HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-06-06

HB kalandjai: ár-apály

ÁR-APÁLY



Egy másik nyáron történt. Jött a Duna! Nőtt, dagadt, kilépett medréből, s mindent elsodort, ami útjába került. Zavarosan áramló felszínén tövestől kicsavart zöld-lombos fatörzsek úszkáltak, lassan körbeforogtak, s elakadtak a hajókikötők karvastagságú sodronyaiban. Hordalék és szenny hánykolódott a folyóban. De hozott a víz mást is, kerti-székek érkeztek lusta himbálózással az üdülő elé, kutyaól mállott barna teteje bukdácsolt a hullámokban, aztán egy totálisan komplett lótetem csorgott el kedélyes egyszerűséggel előttünk, fel-le merülve.
A sétányt, ahol álltunk, még nem öntötte el a Duna, de a nyúlgát befüvesített napozó-helyei jobbra, és a sólya másik oldalán, a Pénzverde-üdülő előtt már víz alatt álltak.

-Hátulról fog bejönni, -mondta Deregh bácsi és sokat-tudóan bólogatott hozzá.

Meglepetten pillantottam az arcába, s a Hámori-testvér nemes homlokán is ráncok rendeződtek kérdésekké.

-Hátulról fog bejönni, -ismételte meg az öreg nyomatékosan, mielőtt hangot adhattunk volna kételyeinknek. -Itt, ahol állunk magas a part, majd fél métert kell még másznia. De amott elől, Pünkösdfürdőnél, a lapos részeken be tud törni, elönti a kerteket, egyre emelkedik, és a végén, meglássátok, megérkezik ide is.

-Kimehetünk kajakkal körbefürkészni? -faggattam az öreget. -Megnéznénk mi a helyzet fenn, s jelentést hoznánk.
-Nem engedélyezem, -mondta. -Veszélyes most a folyó, tele van láthatatlan akadállyal. A vízirendőrség már tegnap megtiltott minden forgalmat!
-Mit csináljunk akkor?
-Semmit. Egyelőre nincs mit tenni. Ember nem tudja most még megmondani, milyen magasan tetőzik az ár, de... úgy érzem, nagy víz lesz idén...igen, biztos vagyok benne, hogy nagyon nagy víz lesz..
-Mekkora, -Józsi bácsi, -forszírozta a Hámori Bandi. -Elönti az üdülőt? A teniszpályákat? Az épületet?

Az öreg szipákolt egyet a cigarettából, kifújta a füstöt. -Meglehet.

-És akkor? Akkor csak így álldogálunk tehetetlenül és nézzük?
-Egyelőre igen. Most menjetek hátra focizni, vagy teniszezni. Egy ideig úgy sem lesz lehetőség egyikre se. Majd szólok, ha kelletek. Majd szólok...legyetek kéznél...

Három és fél órát játszottunk, öldöklő meccset vívtunk egymással egy korsó sörért és egy lányért, akit a Hámori átpasszolt volna nekem, ha nyerek. Nem nyertem, így a sör és a lány megmaradt a Bandinak. Csoda bánta, kell a csodának a lány, akit a Testvér dug. Olyasmi lett volna, ha megteszem, mint a vérfertőzés, igen, mint egy rohadt vérfertőzés!! Péntek volt sokan voltak az üdülőben, nyaralók, vikkendezők, s más efféle csudabogarak, és sokan látták a játékot. Látta a Tanár Úr is, szakállas feje szemközt gőzölgött a villa ablakában, ahogy máskor is, ha teniszeztünk.
Hogy mi miatt kaptam ki? Meg nem tudnám mondani ma már. Az a pénteki nap nem az én napom volt. Fásult voltam belülről és közönyös, és bár hajtottam a labdákért, igazából nem érdekelt, győzök-e vagy veszítek. Vannak ilyen napok az ember életében, s ezekkel a napokkal is együtt kell élni. Régen volt már, amikor annyira berágtam az álláson, hogy átdobtam az ütőmet két kerítésen túlra, egyenest a Tanár Úr kertjébe, az ablaka alá. Ma nem dobálom az ütőt, csak fortyogok magamban. Változik az ember.

