HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-06-11

HB kalandjai: Isten neki fakereszt

ISTEN NEKI FAKERESZT


A sólya szélén álltam, s a folyót fürkésztem. Ágit vártam, ahogy megbeszéltük. Tíz óra jócskán elmúlt már, de a kék portyakajak csak nem akart feltűnni az Északi-összekötő híd irányából. Aprócska kölyök-hullámok locsogtak halkan lábaim előtt, zavaros, piszkos-sárga fodrok, kifutottak a partra, megzörgették a pici fehér kavicsokat, maguk előtt görgették őket, aztán visszahúzódtak. Távolabb, a Szentendrei sziget lebegő zöld tömege felé nézve acélkéknek látszott a Duna, széltől szántott felszínét mintha egyetlen hatalmas véső formálta volna szeszélyesen göcsörtössé az égbolttal egybetűnő végtelenségben. A Bp-X 921-es kicsit arrébb nyelvét lógatva hevert a fövenyen, szokatlanul vaskos égszínkék villáiban bekészítve az evezők. A nap forró hevét éreztem vállaimra zuhanni, átjárt, magába olvasztott, megsemmisített ez a kozmikus tűz. Én voltam ott a parton, ÉN, elmállva időn és téren keresztül, egyedül voltam, s egy lányra vártam, arra a lányra, akiről a Hámori Bandi kijelentette: soha nem fogom megdugni.
Kettes kajak jött lenn, felpörgettek előttem, s elhúztak a Pénzverde stégje mellett. Egy resz-szkif következett, szinte repült a sodrással szemben, az evezők tolla hangos cuppanással fényes habot vert a felszínen, szabadításnál. Kielboatok érkeztek a Chinoin felől, hárman, egymás mögött, kényelmes túratempóban, s a kielboatok mögött végre, vágyálmaim vizén suhanva közeledett a kék portyakajak Ágival.

-Csao, -vigyorgott rám lentről, a lapát tollát végig csúsztatva a vízen, hogy lefékezze a hajó futását. -Kicsit késtem, mert...
-Nem baj, -mondtam könnyedén. -Szállj ki, vigyük fel a kajakot az üdülőbe, s menjünk tovább az én hajómmal.
-Csak nem ezzel itt, ni? -bökött a kielboat felé.
-Ezzel, miért ne ezzel? -kérdeztem vissza meglepetten. -Mér nem jó ez a kill neked?
-Mert a kajakot jobban szeretem -nevetett rám. -De tőlem mehetünk ezzel a killel, ha úgy gondolod!

Felvittük a kék kajakot, s letettük a csónakház előtt a fűbe. Bakos Attila jött arra, szőkén, izmosan.

-Csá, Ági -szólt oda a lánynak. -Mennyit hajtasz ma?

Kicsit megkeseredett a szám íze a Bakos Attilával való találkozástól. Ez a csávó minden evezős lányt ismer? Nem tudok elbújni előle, ha lánnyal vagyok?
Bement a csónakházba, kihozta versenyhajóját. A resz-kajak könnyedén lógott péklapátnyi kezében. Búcsút intett az evezővel, ránk vigyorgott, kisétált a kapun, le a sóján.

-Iszunk egy sört? -kérdeztem Ágitól, aki még mindig a Bakos Attilát tartotta szemmel.
-Itt is van hajója? -nézett rám meglepetten. -Én úgy tudtam eddig, hogy a Nemzeti Bankban evez.
-Itt is van egy hajója, meg ott is van egy hajója, -válaszoltam kelletlenül, mert nem szerettem most a Bakos Attila témát. -Mindenütt van hajója. Iszunk akkor egy sört?
-Nem bánom, -mondta. -Fizeted, mert egy lyukas kétgarasos sincs nálam?

A büfé előtt a Hámori Bandiba botlottunk, kólát szürcsölgetett. Rum illata volt a kólájának. Savanyú arckifejezéssel mért végig.

