HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-05-31

HB kalandjai: a fehér ing szrori

Így emlegettük később mindig: fehér ing sztori, s nagyokat derültünk rajta, akár csak a pap-sztorin, vagy a légiós sofőr történetén. A fehér ing sztori a Martonházi Kutatóintézet parkjában kezdődött. Pusztási Pista, Jenő bácsi híres, mindenhez értő technikusa péntek délutánra rendkívüli KISZ-gyűlést hirdetett, s erősen kapacitált, vegyek rajta részt én is.
Nem adtam fix választ az invitálásra, elvégre mi közöm volt nekem a martonházi technikusok gyűléseihez? Technikus se voltam, KISZ-tag se voltam, minek mentem volna oda.
-Meglátjuk, -mondtam óvatosan a Pusztási Pistának a bükkfa árnyékában. Attól függ, hogy tudom befejezni a számításokat. Még ma le akarok érni a Balatonra, vár egy lány...
-Had várjon, -torkolt le az ő erőszakos modorában. -Ez fontosabb. Elvégre közénk tartozol, nem?
Mit mondhattam volna erre? Annyira tartoztam közéjük, mint farkas a kutyák közé, igen, mint farkas a kutyák közé. Ezt meg csak nem mondhattam!
Ebédidőben, asztalon hagyva a papírtekercseket a számoszlopokkal, kimentem járni egyet a parkba. A tó felé vettem az irányt, lesétáltam a partra, átmentem a száz éves fa-hídon a szigetre. Furcsa volt elgondolni, hogy Beethoven lakkcipője, s a Brunszvik-kisasszonyok ezüst-topánkája ugyanezeket a deszkákat érintette, ugyanez az ég, s ugyanezek a fák borultak fölébük is. A lombok hajladoztak, a szél halkan susogott az ágak között, mintha szellem-alakok jártak keltek volna körülöttem, mintha láthatatlan zenekar játszotta volna az Apassionata dallamát...
-Butaság, -mondtam magamban. -Gyerünk tovább. Beethoven meghalt, s a grófkisasszonyok is örök álmukat alusszák. A kastély ma kutatóintézet, s falai között KISZ-taggyűlést tart a Pusztási Pista.
Sietős léptekkel hagytam el a szigetet, sietős léptekkel hagytam magam mögött a múltat. A sétányon magányos férfi közeledett andalgó léptekkel. Megismertem: H'Orvátth János volt, az intézet vezető-matematikusa. Két kezét a háta mögé rejtette séta közben, arcán elvont gondolatok átsuhanó árnyékai. Egymás mellé értünk, köszöntöttem. Rám nézett, de nem látott meg, tovább ment. Azt mesélték róla, hogy egyszer, szokásos sétája közben Terikével, az Intézet szeretetre méltó mindenesével találkozván, mély meghajlással, s "kezitcsókolommal" köszöntötte az idős hölgyet, majd, amikor már eltávolodtak egymástól néhány lépésnyire, megfordult, arcán átviláglott a felismerés a társadalmi különbségekről, rádöbbent, hogy ő most valami nagyon nagy helytelenséget követett el, és imígyen javította ki magát: "Bocsánatot kérek! Jó napot kívánok!!"

H' Orvátth János után néztem. Magányos tudós, világ-megváltó gondokkal. Fejében matrixok, léptei a csillagok között. Élete kerek, mint Thales köre, pályája ívével a Saturnus fényes égi csóvája sem vetekedhet. Hogy jönne ő ahhoz, hogy engem, senkit észrevegyen?
Megfordult, töprengni látszott.

-Hej, te ott, hej! Ki is vagy te?
Mondtam neki ki vagyok.
-Á, szóval a kis gyakornok a Jencitől. Gyere csak közelebb pajtás. Hogy ízlik itt nálunk?

