HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-05-23

Havasi gyopár 12.

Idősebb Lajos hajnali hattól söpörte a Váci utat, háromra ért haza. Követte őt Zoli fia négykor, a napköziből érkezett. Félórás eltéréssel futott be az egyetemről öt és félhat között Karolina és Csepelről az ifjú Lajos. Gizella enni adott a családnak, ha éppen olyan műszakban dolgozott, hogy otthon lehetett, aztán lesétáltak a közeli templomba misére. A családfő ragaszkodott hozzá, hogy minden nap lemenjenek. "Az imádkozás erőt ad az élet terheinek elviseléséhez", -mondogatta, s nagyokat nevetett hozzá, mintha valami nagyon vicces dolgot mondott volna.
A kis kápolna a Zugligeti út és a Csermely utca sarkán állt, ha a homlokzat felől nézte az ember, a kereszt fölött a Hunyad-orom szürke szikláit látta magasodni, míg a homlokzattal szemben, az ellenkező oldalon a Tündér hegy erdős lankái lengtek. Nyáron csupa zöld báj volt a táj, havas teleken körös-körül a fehér csend uralkodott. A kápolna ma már nincs meg. Kíváncsi voltam rá, hova járt misére a Kassai család. Az ember ne legyen kíváncsi. Aki kíváncsi az, hamar megöregszik, -tartja a közmondás. Térkép alapján mentem, de részben emlékeimre hagyatkoztam, amikor a Budakeszi útról a villamos remíznél ráfordultam a Zugligeti útra. Végighajtottam a szürke, nyúlós ködben a Csermely utcáig, befordultam az utcába. A kápolna nem volt sehol. Tévedett volna Csetényi Barna? Megeshet. Harminc évvel ezelőtti eseményekről beszélgettünk, s harminc év, az harminc év. Láttam változni a várost, egész városrészek tűntek el, amíg én Amerikában éltem, s helyükön új városrészek nőttek ki a földből. A régi Óbudát egy óriás keze egész egyszerűen leradírozta a térképről, a Flórián tér és a Miklós utca környékén, ahol olyan sokszor vártam szüleimmel a 34-es buszt, számomra ma felismerhetetlen. Tallózok emlékeimben, és csak tippelgetni tudok, merre álltak a boltíves bejáratú földre roskadt apró házak, mi volt a bevásárlóközpont, és a panel-város helyén, merre húzódott pontosan a nyomvonala a régi, kétszer egy sávos útnak, ami a városközpontból kifele vezetett, s aminek helyén most többsávos, felüljáróval kiegészített highway önti autóforgalmát, mint tölcsér a vizet.
Apropó, Csetényi Barna. El kell mondanom, hogyan találkoztam vele. Az élet a véletlenek sorozata, mennél jobban élem magam bele, előrefele saját közeledő halálom órájába, amit majd a vidám öröklét követ, annál inkább vallom ezt a hitet. Ültem kedvenc kávézómban a Körúton egy semmilyen téli napon, amikor még nem esett le az első hó, de várakozása már ott remeg a fagyos-szürke délelőttben, a kávézó közel volt a Dohány utca-sarokhoz, a kávémat szürcsölgettem, -igazi méreg erős pesti feketét, ami majdnem olyan finom, mint nápolyi, vagy salernói testvére, és ekkor belépett egy ember a kicsi helyiségbe. Csak egy pillanatra kaptam oda a fejem és máris konstatálnom kellett, a jövevény régi-vágású úriember. 1984-ben az emberek már szerettek slamposan öltözködni, az új divatot a régi, letűnt rend deklasszált egyénei közül is sokan átvették. Elegáns éttermekben, bárokban, kávéházakban feltűntek csiricsáré módon öltözött alakok, színes anorákokban, szabadidő ruhákban parádéztak, fejükön mindenféle ordenáré fejfedő: sísapkák, baseball-sapkák, és testvéreik. A rendetlenség divatja az amerikai földrészről érkezett a konzervatív Európába, a latinokat persze kiveszem ebből a masszából, a latinok mások.
