A tulajdonos felpillantott a látványpékség üvegpultja mögül. Egy jól öltözött fiatalember lépett be az üzletbe. Ebben a korai órában ritka látvány. Ilyenkor inkább munkába igyekvő nők és férfiak, elvétve diákok szoktak betérni.
-Jó reggelt-köszönt a belépő.
-Jó reggelt. Mit adhatok?
-Ha már itt vagyok, kérnék abból a sajtos kifliből kettőt, de igazából a kirakatüveg ügyében jöttem.
-Ááá. Üdvözlöm! Igazán gyors.
-A jó üzlet titka, az igényeket mihamarabb kielégíteni, és ugye nem árt, ha megelőzzük a konkurenciát, mivel most kezdtük ennek az újfajta törhetetlen üvegnek a forgalmazását.
-Igen tudom, én is most nyitottam az üzletet, majd ha jobban megy, alkalmazottat is veszek fel.
-Talán abban is tudnék segíteni.
-Az remek volna.
-A jó üzleti kapcsolatért mindent.
Mindketten mosolyogva fogtak kezet.

Csípős volt a hajnal, ezért szinte azonnal felébredt, ahogy oldalra fordult a bokor alatt. A jó idő már itt volt, közel, de még a reggelek télies lehelettel ébredtek. Sohasem aludt kétszer ugyanazon bokorban. Elég nagy a város, és sok a zöld, élete végéig nem fogy ki belőlük. Jó taktika volt, így a gonoszok nem tudják kifigyelni, bevárni, hogy elláthassák a baját. Az utcán a forgalom miatt pedig nem kellett tartania tőlük. Elindult szokásos sétájára, megvolt a tervezett útvonala. Alig tett néhány lépést, máris meglátott egy majdnem egész zsemlét a fűben. Felcsillant a szeme és lehajolt érte. Azzal a lendülettel, amelyikkel felvette, tovább is hajította. Pillanatok alatt százával futkostak kezén az apró fekete hangyák.
-Megelőztetek-rázogatta kezét mosolyogva.-Gyanús is volt, hogy milyen könnyű. Csak a héját hagytátok-mondta félhangosan.
Egész nap a természettel és élőlényeivel beszélt. Nem volt haragos. A barátainak érezte őket. Az emberekkel már nem találta a közös témát. Sohasem kéregetett. Összeszedte, amit talált. Számára, mint a legtöbb embernek, a hétvége szintén ünnepnap volt. Az éjszakában dorbézoló fiatalok után, sok sörös, boros, és egyéb visszaváltható üvegeket gyűjthetett. Megvolt a törzshelye, ahol szó nélkül visszavették tőle. Néha olyanokat is talált, amelyeket nem ittak ki teljesen.
-Na, te már nem kellettél-mondta ilyenkor. És az ég felé nézve felhajtotta, annak tartalmát. Ilyenkor a felhőket nézte, és tekintete egy köszönömöt küldött, míg le nem folyt az utolsó korty is a torkán.
Este felé mindig elment a nemrég felfedezett kedvenc boltja kirakata előtt. Csak rövid ideig mert nézelődni, de ezt ki nem hagyta volna. Néhány megmaradt pékáru a polcokon. Ő mégis áhítattal szemlélte őket, s éjjel róluk álmodott, hogy ott van a kezében, érzi illatát, és beleharaphat.

A két munkás szakszerűen kiemelte a helyéről a régi belső kerettel együtt az üveget.
-Hová tegyük főnök?-Kérdezte az egyik a tulajdonostól.
-Jöjjenek, és hozzák ide hátra a raktár mellé. Majd reggel elvitetem, ma már késő van és szeretném, ha mihamarabb mehetnék én is haza. Mutatom az utat.
-Jó, jó, ne izguljon. Hamar végzünk. Mi is fáradtak vagyunk már. Maga kérte, hogy zárás előtt jöjjünk.
-Igen, mert egész nap nagy a forgalmam, de ilyenkor már alig jönnek. Na, ott pont jó helyen lesz.
-Gyere, kapjuk fel, és vigyük ezt-szólt társának az idősebbik munkás.

Most a nagy melegre ébredt fel, mert sok volt rajta a ruha. Szinte egyik napról a másikra köszöntött be a nyár. Furcsa izgatottság lett úrrá rajta, amit nem tudott magának megmagyarázni. Az egyik tízemeletesnél, egy csatorna elosztó feletti fedelet emelt, és tett a lyuk mellé. Eldugott helyen volt, forgalommentes sarokban. Régóta kifigyelte, hogy még a karbantartók sem szoktak ide kijönni. Leeresztette a kabátját. Itt tartotta a téli ruháit.
Elindult szokásos körútján. Néhány helyen, külön zacskóban a kuka oldalára volt akasztva egy-két kenyérvég. Neki volt kikészítve. Az ott lakók közül páran tudták, hogy erre szokott jönni. Meglepetésére az egyikben még egy sajtdarab is volt.
-Jól kezdődik a nap-mosolyodott el, és beleharapott.
Később az egyik parkban leült egy padra. A megmaradt kenyérkéből morzsákat szórt a galamboknak.
-Egyétek. Nekem jut holnap is-mondta félhangosan.-Ez meg lehet, reggelre megpenészedne.
Később észre vette, hogy sötétedik. Kedvenc boltja felé vette az irányt. A kirakatnál megállt, és megint megbámulta a maradék péksüteményeket. Egy szép nagy sajtos stangli is ott árválkodott közöttük. Megbűvölte a látvány. Az illatát is érezte. Tétován felemelte a kezét. Mert, bár a szemei már rosszak voltak, nagyon tisztán látta a kiflit. Nyúlt érte, és meglepődött, hogy közte, és a kifli között nincs akadály. Megfogta, és boldog izgatottságban sietve távozott. Elhatározta, hogy többé nem jön ide, mert biztos volt benne, hogy csoda történt, és ez még egyszer nem fog előfordulni.
Éjjel most kivételesen nem a süteményekről álmodott, hanem istenről, akivel találkozott.
Mindketten mosolyogva fogtak kezet.