Lehúztuk a pályát, s a fedett-pingpongozó mögött lévő kerti zuhanyozóban lezuhanyoztunk. Ittunk két sört a büfé előtt, aztán kibattyogtunk a partra. A vén huszár még mindig ott állt, a Dunát nézte mozdulatlan bronz arccal.

-Mi a helyzet Józsi bácsi? -esett neki a Hámori Bandi.
-Se nem semmi, se semmi, -vonogatta a vállát kelletlenül. -Menjetek teniszezni.
-Idáig teniszeztünk! -csodálkozott rá a Testvér.
-Akkor focizzatok, mit bánom én!

-Hát jó! Ha az öreg ilyen nyugodtan áll a parton, akkor egyelőre tényleg nincs mit tenni, -mondtam a Bandinak, fenn a platánok alatt az üdülő kertjében. -Kürtöljük össze a srácokat, Testvér. Nézz oda, Fejéri elvtárs is milyen nyugodtan ultizik. Amíg ő a blattot veri, nem lehet nagy baj!

A Duna azonban tényleg jött! A park hátsó, Nánási útra néző részén a gyepszőnyeg kezdett vizenyőssé válni, s amikor a Naggyörgy Gyuri a játszótér mellett leszúrt egy botot, a lyukból gejzírként tört fel a víz.

-Én vagyok Mózes -kiabálta Naggyörgy Gyuri önfeledt örömmel, s legott, néhány lépéssel arrébb kipróbálta, tud-e ott is vizet fakasztani? A kísérlet elsőre sikerült, térd-magasságig bugyogtatott a Naggyörgy Gyuri, aki termetes növésével, lobogó hajával, göcsörtös nagy botjával valóban úgy festett a kép előterében, mintha az igazi bibliai Mózest csöppentette volna közénk valami furcsa idő-mágia. Aztán összeálltak a csapatok, elkezdődött a meccs, s eltartott jó darabig. Az ár, amíg mi fociztunk észrevétlenül egyre beljebb kúszott, csendesen alattomban érkezett, settenkedett, lopakodott, s egyszerre csak azt vettük észre, bokáig vízben gázolva játszunk. Levetettük csukáinkat, mezítláb folytattuk nagyokat esve, csúszva a jól érzékelhetően emelkedő, fertály-óra múltán már térdig érő, salakportól piszkos-vörös vízben. Jó móka volt, nagyokat nevettünk saját magunkon, a suta, csetlő-botló mozdulatokon. A vikkendező vendégek a kertben mindenfele szedelőzködni kezdtek, laza csoportjaik megindultak az utcán a Nánási úti buszmegállóhoz. Ekkorra már mindannyian nyakig sárosak voltunk, ránk fért volna egy kiadós zuhanyozás, s egy nagy korsó sör. Engem azonban a fürdésnél és a sörözésnél is jobban érdekelt a Duna. Szóltam a Testvérnek, menjünk le megnézni, mi a helyzet. Deregh bácsit ott találtuk, kupaktanácsban a Vezérrel és a sleppjével. Fejéri elvtárs éppen csak rám nézett egy pillanatra, aztán elkapta rólam a tekintetét. Hosszú ideig soha nem bírta elviselni a látásomat és ezen nem is lehet csodálkozni, két külön világ voltunk mi ketten, igen, két külön világ, az enyém nem ment át az övébe, s az övé távol volt az enyémtől milliárd fényévnyire.

-Nem fog feljönni idáig -jelentette ki. -Nyugodtan visszamehetünk ultizni. Had ne kelljen abbahagynom a játékot uraim, ha nyerésben vagyok. Had ne kelljen.
-Hátul a kertben benn van már -mormolta az öreg huszár alig hallhatóan.
-El kell kezdeni a kiürítést, -nyilatkoztatta ki Jókhora Pali, aggodalmas képpel fürkészve a Vezér arcát. -De ezt Fejéri elvtársnak tetszik eldönteni. Én azt teszem, amit Fejéri elvtárs parancsol.

-Menjünk vissza, -bökött befele fejével a nagyméltóság. -Nyerésben vagyok ezek ellen a sipisták ellen. A Duna, majd lesz szíves vár még egy kicsit.

