mintha egy üvegfalon át nézném
minden mozdulatod, vonásaid,
mint ócska, kopott fényképet tép szét
minden szavad, érdes kezed taszít,
minél messzebb, és közben visszahúz

a másik; tenyeredben tartasz, egy
virágszirom-gyenge semmiség,
ez vagyok, bennem álmok halnak meg
minden nappal, így hitem mennyit ér?
kócos hajjal most kísért itt a múlt.

illatos érintéseid bennem,
simogatnak, mint pajkos kiscicát,
szavaid egy kis fiókba tettem,
és a mi tüzünket ki viszi át
hátán a holnapba? ki hadar imát

értünk? felhőn csillan tükörképed,
nem érinthet kezem, lekötözve
sír bőröd után, vágyam megéget,
arcomon nem folynak gyönyör-könnyek
hajíts elém egy kis alamizsnát.