HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-06-08

Havasi gyopár 18

9.


Úgy festett a dolog, mintha azt a területet, amelyiken állnak, magas kőfal választaná ketté. Szemerédi János a kőfal egyik oldalán állt, Kassai Karolina a másikon. Felmásztak a kőfal tetejére, ráültek, lógatva a saját oldalukon a lábukat, félig háttal egymásnak, de arccal, felsőtesttel egymás felé fordulva.
Nagyon vigyáztak arra, hogy még véletlenül se mondjanak ellent a másiknak. Szemerédi János nem mászott át Kassai Karolinához, és Kassai Karolina se Szemerédi Jánoshoz. Az óvatos közeledés stratégiáját alkalmazták, -hogy egy újabb hasonlattal éljek: megragadtak minden szalmaszálat, ami segített kis csónakjaiknak közelebb kerülni a másikéhoz, és félredobták az ár által sodort vastag ágakat, ha azok akadályozták törékeny járműveiket.
Eklatáns példa volt erre a közeledési folyamatra a Timur és csapata, illetve az a vita, ami a könyv kapcsán bontakozott ki. Gajdar könyve kötelező olvasmány volt, mindenki ismerte. Még, bent a tanszék előtt kezdődött a polémia, nagyjából a szokott felállásban, jelen volt Vadmacska, Szemerédi János, Molnár Zita, a kis Fodor, Csetényi Barna /ö egyébként nem szólt közbe, hallgatott, mint az a bizonyos valami a Szaharában/ és mások, Agárdi Margit és Tanács Brigitta, Szemerédi csoporttársai és a 7-es csoportbéliek közül is többen.
A kis Fodor kezdte a szokott hangnemben, élesen kritizálva a szocialista realizmust, ami -nézetei szerint- "elszakadt a valóságtól"
A kisfiú a fal mellett állt, hátát hanyagul nekitámasztotta, lábait keresztbe tette.
-Nem mondjátok, hogy bedőltetek ennek a Timúr-mesének? -nevetett csúfondárosan. -Hogy egy utcagyerekekből álló banda majd pont azzal fog foglalkozni, hogy felhasogassa a fát az utcában lakó néninek, Krjukov vöröskatona mamájának akinek fáj a háta, hogy virágcsokrot vigyen a fronton elesett Pavlov özvegyének, hogy megkeresse Pavel Gurjevék elveszett kecskéjét. Micsoda nyálas történet, és micsoda erkölcsi zűrzavar. Ezek a Timúrék úgy viselkednek, mintha...mintha csak...egy dilis ministráns csapat lennének, igen, egy dilis ministráns csapat, valahol Moszkva mellett szovjet-oroszország szívében, miközben dúl a második világháború, és az ég lángba borul felettük.
-Már a miliő is gyanús, valóban, -helyeselt élénk taglejtésekkel Agárdi Margit. -Gajdar olyan képet fest a Moszkva melletti kis üdülőfaluról, ami ép ésszel elképzelhetetlen. Majd pont az orosz átlagembernek lett volna nyaralója 1942-43-ban, naná, ahová elküldi pihenni, vakációzni a családját, mialatt ő a fronton kéjes örömmel öldösi a nácikat. Kispolgári idill a világégés kellős közepén. Micsoda egetverő marhaság!
-Akkor inkább Kvakin, -fintorgott Molnár Zita. -Ő legalább harcol valami ellen. Szerintem Gajdar másodszándékkal tette bele Kvakin figuráját a regénybe, kellett egy muzsik-Don Quijote, aki jelképesen felveszi a harcot a nevetséges és kisstílű sematizmus ellen, az emberi jellemek devalvációja ellen. Szerintem Kvakin személyébe Gajdar saját magát írta bele, ez a suhanc és a többi cimborája mindenütt keresztbe tesznek Timuréknak, megmutatva az író igazi véleményét a szocialista realizmusról.
No ez aztán már tényleg meredek okfejtés volt. Hogy Gajdar csak azért írta volna bele Kvakin figuráját a történetbe, mert kontrakarrírozni akarta a szocialista realizmust?! Na nem!!! Ezzel még Vadmacska sem értett egyet, közbe is vágott, hevesen, kipirulva szónokolt, védelmébe vette Timurt és Zsenyát, a szerelmespárt, és a csapat többi tagját, a tagbaszakadt Gejkát, a fifikás Szimakovot, az óvatos Kolja Kolokolcsikot és a többieket.
-Timur és Zsenya szerelmesek voltak egymásba, -kiabálta, -ez a lényeg -/ hozzátett valamit, amit én most nem írok le/ -és a szerelem képes ilyen csodákra.
