HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48097

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: matyiFeltöltés dátuma: 2007-05-28

Küldetés

A Vándor leült a kidőlt fa törzsére, és szemügyre vette a tájat. "Pont olyan, - gondolta - amilyennek a Varázsló elmondta". Fáradtságát elnyomta a késztetés, hogy tovább kell mennie, át kell adnia a dobozt. A dobozt, ami kicsinysége ellenére nehéz volt, és aminek a tartalmát nem ismerte ő sem. Amikor a Varázsló a kezébe adta, ő nem kérdezett semmit, csak hallgatott. Hallgatta a mesét, az útbaigazító történetet.
Elővette zsákjából a dobozt, és már ki tudja hányadszor, szemügyre vette. A fedélre ügyes kezek faragtak vadászjelenetet. A figura apró volt, de a Vándor őszinte hökkenetére most mozgott. Felemelte dárdáját, és győzelme tudatában felkiáltott. Észre sem vette, hogy a vadkan finoman elmozdul, és agyarát megfeszített izmai közé mélyeszti. Abban a boldog tudatban dőlt el a vérmocskos fűben, hogy a fölé tornyosuló állat legyőzetett. A Vándor tágra nyílt pupillával figyelte az őt intő jelenetet. Számított rá, hisz a mese erről is szólt. A Fekete Asszony, a Varázsló társa beleszőtte az utat mutató történetbe. A Fekete Asszonyra gondolva a Vándor torkát vaskarom kapirgálta, szemét könnyek homályosították. Megkedvelte a Fekete Asszonyt, kinek szava soha nem emelkedett szipirtyói magasságokba, mégis mindenkinek rá kellett figyelnie. Szavait úgy átitatta a szeretet, mint a Varázslóét a jóság. Ők ketten egyek voltak, ketten hozták a Völgybe azt, amiért a Vándor ide érkezett, az Élet Értelmét. Amit a Rossz eltulajdonított, - döbbent rá a küldönc, - és már rábízva, a dobozban volt. "Ez tehát a küldetésem - gondolta a Vándor. Visszahozni a Fontosat".
Nem töprenghetett sokáig, mert megmozdult ujján a gyűrű. Az opálosan ragyogó gyöngy messzi tengermélyről jött fel, hogy jelezze neki a veszedelmet. Rubinná változó színe figyelmeztette, hogy a veszély most igen nagy. Nem kellett a gyűrűre nézni a kutyájának, ő érezte az alattomos közeledést. Hatalmas fejét a Vándor ölébe hajtotta, fekete farka gerjedt kígyóként hullámzott. Értették egymást szó nélkül is. A Vándor átgondolta a kutya fejébe a védekezés mozdulatait. Az ebállat bólintott, és elnyúló testtel elkúszott. Moccanatlan volt a levegő. Mintha odavarázsolták volna, hirtelen termett a vadkan a Vándor előtt. Szeme vérben izzott, pofája habcsatakos volt. Sunyi-büszkén nézett áldozatára. Vérét vadászizgalom pezsdítette. A Vándor nyugodtan ült. Ujjai ráfeszültek tőre markolatára. Feje alázattal hajolt támadója felé.
- Tedd, amit tenned kell! - suttogta.
A lendülő állat iramát állva fogadta. A vadkan sodró lendülete feldöntötte volna, ha nem számít rá. Még a bokorban figyelő kutya sem látta a mozdulatot, amely a vadkan oldalába mélyesztette a fegyvert. Az irdatlan állat eldőlt, horpaszából vér bugyborékolt. A Vándor szívét most szomorúság markolta össze. Bár ő nem akarta, életet oltott ki. Megrendítette a halál, melyet ő okozott. Tőrét kivette a vértacsakos sebből. Hívást gondolt kutyájának, és lépteit a völgybe irányította. Gondolata visszatért a Fekete Asszonyhoz. "Köszönöm. - hálálkodott neki, és a doboznak. - Ha nem emlékeztetsz arra, hogy az önhittség veszélyes, úgy jártam volna, mint a Te vadászod."