Nevetett azon, amit mondott, mert viccnek szánta, de senki nem nevetett vele. A Vezér elhúzott, a slepp, a Schweizgesten elvtárs, a Kjó Béla, s másik két fontos kibic elvtárs követte, négyen maradtunk lenn a parton, szemközt a hatalmasan áramló, duzzadó sárga folyammal: Deregh bácsi, Jókhora Pali a Hámori és én, magam.

-Itt az idő, -mondta a vén huszár. -Szóljatok néhány srácnak. Kezdjetek el kipakolni a földszintről. Először a TV-t, és a hűtőgépeket vigyétek fel, aztán a konyhai felszereléseket, és a bútorokat az ebédlőből.

Besötétedett mire mindent elvégeztünk. Az L-alakú sárga épület Duna felőli, és a teniszpályákra néző fedett teraszain asztalok, ágyak, szekrények, fridzsiderek, és egyéb tárgyak halmai hevertek mindenfele. A vízi járművek a kiürített csónakházból a platánok alatt lebegtek kikötve arasznyi vízben. Az öreg huszár szeme rebbent egyet, ahogy megálltunk előtte raporton négyen: Bakos Attila, Naggyörgy Gyuri, Hámori-testvér és én. Deregh bácsi könnyedén felemelte szíjas-eres kezét, akár tisztelgésnek is tűnhetett a mozdulat:

-Jól van. Hazamehettek most.

A Vezér sétált el arra, könnyedén lóbált egy dugóhúzót.

-Mit keresnek itt a kölykök ilyenkor? -kérdezte vontatott hangon az öregtől, pillantást sem pazarolva ránk.
-Segítettek kipakolni, Fejéri elvtárs -mondta Deregh bácsi. -Én kértem meg őket rá. De mennek mán. Indulóba' vannak.

Az áradó Duna az éjszaka folyamán Pünkösdfürdőnél megemelte a hajóállomást és egy laza mozdulattal, kerítést és fákat letarolva betolta a strandra, a gyerek-medencébe. Alámosta a Kábel-üdülő régi épületét, ami kártyavárként omlott össze. Megkeverte Pénzverde csónakháza elé kihordott kajakokat, kenukat, evezős hajókat, s a kerítés fölött kisodorta őket a tengerré változott nyílt víztükörre. Fölemelte a Főfelügyelet teniszpályáinak salak-rétegét, kicsit összeturmikszolta, kicsit meghintáztatta. A sötétvörös ár átzúdult Tanár Úr kertjébe, és körülölelte a villát alattomos szorításával. A pusztítás olyan nagy volt, hogy még a legrégebbi öregek sem emlékeztek hasonlóra. A római parti csónakházak többsége romokban hevert. De mindezt én csak másnap tudtam meg, miután a 175-ös Czetkámmal kimotoroztam, s a Nánási út homokzsákokkal megtámasztott töltésétől gumimatracon, egy szál klott-gatyában beeveztem az üdülőbe.

Átkelve a kerítés felett, a hátsó teraszra vezető lépcsőnél kötöttem ki. A korlátnál, madzagon az üdülő széles, fából épült túra-kajakja himbálódzott zavaros vízen. Fenn a teraszon nagy élet zajlott. Az egyik asztalnál, árnyékos helyen a Vezér ultizott Kjó Bélával, és Jókhora Palival, öltöző-szekrények, ágyak, székek és egyéb lim-lomok előterében, előttük félig üres söröspoharak, és teljesen teli hamutartók, -emitt, előrébb, a lépcsőhöz közel nyugdíjasok pasziánszoztak kellemesen ünnepélyes képpel.

-Megjött a felmentő sereg! -kiáltotta vidáman az üdülővezető, ahogy meglátott. -Ugorj csak ki fiam azzal a kajakkal a boltba utánpótlásért. Borunk, pezsgőnk van még, de elfogyott a sörünk!

Bemásztam a kajakba és lepilinckáztam a Nánási útig.
A töltésnél Hámori várt rám piros csicsás biciklis-szerelésben.