-A szerelem jobbá, nemesebbé teszi az embert, -szólalt meg elgondolkodva Szemerédi János. -Igaza van ....-azt akarta mondani: igaza van Vadmacskának, -de elakadt hirtelen, majd meggondolva magát így folytatta: -igaza van Karolinának.
Az egyetemen senki nem hívta Vadmacskát Karolinának, így amikor a fiú kimondta ezt a nevet, egy pillanatra mindenki elhallgatott. Csetényi Barna érdeklődve nézett Vadmacska felé, hogy reagál a lány. Elég buta szituáció volt, a többiek sem értették.
-Menjünk ebédelni, -hallatszott egy affektáló hang. Csetényi Barna nem tudta megállapítani, ki szólt közbe, Szepesi Edit-e, avagy a picuri Tanács Brigitta.
Vadmacska arcát könnyű pír lepte el. Ajkai szétnyíltak, mintha mondani akart volna valamit, nedves és piros volt a szája és szabályos szép fehér fogak nevető karéja mutatta meg magát: fehér liliomok füzére, rózsa-ágyak résében. Egy villanásnyi időre szemeik találkoztak. Szemerédi János úgy látta, fénylik, világít az a rá szegeződő szempár.
Aztán másról kezdtek beszélni, mindennapi témák kerültek szóba, Tanács Brigittának kellett egy jegyzet és az akkurátus Csetényi Barna, akinek mindig, minden jegyzete meg volt, felajánlotta a sajátját. Lassan kezdett feloszlani a társaság, Fodornak például hirtelen eszébe jutott, hogy a könyvtárba kell mennie, s Molnár Zita vele tartott. Mentek a dolgukra a többiek is. Egyszerre csak azt vette észre Szemerédi János, hogy kettesben vannak a széles, boltíves folyosón. A tanszék ajtaja feltárult, Bárdi tanársegéd viharzott ki rajta, feléjük nézett és futott tovább.
-Ki kell mennem a Keletibe, megnézni a vonatok indulását, -mondta Kassai Karolina. -Apám kért meg. Nincs kedved velem tartani? Olyan uncsi egyedül.
Nincs a világon dolog, amihez Szemerédi Jánosnak jobban lett volna kedve. Szíve nagyot dobbant a sötétszürkezakó alatt. Óvatosan, lassan ejtve a szavakat ennyit mondott: -hát éppenséggel kimehetek, épp semmi dolgom.
Megkeresték a kabátjukat a fogason, belebújtak. Végigmentek a hosszú folyosón a lépcsőházig, lementek a lépcsőkön a földszintre, el a portásfülke előtt, ki a kapun a Múzeum-körútra, anélkül, hogy egy árva kukkot szóltak volna. De nem kell ahhoz beszélni, egymáshoz sem kell érni, egymásra sem kell nézni, hogy két szerelmes lélek összetalálkozzon. Szemerédi János úgy érezte, hogy egész teste, minden sejtje izzik, mintha fejében a gondolatok is forrnának, és feszítenék belülről koponyája csontjait.
Lassan indult a társalgás. Már majdnem a Rákóczi úton lévő villamosmegállóhoz értek, amikor megkérdezte:" és, hogy van a család?"
Ennél butább kérdést ki sem eszelhetett volna, nem ismerte Vadmacska családját, amit tudott Kassai apukáról /az inkriminált cikket, a börtönt, Recsket/ azt az egyetemen terjedő pletykákból tudta.
-Apu jól van, -mondta Vadmacska fejét csak egy picikét fordítva a fiú felé, -és anyu is. Sokat dolgoznak. -Szemernyi meglepetés sem érződött a hangján. Mintha régi szokásuk lett volna egymás családjáról érdeklődni.
-És a testvéreid?
Szemerédi Jánosnak arról sem volt halvány fogalma sem, hogy vannak-e testvérei Kassai Karolinának.
-A testvéreim is jól vannak, -nevetett Vadmacska. -Zoli nagy csibész. Hetedikes most, és tudod abban a korban van....Lajos pedig, hát, szóval Lajos, a bátyám szerelmes. Ő öntődében dolgozik, tetőtől-talpig ilyen izében, védőruhában, a fején sisak. Ömlik róla a víz egész nap, mert ők igazítják el a kifolyó, izzó vasat. Vedeli a szódát...és van ott egy lány, segédmunkás, viszi nekik mindig a szódavizet, meg ilyeneket. És...
-És?
-És hát jóba lettek, ...én még nem ismerem, illetve láttam egyszer a bátyámmal a templomban, elég jó fejnek nézett ki, külön ültek hátul...mert később érkeztek, de mire mi, apu, anyu, Zoli és én kimentünk, már felszívódtak.
A templom kényes téma volt, "vastag faág" a törékeny csónakok alatt. Szemerédi János ügyesen kikerülte és siklott előre.
