érezte, összemegy, majd egy meleg kis kezecskét érzett a kezében. Lenézett. Fia állt ott és bánatos szemmel nézett rá.
- Mi bízunk benned Papa! - Leó szívében ekkor elpattant valami. Ugyan a tényeket ugyan úgy látta, és a reménye sem tért vissza, de már nem önmagáért csinálta. Felnézett az égre, majd a kommunikációs készülékhez lépett.
- James South, Jon Littleboy vezérlőtábornokokat és Magashegyi Jonatan professzort kérem azonnal a trónterembe. Mondják meg nekik, hogy új hadjáratra kell készülniük. Riadó az összes tartalékosnak! Gyülekező Beornia körüli pályán! - Szemében vad tűz lángolt, amikor Lorára pillantott. A lány mosolygott rá, és sugárzott az örömtől. Újra ugyanaz volt, mint akit a rauszkok elleni harcok közben ismert meg húsz évvel azelőtt.

XIX. fejezet
Az utolsó hadjárat


A Dark Samuel Csillaghajó parancsnoki hídjánál Leó állt. Ilyen méretű hajóból az egész birodalomnak összesen volt négy darab. A maradék három parancsnoki hídján Lora, Jonny és James volt a kapitány. Sok százezer nem sokkal kisebb hajó volt a flottában. Ekkora sereget még nem látott a galaxis. Leó úgy gondolta, hogyha megdöntötte a Köztársaságot, akkor már elég, ha csak feltartóztatja addig az ellenséget a határoknál, ha pedig elvesztik a csatát, akkor a Köztársaságé a háború is. A kisfiára gondolt, aki alig három hetes volt, amikor elhagyták a Beorniát. Gondolkodott azon a beszélgetésen, ami felhúzta annyira, hogy meginduljon. Akkor és ott egy hónappal azelőtt még minden sokkal nehezebbnek tűnt. Ahogy kimozdult a palotából és elkezdte szervezni az új hadjáratot, már nem látta olyan sötétnek a lehetőségeiket. Büszkén állt a hajó fedélzetén. Reménye még mindig nem volt a háború megnyerésére, de legalább le tudta foglalni magát. Meg aztán a professzor átadta ezeket az új hajókat, melyeknek reaktora már egy bolygó energiatermelését megközelítő mennyiségben adta az energiát, és ezzel elérte, hogy a bolygópajzsot rá lehetett építeni a hajókra. Elmosolyodott és ezzel egy időben megszűnt szívében minden keserűség. Ránézett a visszaszámlálóra. Még öt óra, amíg a Föld2 körül pályára tudtak állni. A kommunikációs csatornákat megnyitotta a többi óriás csillaghajók felé, és hosszan beszélgettek az utolsó simításokról. Mintegy három óra volt még hátra, amikor a radar kétórai távolságban harminc csillaghajót és néhány tucat csatarombolót észlelt. Leó megmosolyogta az ellenállást. Azt hitte az ellenfél, hogy a szuperágyújával legyőzhetetlen. Hátraküldte a kisebb hajókat és a négy óriás csillaghajó előre indult csatasebességen, amivel már fél óra alatt az ellenfél hajói elé kerültek. Leó mosolyogva állt a hídon, majd kiadta a parancsot.
- Pajzsgenerátort beindítani, vadászok, bombázók készenlétbe! - Halkan felbúgott a hatalmas reaktor a hajó szívében, majd a hajópajzs apró kis jele narancssárgából átváltott zöldre. Az ellenfél hajói össztüzet zúdítottak rá. A pajzs felizzott, egy pillanatra zöld burok vette körül a csillaghajók első falát, de a hatás elmaradt. A hajót nem érte el a végzetes találat. Leó felkacagott. Elfogta a harc heve. Élénken kiáltott.
- Vadászok, bombázók! Indulás. - Körülötte a vezérlők továbbították a parancsot. Az előtte levő hatalmas monitoron nem látszott más, csak, ahogy a hatvanmillió vadász és negyvenmillió bombázó elhagyta az anyahajókat. Az ellenfél ezután nem sokat láthatott, mert, talán ha egy perce volt felfogni, hogy mi történik, és nem maradt a flottájából más, mint lecsupaszított mozgásképtelen hajómaradványok, mert a vadászok elpusztítani nem tudták a hatalmas csillaghajókat, de az ágyúkat egyenként lepucolni, illetve a hajtóműveket használhatatlanná tenni, azt nagy gyorsasággal és pontossággal. Az ellenfél vadászainak száma nem volt több néhány ezernél, ezért az nem volt akadály. Ekkor előbújtak az óriás csillaghajók mögül a kisebb hajók és saját ágyúikkal darabokra tépték a megbénított hajókat. Leó mosolyogva figyelte az eseményeket, majd kiadta a parancsot a legoriedszállítók kidobására, és maga is elindult a gépe felé. Mintegy órával később a fémtalpak a Föld2 talaján csattantak, ahogy elérték azt. Körülnézett. Minden vörös volt. A hegyek, a föld, a víz, de még a gyér növényzet is. Előtte ott magaslott a fővárost körülvevő fal, és az erődrendszer. A radar rengeteg boliert jelzett egy magas földsánc mögött, mintegy kilométerre tőlük. A rosszul sikerült legoriedek gyártását beszüntették, helyette inkább egyre nagyobb boliereket gyártottak. Saját gépét Leó odaadta legnagyobb fiának, - aki mindenáron velük akart jönni, és volt már tízévesen akkora legoriedharcos, mint az apja. - így ő egy hatalmas nehézlegoriedben ült, amit a doki külön neki készített egyedi tervek alapján. Mondhatni, ezt őrá szabták. Futólépésben indult meg. Legoriedjei hosszú sorokba vágtáztak vele. Hirtelen visszatért reménye, és elfogta a harc heve. Most nem látszottak veszélyesnek a hatalmas csillaghajók, melyek körülvették birodalma határait. Felnézett az égre, majd a seregére. A fényben csillogtak a fekete-fehér jelvények. A föld csak dübörgött alatta. Elképzelte a Köztársasági parancsnok arcát, aki most vele szemben próbált megállni. Ekkor feldübörgött a harc zaja a város három másik pontján is, ahol barátai vezették a hatalmas seregeiket. Ekkor érkezett az első rakéta a seregébe. Senkit nem talált el. Válaszul viszont felhőnyi füstcsík sistergett el a füle mellett. Elöntötte a büszkeség. A legóniai parasztfiú teljesen elveszett, most már a Fekete Birodalom császára volt, aki százmilliók életéről, vagy haláláról rendelkezett. A legoried nagyot ugrott, és lézersugarat lőtt az első szeme elé kerülő bolierre, mely azonnal felrobbant. A harcok ezen az oldalon kitűnően folytak. Mintegy tízórai hadakozás után beléptek az Elnök Palotájába, mely akkora volt, hogy a száz méternél magasabb legoried minden probléma nélkül bevonulhatott a nagykapun, és egy hosszú folyosón át a Harcosok Csarnokába, ahol egytucat embert talált. Ahogy meglátták a legoriedet feltették a kezüket, és megadták magukat. Középen egy halott feküdt, mellette testőre pisztolya. Egy század gyalogos bevonult a legoried mögött és Leó kiszállt a legoriedből.
A Köztársaság feltétel nélkül letette a fegyvert. Leó végignézett a teremben levő embereken, elmosolyodott. Aki a földön feküdt az elnök volt. Amikor meghallotta, hogy a legoriedek betörtek a város külső falán, főbelőtte magát. Aki körülötte volt, a három leghűségesebb testőre, a kancellár, öt szenátor, és a két legnagyobb tőkés a Köztársaságban. Leó átvette a trónterem irányítását, és egy hétig ott maradt, majd miután az utolsó Köztársasági katona is letette a fegyvert, hazaindult. A Birodalom határán levő Köztársasági flotta megadta magát. Mintegy ötvenmillió foglyot szállított haza a Beorniára. A Fekete Birodalom a Tejútrendszer kizárólagos urává vált, és több évezredig az is maradt. A Birodalom császárai mindvégig Leó utódai voltak, a családfát pedig a Legónia Gyermekeinek nevezték el.