Az erdő ritkulni kezdett, a csend egyre nyomasztóbbá vált.
Most tűnt csak fel a Vándornak, hogy a levelek mozgásán kívül más hangot nem hallott egész nap. Kutyája értette a ki nem mondott kérdést. "A Gonosz jár előttünk." - adta tudtára a választ. A gyöngy narancsos ragyogása el is kerülte volna a figyelmét, ha a foglalat nem kezd el gyengéden lüktetni. Körülnézve nem látott senkit, semmi veszélyeset. Türelmetlenség fogta el, szaladni kezdett a távoli patak felé. A gyűrű szorítása fájdalmassá erősödött. Megtorpant, de a lendület még tovább vitte. Az utolsó pillanatban állt meg. Lábai előtt, - valaki gondosan eltakarta a nyílást, - egy verem rejtőzött. A Vándor leült a szélére, és elővette a dobozt. A karókba nyársalt ifjú görcsös rángását, végső ernyedését látta. "Köszönöm" - lehelt hálacsókot a gyöngyre. "figyelmeztettél, hogy figyelmetlen voltam. Ébernek kell lennem a Küldetés miatt."
Lábai nehezen vonszolták előre. Csizmája ólomként nehezedett a földre. Úgy tűnt, hogy a fáradtság győzedelmeskedik felette, mikor a friss víz illata betöltötte az orrát. Az élet zenéjének tűnt a patak csobogása. Lépteit meggyorsította. Maga sem értette hogyan, de szinte szökdécselve haladt az éltető víz felé. Az opálos gyűrű színe szürkévé, majd ijesztő feketévé sötétedett. A Vándor türelmetlenségében nem pillantott a kezére, figyelmen kívül hagyta a foglalat lüktetését is. Egész lényét betöltötte a szomjúság, és a kimerültség. Fel akart frissülni, úszni akart, megmártózni a friss habokban. Pihenni akart. Aludni. Nem akart törődni a Küldetéssel sem. "A Küldetés!" - kapott a homlokához. A mozdulattal a szeme elé került a gyűrű. "Bocsáss meg. - súgta az ujjára simuló segítőnek. - Az út hosszú volt, a figyelem ilyenkor ellankad. Ha segítesz kicsit pihenni, utána gyorsabban haladhatok." A gyűrű visszavette fehér ragyogását, így adta beleegyezését a szunyókálásba.
A Vándor leheveredett a fűbe. Hatalmas kutyája a fejéhez telepedett. Puha sötétség gömbölyödött köréjük. Az álom könnyed szárnyakon érkezett, de képei súlyosak voltak, jajsikoltástól hangosak, vértől bíborosak, félelemtől zaklatottak. Az eb érezte gazdája rémlátomásait. Morogva vicsorított egy láthatatlan lény felé, majd a küldönc mellé feküdt. Foltos bundájával szinte betakarta a sírva álmodót. A kutya védelmében a Vándor álma felragyogott. Mosoly hullámzott virágzó kert felett, nevetés gyöngyözött és madarak daloltak.
A nap tüze hidegre hűlt mire a fák mögött eltűnt. A szürkületben az árnyékok megnyúltak, borzongatóvá váltak. A gyűrű apró szorításokkal költögette a Vándort. A kutya is felállt, úgy rázta meg magát, mintha rémes álmaitól akart volna szabadulni. A küldönc felébredt. Izmai erőtől duzzadtak, a fáradtság eltűnt. Csodálkozva figyelt fel arra, hogy gyomrából hiányzik az éhség. Szemét sem zavarta a sötétbe burkolózó messzeség. Nem látott, csak látni vélt dolgokat. Nem zavarta a csizmája körül úszó köd sem. Határozott léptekkel haladt előre. Az idő múlását nem mutatta semmi. A Vándor robotként tette lábait egymás elé. A hajnal ragyogását sem vette volna talán észre, ha a kutyája nem áll elé felborzolt szőrrel. "Veszély" - gondolta neki a négylábú. "Te menj tovább! - utasította. - Soha ne feledd, a Küldetésedet. Nálad van az, ami nagyon fontos. Menj!"- sürgette, és barát-gazdája mögé került. A Vándor torka összeszorult. Könnyek marták a szemét, de nem fordult hátra. Agyában égető lávaként omlott szét a fájdalom, a veszteség érzete. A Varázslótól tudta, hogy egyedül fejezi be az utat. "Magány lesz a társad. - mondta az öreg látnok. - Magány és értetlenség vesz körül. Ami igazán fontos, azt mások meg sem látják. A Kiválasztott viszi a terhet, a nyűgöt, a tömeg felolvad a masszában, és sütkérezni próbál az Egyekből áradó ragyogásban. Az Egyek között is vannak gyengék, kik leroskadnak, hétköznapivá válnak. Az Igazié a nagy megpróbáltatás. És a megdicsőülés. Elviselheti az alják sárdobálását". - tette hozzá kuncogva, de nem vidáman.
A Vándor köszönetet gondolt a kutyának, bár tudta, hogy ő már nem veszi magához a hálát. A baráti áldozat súlyosabbá tette a dobozt az iszákban. A gyűrű megint szorítani kezdte az ujját. A szorítás enyhült, majd simogatássá szelídült. A völgyben a smaragd színű fák között ott volt a Cél. Bánatát lerázva magáról a Vándor arra tartott. A forrás most valódi volt. A víz mellé érve a küldönc letette zsákját, kivette a dobozt. A faragott ifjú üdvözült mosollyal tartotta égnek a karját. "Ha felemelném a tetőt, - gondolta, - megláthatnám, mi a Fontos. Nem teszem meg. Így is tudom. Megküzdöttem a tudásért. Egy vagyok az Egyekből." Széjjelnézett. Körülötte tombolt az élet. Gyermeki mosoly ragyogta be a kunyhókat, Szeretet melegítette a dideregni készülőket. Furcsa, és még furcsább lények jöttek felé. Béke és egyetértés honolt itt.
A fák közül ismerős csaholást hallott. "Gyere, barátom, - ragyogott fel arcán a mosoly. - Nélküled nem lennék itt. Ketten lettünk Egyek."