Kérdése költői volt, nem várt rá választ. Karon fogott, körbe hurcolt a tó körül, és beszélt, beszélt, beszélt. Bár szavai jórészét nem értettem, annyit felfogtam az egészből, hogy új matematikai elméletet dolgozott ki az atommagon belüli erőhatások természetének leírására. H' Orvátth János kutatásai, ahogy sikerült összeraknom a képet, arra irányultak, hogy értelmezze Max Plank és Albert Einstein egyenleteit azokra az erőterekre, amelyek struktúráját matematikailag még ez ideig senki nem írta le. Amit mondott, ahogy mondta, lenyűgözött, bár, ismétlem, elég hézagosan értettem meg mindezt.
Szerettem volna hallani a véleményét arról, ami abban a pillanatban engem foglalkoztatott, elmenjek-e a Pusztási-féle összeröffenésre, vagy maradjak távol? H' Orvátth János okos ember. Gondoltam, ha már így bizalmába avatott, megkérdezem.
Másodszor kerültük meg a tavat ekkor már, rám vártak a számoszlopok a villában. Gondoltam, megkérdezem, meghallgatom, mit mond, aztán elköszönök.
Megtorpant, látni valóan roppant erőfeszítést tett, hogy kizökkentse magát elmélkedései menetéből.
Meg kellet ismételnem még egyszer a kérdést, hogy eljusson a tudatáig. Ráncolta homlokát, komoly fejtörést okoztam neki.
-Menj el, -mondta végül a verdiktet, súlyosan ejtve ki a szavakat. -Menj csak oda. Mit árthat az, neked, aki fel vagy vértezve. Menj közéjük, menj bátran!
A teniszpályánál elváltunk, ő balra tartott a kastély főépülete felé, én jobbra, vissza a sétányon a villába. Majdnem a buxusoknál jártam már, amikor Szerdahelyi Laci, s Szeleczky Peti utolértek.
-Jössz a KISZ gyűlésre? -kérdezte kifele vigyorogva ritkás szőke szőrzetéből Szerdahelyi Laci.
Jössz a KISZ gyűlésre? -kérdezte komoly pofával barna szakállából a Szeleczky Peti is.
-Megéri, -vigyorgott a Szerdahelyi Laci, és oldalba bökött, mert én semmit nem mondtam hirtelenjében a faggatásra.
-Rendkivüli KISZ gyűlés lesz, -tette hozzá a Szeleczky Peti és mókásan fintorgott zord képével. -Ilyet te még nem láttál. Erre feltétlenül el kell jönnöd!
-Tik ott lesztek? -estem nekik.
-Feltétlenül, -válaszolták szinte egyszerre.
-Akkor hát..hát akkor én is elmegyek, -döntöttem el a dolgot véglegesen.
-Vegyél kint a Közértben egy üveg sárga címkés barackpálinkát, -mondta vigyorogva Szerdahelyi Laci.
-Vásárolj odakinn egy sárga címkés barackpálinkát, -ismételte sápadt- komolyan a Szeleczky Peti.
Bámultam rájuk, mint ló a tehenekre. Egyik komoly, másik vigyori, és mindketten ugyanazt mondják. Melyiknek higgyek?
Vártak a számok, mennem kellett. -Megveszem a pálinkát -vetettem oda a két jó cimborának. - És délután találkozunk, elvárjatok!!

A villa kertjében, versenygépe vázának dőlve a Hámori Bandit fedeztem föl.

-Indulhatunk a Balatonra Testvér? -kérdezte, miután kiörvendeztük magunkat a viszontlátáson. -Kész vagy? Várnak lenn a lányok, s este jól berúgunk a Pléhfedelesben!
-Gond van Testvér, -mondtam. -Be kell fejezzem a számításokat.
-Majd befejezed hétfőn.
-Nem lehet.
-Nem-e?
-Nem. Megígértem Jenő bácsinak, hogy ma kész lesz. Állnom, kell a szavam, ahogy ő is állja.
-Ő mit ígért?
-Amikor ide kerültem, azt mondta, ez itt olyan, mint az amerikai hadsereg. Semmi nem kötelező, be se kell jönni, ha az embernek más dolga van, de mindennek meg kell lenni időben. Kezet adtam rá. Ö is tartja, én is tartom.
-Tartod? -Megenyhült a képe. - Te egy úr vagy Testvér. Ezért szeretlek Testvér. Akkor segítek Testvér! Nekifogunk, s megesszük ebédre!

Az épületet megkerülve bementünk a laborba. Ledobta hátizsákját a sarokba. Előszedtem a másik gépet a szekrény aljából, nekiláttunk. Ö nekiesett az egyik hatalmas számoszlopnak, én a másiknak. Öt perc sem telt el, felugrott, felkiáltott: -én mekkora marha vagyok!
Rávetette magát a hátizsákra, vigyázva kibontotta, óvatosan előhúzott egy összehajtogatott fehér inget, s egy vállfát. Az inget ráakasztotta a vállfára, s fölcsippentette az egészet a szekrény oldalára.
-Ezt akarom felvenni, este, a randin -mondta, mintegy magyarázatként, mert érzékelte, hogy kicsit megkattantam. -Nem szeretném, ha összegyűrődne.

Elhatároztam, a KISZ-gyűlésre őt is magammal viszem. Legalább lát ilyesmit egyszer az életben -gondoltam.
Amikor kész lettünk a számításokkal, kisétáltunk a Közértbe, s vettünk két üveg sárga címkés barackpálinkát. Mindkettőt én fizettem, mert a Bandinál nem volt éppen pénz. Nem számított, testvérek között az ilyesminek nincs jelentősége. Magam után rángattam, mint egy kócbabát a kápolna mellett, be a barokkosan cizellált főbejáraton, aztán jobbra végig a hosszú folyosón. Nem értette hová hurcolom, mélán követett, ilyen volt, teli hittel, bizalommal mások iránt, a barack a kezemben meggyőzhette, minden rendben lesz, komoly dolog készül, nem zülleni megyünk. A leghátsó helyiség volt ezen az oldalon a Dobai Jenő bácsi laboratóriuma, ez adott helyet a KISZ-gyűlésnek. Benyitottunk. A helyiség már tele volt, hozzánk hasonló korú fiúk és lányok ülték körbe a csempével borított előkészítő-pultokat. Szeleczky Peti zord arccal integetett a terem hátsó sarkában Szerdahelyi mellett, aki viszont, mintha egymás torzképei lennének a Vidám-park tükörtermében, szélesen vigyorgott felénk tépett szőke szőrzetéből. Lábujjhegyen körbe lopóztunk, mert az értekezlet már elkezdődött. Helyet szorítottak maguk között, lezöttyentünk. A pulpituson Pusztási Pista trónolt, mellette 35-körüli nő állt, kezében papírlap, látásból ismertem, Jenő bácsi egyik famulusa volt, tedd ide, tedd oda beosztásban. Éppen ő beszélt, sorról sorra olvasta, de mintha indokínai nyelven tette volna, egy büdös szó nem sok, sem hatolt el tudatomig.