-Hol a csodába kujtorogsz Testvér! -rikkantotta felém a túloldalról. -Reggel óta hívlak, süket a telefonod. Kihajtok ide, mint egy hülye, motorod itt áll a telefonfülkénél, te meg sehol. Mi a fészkes fenének kell neked mindig...
-Missziós szolgálatban vagyok -vágtam el a szóáradatot. -Megfognád elől?
-Papnak készülsz?
-Dehogy. Sörért küldtek. Két ládával kell bevinnem, Pali bának. Ultiznak, fenn a teraszon.
-Ultiznak? Kik?
-Kik, hát kik. A megszokott társaság. Fejéri elvtárs, Kjó Béla és a Pali bácsi.

Tartotta a kajak orrát, amíg kiszálltam.

-Az öreg Deregh ott van?
-Nem láttam ma még, -ráztam meg a fejem. Nemrég érkeztem magam is. Segítesz Testvér?
-Hogy kérdezhetsz ilyet Testvér? Rögtön leköplek, Testvér. Majd pont én leszek az, aki nem segít!

Sörösládákkal a trepnin érkeztünk vissza. Szerencsésen kikötöttünk a teraszra vezető lépcsőnél és felcipeltük a rakományt. A hátsó asztalnál piros kiterített rebetlit játszottak éppen. A poharak az asztalon üresen, sörre szomjasan ásítoztak. Jött Deregh bácsi karikalábbal baktatva, és megállt a Vezér mögött. Jókhora Pali kezdte a hívást zöld kilencessel. Kjó Béla alsóval íberelt, a Vezér makkot dobott. Deregh bácsi a fejét csóválta.

-Kutyateremtésit, -kiáltotta vörös képpel az üdülővezető. -Tudhattam volna!
-Így lett meg -vihogott a Vezér és kiterítette kártyáját. -Bele tetszett tömni uram. Ha makkal indult volna, más lett volna a helyzet, de más ám!

Kiástunk egy asztalt a Bandival a bútor-kupac közepéből, székeket hozzá, s körülményesen elhelyezkedtünk, távol a Vezér asztalától, a teniszpálya felőli oldalon. Erre a részre könyörtelenül tűzött be a nap, de legalább nem volt büdös a Kjó Béla szivarkájától. A teniszpályát kétméteres víz borította.

-Igyatok sört, -intett nekünk Jókhora Pali keverés közben. -Ma minden ingyen van. Ma mindenki az én vendégem.
-Mi lesz ebédre? -kérdezte a Vezér.
-Ha továbbra is vesztésben maradok, semmi -vigyorgott talányos arckifejezéssel az üdülővezető. -Most már a konyhapénzt játszom el.
-Majd kiutalunk pótkeretet.
-Majdra nem adnak semmit a Közértben, Fejéri elvtárs.

A kimondott szótól megrekedt a lélegzet a jelenlévőkben, a nyugdíjasok abbahagyták a játékot és átbámultak a terasz másik végébe, ahol a Vezér és társasága foglalt helyet. Kjó Béla fészkelődni kezdett, Deregh bácsi a torkát köszörülte.
Fejéri elvtárs egy rémesen hosszú pillanatig hallgatott, kártyáját rendezgette, aztán súlyos tekintetet vetett Jókhora Palira.

-Nocsak. Ennyire komoly a helyzet?
-Nagyon komoly, főnök. Már az előző héten sem kaptam meg az ellátmányt. De akkor még nyertem.
-Fradi-Dózsa lesz délután a TV-ben, -vartyogta maga elé Széles Elek a nyugdíjasok asztalánál, mintha most ez lenne a legfontosabb közölni való.
-Nocsak. Nem jött ki a vállalati kocsi? -vonta össze sűrű szemöldökét a Vezér. Mért nem jött ki a vállalati kocsi, Béla?
-Nem tudom, majd kivizsgáltatom, -mondta Kjó Béla, idegesen gyűrögetve az asztalon lévő papírszalvétát.
-Albert is játszik, felépült sérüléséből, -súgta rémülten a sárga arcú nyugdíjas.
-Mennyi kellene? -kérdezte a Vezér.
-Tizes, főnök.
-Bene Feri lesz középcsatárba a liláknál, -mondta a másik nyugdíjas. Remegett, mint a nyárfalevél.
-Tízes? Fejéri elvtárs elképedve kiáltotta: -tizes?! A világon nincs ennyi pénz Jámbor elvtárs. Honnan szerváljak én most magának egy tízest?

