HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1874

Írás összesen: 48821

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Berill SheroFeltöltés dátuma: 2007-06-14

Vigasz

Már órák óta dobolt ütemesen a márvány asztal vöröses lapján...
Habozott, kétségek között vergődött, mint már oly sokszor. Ám ez valahogy mégis más volt. Meg sem tudta mondani mikor érzett utoljára ilyet. Néha abban is kételkedett, hogy érezte-e.
A férje már legalább negyedszer haladt el a csukott szobaajtó előtt. Lépteit nem nyelte el a szőnyeg, s egy pillanatra mintha megállt volna hallgatózni, érezte a zsigereiben, és nem tudta elítélni érte.
Persze nem először történt ez velük. Ha elővette az önvád, mindig ide zárkózott be. Ma úgy gondolta, hogy csak rövid ideig lesz a sötét szobában, de aztán másképp alakult. Az ajtót is csak az után zárta be, hogy a férfi, a férje kiment. Valamikor a nap kezdetén kérdezte meg tőle, hogy nem inna-e egy teát. Nem kellett. Se enni, se inni, se fény, se zene. Csak az asztal lapján futó szabálytalan márvány hűvössége, melyhez időről időre a homlokát is hozzányomta.
Tudta, hogy nem lenne szabad. Főleg nem ma. Alig aludt három és fél órát. Hosszú volt az éjjel. Esemény dús, nem hagyta egy pillanatra sem lankadni. Nem volt fáradt. Felpörgetett volt, s azon gondolkodott, jól tette-e amit tett. Az eredményre várt.... Valami megnyugvásra. Vagy a feloldozásra. Önmaga feloldozására, de ma semmi sem stimmelt. Máskor elidőzött a lefüggönyözött szobában, s felfrissülten, megújulva hagyta maga mögött a rosszat. Ezzel most csak az volt a baj, hogy nem volt rossz. Neki egyáltalán nem. Elővette a férje ezüst cigaretta tárcáját, komótosan rágyújtott, s ahogy a füstfelhőket nézte megpróbálta immár sokadszor felidézni, hogyan jutottak ide. Magának gyónt. Valami szabálytalan mégis életszerű szertartás keretében. Az egyházat már korán megtagadta, önámító, embereket becsapó, álszent papjaival együtt. Már gyerekkorában is hányt a tömjéntől, s szülei egy idő után nem is erőltették a templomba járást. Egy ideig a pap jött, aztán már az sem. Nem tudták egymást elviselni. A paptól is állandó hányingere volt. A férje megértette ezt. Türelmesen viseltetett iránta, nagyon sok mindent elnézett neki, s nagyon sokat köszönhetett neki. Például ezt a szobát is. Együtt nevezték el a remény szobájának, ahol új értelmet nyer minden, más megvilágításba kerülnek a dolgok, csak hagyniuk kell. A férje ritkán használta ezt a helyiséget. Őt annál többször csalogatta az állandó félhomály, az asztal, s az üres füzetek. Néha vágyott arra, hogy tartalommal töltse meg, olykor egész oldalakat teleírt, de ma nem ment. Ezt ma nem akarta beleírni. Tudta, hogy a férje néha beleolvas, és ezt nem akarta. Ez most egyedül az övé. Nem adja senkinek. Kell, hogy neki is legyen titka. Azzal is tisztában volt, hogy a férje aggódik érte. És talán most először nem is feleslegesen....
Elnyomta a csikket, behunyta szemét, s emlékezett. Nem is a tegnapra, de tudta, ha elölről kezdi, meg lesz a megoldás is.
.... Olyan ártatlanul indult minden. Az első beszélgetések... Szüksége volt rájuk. Minden nappal egyre jobban kívánta, pedig akkor még nem is látta a másik felet. Mikor az első személyes találkozóra került sor, már sokat tudtak egymásról. Mondta a férjének is. Az persze egyáltalán nem ellenezte. Miért is tette volna? Végre egy kis társaság. Még küldte is. "Menj drágám, szükséged van neked is egy kis kikapcsolódásra!" És milyen igaza volt. Kellett neki az az ismeretlen érzés, amit akkor érzett mikor elhagyta a négy falat. Idejét sem tudta mikor volt odakint. Nem járt el sehova. Az első alkalomra nem is készült nagyon. Haja frissen mosva, de nem törődött vele, hogy ő legyen a legszebb. Nem számított. Csak az a varázs, a mámor! Többen is voltak, nem csak vele találkozott. Sőt! Vele igazán nem is beszélgetett. Valahogy nem volt rá mód. Nem bánta, e nélkül is kerek volt a világ...
Míg a férje vadászott, neki ez a másik izgalom jutott. Nem terhelte a férjét efféle dolgokkal, röviden, velősen mesélt az akkori estéről. A férjét tulajdonképpen nem is izgatta. Őt viszont annál inkább, hogy lesz egy saját titka. Néhányszor még megpróbálta elmesélni milyen volt, de a férje a vadásztársaság lapját bújta, hümmögött, lenyomott neki egy-egy homlokcsókot, és közhelyekkel zárta le az összes beszélgetést. Akkor határozta el, hogy többet nem beszél se róla, se róluk. Pedig olyan remek társaságot alkottak, élvezte a velük töltött perceket, annyi mindenről beszámolhatott volna, de nem tette. Most meg már késő volt. A férje is érezte ezt. Minden velük, illetve utóbb már csak vele való találkozás után bezárkózott ide. Igaz, ennyi időre még sosem. De nem tudott lefeküdni. Csak járt az agya.....