"...Az előző dekádban a szocialista brigádok közötti munkaverseny alapvető célkitűzései között fő helyen említeném a tervgazdálkodáshoz kapcsolódó feladatkörök ellátását, az infrastrukturális fejlesztések hatékonysági mutatóinak javítása terén, továbbá azokat az erőfeszítéseket, amelyek az innováció általános feltételeinek javítását célozzák..."

Lecsavartam a kupakot a barackpálinkás üvegről, oda kínáltam a mellettem ülőknek. Gondoltam magamban: ezt csak így lehet elviselni. Ha iszunk egy kortyot, talán könnyebb lesz.
Szeleczky Peti komoly képpel eltolta a kezemet, s néma-játékkal mutatta, csavarjam vissza a kupakot. Szerdahelyi Laci halkan heherészett és a fejét csóválta.
-Minek hoztuk akkor? -kérdeztem súgva.
-Nyugi, -súgta. -Majd később. Várj türelemmel. Próbáld elviselni kicsit a sors megpróbáltatásait, léha idegen.

Pusztási Pista következett. Értékelte az elmúlt időszakot, vázolta a problémákat, s javaslatot tett megoldásukra. Középcsatár szerepkörben jobb, -kérőztem csendben. Meg tudtam ítélni, mert már fociztunk egyszer együtt az intézet csapatában. Lassacskán kezdtem kihalni, mint a dinoszauruszok. Óvatosan, hogy szomszédaimnak fel ne tűnjön, kinyitottam az üveget és belekortyoltam. Szerdahaelyi Laci fülig érő szájjal a fejét csóválta, s ugyanezt tette a Szeleczky Peti is, ő persze halálosan komoly képpel. Nem tudom mennyi ideig szenvedtünk ott. A legyek is megőrjítettek zümmögésükkel. Egyikőjük minduntalan a fülemre szállt. Elkergettem, elrepült, de két pillanat múlva újra visszatért. Bandi megadóan bámult maga elé a padlóra, ádámcsutkája fel-le mozgott. Az ő vas idegzetét is kikezdte a KISZ gyűlés.
Egyszer csak, erre eszméltem fel, azt mondja a szónok, a dolog hivatalos részén most már túljutva, uccu neki, ünnepeljük meg a névnapokat, köszöntsük föl a Lászlókat, az Iréneket és a Vilmosokat.
A rend felbomlott, felálltunk, nyújtóztattuk tagjainkat. A lányok poharakat hoztak, töltöttünk, koccintottunk, lesmároltuk az ünnepelteket, a Szerdahaelyi Lacit, a KISZ titkár-Irént, s egy Vilmos nevű rövidnadrágos pufi fickót, akiről azt beszélték, olyan sznob, hogy dupla v-vel írja a Vilmost. Később énekeltünk is, először mozgalmi dalokat nagy átéléssel, "mi kommunista ifjak indulunk, mert bennünk apáink reménye..." aztán pajzánokat, még nagyobb átéléssel. Néhányan elkezdtek zümmögni: "...zimmezzum...zimmezzum...recefice bum, bum, bum...de sietve abbahagyták, mert a Hámori új strófába kezdett.
"Zümmögtetek már eleget, nyaljátok ki a seggemet, zimmezzum, zimmezzum, recefice bum, bum, bum."

Telt az idő, folyt a pálinka és a sör. A társaság elegánsan részeg volt, még senki nem hányt, de a KISZ alapszervezet kiváló titkárnője megszaggatta elől selyemigének elejét, körbe mutatta kiszabaduló mellét és megkérdezte, látott-e már valaki ennél szebbet?
Szeleczky Peti a szomszéd helyiségből átcipelt egy magnót, Szerdahalyi Lacival beindították, s elkezdődött a tánc!
A teremben sötét volt, csak Lenin képe fölött égett a neon, hangulatot kölcsönözve az összejövetelnek.
Táncoltam én is, miért ne táncoltam volna?!
A lányok egy része ekkor már félmeztelenül nyomult, persze rajtunk sem volt sokkal több. Két szám között a KISZ csodálatosan sikkes elejű titkárnője felragadott egy kiürült palackot és a falhoz vágta, egyenesen a Lenin kép mellé.
-Mit bámulsz, disznó -üvöltött a képre. -Tetszik a mellem? Gyere na, itt van, na, tapizd meg, ha akarod.
Lenin nem mozdult, csak nézett lelkesen.
-Verjétek le nekem a fickót -könyörgött a körülötte állókhoz. -Állandóan engem bámul! Felkapott egy sörös üveget, elhajította, de most se talált.
A szétfreccsenő szilánkok éles reccsenése úgy hatott, mint az Auróra ágyúinak dörgése, azon a bizonyos, dicsőséges októberi hajnalon. Egymás után puffantak az üres, és a félig-teli palackok a falon, a Lenin-kép mellett. Az egyik célba ért, az üveg betörött a kép lehanyatlott.
-Gyere, nemes idegen -súgta a fülembe a könyvtáros kacajra álló szájjal, hagyjuk itt a züllött csőcseléket. Átmegyünk hozzám, a könyvtárba. A könyvek.. a könyvek jelenléte, a belőlük áradó harmónia a ...harmónia...izé...belső támaszt jelent a szenny, a mocsok, a...a lélek elsilányulása ellen.
-Őt hozhatom? -mutattam rá a mellettem ácsorgó lányra, akivel az előbb táncoltam, és megsimogattam hegyes mellét.
-Hogy képzeled, idegen? -utasított vissza megvetően. -A nő a pokol követe. A szentélybe, ahová készülünk, ő, a NŐ nem jöhet velünk. Tudd meg hát előkelő barátom: pókerozni fogunk, és póker-partin nincs helye alantas nőszemélyeknek!