-Honnan tudod, hogy szerelmes belé? Hátha csak...mit tudom én...csak teszik neki.
Szerelmes embernek mások szerelméről beszélni: hálás téma. Közel vagy a tűzhöz, -mégse esel bele. Elérték az útkereszteződést, átmentek a zebrán a járdaszigetre. Az Astoria előtt zöldre váltott a lámpa és már jött is a villamos. A második kocsi hátsó peronján szálltak fel, de nem tudtak beljebb furakodni, a lépcsőn állva utaztak. Derűs téli idő volt, a hideg párán keresztül fakó képpel tűnt át a nap széles képe. Menetszél lebegtette Vadmacska haját, ahogy a kapaszkodót fogva Szemerédi János felé fordult.
-Igazából nem tudom. A bátyám mondta így: "szerelmes vagyok", de hát ő gyakran szerelmes.
A Nagykörútnál sokan leszálltak. Szemerédi János és Kassai Karolina leléptek a flaszterra, hogy utat engedjenek a leszállóknak. A Nemzeti Színház súlyos épülettömbje klasszicista homlokzatával, a timpanont tartó méltóságteljes oszlopokkal lebegni látszott a ködből, napsugárból összeszőtt háttérben. Emberek rohantak elő az épület sarkaitól, a lépcsőkről, az oszlop mellől, melynek tetején a híres, slágerekben sokszor megénekelt óra trónolt és megrohamozták a villamost. János és Karolina megvárták, amíg mindenki felszáll, aztán visszaléptek a lépcsőre. Mint a fiatalok általában, szerettek a lépcsőn utazni, mert innen le lehetett ugrani, ha az ember előbb gondolta volna meg magát, vagy, ha nem volt jegye és jött a kalauz. A villamos csilingelt és nekivágott a következő szakasznak. A következő megálló a Szövetség utca volt. A mozi, a túloldalon öntötte kifelé az embereket, a tömeg szétoszlott, egy része beállt az azonos oldalon lévő megállóhoz, hogy megvárja az Emke irányába közlekedő járatot, mások futva igyekeztek megkerülni a szerelvényt, hogy még felférjenek emerre, a Keleti felé. Szemerédi János, hogy a tömeg el ne szakítsa Vadmacskától, a lány mögé állt, két karjával a két válla fölött kapaszkodott. Testük a télikabátban egymáshoz simult, ahogy utaztak. Nem szólt egyikük sem, csak a szívük vert őrült módra, a fiú saját testén át érezte a lány szívének dobbanásait.
Amikor a Barros-téren a szobor előtt leszálltak, még mindig nem tudtak megszólalni. Szaporán vették a levegőt mindketten, hogyne, hiszen hát olyan nagy erőfeszítésbe került a lépcső legszélén kapaszkodni! Jó sokára, már a vonatindulást is megnézték ekkorra a táblán és gyalogosan indultak visszafelé a Thököly úton, -folytatódott a társalgás. Ott folytatódott, ahol abbamaradt, a szerelemnél.
Ki tudja megmondani, hol a határvonal a között, hogy tetszik-e valaki az embernek, vagy, hogy szerelmes-e belé? -ez volt a téma, amit kerülgettek. Szemerédi János azt mondta, ő bizony nem tudja, és Kassai Karolina buzgón helyeselve igazat adott neki: "igen, ez nem mindig derül ki."
-Talán az idő dönti el, -mondta elgondolkozva a könyvesbolt kirakata előtt, még a Rákóczi úton innen, a Barros tér sarkánál. -Ha kitartanak egymás mellett,... -kitartanak akkor is, ha problémák adódnak, ha nem minden úgy alakul, ahogy elgondolták, ha van erejük megbocsátani, ha lélekből szeretik egymást, és nem csak azt a dolgot akarják, tudod, hogy mit, - mélyen Szemerédi János szemébe nézett ennél a szónál, amint megálltak egy percre a piros lámpa előtt-, -igen, ha nem csak azt a dolgot akarják,...akkor...akkor talán tényleg szerelemről van szó. Ellenkező esetben...
Nem derült ki, mi van ellenkező esetben. Összefutottak Vadmacska egyik lányismerősével. Karolina bemutatta őket egymásnak. A lány szemüveges volt és csúnya, a bájosan csúnya lányok osztályából és alrendjéből. Pár percet beszélgettek, aztán, amikor elváltak a szemüveges lánytól, Vadmacska új témával jött elő: -írogatok néha unalmamban, -mondta, -azért említem, mert láttam a te írásaidat is a Bölcsészben.
Nyakig voltak ismét kedvenc témájukban, az irodalomban, -így telt a délután. Ebéd helyett őgyelegtek a Rákóczi úton, a Barros tér és a Nagykörút között, gyomruk üres volt, a szívük tele, nézték a csillogó-villogó kirakatokat a bágyadt téli napsütésben, míg százéves házak szecessziós homlokzataikkal nevettek, táncoltak körülöttük. De furcsa csodabogár is a szerelem.
