HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 7

Tagok összesen: 1867

Írás összesen: 48427

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: eszesgFeltöltés dátuma: 2007-06-01

Az asztal


A falak omladoztak, de a tető mégis rendületlenül állt azon a parasztházon, amely a városba vezető út mellett volt. Hogy mióta, azt nem tudja senki. Elégedjen meg az olvasó azzal, hogy talán még Kossuth Lajos is ellovagolt mellette vala. Szóval nagyon régen építhették. Az udvara mára csupa gaz. Megközelíteni is lehetetlen a bejáratot, pedig sok érdekességet rejthet ez a matuzsálem. És rejt is. Honnan tudom? Onnan, hogy én mégis megkíséreltem áthatolni a gaz-dzsungelen, és sikerült. Volt ára, az igaz, mivel a csalán úgy összecsípett, hogy azután három napig csak a vakarózással voltam elfoglalva. De azt hiszem, amit kaptam cserébe, megérte.
Az ajtó nem volt bezárva. Könnyedén bejutottam a házba. Régi, öreg, dohos szaga volt a fehérre mázolt falaknak. Merthogy csupa fehér volt minden. nem kopott le a festék még így sem, hogy a ház sok év óta lakatlanul élt egymagában. Egy árva kacaj, egy elégedetlenkedő sóhaj, de még a légy zümmögése se törte meg ezt a magányt már jó tizenöt éve. Nagymama mondta, hogy utolsó lakója egy öreg bácsi volt. Ő kapálgatta azt a kis kertet, ami a ház mögött volt, és ő söpörte fel minden nap az udvart, amivel oly mostohán elbánt az idő. Most bezzeg nem látni a söprés nyomát. Elfedi a csalán, meg a többi zöldség, mintha szándékosan akarnák eltakarni a gondoskodó nyomokat.
Nagymama azt is mondta, hogy ennek a bácsinak nem volt könnyű élete, mert elvesztette feleségét, meg két gyermekét is. Mást persze nem mondott nagymama, pedig kérleltem, hogy meséljen, de soha nem mesélt olyat, amiről nem tudta biztosra, hogy úgy van-e. Nem talált ki szép, hangzatos történeteket, aminek a végén úgy kellett volna csillapítani jókedvemet, de még szomorú, könnyfacsaró mesékkel sem kápráztatott el, hogy aztán gondolkodóba essek, és utána meg akarjam menteni az egész világot. Mindig csak a tények voltak. A puszta, száraz tények. Hát ezért nem mesélt arról a bácsiról. Talán éppen a mese hiánya volt az, ami oda vonzott ahhoz a régi házhoz.
Szóval ott álltam a házban a fehér falak között a valóságban, ami nem mutatott semmit csak egy üres, régen lakott, egyszerű parasztházat. Nem volt egyetlen árulkodód jel sem, amiből a gondolatok történetet faragtak volna. Csak az üresség. Mindent elhordtak annak idején. Semmi nem maradt a házban. De várjunk csak!
Ott a belső szobában, mintha lenne valami mozdulatlan árny, ami itt ragadt a múltból, amit nem tudott kézbe venni senki és kimozdítani a ház életéből. Bementem hát. Tíz óra körül járhatott az idő. Amíg én a szobaajtón, a nyári napsugár az ablakon keresztül törte meg a csendet, és a hosszú éven tartó nyugalmat. A napsugarat figyeltem, amint lassan elkezdett kúszni a szoba padlóján. Centiről centire bejárta a szobát, majd elérte az árnyat. Felkapaszkodott rá, és csak mászott, mászott felfelé, mígnem elérte azt a pontot, ahonnan nem volt tovább. Megállapodott. Éppen csak egy másodpercre, de elég volt ennyi, hogy a látvány magával ragadjon. Az árny nem volt többé árny. Egy asztal állt a helyén arany fénnyel bevonva, és fölötte táncoló porszemek csillogtak, ahogy a fény játszott velük.
Egy asztal. Olyan öreg asztal, amilyen öreg a ház lehetett. Az évek alatt sokszor átfesthették, de a festéket előbb-utóbb mindig leverte magáról. Nem szerette, ha el akarták takarni igazi valóját. Annak idején talán hosszabban eltűrte magán a színeket, de csak azok kedvéért, akik körül ülték esténként. A család kedvéért. Az asztalfőn ült az ember, a két oldalán a gyerekek, aztán szemben az emberrel az asszony, aki gázlámpa fényénél hozta be a konyhából a zabkását, vagy a babfőzeléket, vasárnapi napokon meg a sültet is. És az asztal engedte, hogy az asszony rárakja mind az összes ételt. Mert tudta, hogy a szemek csillogóbbá válnak körülötte, ha teríték kerül rája. Ó de boldog volt akkor!
Rég volt. Elmúlt. De nem bánja, mert szép emlékek maradtak utána. Tudta jól, hogy örökké nem tartható fenn ez a vidám életöröm. És örült annak, hogy neki kijutott belőle. Sok-sok gyönyörű pillanat kijutott belőle. Aztán egyszer érezni kezdte, hogy már nem olyan boldog. Valaki hiányzott mellőle az esti vacsorákról. Az a kacagó kislány a szőke copfjával. Nagyon szerette őt, még annak ellenére is, hogy ügyetlen mozdulatai miatt bizony sokszor belerúgott a lábába. De neki nem fájt. Sőt a kicsi lány még bocsánatot is kért ezért a tettéért, és volt, hogy apró, puha kezeivel meg is simogatta. Az jól esett, nagyon jól esett. A simogatás viszont elmaradt. Nem értette miért. Attól kezdve az ember sokat emlegette az "átkozott tüdővészt", és sírt.
Egyre szomorúbban teltek az esték, majd az ember egy nap nem sírt többé, és nem emlegette azt a valamit, csak ült némán és bámulta a másik üresen maradt helyet, amit régen a kislány bátyja foglalt el. Ő sem ült többé asztalhoz. Az asztal hiába tartotta a rárakott ételt. A változás szele kifújta a boldogságot a szobából, ezért aztán már csak kötelességből tette, amit tett. Nem tudott örülni a rákényszerített tehernek. Pedig sokszor alig került rá valami, hiszen amióta a fiúcska sem ült az asztalnál, se az ember, se az asszony nem evett túl sokat. Sokszor csak az üres tányérokat nézték, de nem akarták teleszedni gőzölgő levessel, sem másfajta étellel.
Sok év telt el így. Az asztal is megkeseredett, és nem volt kedve tovább színekben pompázni. Elkezdte hát ledobni magáról a festéket. Az ember nem festette újra. Nem volt miért. A falakat is szürkére változtatta az idő. Így aztán ebbe a szürkeségben éltek az asszonnyal. De az asszony nem bírta ezt a szürkeséget. Kérte az embert, hogy meszeljék ki hófehérre a házat, hiszen a gyerekek azt szerették mindig. Az ember, mintha meg sem hallaná, csak nézte esténként az üres tányért, és nem válaszolt, és nem tett semmit. Aztán a szürkeség elragadta az asszonyt.
Az asztal körül csak egy valaki maradt meg. Az ember, aki sokáig az üres tányért nézte az asztalon, aztán egyszer fogta magát, kimeszelte a házat. Pont olyan hófehérre meszelte, ahogy a gyerekek szerették, és ahogyan az asszonya kérte. Fehérben ragyogott minden. És akkor a szomorúság együtt távozott a szürkeséggel. A nyugalom vette át a helyét. Az emberből lassan bácsi lett, aki mindig rendesen söpörte az udvart, meg kapálgatta a ház mögött lévő kertet, és minden este leült az asztalhoz, és megette vacsoráját a csöndes magányban, és nyugalomban. Az asztal sem volt már akkor szomorú. Megnyugodott ő is, de nem engedte soha, hogy újra befessék. A bácsi soha nem értette meg, miért nem marad meg a festék rajta, de ráhagyta az asztalra. Egy valami maradjon csak meg a régi valójában.
És megmaradt a régi valójában. Akkor is ott maradt, amikor a bácsi is elment az örökkévalóságba, mert megfogadtatta a pappal, hogy az asztalt azt hagyják meg ott, ahol van, a többi holmit meg osszák szét a faluban.
Az asztal tehát ott maradt, ahol van. Én láthattam még azon a helyen, amikor a napfény végigsimogatta. Akkor élt, és emlékek százait élte át újra, de amikor a fény elhagyta, újra csak egy árny volt a szoba közepén. Egy mozdulatlan, magányos árny, aki utolsónak maradt a házban.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2012-02-22 18:50:39