A jövevényen kétsoros, sötétszürke télikabát volt, a nyakában világosszürke sál, a fején puha karimájú kalap. Kecses léptekkel a kiszolgálópult mellett lévő nyilvános telefon-készülékhez sietett, előhalászott egy érmét, bedobta és tárcsázott. Félig oldalvást állt hozzám képest, így nyugodtan tudtam tanulmányozni, nem kellett attól félnem, hogy észreveszi tolakodó kíváncsiságomat, amit talán valami megérzés vezérelt.
-Halló, -mondta egyszer csak a kagylóba, -halló, itt Csetényi Barna beszél. Igen, én már itt vagyok, megvárlak, csak siess!
Ennyi volt a beszélgetés, ennyit hallottam. De ettől a pár szótól, az újonnan érkezett vendég nevétől megkeveredett a vérem. Igaz ez? Csetényi Barnát látom magam előtt, azt az embert, akiről Eta néni azt mondta, Szemerédi János legjobb barátja volt?
Magam sem tudtam, mit teszek. Felugrottam és odarohantam hozzá. Gondolom őrültnek nézett. Bemutatkoztam, s hadarva nekiláttam, hogy elmondjam, mi okból estem így neki. Tartózkodó, visszautasító arccal hallgatott, amíg el nem hangzott Szemerédi János neve. Ahogy kiejtettem, csodálatos változás történt magatartásában, megnyílt felém, barátságos arccal és gesztussal tessékelt előre a saját asztalom felé.
-Szemerédi János, -sóhajtotta. Ön ismerte Szemerédi Jánost?
Leültünk. Jött a pincérnő. Kértem még egy kávét az ő számára is.
-Egy házban laktunk a Tivadar utcában, -mondtam, amikor a lány a rendelést felvéve elsietett. Én jó tizenöt évvel vagyok fiatalabb nála. Ő egyetemre járt, én elemibe, -de nagyon szeretett engem. Gyakran fociztunk a gangon. Tudja Szemerédiék a közvetlen szomszédaink voltak.
-Ó, -mondta erre Csetényi Barna és nagyon csodálkozónak látszott. -Ó, -mondta még egyszer.
Míg ezeket a dolgokat tisztáztuk, megjött a kávé. Elmondtam neki mindent, ki vagyok, mi vagyok, mit akarok.
-Ó, -mondta megint, és leplezetlen csodálattal nézett rám. -Ön ezek szerint a híres Joe Kaposi? Ön írta a Jokes of the Death című könyvet?
-Bizony, hogy én,- bólogattam, és örültem, hogy ráakadtam egy olyan honfitársamra, aki olvasta a könyvemet. A Jokes of the Death magyarul nem jelent meg, de angolul, és még huszonhárom nyelven igen. Ha Csetényi Barna olvasta, vagy angolul kellett neki ezt tennie, vagy a fennmaradó huszonkettő valamelyikén. Rákérdeztem, tisztáztuk: angolul olvasta.
Általában nem vagyok büszke erre a könyvemre, egy frivol alapötletből indul ki: a halál csak játék, tréfa, -most mégis jólesett Csetényi Barna érdeklődése. Az Államokban, a hivatalos statisztika szerint 81-ben, amikor a regény a bestseller-listák élére került, ötször annyi öngyilkosságot követtek el, mint a megelőző években. A vén Európa északi részén élő népeknél /svédeknél, dánoknál, norvégeknél, íreknél/ ez az arány még riasztóbb volt. Ám ami végképp érdekes, meg se rendítette az olaszokat, spanyolokat, portugálokat, franciákat, görögöket.
