HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47744

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2007-05-18

A Mester - Fagyöngyvágás

(Ez egy rövid részlet az I.századi kelta druidanő, Gwyneth visszaemlékezéséből. A történet idején 6 éves, és egy bölcs mester tanítványaként él a mai Cornwall területén.)


Connor félrehúzta a marhabőrt, és kikukkantott a hóval borított sziklákra. Nyomában tiszta, fagyos levegő tódult be, és bántóan szúrt szemen az éles, téli napfény. Fázósan nyújtottam kezemet az éledező, reggeli tűz fölé.
A druida mosolyogva fordult vissza hozzám:
- Vedd fel a szebbik ruhádat, Kicsi Tölgyfa. Ez a nap az Istenek napja!
- Ünnep van, Mester? - kérdeztem felélénkülve, jó falatok és vidámság reményében.
Nézz ki, süt a Nap! Beli végre mosolyog ránk.
Nagy szó volt ez, hiszen akkor már hetek óta nyomasztó, ólmos ég borult ránk, és időnként olyan sűrűn szakadt a hó, hogy alig-alig tudtunk kimozdulni a házból. A Sötét Évszak közepe felé járhattunk.
Kidugtam fejemet a bőr mögül: szinte megvakított a hó szikrázó, szűzi fehérsége.
- De nemcsak ezt ünnepeljük. - folytatta a Lelkek Kisimítója. - Ma lesz a napja, hogy levágjuk az Istenek Fagyöngyét!
Friss öröm pezsdítette fel ellustult véremet: már régóta kérleltem a Mestert, hadd segíthessek neki, amikor begyűjti ezt a csodás képességű növényt, és buzgón nyújtogattam nyakamat a fák koronája felé, hogy lássam, elég zöldek-e már hosszúkás levelei, s aranylanak-e már bogyói.
Menj, hozz egy kis havat, és adj a jószágoknak is! - küldött Connor, és néhány száraz gallyat vetett a vidáman pattogó tűzre; sziszegve izzottak fel kezében.
Megragadtam a nagy fadézsát, és Virgonc kíséretében kiléptem a kunyhó elé. Kötelességtudóan megmerítettem az edényt a vastag hóban, kutyám azonban olyan megveszekedett ugrándozásba és száguldozásba kezdett, hogy nyomban felborította. Büntetésül keményen meghógolyóztam, ő pedig játékosan körbetáncolt, ügyesen kitérve a lövedékek elől. Szinte röhögött rajtam, de valahogy aznap nem tudtam rá haragudni. Connor sem neheztelt meg rám, amikor - megunva a várakozást - kinézett rám, és éppen vadul hemperegtünk a hóban Virgonccal.
A hó egy része árpaliszttel keveredve olvadt fel a tűzhelyen, a nagyja azonban mosdóvízként várta, hogy megreggelizzünk. A Mester az ünnep kedvéért tisztító növényeket vetett a tűzbe, s az illatos füst átjárt bennünket, míg lemostuk magunkról az elmúlt hetek morcos egykedvűségét. Aztán belebújtam vörös ünneplő ruhámba, a Mester pedig rekettye-sárga köntöst és fehér köpönyeget öltött. Zöld festékkel jeleket festett arcára-kezére, sőt, nagy örömömre, az enyémre is. Ekkor már alig bírtam magammal: nem tudtam nyugodtan megülni a fenekemen, ki-kiszaladtam a házból. Türelmetlenségem a tudós emberre is átragadt: sebtében kioltotta a tüzet, és felkelt a füstölgő parázs mellől. Az ajtóból bosszús nevetéssel lépett vissza:
- Hoppá, a legfontosabbat elfelejtettem!
- Mit, Mester?
Connor az egyik ládából vászonba burkolt, formátlan valamit húzott elő. Bámulva néztem, amint lebontotta róla a burkot: aranyos nyelű, aprócska sarló íve csillant meg kezében.
- Hű, ez gyönyörű! - suttogtam. - Megfoghatom?
- Sajnos nem. - felelte a druida. - Elvesztené az erejét, ha avatatlan érintené. - azzal elrejtette hosszú köpenye alá.
Kiléptünk a kunyhóból, és Virgonc farkát csóválva, lelkesen penderült elénk.
- Te itthon maradsz, őrzöd a házat! - parancsolt rá a tudós ember, mire a lengedező farok bánatosan konyult le.
Ragyogó napsütésben értük el az Istenek Ligetét. Valószínűtlenül kéklett felettünk az ég, mégis szinte szúrt a levegő. Fehéren szikráztak az óriásfák ágai, és csordultig teltem a szabadság ízével. Felnevettem, és lábaim bomlott táncba kezdtek alattam, időnként térdig süppedve a nagy hóba; ficánkoltam, akár egy kiscsikó. Connor elgondolkodva ballagott, úgy tűnt, ügyet sem vetve rám, aztán egyszerre nem bírta tovább: orvul rám támadt egy nagy, puha hógolyóval. Persze, én sem maradtam adósa...