Micsoda póker-parti volt az! Soha nem fogom elfelejteni! A hosszú asztalon ezüst gyertyatartókban két gyertya lángja lobog szeszélyesen, a faburkolat körben komor csillogással veri vissza fényüket, mélytüzű vörösbor a poharakban, íze szétárad szájpadlásomon. Szerdahelyi Laci hangosan nyerít ölében a WEBSTER félmázsányi kötetével: várjatok, kurafiak, várjatok, had lapozzak...ez az...igen, mit is kell mondanom most... meg van, ide van leírva...megadom és emelem a tétet...
Hámori Bandi eldobja kártyáját és kiszáll, Szeleczky Péter, tudományos főmunkatárs, konok, elszánt képpel mered a lapba, fekete a szeme, fekete a szakálla, olyan most, a faltól falig vibráló gyertya-fényben, mint valami tekintélyes pátriárka egy szentpétervári ikonon.
-Tartom én is, -mondja, és zsetonokat tol középre. -Emelem!
-Blöffölnek? Full van a kezemben, s egy fullal szemben senki nem viccelődhet büntetlenül. A full ritka lap, a full nyerő lap. Tartom tehát, és emelem én is.
-Be fogtok tojni a végén -kacag Szerdahelyi Laci, szőkés szakállából ezerfelé merednek szanaszét a tüskék. -Én mondom, be fogtok tojni!
Nem hiszünk neki, különösen nem a Szeleczky, akinek a kezében póker lapul. Még senki nem tud róla, még az idő méhében rejtőzik a végkifejlet... Megy körbe a licit: emelem a tétet, emelem a tétet.
Végül elfogynak előlünk a zsetonok, hát lássuk akkor, kinek, milye van.
-Be fogtok tojni, -vigyorog a Szerdahelyi Laci, -megmondtam előre.
Leteszem lapjaimat az asztalra. Büszke vagyok és boldog. Ez a rengeteg pénz az enyém lesz, hozzám vándorol se perc múlva! -Fullom van, -mondom. -Ide a zsetonokat, fatökűek!
-Full? Az semmi. -Szeleczky mosolytalan arccal teríti le az abszolút lapot, a pókert. Négy király, szebb mint Mona Lisa, értékesebb, mint a KOHINOR.
-Be fogtok tojni, -röhög részegen Szerdahelyi. -Be fogtok tojni, én figyelmeztettelek!

Kártya perdül, előttünk fekszik immáron, bámuljuk csodát látó szemekkel. A könyvtárosnak r o l y á l f l ö s s e van, valódi rolyálflösse, pirosból, ász vezetéssel!!! Egyikünk sem látott még ilyet életében, én egyszer egy könyvben olvastam, hogy pár száz évvel ezelőtt előfordult, de nem hittem el. Az írók hazudnak, a könyvek csak arra valók, hogy hamis ábránd-világot fessenek, hogy elhitessék velünk: az élet szép, az élet jó, az élet arra való, hogy éljük.
Ez itt előttünk azonban mégis csak a kézzel fogható valóság. Ász, király, felső, alsó, ász, király felső és alsó.
-Én mondtam nektek, -szavalja Szerdahelyi Laci, teljes átéléssel. -Én megmondtam, hogy be fogtok tojni.

"Én mondtam, nektek" -mondja a Szerdahelyi Laci, országutak lovagja, stopposok gyöngyszeme, hippi és hobó, végig kalandozta Európát, fejében könyvtárak betű-rengetegével.
"Be fogtok tojni, be fogtok tojni".
Egyszer, egy másik póker-partin így szólt, csak úgy lazán közénk ejtve a szót:
"Meglássátok, nemsokára meghalok, s az örök vadászmezőkről nézek majd vissza rátok, szerencsétlenek, hogy sínylődtök itt lenn, a földi siralomvölgyben."

Egy évre rá, a Dunán jártam éppen víg kedélyű társasággal, kajakos ért utol minket, snájdig Bakos Attila volt az, telefont kaptam, rossz a hír, hívjam majd fel a lakást, ha visszaérek az üdülőbe.

-Meghalt valaki, -gondoltam magamban, s visszafordítottam a hajó orrát.
-Ki halt vajon meg?

Hát a Szerdahelyi Laci halt meg. Előre tudta, hogy így lesz. Volt egy átöröklött szívbetegsége, segíteni nem lehetett rajta. Tudta, hogy meg fog halni. Úgy élt, hogy minden pillanatban meghalhat.
De vajon...vajon, nem így élünk-e mindannyian?

