ARMAGEDDON

Szerepem szerint (így mondja az írás): lesz még egy húzásom, a Végítélet napján.
Ismét ifjú leszek, és lélegzetelállítóan jóképű; s anyám a leggyönyörűbb nő a világon.
Körbejárjuk a falvakat, bekopogtatunk minden ház ajtaján, és vízzel kínáljuk a szomjazókat. És ők isznak vala', mert mind szomjaznak majd vala'...
És aki iszik, az már a miénk lesz: mindörökre.

És Atyám sorba állítja mindet (a Végítélet napján), s megjelöli a saját népét - kik nem lesznek valami sokan -, s akkor én megkezdem a saját táncom...
Ellazulok, belélegzek, elrugaszkodom, és taposok vala'. Taposom őket, ahol csak érem, míg a földbe nem döngölöm valamennyit; és ott kúsznak a porban, s a temetőkbe menekülnek, a sírokra borulnak, s könyörögnek a holtaknak, hogy adják át helyüket az élőknek, hogy enyhíthessenek szenvedéseiken; de hiába...

Elvesznek mind, nyomtalanul...
Mert ezt mondá az írás, mely lám, jutalmamról nem, de szolgálataim megemlítéséről rendszeresen megfeledkeznék vala'.