Nevetve-lihegve érkeztünk a nemeton széléhez; a tölgyek vaskos dereka és kígyózó ágbogai súlyosan tornyosultak fölénk. Mindketten elkomorultunk. Connor levetette makulátlan köpönyegét, s a derekam köré kötötte, mint egy nagy kötényt.
- Én most felmászom erre a fára. - mutatott az egyik gyöngykoszorús homlokú óriásra. - Te állj ide, az ágak alá, és fogd fel a lehulló gallyacskákat! Vigyázz, hogy ne nagyon potyogjanak a földre! Ami mégis leesne, azt hagyd ott.
A Mester az ősöreg tölgy barázdás kérgéhez támasztotta homlokát, s halkan kérte az Istenek Fáját, ne nehezteljen ereje megrablásáért. Aztán felkapaszkodott a hóborította ágak közé. Izgatottan figyeltem, mialatt felemelt "köténnyel" várakoztam a hatalmas tölgy alatt. A druida a Fényesorcájú Belihez fohászkodott, és mormoló dalba fogott: hangjai tiszta patakvízként áradtak.
Az ágak magasából megérkezett az első aranybogyós gally. Újra túlcsordult bennem az öröm, és forogva, táncos lábbal vadásztam az áldásként hullongó fagyöngyágacskákra, élvezve a könnyű szédületet. Az idő állni látszott: nem létezett más, csak ez a fa, ezek az aranyló bogyók, ez a sodró ének, és én, a fehér köpönyeggel. A dal végül elhallgatott: a Lelkek Kisimítója megköszönte a fának és az Istenek Gyöngyének az értünk hozott áldozatot.
- Nézd csak, Mester! - mutattam büszkén a köpönyeg aljában az egymásba bonyolódott növénykék halmát. - Alig néhányat ejtettem le.
- Ügyes vagy! - szólt Connor mosolyogva, és övéből újra előhúzta az aranyozott nyelű sarlót.
Habozás nélkül az ujjába metszett, és néhány csepp vért hullajtott a fagyöngyágacskákra. Aztán az én kezemet kérte. Gyermekként a legapróbb fájdalomtól is féltem, mégis, vonakodás nélkül nyújtottam. Odanézni már nem mertem, pedig alig sebzett meg: épp annyira, hogy a vérem kiserkenjen.
Derekamról leoldotta a köpönyegét, és óvatosan összefogta a széleit.
Hónapokra elegendő lesz. Egy részét megszárítjuk majd.
Számba vettem vérző ujjamat.
- Az Istenek Gyöngyét minden orvosságba bele szokták tenni? - kérdeztem, míg az Örökéletűek Tava felé indultunk.
- Bizony, mindenbe. - bólintott a tudós ember. - Ő a gyógyító növények királya.
- Ezért kellett megvágni a kezünket?
- Megraboltuk az Istenek erejét. Mindig vérrel kell érte fizetnünk. Áldozatok vérével, vagy a magunkéval. - felelte Connor, és megmosta kezét a tó vizében.
Én is így tettem, és láttam, hogy a kicsiny seb egészen összehúzódott a kezemen: másnapra szinte nyoma sem maradt. A Mester szavai azonban ott visszhangzottak bennem: végre kezdtem megérteni, miért is van szükségük a Halhatatlanoknak oltárra fektetett életekre.

A kelták számára a fagyöngy az egyik legszentebb növény volt. Begyűjtéséről Plinius ír részletesen a "Természet Históriájában".

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7467
Időpont: 2007-05-19 09:34:57

Nagyon jól megfogalmazott történet, amely egyben kultúrtörténeti csemege is.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Menedékül címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 4. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 7. című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel T e m e t n e k címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 7. című alkotáshoz

Deák Éva alkotást töltött fel Kellevélbe csavart gombócok. címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 1.rész című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 7. címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Cicafül című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 5. című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel Virtuális valóság címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Virtuális valóság címmel a várólistára

Kőműves Ida alkotást töltött fel Nyírfák alatt címmel

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)