-Hej, Testvér, de nagy marha vagy te -mondta, amikor letelepedtünk melléje a sörökkel.
-Nagy marha vagyok?
-Kivételesen nagy! Ha le tudnám zongorázni, mekkora, én lennék a Fischer Annie.
-De, hát mért mondod ezt, Testvér?
-Pont most kell elmenned, amikor nincs partnerem? Azt hittem egész délelőtt trenyálni fogunk. Hajnalban keltem miattad, nagyon jól tudod, hogy az olimpiára készülök, hajtottam reggel egy százast, aztán rohantam ki, hogy játszunk, te meg erre elmész...
Kezdem elbizonytalanodni. Ágira néztem, ő visszanézett, felvetődő kérdések apró lángocskái világítottak barnából zöldbe játszó szemében.
Deregh bácsi lépett mellénk, cserzett, sötét-lila erektől szántott huszárkezében villogó acél helyett korsó sör, vastag habbal.

-Had menjen most szépen, -recsegte oda a Bandinak. -Tik majd edzetek egy másik alkalommal.

A kertben, árnyékos helyen a Vezér ultizott Kjó Bélával, és Schweizgestennel, a Szakszervezeti Bizottság főtitkárával. Háttal ült nekünk, úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy ott vagyunk. A Szakszervezeti Bizottság főtitkára azonban pontosan szemben trónolt, tőle jobban féltem, mint a Vezértől, magától. Jéghideg, gyilkos tekintete a fehér cápa jéghideg szürke tekinteténél is fenyegetőbben meredezett, száját keskeny vonallá préselte össze, ahogy rám bámult, riherongyra. Ez az ember soha nem mosolygott, mélyen barázdált keskeny arcáról azt képzeltem, ilyen lehet a Halál sápadt képe, a legutolsó pillanatban, éppen ilyen kegyetlen, mindent tudó, kripták rémmeséivel érkező. Valamit mondott a Vezérnek, aranyóráján vészterhesen csillant meg a nap fénye, nem hallatszott oda, amit mondott, de sejtettem, hogy rólunk beszél. Az üdülőben mi voltunk a Fekete Bárányok, ha nem lett volna Deregh bácsi, ha nem lett volna Jókhora Pali, már rég kiebrudaltatott volna minket az érdekes Fejéri elvtárs, vagy a nála is érdekesebb Schweizgesten elvtárs.

Künn az utcán a vadgesztenye fák mély árnyékában egy párocska lépkedett karonfogva, befordultak a kapun. Néztem, vajon kik lehetnek? Jókhora Pali volt, egy húsz év körüli lánnyal.

-Szeva' Pali -rikkantott rá az öregúrra a Hámori Bandi. -Ki ez itt veled? A lányod?
-Nem, az unokám -mosolygott vissza szelíden Jókhora Pali, s ügyet se vetve senkire, elsétált lánnyal a karján a büfé előtt, s bementek a Pali szolgálati lakásába a túlsó szárnyon.

-Csinos a kicsike -jegyezte meg Naggyörgy Gyuri, egy másik kajakos, aki éppen akkor verődött oda az asztalunkhoz sörrel. -Hasonlít is az öregre, nem gondoljátok?
-Pedig nem az unokája, -húzogatta meg csalafinta képpel bajuszát Deregh bácsi. -Két füle van neki is és egy orra, azír hasonlít.
-Mégis csak a lánya lenne? -elmélkedett a Testvér félhangosan. -Azt hiszem, rámozdulok.
-Csak te ne mozdulj fijam sehova -kuncogott az öreg huszár, s egy hajtásra lehúzta a korsó sört. -Ez a nő a Pali szeretője. Most csípte fel vanaho' vidéken, va' hun. Nem árt, ha szem előtt tarcsátok ezetet, lesz különben nemulass, s nem lesz többé hortobágyi húsospalacsinta!


A szentendrei kanyarhoz ötven perc alatt értük fel, a Hámori Bandival sem futhattam volna ennél jobb időt. Nem győztem csodálkozni, és tán egy kicsit bosszankodni is Ági fizikumán, erős is volt, és kitartó...akár csak én és a Hámori-testvér. Az egyesen ültem, ő mögöttem, a kettesen, a tempót én diktáltam, de neki kellett hátra felé figyelnie, bele ne tépjünk valami akadályba. A távvezeték alatt elhaladva pár száz méter után beértünk a kanyarba. A folyam itt összeszűkül, felgyorsul, robajló árral zúdul le a köveken, a bal-part mellett. Tépni kell az evezőt, ha az ember egyhelyben akar állni, s még jobban tépni, hogy előre haladjon. A nap úgy tűzött fenn a magasban, mintha el akart volna üldözni minden betolakodót, mi ketten voltunk a betolakodók a nap birodalmában, a hatalmas folyam néptelen, és kihalt tájain, e koradélutáni órán. Hallottam magam mögött egyenletes légzését, éreztem acélkemény csapásait. -Ez ám a lány -kiáltottam fel magamban, -ez bizony!
Világéletemben mindig ilyen lányra vágytam, erősre, kitartóra, s most itt ült mögöttem, erőteljesen lélegzett, s acélkemény csapásai előre lendítették a hajót a fényben fürdő kisváros fel-felmutató tornyai, meredek, káprázó falai alatt. -Ha kikötünk majd, -gondoltam magamban, -ő az enyém lesz -de előbb még hajtani kell, had tomboljon vérünk az égből alázúduló forróság őrjítő szorításában, had lángoljon fel minden cseppje, mielőtt kifutna az izzó fövenyre összeölelkező testünk feltépett, megnyíló sebeiből.