Furcsa csodabogár a szerelem, írom, de nem tudom biztosan szerelem volt-e, ami kettőjük között volt, mert nem tudhatom, szerelmes volt-e Szemerédi János Kassai Karolinába, vagy csak "tetszett" neki a lány,/ ahogy Csetényi Barna említette/, arról pedig sejtelmem sem lehet, Vadmacska viszontszerette-e a jóképű egyetemistát?
A számtalan variáció és a variációk árnyalatai közül én tetszőlegesen kiválasztottam egyet, /a "számtalan" persze költői túlzás/ s ragaszkodom hozzá a regény folyamán, hogy bizonyítsam valaminek a létezését, ami lényegében nem létezik. Tökéletes tudathasadás, nem? Felállítani egy hipotézist és keresni hozzá a szillogizmusokat. Gombhoz varrni a kabátot. Tűt keresni a szalmakazalban. Fürödni a forrásban, habzó ég alatt, miközben az ember mellett két overallos munkás éppen leszedi, és összetekeri a szivárványt. Nem fokozom, ilyesmire vállalkoztam, és ha vállalkoztam teljesíteni törekszem.
Egyszóval, na, feltételeztem, hogy Szemerédi János igenis szerelmes volt Vadmacskába, de a lányról nem, hogy ő is viszontszerette volna a Jánost! Induljunk ki ebből, jelen pillanatban itt tartunk, s lássuk, mi lesz.

Sétáltak a Rákóczi úton a Baross tér és a Nagykörút között, amelynek ebben az időben éppen "Lenin-körút" volt a neve. Egyszer csak azt mondta Vadmacska Szemerédi Jánosnak: "írogatok néha unalmamban"
-Prózát írsz, vagy verset? -kérdezett vissza kapásból hősünk, örülve az új témának.
-Ezt is, azt is, -mosolygott Vadmacska. Prózát inkább, rövid karcolatokat, afféle életképeket. És szeretnék valamit kérdezni ezzel kapcsolatban...azért hoztam szóba. Te olyan szépen fogalmazol, minden jelző, minden szókép ott áll, ahol kell. Sokat rágódtam mostanában egy mondaton.
-Egy mondaton?
Megállt hirtelen Szemerédi János és megállt Vadmacska is. Játékbolt kirakata előtt álltak, az üveg mögött hajas-babák, kisautók, társasjátékok. Alakjuk visszatükröződött a makulátlanul tiszta, ragyogó üvegről: atletikus férfi robosztus figurája és mellette a karcsú, szép lány.
-Igen, kívülről tudom ezt a mondatot, annyit rágódtam rajta.
János nem szólt, csak bámult, Karolína meg már mondta is:
"Szikrázóan sütött a nap, sugarai áttörtek a fénylő, zöld levelek között, színes csillogó fény-nyalábokra oszlottak, végigpásztázták a fák nedves, barna törzsét, és rózsaszínű köröcskéket vetítettek a puha pázsitra."
-Nagyon szép, -mondta Szemerédi János. -Ezt jól összehoztad.
Azt mondod?
-Azt. De...
-De?
Elindult lassan Karolina és elindult János is. Andalogtak tovább. Egymás mellett mentek, de nem értek egymáshoz. Kerülgették a szembejövőket, meg-megálltak, ha már nem lehetett kerülni, és megvárták, hogy szabad legyen előttük ismét az út.
-De..talán sok egy kicsit a jelző.
-Sok a jelző?
-Én úgy érzem.
Vadmacska gondolkodott.
-Lehet, hogy igazad van, János.
Még soha nem mondta ki a fiú nevét. Olyan furcsán hangzott, olyan...bizalmasan.
Szemerédinek a "Jánostól" melege lett és a szíve még szaporábban vert.
-Te hogy fogalmaznád meg? -folytatta Karolina, s oldalról felfelé a fiú arcába nézett.
-Hogyan? Hát, várjunk csak, hogyan is. Én azt mondanám:" a nap sugarai áttörtek az ágak között, megvilágították a fák törzseit és színes köröket vetítettek a fűre."
-Nagyszerű, -nevetett fel Vadmacska. -Tényleg jobb. Honnan tudsz te ilyeneket.
-Szocialista realizmus, -mondta Szemerédi János és nevetett ő is.
Villamos csörömpölt el mellettük, autók jöttek, és az autók után füstösen cammogva, nagyokat brummogva a 7-es busz. A kereszteződéshez értek, velük szemben a túloldalon látszott már az Emke kávéház sárga épülettömbje, és átellenben, a megálló mögött a Nemzeti.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)