A könyvtárban aludtunk, Szerdahelyi Lacitól kölcsön kapott hálózsákokban, a földön. Hajnalban Bandi felriadt és félálomban fehér ingét kezdte keresni. Lábamnál tapogatózott szerencsétlen kovászos szürkületben. Motoszkálásával kiverte az álmot a szememből, mondtam egy kacifántosat, mire a többiek is felébredtek.
-Hol az ingem, jaj, hol a szép fehér ingem? -jajgatott a fülembe, mint egy házsártos vénasszony.
-Mi van? -horkantott rá Szeleczky Peti. -Rosszat álmodtál? Fáj a hasad?
-A fehér ingem, a fehér ingem! -jajgatott tovább. -Jaj, jaj, jaj!
-A villában hagytuk, a szekrény oldalán függ, -nyugtatgattam a Testvért. -Ne félj, nem esett baja. Ne félj. Aludj tovább!

De nem lehetett tovább aludni. Terike, aranyos, érkezett vödörrel csörömpölve, partvissal hadonászva. Elbúcsúztunk Kököjszitől, Bobojszától, s visszamentünk a villába. Biztonságba helyeztük a versenygépet az egyik sarokban, a Bandi unos-untalan ismételgette: Testvér, ez egy százezer forintos bringa, ezzel készülök az olimpiára, s mindent meg fogok tenni, hogy megverjem Eddy Merxet. Aztán hátára kanyarintotta a hátizsákot, kezébe vette a vállfát a fehér inggel és készen is volt az indulásra. Vettünk kinn a kápolna túloldalán lévő Közértben két-két zsömlét, s egy-egy zacskó tejet. Hámori Bandi leharapta a zacskó sarkát, s megmutatta nekem is, hogyan kell. Miután nekem nem sikerült, leharapta az enyémet is. Szürcsöltük a hűsítő, simán lecsúszó tejet a lyukon, faltuk hozzá a friss, ropogós zsemlét, s meneteltünk közben előre, hátunkon a zsákokkal, a park hosszú kerítése mentén ki a vasút állomásig, majd tovább kertek mellett a balatoni út irányába.
Pipacs nyílott mellettünk árokszélen, harsányan kiabálva bele a világba tűzpiros életkedvét, fecskék cikáztak villanó röpüléssel, s éreztem a számban, ahogy elhaladtunk mellette, egy villanyoszlop olajos, kátrányos ízét. Igen, nem tévedés, az ízét! Tele volt a szám a hőségtől olvadozó kátrány sajátos, keserű ízével, és porral, a nyár ízével, az élet ízével.
Valami csoda folytán, tán a fehér ing tette, már az első kocsi megállt. Kiskerekű Wartburg volt, glancolva, suvickolva. Idős férfi vezette, lehetett talán negyvenöt is, mellette az anyósülésen matróna felesége, régi-módin kontyba csavart hajjal.
Szemesen tettek ki a Kis-Tücsök előtt. Szomjasak voltunk, lementünk a pincébe, kikértünk a pult mellé két kisfröccsöt rizlingből, jó hideget gyöngyöző pohárban, s lehúztuk. A Hámori Bandi óvatosan eltartotta magától az inget, gyönyörködött benne. "Ugye szép, Testvér? Ezt veszem majd fel, este, a randin"

A szombati nap vegyes csalódásokkal teldegélt. A piros-vitorlás KALÓZ nem várt meg minket, helye üres volt a kikötőben, a lány pedig, akibe szerelmes voltam, nem állt velem szóba, duzzogott, hogy péntek helyett szombaton jöttem. Csak a sör volt az egyedüli biztos pont, amibe kapaszkodni lehetett a Pléhfedelesben, a megolvadt kátránytól nehéz szagokkal illatozó villanypózna mellett. Maghyékat ott találtuk, Bujtorral, s a Frenreisz Karcsival, de ők se tudtak felvilágosítást adni, hová ment Komáromi Balázs a KALÓZ-zal. Elváltunk egymástól, mint ágtól a levél, Bandi ott maradt a társasággal, én igyekeztem vissza a mólóra szép szerelmesemet kiengesztelni. Átvágtam keresztben a kikötő előtti elhanyagolt térségen, megálltam egy pillanatra megcsodálni a GARDÁT, ami súlyos halterhével éppen kikötött a belső sarokban az iparvágányban végződő fa-mólószárny mellett.
Halszag csapott az orromba, pergett rám a júliusi nap heve, követ perzselő.
Tovább menetem és belestem öreganyám udvarába. Ott volt bakon az épülő, de soha el nem készülő hajó, meg voltak a tyúkok, a kutya és a macska, csak öreganyámat nem láttam sehol. Tán felült egyik rakétájára, -gondoltam magamban, -igen, és kilőtte magát a viharágyúból Mária néne, és most már örökké röpdösni fog a Balaton türkiz-kék tükre felett, érkező viharokra figyelmeztetve a hajósokat.