Szentendre fölött, a kanyar felső ívén, egy elhagyatott, bozótos területen kikötöttünk. Felhúztuk a hajót a lapos, homokos partra. Én azon nyomban berohantam a folyó sárgás-barna hullámaiba, Ági még szöszmötölt valamit a decken.

-Gyere már, -kiáltottam rá. -Siess, gyere, gyere!!
-Egy pillanat -szólt vissza, ahogy felegyenesedett. -Ez most nem kell ide.
Melltartójának kapcsához nyúlt, a bikini felső lehullott róla. Ámulva néztem: gladiátor-lány Spartacus seregéből, bronzba vésett keblekkel, melynek meredek kőkemény halmain támadóan szúrtak előre a vérpiros bimbók!

-Ollala! -kiáltottam fel magamban, -és még egyszer: ollala!!

Lapos fejessel érkezett mellém, elkapta a derekamat és magával rántott a víz alá.

-Ollala! -Megpróbáltam megfogni a mellét a mélység simogató hűvösében, de kisiklott a kezeim közül, mint az angolna. Kapkodtuk a levegőt, amikor felbukkantunk a felszínre.

Motoros bárka húzott el közel a parthoz, utasai minket bámultak.

-Keressünk egy nyugis helyet, -vetettem fel a vizet köpködve a számból, -ahol meztelenül napozhatnánk. -Menjünk vissza a Libalegelőig.
-Jó ötlet, -nevetet fel. Egy erőteljes karcsapással mellettem termett, s megint csak a víz alá nyomott. -Hűsítsd magad előbb egy kicsit!

Kiúsztam a partra, leráztam magamról a vizet. -Tegyük be a hajót, szóltam rá, -s induljunk.

-Nem kéne még egy kicsit trenyálni, -nézett rám csúfondárosan, ahogy lábalt kifelé. -Vagy ennyi elég volt neked?
-Trenyálni?
-Persze!
-Mire gondolsz?
-Futhatnánk például.
-Futni? Ebben a melegben?
-Miért ne?

Ági szavai szöget ütöttek a fejembe. A kajakos lánynak kétségkívül igaza volt, ha a Hámori itt lett volna, ő is azt mondta volna: "fussunk, Testvér!"

-Hová akarsz futni?
-Vissza az üdülőig, s aztán újra fel, ide.
Elképedten meredtem rá. Bolond ez a lány? Hisz, az, húsz kilométer!
-Tudod te, mennyi az, oda vissza?
-Tudom. -Kihívóan nézett rám. -Húsz kilométer. Vagy valamivel több.
Farkasszemet néztem vele, állta a tekintetemet.
-Mehetünk, -mondtam nyugodtan, s megvontam a vállamat.
-Induljunk máris! -kiáltotta.