A vita emitt lábra kapott.

-Bene ide, Bene oda, akkor is a Ferencváros nyer!
-Dehogy nyer.
-Van egy fogadásom, rá.
-Állom!
-Egy üveg francia pezsgő?
-Állom.
-Tán hat is elég lenne, míg nem jön ki a kocsi -tépelődött Fejéri elvtárs.
-Hat?
-Hát, ha van annyi nálam egyáltalán.
-Megnézi, Vezérem?

Jókhora Pali számolgatni kezdett magában, ajkai mozogtak, de hang nem jött ki a száján.

-És ha hét lenne az a hat, Vezérem?
-Megnézem, mennyi van nálam.

A Vezér zsebébe nyúlt, bankókat halászott elő. Leszámolta az asztalra a pénzt.

-Tessék. Ez itten ötezer forint. Nem tudok többet adni. Ossza be. Ki kell tartania, amíg az ár elvonul, s a kocsi ki tud jönni.
-Akkor holnaptól kezdve babfőzeléket eszünk valamennyien, uraim -jelentette ki Jókhora Pali hangosan, hogy mindenki hallja, s elégedett képpel a zsebébe gyömöszölte a pénzt. -Folytathatjuk. Ráérek még ebédhez kongattatni, fiatal az idő!

Telt a délelőtt, fogyasztottuk a Kőbányait derekasan. Deregh bácsi átjött a mi asztalunkhoz, magyar kártyát vett elő a zsebéből és kérdő tekintettel rámutatott, mit szólunk hozzá. Egyet értettünk. Mi mást tehet az ember, ha a Duna beszorítja egy üdülő teraszára? Bandi megkeverte a paklit elemeltette, s osztani kezdett. A sörös-üvegek üresek voltak előttünk, lepakoltam őket a földre, s míg a Testvér a lapokat dobálta körbe, felálltam, s a társalgó előterében lévő hűtőszekrényből hoztam három teli üveggel. Az árvíz piszkos fekete tükre nyálkásan, pókhálósan fénylett mellettünk lenn, hánykolódó hordalékkal vette körbe a teraszt, az üdülő L-alakú épületét, lehúzódott a Nánási út töltéséig, mozdulatlan, részvétlen üvegszemmel nézve vissza ránk, léhűtőkre. Az öreg szokás szerint passzal kezdett, én piros passzt mondtam, Bandi belekapott, s negyvenszázig tornázta fel a licitet, -de ez már másnap történt, vagy harmadnap. A napok egybefolytak, nem tudtuk megkülönböztetni, kedd van-e, szerda, vagy csütörtök. Vertük a blattot, ittuk a sört, s ha elfogyott, beugrottunk a túra-kajakba, s kieveztünk a Nánási útig, hogy a Bivalyos-vendéglő melletti kis Közértből megújítsuk a készletet. De vettünk mást is, amit a konyháról rendeletek, krumplit, lisztet, kenyeret, cukrot, olajat, a sütés-főzéshez. A folyó egyre emelkedett, négy lépcső hiányzott még, hogy elérje a hátsó teraszt, ahol a blattot vertük. Ebédre Jókhora Pali ezüsttel teríttetett, damasztot rakatott fel az asztalra a konyhalányokkal annak a tizenkilenc nyaraló vendégnek, akik az üdülőben ragadtak. Pezsgő ittunk a marhapörköltre, a káposztás cvekedlire, a tojás-rántottára, de még a lekváros kenyérre is, mert pezsgő volt bőven, nem kellett vele takarékoskodni, mint a sörrel.