Fura dolog volt az a szerelem, amit a szemesi lány iránt éreztem. Kényszerítenem kellett magamat, hogy szerelmes legyek bele, igen szabályos lelki tréningeket kellett végeznem, leültem egy szobában a négy fal közé, rámeredtem a fal egyik pontjára: szeretem őt, szeretem, szeretem és szeretem. Utánozhatatlan volt.
Miért kellett nekem szerelmesnek lennem? S mért pont ebbe a lányba? Ha agyon ütnének, sem tudnám megmondani. Olajosan fénylő bőre olyan feszes volt, hogy azt hittem, ha véletlenül megvágná magát valahol borotvával, szétpukkanna, mint a léggömb. Szürke szemével kutatva nézett rám, valakit látni akart bennem, aki nem voltam. Fiúsra vágott sárga haja bájos keretet adott bájos pofikájának. Lefojtott szexualitás áradt belőle, lőporos hordó, és a kanóc már izzik! A móló közepénél ült, a hajlatban a törülközőjén, felhúzott térdekkel, úgy tett mintha minden figyelmét a köveknek vágódó, szétporló hullámok látványa kötné le.

-Merre csavarogsz mindig? -esett nekem, amikor meglátott, tornacipőben.
-Imádlak, -mondtam. -Akarod, hogy idetérdepeljek elibéd?
-Akarja a rossznyavalya!
-Pedig szívesen letérdelek.
-Ha megteszed, azonnal itt hagylak!
-Ha itt hagysz, soha többé nem térdepelek eléd!
Szép ívű szemöldökét összevonta, csücsörített.
-Még van kedved viccelődni? Én inkább sírnék a helyedben! Hol voltál tegnap, amikor vártalak?
-Tegnap? -Úgy tettem, mintha erősen törném a fejemet. -Várj csak. Mi is volt tegnap? Jaj, tudom már. Parciális korrelációt számoltam, a Hámori Bandi tanúsíthatja, a Hámori Bandi is...
-Kifogások...
-Nem kifogás, ez az igazság.
-Unom ezt az ó héber, bibliai szöveget.
-Megyünk este táncolni?
-Állandóan csavarogsz.
-Megyünk vagy nem megyünk?
-Tele vagy kifogással...
-A Vigadó jó lesz?
-Miért csavarogsz mindig?

A társalgás elakadt. A móló bejáratánál feltűnt az APOLLÓ, dagadó vitorlával vágott át a bejáratnál megtorlódó hullámokon, éles keleti szélben arra felé tartott, ahol ültünk. A kormánynál, mint mindig, Sándor János állt, elől az orrban új fiú mancsaftolt, őt nem ismerem. Felemelt kézzel intettem üdvözletet a vitorlásnak, Sándor János észrevett, visszaintett.
-Elvigyelek vitorlázni? -kérdeztem szelíden a szerelmemtől.
-Ezzel itt ni? -intett csodálkozva az APOLLÓ felé.
-Ezzel, hát. Beszélek a kormányossal, ha kikötöttek.
Megvonta a vállát, s ahogy az a két gömbölyű váll megemelkedett, bikinijének felső éle meglazult, s bepillantást engedett álmaim mennyországába. A csodák palotája tárult ki vaksin pislogó szemeim előtt, láttam azt, ami csak a kiválasztottaknak adatik meg, férfi szenvedélyt felkorbácsoló kincseket, szerelmem zálogát, a titkot, a misztériumot. Talántán nem is őbeléje voltam szerelmes, hanem csak a melleibe, ó, igen, a titokzatos melleibe.
Elindultam befele, hogy beszéljek Sándor Jánossal, követett a hosszú mólón. A sójánál megálltunk, ezüstnyárfák lombja alatt. Az APOLLÓ-ról éppen most rángatták le a vásznat a mancsaftok, János már a bociban állt, hagyta, had csinálják. Elrúgta magát, s kikorcsolyázott a kis csónakkal oda, ahol álltam. Megfogtam a csónak orrát, s tartottam, amíg ki nem szállt.

-Kimehetünk a következő körre, János?
Szálkásan nézett. -Kuncsorogni, azt tudtok!
-Szóval?
-Mi az, hogy szóval?!
-Szóval, hogy mehetünk-e?
-Mér engedjem én meg, hogy felülj az Apollóra? Mit teszel meg, te nekem viszonzásul?
-Múltkor lemostam a fedélzetet.
-Mikor volt az! Múltkor lemostad, s rögtön inkasszáltál is, le sem szálltál róla egész délután.
-Segítettem vízre rakni a FABATKÁT...
-A FABATKÁT?
-Igen, a FABATKÁT!
-Örülj, hogy egyáltalán engedtelek hozzányúlni a FABATKÁHOZ. Kezet se mostál előtte.

Azon voltam, hogy fogom és bevágom a vízbe, de kétszer olyan nehéz volt, mint én, kétszer olyan nehéz volt, mint én. A vita megfeneklett. Szerelmem rezzenéstelen arccal meredt rám, s szép lassan elindult visszafelé. Alig tett három lépést, a fák mögül kibukkant az ATHOS piros vitorlája. Komáromi Balázs elvitorlázott a gát előtt, fordult, kilebegtette a vásznat, s beállt szépen, rendben D. Tibor bácsi mahagóni fából épült gyönyörű 25-öse, a MISTRAL mellé.

-Várjál csak szerelmem, -szóltam a szerelmem után.
-Ne nevezz szerelmednek, -sziszegett rám, de azért visszafordult, és visszajött.
-Mit akarsz?
-Elmegyünk a Kalózzal.
-Azzal, ami most jött be?
-Azzal.
-Azzal, amelyiknek piros vitorlája van?
-Naná, hogy azzal!
-Nem ugratsz?
-Mernélek ugratni?