Mögöttem lihegett, nagy tempót diktáltam. Bosszantott magabiztossága, bosszantott, hogy azt hiszi, nő létére ki tud állni velem. Kényszeríteni akartam, vallja be: nem bírja tovább. Azt akartam, adja fel, azt akartam, könyörögjön az életéért. A nap olyan erővel tűzött most, mintha maga is élőlény lett volna, ádáz, tüzet okádó sárkánykígyó, aki próbára akar tenni minket, meddig bírjuk még torkából kilövellő izzó sugarainak sorozat-csapását. Mint lángoló trópusi vihar az őserdőt, befaltuk, felemésztettük a távolságot. A lány mögöttem nem lassított, nem szakadt le és nem kért kegyelmet. A sarkamban volt, nyakamba lihegett. Budakalász előtt minden összefolyt szemem előtt, lelkem elszabadult porhüvelyétől. Saját magam felett lebegtem, szívem veréseként hallottam saját zakatoló gondolataimat: gyerünk, gyerünk, tovább, csak tovább. A tét lassacskán az lett, hogy én magam végigbírom-e a távot, hogy nem én maradok-e szégyenben a végén?
Tovább, tovább. Már visszafele tapostuk az országutat, talpunk alatt szétfreccsenő port. Az izzadtság szemembe csorgott, alig láttam. Tüdőm zihált, szívem zakatolt. Tovább. Ólmos fáradtság sűrűszövésű hálója béklyózta lábaimat, de csak raktam őket előre. Gyerünk, gyerünk. Aztán egyszerre csak, valami nagyon furcsa dolog történt. Átéltem már máskor is ilyesmit, csak nem ennyire gyorsan, nem ennyire váratlanul. A fáradtság egy csapásra megszűnt, légzésem megkönnyebbült. Újra láttam magam előtt az utat. Gondolkodni tudtam az agyammal. Minden világos lett, egyszerű és könnyű, akár a tábortűzből nyári égre felszálló füst. Az élet nem valami bonyolult dolog, kár agyalni rajta, az élet egyszerű és szép. Jókat enni, jókat inni, nagyokat aludni, dugni a lányokkal. Ennyi, nem több. Minek komplikálni, minek hamis érzelmeket belekeverni? Enni, inni, kefélni a lányokkal, mindig mással, mindig mással. Tűz a nap, szakadatlanul bombázza izzó sugarait, s ahogy futok, vad erővel érzem, hogy létezek, s vad erővel kívánom a szerelmet!



A Libalegelő harckocsik barázdálta mély partján egyetlen fakó-zöld színű kenu hevert, olyan mozdulatlan és elhagyatott volt, mint szárazra vetett bálna-tetem, utasait nem láttuk, merre vannak. A széles fövenyen nem lehetett akárhol kikötni, ahol a gépek feltúrták, vizenyős iszaptenger hullámzott, zizegő, berregő bogarak, legyek milliárdjaival, de a kenu a fa alatt száraz helyen feküdt. Kihúztuk a kielboatot, letettük a kenu mellé, a gyér fűbe, s felmentünk a sziget magas partjára, ahol a dúsabb, vastagabb fű kényelmesebb derékaljat terít a pokrócok alá. Ledobtunk magunkról mindent, meztelenül feküdtünk a napon. Hallgattunk, nem szólt egyikünk sem.

-Akciózni kellene -bökdösött meg ekkor belülről a kisördög, - akciózni, telik az idő.
-Jó, jó, de hogyan fogjak hozzá? -értettem egyet vele, örökös hergelőmmel.
-Fogd meg a kezét, s ha hagyja, lépj tovább és simogasd meg a mellét, -súgta.

Ági gyönyörű, teste mellettem nyújtózott, fejemet félre fordítva láttam merész kebleit az égre meredezni, de a lány távol volt, nagyon is távol, ezt világosan érzékeltem. Kezemet óvatosan oldalt csúsztatva, megérintettem erős, barna kezét. Rám nézett, pillantása hosszan csúfolódott.

-Egy kis romantika, barátom?
-Miért, ne? -mondtam elszántan, s ahogy a kisördög tanácsolta, megfogtam a mellét. Egy röpke pillanatig nem történt semmi, aztán Ági nevetni kezdett, s eltolta a kezemet.
-Nem akarod? -lihegtem a fülébe. -Mért nem akarod?
Nem válaszolt, nevetett. Megpróbáltam fölébe hajolni, megpróbáltam megcsókolni, de félre fordította a fejét, s kacagott, kacagott.

Meg nem tudnám már mondani, mennyi ideig küszködtem, mennyi ideig birkóztam ezzel a lánnyal. Azt hittem erősebb vagyok nála, reméltem, hogy majd csak megadja magát, ha elfárad, de ő bizonyult végül erősebbnek. Én véresen komolyan, kézzel-lábbal harcoltam, hogy elérjem valahol a testét, ő játéknak vette a küzdelmet a Libalegelő vadvirágos gyepszőnyegén. Végül kifulladva, csalódottan visszahemperedtem a saját helyemre. Hosszú ideig egyikőnk sem szólalt meg. Aztán Ági felült, végigmért, hogy kókadozok, és szó szerint a következőket mondta:

" Lehet, hogy szokatlannak, furcsának találod szavaimat, nem érted meg őket, s nem fogadod el -de én érintetlenül szeretnék férjhez menni "

Néztem rá, mint borjú az újkapura. -Mi van? Miről regélsz?