VÉGE

2003

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-05-16
Összes értékelés:
59
Időpont: 2011-08-19 09:57:35

Hát ez a regény még nagyon naív, nagyon ifjú termék, de sokat megmutat, akkor hogy képzeltem a világot. Kicsit leegyszerűsítve, kicsit túldramatizálva, de teljesen komolyan gondoltam akkor.
Alkotó
Delory Nadin
Regisztrált:
2010-09-16
Összes értékelés:
993
Időpont: 2011-08-18 13:58:30

Még nem olvastam végig, de örülök, hogy rátaláltam. Én is 13 éves voltam mikor megírtam az első befejezett regényem. Témája egész más, de így visszagondolva meglepő, hogy már annyi idősen milyen komoly gondolatai lehetnek az ember gyermekének... folytatom, ha időm engedi...
Delory
Alkotó
Regisztrált:
2007-05-16
Összes értékelés:
59
Időpont: 2009-11-09 17:38:09

Ez első olyan történetem, amit befejeztem 13 évesen... Tele van hibával, de nem akarok rajta változtatni, mert ez olyan, amilyen, és azt tükrözi, aki akkor voltam...

Azért megköszönném, ha elküldenéd egy levélben, mert folyamatosan írok, és van, amit még mindig érdemes megfogadnom...
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-11-09 15:44:47

Tetszett a történet azzal együtt is, hogy egy parasztfiú felemelkedéséről szól, amit lerágott csontnak tartok...te mégis fordulatos történetet tudtál kihozni belőle.
Van néhány hibád, de ne haragudj nem másoltam ide, mert nagyon hosszú a regény így egyben.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Életem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Életem című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Egy esős nap története című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éled minden című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Március című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éled minden című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Rémálom című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Éled minden című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Életem című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Tavaszi pillanatok címmel a várólistára

Csűdi István alkotást töltött fel Március címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Lyukas garas címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A pünkösdi rózsa kinyílott... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Felülök a hintára című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)