Egész délelőtt, és a délután nagy részében is kint voltunk a vízen, fel-alá vitorláztunk Szárszó, Szemes, és Lelle partjai előtt. Bementünk a mólóba, csak, hogy mindenki jól megnézze azt a piros vitorlát, azután újra kifutottunk. Hajóosztályokról, svertekről, killekről, latnikról, klemmekről meséltem a lánynak, akit szerettem, itta a szavaimat, lelkesen nézett rám zöld hullámok hátán. Amikor azonban megkérdezte, hogy ennek a Kalóznak, amiben ülünk, elől van-e a tőkesúlya, vagy hátul, befejeztem a kiselőadást, szélbe álltam, horgonyt vetettem, s egy kiválóan sikerült fejessel elhagytam a deket. Lefele hanyatlott a nap óriási vérvörös korongja Badacsony félbe vágott kúpja fölött, mire bevitorláztunk a kikötőbe. A gát mögött csendes vízen ringott az APOLLÓ, sárgaréz szerelvényein gellert kapott a fénysugár, vakított az orrveret, a karos-racsni és a két kötélfogó a cockpit két oldalán. Fordulás után kiküldtem szerelmemet az orrba, fogja meg elől, s tekerje rá a kikötőkötelet a bikára. Majdnem sikerült. Maghy Lóri diszkréten mosolygott a gát tetején, intett szemével az öccsének, Árpádnak.

-Ej, de rossz helyen van ez a móló itt, -mondta halálosan komoly képpel, bozontos üstöke alól Maghy Árpád. -Ne vigyük arrébb? Vagy szólok a Sándor Jánosnak, bontassa le.
-A Testvéremet nem láttátok? -kérdeztem vissza idegesen. Összetöröm a hajót, és a Hámori sincs sehol. Aggódtam a Bandiért, mi lehet vele egész nap, hogy nem látom?
-Ki a te testvéred?
-Hát a Hámori Bandi.
-Ki a fene az a Hámori Bandi?
-Az a kékszemű srác, akivel délelőtt együtt voltunk a Pléhfedelesben.

Maghy Lóri letette a gát mellvédjére a pecabotot, s oda sétált az ATHOS-hoz.

-Az a kékszemű srác a Hámori Bandi?
-Igen. Mi van vele?
-S ő a te testvéred?
-Ő a haverom, a legjobb haverom.
-Nos, -az idősebbik Maghy habozott, hogyan folytassa, -a legjobb haverod megivott három korsó sört, három féldeci rumot, leadta nekünk, hogy az olimpiára készül és mesés kalória-pénzt kap, meghívta az egész társaságot még egy rundóra, aztán, angolosan távozott.
-Angolosan távozott? De hát...
-Pontosan. A Bujtorral és az öcsémmel éppen arról beszélgettünk, hogy a TALIZMÁN árbocát néhány centivel hátrébb kellene dönteni, mert nem elég luvgierek, nézek, hol van, hát sehol.
-Mennyi a sara?
-Hagyjad, nem érdekes...

Megnéztem az ATHOS orrát. Hát, bizony, a dörzslécek találkozásánál felfedezhető volt egy másfél centis benyomódás. Komáromi biztos észreveszi és szóvá teszi. Nyomott hangulatban váltam el a lánytól, akibe szerelmes voltam. Láttam rajta, ő is neheztel valamiért. Megbeszéltem vele, mikor, és hol találkozunk este, aztán mentem megkeresni a Hámorit. Maghy Árpád szerint felszedett egy nőt, azzal kavart valahol. Meg akartam találni, mielőtt bajba keveredik, mielőtt elissza, vagy elkártyázza valahol az összes pénzét, amit a Szerdahelyi Lacitól kapott kölcsön. Bementem a Főfelügyelet üdülőjébe, végigjártam a kertet, az alsó és a felső társalgót, a hosszú folyosókat, megkérdeztem az ismerősöket, haverokat, de senki nem látta. Késő este volt már, amikor megkerült. A Pléfedeles előtt futottunk össze, be akart kapni a nap végére még egy felest, hogy jól aludjon, és én is azért mentem oda.
A pultnak támaszkodva szopogattuk a kevertet. Elmesélte, hogyan telt a napja. Összeismerkedett egy nővel, együtt ebédeltek, a nő meghívta a villájába. Ebéd után dugtak kicsit, aztán kimentek a strandra, napoztak, fürödtek. Vacsora előtt megint dugtak, majd utána is.

-Remélem a fehér ingem, jó helyen van, nem gyűrődik? -nézett rám tágra nyílt, aggódó szemekkel, ahogy befejezte a beszámolót. -Nem élném túl, Testvér, ha baja esne!
-Hát nem az volt rajtad a randin, -kérdeztem értetlenkedve. -Azért hoztad vállfán, azért dédelgetted, babusgattad egész úton, hogy este azt vedd fel!
-Jaj, Testvér, de betonfejű tudsz lenni! Amikor összeismerkedtünk még nem volt rajtam, később pedig nem volt érkezésem, hogy hazamenjek érte. Ennyit se tudsz felfogni?
-És akkor most mi a szándékod vele? Hazaviszed érintetlenül a vállfán, végig lengetve az országúton, mint idefele jövet?