Készültem egy tanulmányt írni az okokról /az etruszk kultúra hatása a latin népek én-tudatának fejlődésére/ aztán, olyan okokból, melyek részletezése itt túl messzire vezetne, letettem róla. Akkoriban határoztam el, hogy haza látogatok Magyarországra, és azt is, hogy legközelebb valami vidámabb dologról fogok írni, amitől szeretni kezdik egymást a különböző neműek, összeházasodnak és gyerekeket csinálnak.
Szóval, így akadtam össze Csetényi Barnával. A véletlen segített, mint már oly sokszor életemben. Akkor, vagyis értem alatta, az első alakalommal nem sokat tudtunk beszélgetni, mert megjött az illető, akit várt és el kellett vele mennie, de telefonszámot cseréltünk és megígérte, visszatérünk a témára. Nos, ígéretét megtartotta, Eta néni, Tóth bácsi és a többi régi lakó mellett ő a legfontosabb forrásom, hogy mi történt az egyetemen abban a két évben, azt jórészt Csetényi Barnától tudom.
Az elkalandozásért bocsánatot kérek, visszakanyarodok a Kassai családhoz. A kicsi kápolnába jártak le misére. Apa, anya karon fogták egymást, előttük szaladtak a gyerekek, nyáron szandálban, tornacipőben télen csizmában, bakancsban. Amíg kisebbek voltak kötelező volt kézen fogni egymást, így volt illendő egy rendes, régi család gyerekeihez. Később, ahogy nőttek, már szégyellték, hogy egymás kezét fogva sétáljanak, de együtt mentek egymás mellett és beszélgettek, be nem állt a szájuk, annyi mondanivalójuk volt egymás számára.
A miséket egy fiatal, 26 év körüli pap tartotta. Mi már ismerjük őt /értem a többes-szám alatt magamat és a kedves olvasót/, a neve Szóka Balázs, jóképű, pirospozsgás, és elálló fülei vannak, amelyek éppen csak enyhítenek, alig észrevehetően enyhítenek jóképűségén.
A család szoros barátságot tartott fenn Szóka Balázzsal. Meghívták vasárnaponként ebédre, elmentek együtt kirándulni. Gyakran megesett, hogy egészen a Normafa lejtőig kalandoztak el, vagy a János-hegyi kilátóig. Az atya, -az egész család "atyának" hívta a fiatal papot-, művelt, sokat olvasott ember volt, séta közben tereferéltek a világ dolgairól, szidták a "rendszert" és filozofálgattak, legfőképp filozofálgattak.
-A dialektikát nem Marx találta fel, hanem Hegel, -mondta egyszer egy szép nyáriasan meleg májusi napon. Kanyargós turista úton sétáltak felfelé, a Zsigray irányába. Az erdő tele volt madárdallal. Hárman mentek elől, a három "felnőtt", a "gyerekek", a huszonkét éves Lajos, a húszéves Karolina /akit az évfolyam Vadmacskának nevezett/, és a 13 éves Zoltán, lemaradtak a kanyar mögött.
-A dialektika nem más, mint a dolgokat, a változásokat összefüggéseikben, időbeli lefutásukban tanulmányozni...
-E...gen. -A professzor úr gondolkodott. -Lényegében...nagyon leegyszerűsítve...Engels azt mondja: a világ egysége anyagiságában van, és, ha innen nézzük...
-Bocsánat, professzor úr, bocsánat, -vágott közbe nagy vehemenciával Szóka Balázs. -Nekünk, keresztény embereknek nem szabad, igen, azt hiszem fogalmazhatok így, nem szabad innen néznünk. Fordítsuk meg, tegyük feje tetejéről a talpára a dolgokat. Én, mint pap, s egyben, mint hívő ember azt mondom, a világ egysége Krisztusban van. Így válik érthetővé, világossá és megmagyarázhatóvá a marxistáknak az a tétele, hogy a szabadság felismert szükségszerűség. Ugyanis, szóról szóra igaz a tétel, a krisztusi tanítás felismerésének, elfogadásának szükségszerűsége a mi hitünk szerint valóban a teljes szabadsághoz vezet.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)