-Máshogy mondom akkor, -nyitotta tágra a szemét, s szembogarában a sárgás-barna fények körbe-karikába táncoltak a nyári ég alatt. -Nem kefélek senkivel, amíg férjhez nem megyek.
-De, hát, miért nem -riadtam rá, -az Isten szerelmére! Magyarázd meg, miért nem!!
-Túl hosszú mese lenne, -mondta, s újra nevetni kezdett. -Mondjuk: családi háttér.
-Családi háttér? Mit értesz ezen?
Csak nevetett, s a vállát vonogatta. -Családi háttér, -ismételte meg. -Gondolj, amit akarsz, ennél többet nem mondhatok.

Narancs-vörös szürkületre értünk az üdülőbe, s teljesen besötétedett mire elmostuk a hajót. Ági fogta a kék kajakot, s levitte a Duna partra. Nem kísértem le, hagytam, had menjen, ahova akar. A Hámori már haza buszozott, örültem neki, nem tudtam volna elviselni csúfondáros tekintetét, s a: "na ugye, megmondtam" refrénnel végződő szövegelését. De akartam valakivel még beszélgetni, akartam egy sört inni a szerencsétlen nap végére. Deregh bácsi kéznél volt, a pultot támasztotta Hájas néninél a büfé előtt. Megkérdeztem tőle, mit szól a sörhöz. Legyintett.

-Most dobtam el. De tudod, mit? Isten neki fakereszt, iszom még egyet, a kedvedért.

Később, a harmadik korsónál tartottunk már ekkor, lovasrohamokról mesélt nekihevülve, arról, miként pillantották meg a kapitánnyal a magas partoldalról a muszka gyalogság árulkodóan csillogó sisakjait a kukoricásban, s hogyan zúdult előre kivont karddal, villogó acélokkal a híres fehérvári huszár-ezred.
Századszorra hallottam már tőle a történetet, századszorra sem volt unalmas.

Hazafelé zötykölődve a 34-es buszon megpróbáltam a huszárokra gondolni, de a fejem kongóan üres volt, csak az Ági csúfondáros nevetése visszhangzott egyre a fülembe, ahogy azt mondja: "családi háttér".

És ez a nevetés elűzött minden gondolatot, és minden érzést.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-01-16 20:00:21

Vannak ilyen lányok sleepwell. a történet főszereplője nem rossz lány...azért mert nem akar...Tudod: a családi háttér, az családi háttér. Viszont simán lefut 30 fokos kánikulában húsz kilométert oda-vissza, s ezért úgy gondolom, megbocsáthatunk neki!
Nagyon aranyos vagy, hogy olvasod HB kalandjait. Elég link történetek, nem?
De bennük van az élet sója, s a nagyszerű, hencegő alakok, akiknek semmijük sincs a henvegésen kívül!!!!
Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2008-01-16 19:30:35

Na hallod, nem szimpi ez az Ági lány... a történet érdekes volt, s ahogy leírtad, szeretem, írásaidban olyan őszinte könnyedséget érzek mindig, szívesen olvasok Tőled...és gratulálok Laci!:)
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2007-09-23 17:21:03

Érdeklődve várom, hogy mi derül még ki róluk!
A :)) jelölés pedig széles mosolyt jelent, ez pedig :DD teliszájjal kacarászást. Nézd meg oldalról, és rájössz! :D
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-09-22 18:42:17

Tökre gáz valóban! De lehet, hogy a jó haver csak szerénykedik. Ki tudja mi minden derül még ki róla, illetve kettejükről! Mit jelent a :)) -jelölés? Már egyszer szerettem volna megkérdezni valakitől,
Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2007-09-21 22:50:05

Félresikerült kaland a kőkemény, szűz gladiátornővel. Tetszett, bár a srácot egyre jobban sajnálom, hogy senkivel nem jön neki össze a dolog, amíg Tesókája, Bandi... ez gáz! :))

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)