A negyedik napon, vagy tán az ötödiken elfogyott a Bandi szerencséje. Mennél jobban kapkodott utána, annál messzebbre illant. Ekkor, vesztére, elkezdte erőltetni a játékot. Passz, passz, passz, ment körbe a licit, s vége is lehetett volna negyven fillérnél, látni valóan nem volt több a lapban, ő azonban megrabolta saját magát -ezt a szabályok nem tiltották-, visszavette és piros ultit mondott. Én megkontráztam a partit, az öreg huszár megkontrázta az ultit. A Testvér rekontrázott, de simán elbukta mindkettőt, s egy rahedli pénzzel tartozott az öreg Dereghnek és nekem. Zavarodott képpel a zsebébe nyúlt, végigkotorta, aztán azt mondta, kabátjában maradt a pénztárcája, majd megadja a lovettát, csak osszunk előbb, s játsszuk le az új partit.

-Tartozásra nem játszom, -mondta tempósan az öreg. -Ki hallott még ilyet! Lódulj fiam azért a pénzért.

A Testvér felállt, kihúzta magát, ráncolta homlokát, mint aki erősen gondolkodik.

-Testvér?

Elsőre nem válaszoltam. Akkor újra azt mondta: "Testvér" és szemrehányóan átnézett az asztal fölött.
Kezdtem megtörni. Olyan szívhez szólóan pislogott csodálatos kék szemeivel, olyan esendően mondta ki azt a szót, hogy "Testvér", hogy nem lehetett neki ellen állni.
Az előttem heverő pénzhez nyúltam, amit nagyrészt tőle nyertem el. Isten látja lelkemet, adni akartam belőle valamennyit.

-Tessék!

-Meg ne próbáld, -szólt rám a vén huszár mogorván. -Ha saját pénzed ellen játszol, elpártol tőled Fortuna istenasszonya, s földönfutóvá tesz! Koldus leszel fiam, aluljárók csövese! Lyányok szánakoznak rongyaidon,...asszonyok fitymálnak...

-Hagyd csak Testvér! Nem kell.

Hámori sarkon fordult és elrohant. Átnyargalt az előtéren, egyenest be a társalgóba. Vártunk, és amíg vártunk, sört ittunk üvegből kortyolgatva. Néhány perc múlva, Deregh bácsi éppen belekezdett egy háborús történetbe, karikába fújta hozzá a füstöt, már jött is vissza, kezében bankjegyek.

-Vastag vagyok, Mondtam, hogy van pénzem, csak be kellett mennem érte. Ki következik?

Két, vagy három kör futott le, aztán az üdülővezető ebédre kongattatott. Összeszedtük a kártyát, letakarítottuk az asztalt. A lány hozta a damaszt abroszt, terített, felrakta az ezüstöt és az ólomkristály poharakat. Hatalmas átlátszó jénai tálakban halászlé gőzölgött a vendégek előtt, kövér pontyokat, kénsárgán pergő ikrát szedtünk arany-berakásos tányérra. Csípős-vörös cseresznye paprika is került és puha kenyér. A vén huszár kackiás bajuszán kétfele csorgott a jóféle zsíros lé, kézfejével törülgette. Pezsgőt töltöttem karcsú poharakba, koccintottunk, ittunk. Hófehér köténykében, sötét-kék miniszoknyában sürgölődött a lány, kivitte a tálakat, tányért váltott. Mellének halmai ütemesen himbálóztak lépései ütemére a francia-pezsgő okozta könnyű bódulatban. Rámosolyogtam, kacsintott. -Egyszer, ha elvonul az árvíz meg kell kérdeznem majd ezt a lányt, -futott át rajtam pilleszárnyon, de miközben én töprenkedtem, a Hámori már meg is kérdezte, odaintette a lányt, és a fülébe susmogott. A lány arca vérpirosra váltott, nevetett, és ahogy elhaladt mellettem futó pillantása súrolta az arcomat.
-Elkéstél, barátocskám, -ezt mondta az a futó pillantás, legalább is én ezt olvastam ki belőle.
A halászlé után túrós-csusza következett, sok tejföllel, ropogós sültszalonna darabkákkal. A túrós-csuszára megint pezsgőt ittunk, az üveg kiürült, kifacsartam belőle az utolsó cseppet. Jókhora Pali észrevette, hogy üres az üveg, kiküldetett a lánnyal még egyet. Veronika suhant át a teraszon, futó mosolyt vetett arrafele, ahol ültünk, vitte az öregnek a gyógyszert, egy sárgát, egy kéket és egy fehéret. Letette az asztalra, s el nem mozdult, amíg Jókhora Pali be nem kapta mindhármat, s kortynyi pezsgővel le nem öblítette.

