Ragyogó, zöld színezetű macskaszemek
igézően pillantanak ki a függöny mögül.
Gazdájuk csendesen figyeli a kinti nyüzsgést,
majd az ablakot kitárva lágy szellő csókolja orcáit.
A szemérmes szépség ijedten hátrál, elpirul.
Nem akar Ő csalfa kedvese lenni a Magánynak.

Zavartan rezdülnek pillái, még most is remeg,
de tekintetét nem veszi le az utca népéről.
Férfiak, s nők jókedvűen sétálnak, napfürdőznek,
és élvezik a természet gyönyöreit.
A szél gyengéd fuvallata felborzolja a füvet,
s a madarak dallamos nótákat játszanak.

A fiatal hajadon egyedüli lakója a nagy múltú háznak,
ahonnan minden nap bágyadtan szemléli a világot.
Vágyakozott az igazi életre, mégis zokszó nélkül várt.
Talán maga sem tudta mire, csak némán várt.
Az évek során nyomasztóvá váltak a nappalok, a mélabú,
az elkeseredett küzdelem önmagával. Elfáradt.

Éjszakánként holttá dermedt, de nem aludt,
csak ült az ablak előtt és révetegen bámult az éjbe.
Álmodta olykor, hogy szabadon lépdel a sétány
kopott macskakövein, kezében csipkés ernyőjével.
Érezni vélte a finom napfény simogatását,
s mindez ünnepi élmény volt számára.