válasz T. Pandur Judit (2012-02-22 12:41:36) üzenetére
Kedves Judit!

Ezt a mondást nem ismertem, de valóban nagyon találó. Az asztal tényleg fontos a családi életben. Ott igazán együtt van anya, apa, gyerekek.
Köszönöm a hozzászólást!

Üdvözlettel:
Sanyi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4890
Időpont: 2012-02-22 12:41:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sanyi!

Milyen jól megragadtad, hogy a bútordarabok közül valóban az asztal az, ami a legjobban jelképezi a családi összetartozást!
Mennyi minden történik a család érdekében az asztalon, és az asztal körül. Nem hiába van az a mondás is, hogy a házastársak "elválnak ágytól, asztaltól", amikor vége a házasságnak.
Nagyon szép ez az irás, szomorú és megható is egyben. Gratulálok!
Judit
Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2008-02-18 19:44:35

Kedves Phoenix! Köszönöm az értékelést! Örülök, hogy ennyire tetszett!
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-02-08 20:37:00

Ez nagyon szép! Nagyon tetszik az ötlet, hogy egy asztal "szemszögéből" meséled el a történetet. Igazán újszerű. Nem sok embernek jutna ilyen az eszébe. Ahogy megszemélyesíted, az gyönyörű! Gratulálok :)

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
706
Időpont: 2007-06-03 20:46:54

Ez nagyon szép! Nem vagyok egy mimózalélek, de majdnem sírva fakadtam a megelevenült asztal szomorú történetétől. Rég olvastam ennyire szépet. Gratulálok!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A gúny címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Netszerelem címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Muffin 2/1 című alkotáshoz

Bálint István bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel háborús anzix címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A harmonika címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A pokolban című alkotáshoz

Thuan alkotást töltött fel A pokolban címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)