Karja kitárult, és a foltos bundájú eb megbújt az ölelésben.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2007-05-31 07:52:23

Na, na, nekem speciel nem volt kín, csak szokatlan a műfaj, de mint írtam, tetszett.:-)
Alkotó
Regisztrált:
2007-01-26
Összes értékelés:
233
Időpont: 2007-05-31 06:27:12

Köszönöm az őszinteségeteket. Számomra érthető volt, - én írtam, - de belátom, hogy elszállt a "fantasy"-ám. Ezért jó ez a fórum, mert itt segíthet kritikáival egy jó barát. Köszönöm. (Ilyennel többet nem kínozlak benneteket!)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8325
Időpont: 2007-05-29 17:59:06

Szia Matyi! Nagyon allegórikus. Annyira, hogy nem is értem, ki kicsoda és mit akar. Persze, lehet, hogy ez egy modern írásműben nem is fontos. Homályban tapogatózom tehát, lehet, hogy ez a művészet?
Szia: én
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2007-05-28 12:47:09

Ez a műfaj furcsa számomra, nem is mindig értem meg teljesen, de amit írtál, végig lekötötte a figyelmemet, és nagyon tetszik.
:-)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Fohász című alkotáshoz

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy kis nyelvtan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A harangok rómába mentek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mogorva motoros című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Halott betűk című alkotáshoz

zsoló alkotást töltött fel Más vagyok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel anyám címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Óh, bárcsak! címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Négy évszak szerelme című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Üzenet című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Vőlegényemhez című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)