Felemelte a poharát, forgatta, a fény felé tartva átnézett a rubinszínű italon.

-A holnapi randin majd azt veszem fel.
-Holnap is randizol?
-Jaj Testvér!
-Ugyanazzal a nővel?
-Bocsáss meg Testvér, de rögtön leköplek. Ki a fene dug kétszer ugyanazzal a nővel?

Megitta a maradékot, átkarolt: szeretlek Testvér. Most mesélj te. Mi volt veled, mit csináltál egész nap?

Dióhéjban elmondtam mindent, a füstbe ment randit, és azt, hogy végül a Kis Tücsökben kötöttem ki, boroztam néhány haverral. Megértően bólogatott. -De nagy marha vagy te, Testvér. Menjünk, nézzük meg, mi van az ingemmel!

Ámbátor, el kell, hogy mondjam, Hámori Bandi fehér ingének nem esett baja. Ott függött, ahova a Testvér reggel felakasztotta, a sátor felső tartóvasán. Elalvás előtt beszélgettünk még egy kicsit, de csak általános dolgokról, a világ dolgairól, baromságokról. Reggel a szokásos időben ébredtem. Nyáron mindig korán ébredek, fél hét körül, függetlenül attól, mikor alszom el. Bandi már fenn volt, kétségbe esett tekintetéből rögtön láttam, valami nagyon nagy baj történt. Mintha puskából lőttek volna ki, úgy ugrottam ki a hálózsákomból.

-Mi történt, Testvér?!

Nem válaszolt, csak vádlón mutatott felfele, a sátor ponyva-mennyezetére.
Nem értettem a dolgot. Mit mutat? Mi van ott?

-Nem értem...
-Az ingem, Testvér!

Felnéztem még egyszer. A fehér ing nem volt a helyén!

Kerestük mindenütt, feltúrtuk a sátrat. Én soha nem hittem az UFÓK-ban, de ha most azt mondta volna valaki, földön kívüliek tették, elhittem volna. Mi más magyarázat lehet arra, hogy elalvás előtt még a vállfán lóg, reggel meg nincs sehol? Bandi összeroskadva ült kinn a földön, én újra átkutattam mindent. Derékaljamat végig tapogatva ökölnyi szürke csomóban akadt meg a kezem. Egész éjszaka nyomta a hátamat.
-Hát ez meg mi a bánat lehet? Valami anyag, de mi?
Kivittem a fényre, a sátor elé, bontogattam a széleit. Bandi egyszer csak kikapta a kezemből azt a valamit, s jajgatni kezdett:
-Testvér, Testvér, Testvér. Nem ismersz rá? Ez az én fehér ingem.

A vállfa soha nem került meg, nyoma veszett. A rejtély, hogyan került a Hámori Bandi féltve őrzött, dédelgetet fehér inge összegyűrt rongycsomóként a derekam alá, -megoldatlan maradt.

Az eset annyira megrázta a Testvéremet, hogy több hétig nem láttuk kinn a telepen. Eltűnt, elbujdosott. Ismerve őt, némiképp meg tudtam érteni. Ha Trafalgárnál a csatában ő lett volna, aki elveszíti a fél karját, szemrebbenés nélkül állt volna tovább a parancsnoki hídon a másikkal. Égő vadászgéppel halálig üldözte volna az ellent, és gúnyos mosoly játszott volna szája sarkában, a végső pillanatban. A vészek és viharok nem tudták legyűrni, fehér ingének veszte azonban összetörte. Meghasonlott, magába szállt, és amikor újra visszatért közénk, már más ember volt.

Sokkal több sört ivott. De komolyan!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-06-02 10:33:30

Bocsánat. A "lenni" törlendő. To be or not to be.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-06-02 10:31:36

Köszönöm, hogy elolvastátok, nagyon örülök, hogy tetszett. Muszáj szakszavakkal is kedveskedni néha az olvasónak, -had művelődjön. Te is ezt teszed kelta történeteidben, nagyon élvezem, és, ha nem tudok valamit, a lexikonhoz nyúlok, vagy a google-hoz.Még van HB történetem, majd rakok fel belőle újra. Sziasztok. Élvezet Veletek beszélgetni lenni. -én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2007-06-01 15:40:21

Csatlakozok Kuvikhoz! Akárcsak Bandi, te is hoztad a formádat. Különösen a piálásba fulladt KISZ-összeröffenés tetszett! Bár a vitorlás szakszavaid eléggé zavarba ejtettek...
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-06-01 11:15:29

Lebilincselő. Egy szuszra! - fel sem néztem belőle!

Nagyon jó stílusban megírt novella! Tapintható a légkör. Mindent megmutatsz "azokból" az időkből, kellő komolysággal és "részletességgel" (ami az átélhetőséget illeti). Bennünk, s körülöttünk tombol maga az Élet, mialatt minden csak egy nagy vicc, még ha ott is feszül az egész mögött fiatalságunk tiszavirág-létének, s a biztos elmúlásnak teljes bizonyossága. Ügyes történetvezetés! Életszerű, megjegyezhető figurák.

Duzzadnak a vitorlák (meg a...)! Tetszett! Hibát nem is találtam igazán. Nem lehet egy rossz szavam sem! Máris vannak benne kedvenc részeim, és biztos újraolvasom. Öröm volt itt lenni. Gratulálok

Kuvik

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)