-Mit tudsz vele kezdeni Pali? -ingerkedett a Kjó Béla, amikor a lány eltűnt a társalgó előterébe vezető ajtó mögött.

Az üdülővezetö vállat vont, somolygott, de nem válaszolt.

-Hogyan csináljátok? -erősködött tovább a Kjó Béla. -Sokat szenved veled?
-Nem kell szenvednie, -mondta Jókhora Pali. -Van hosszú játékos nyelvem. Azzal csinálom!

Délután ismét nyerésben voltam. Minden bejött, amibe belenyúltam. Hiába, akinek nincs szerencséje a szerelemben, annak -sovány vigasz- szerencséje van a kártyában. Az utolsó parti, amit játszottunk, redurtmarch volt, azt is én nyertem. Jókora halom pénz feküdt előttem az asztalon, és a Deregh bácsi előtt is. Kifosztottuk szegény Bandit, fityingje sem maradt. Bosszúságát sörbe fojtotta, lehúzott hamarjában egy üveggel. A vén huszár ment a dolgára, Bandi is otthagyott, gondoltam a kis konyhalány után settenkedik, hagytam, had tegye. Szilvásiné jött ki a teraszra. Szilvásiné lányainak csaptam valamelyik nyáron a szelet, előbb az egyiknek, aztán a másiknak. Lefutott körök voltak. Megállt mellettem a korlátnál, lenézett a vízre.

-Istenem -mondta. -Meddig fog ez még tartani?
-Stagnál -mutattam le. -Reggel óta nem jött feljebb egy centit se.
-Ez azt jelenti..?
-Lehet, nem tudom.

Kutatva, hosszan nézett az arcomba. Nem tudtam, mit akar. -Nem megyek vissza a Katihoz -gondoltam magamban, ha erről van szó.

-Csacsi gyerek vagy te.
-Én???
-Mondhattad volna, hogy meg vagy szorulva.
-Tessék?
-Délelőtt odajött hozzám az a kedves arcú, kék szemű barátod, az a tudod milyen Bandi, és azt mondta, meg vagy szorulva, tárcádat, bérletedet elvesztetted, haza se tudsz menni. Adtam neki pénzt a részedre. De legközelebb nem kell szégyenlősködnöd, szólj nyugodtan, szólj egyenesen nekem, ha nincs pénzed. Ami a lányok és közted történt, már elmúlt, nem érdekes.

Pár nap múlva apadni kezdett a folyó, s egy hét sem telt bele, visszahúzódott a régi medrébe, szennyet, törmeléket hagyva maga mögött mindenütt.
A Hámori Bandival három napon keresztül kotortuk le a bűzlő iszapot a teniszpályákról, kitalicskáztuk, kupacba raktuk, friss salakot terítettünk, lehengereltük, felhúztuk a vonalakat, hogy végre játszhassunk. Senki nem segített, ketten hoztuk rendbe a pályát. Mégis, amikor készen lettünk és átöltözve, ütőkkel, labdákkal visszamentünk, mások játszottak rajta, a Vezér pereputtya, -de ez már egy új történet, másik happy end-el.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-03-21 07:41:53

válasz sleepwell (2008-03-20 15:34:57) üzenetére
Köszönöm sleepwell! Látom, tartod még a jó szokásodat, hogy tallózol itt-ott. Részemről a megtiszteltetés!
Kellemes ünnepeket kívánok, sok szeretettel: én
Szenior tag
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2008-03-20 15:34:57

Kedves Laci! Jó volt olvasnom Téged...nekem is nagyon tetszett, gratulálok :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2007-06-11 07:36:28

Jókhora Pali karakán öregúr, de nem akkor, ha a Vezér is ott van. Fejéri e. szemvillanással parancsol a Főfelügyelet üdülőjében, rajta még a Dunának sincs hatalma. Köszönöm, hogy elolvastad és a véleményt.
Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2007-06-09 18:18:20

Ez nagyon jó volt, főleg az az ominózus jelenet a Vezér és Jókhora Pali között! Keresném a hibákat, de nem lelem... :)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)