az illatod a hajamba ragadt
voltam-e én valaha ártatlan?
papírgalacsinként bennem maradt
- ahogy az izgalom a vágyakban -

az az este, csak álltál ott, néztél
felnyávogott a kő is alattam
tudtam, hogy a páncélom nincs kéznél
itt megadás lesz - mondtam magamban;

két szemed lecsupaszított kérve,
a régóta megszületni vágyó
érintések táncra keltek félve,
elég volt iránytűnek egy pár szó

és a reggel melletted talált
fésületlenül, igazi önmagam,
leheleted a vállamon babrált,
én csukott szemmel; ennél több ha van,

(pedig van, nyilván) gondoltam mélán
a plafonról ránkcsöppent gyönyörből
a magamét szorítottam némán
többé nem féltem már az örömtől;

szívem szilva volt, a ráncos fajta,
aszalt; a pillanat tette vele,
belefeledkeztünk, ültünk rajta,
hogy ne múljon el, hát raktunk bele

fészket érintésből, hitből, csókból,
markunkba fogtuk, így nem ért véget
a testünk kék kábulatnak hódolt,
csak mindig adj magadból, ha kérek