....Az első este kettesben. Úgy érezte, tetszik annak a másik férfinak is. És akart is tetszeni. Akkor már igen. Nem volt köztük semmi, de mint minden emberben, benne is ott volt a tetszeni akarás. Ennyi év házasság után a férje mind ritkábban udvarolt neki, az új ruhákat is csak akkor vette észre rajta, ha külön mórikálta magát előtte. Pedig nagyon szerették egymást.
De nem akart most erre gondolni. Inkább arra a másikra. Nem is volt benne biztos, hogy tetszik a férfinek. Aztán egy mosoly, egy gesztus elárulta. Akkor kikerekedett a világ. Nem akarta ő megcsalni a férjét soha, egyszerűen csak tetszeni vágyott másnak is. Annyira elfeledte már azt a mámort, amit anno egy-egy tekintet, egy rácsodálkozás nyújtott. A férje is észrevette a változást. Hogy kihúzza magát, hogy a tükröt vizslatja, vajon még mindig csinos-e, vajon még mindig tud-e hatni a férfiakra. Eszébe sem jutott, hogy játszon, sosem játszott mások érzelmeivel, egyszerűen csak élvezte, hogy valaki újra ráfigyel, hogy valakire figyelhet, nincsenek kiszámított mozdulatok, csak a természetesség. Önmagát adta. Gondolkozott is eleget. A másik szavai néha ellentmondtak a tetteinek, de vonzotta ez a fajta kétlakiság, érdekelte melyik a valós. Az, aki azt állítja magáról, hogy nem szent, hogy érzelem nélküli dolgokra is képes, ezzel ellentétben vele mindig figyelmes, kiszámítható, ha pedig mégsem, akkor a pozitív meglepetés erejével képes rá hatni. Így ment ez jó néhány alkalommal. Óvatos séták, nem átlépve a képzeletbeli határt, pedig szerették volna. Ő mindenképp, a férfiról meg csak sejtette.....
A férje megint elment az ajtó előtt. Hallotta, ahogyan megpróbálta lenyomni a kilincset, de a zár nem engedett. Nem tudta mennyi ideje ül már bent, de nem akart kimenni, míg le nem rendezi magában a dolgokat. Fázósan összehúzta méreg zöld szatén köntösét, még jobban összekucorodott az öblös fotelban, s várt. Újra az asztal lapjain dobolt, míg hallotta távozni a férjét. Akkor újra behunyta a szemét, s várta, hogy jöjjenek az emlékek.
...Képen a férfi fessebb volt, most már az idő őt is kikezdte. Erről árulkodtak a szeme körüli szarkalábak, amikor nevetett. De kisfiús mosolya rabul ejtette. Először csak kis időre, aztán egyre többször jutott eszébe. Párhuzamosan a férjével együtt....
Most is. Most kellett volna venni a tollat meg a füzetet, hogy összehasonlítsa őket, hogy el tudja végre dönteni miért billen hol erre, hol arra a mérleg. A férje eleinte türelmes volt. Mostanra fogytán. Az elején még érdekelték a nap történései, mostanság meg csak megszokásból kérdezte meg, hogy mi történt. Bezzeg a másik! Órákig csevegtek akár semmiségekről is. És nem érezte, hogy szerelmes lenne belé. Nem is gondolt rá. Egyszerűen jó volt vele, és kész. Minden hátsó szándék nélkül. A férje még mindig vonzó volt. Magas, daliás, katonás ember. Igéző kék szemekkel, kisportolt testtel. Figyelmes, kedves, igazi úriember. Néha gyerekes, mindig meg tudta nevettetni. Szerette, szereti még most is. Csak épp megszokta. Már nem olyan, mint régen. A másik izgalmas volt, teljesen más élet stílust képviselt, mint amit megszokott. Zavarba is hozta. A férjével ketten önerőből jutottak el oda, ahol most tartanak, az a másik már most többet elért, mint amit ők valaha is el tudtak képzelni. Nem irigyelte tőle, tudta, hogy megdolgozott érte, kőkemény munkával tett szert arra, amit sajátjának tudhatott. Csodálta is érte. Volt benne valami misztikum. Hihetetlen szívósság. Ebben nagyon hasonlított a férjére. Másban nem annyira. Bár magas volt, gyönyörű szemekkel és mosollyal, olyan hanggal, ha az ember meghallotta beleremegett a lába. Pedig nem is akarta. A férjével ellentétben sosem mondott neki kedveseket, nem halmozta el virágcsokrokkal, csokoládéval, mégis vonzotta. Mágnesként. Ezen is épp eleget gondolkozott. Hogy mi ez, s miért vele történik az, hogy nem is történik semmi. Csak úgy jó.
Nem akart rajta gondolkodni, de mindig előnyomakodott. Aztán döntött. Legyen bármilyen vonzó, neki meg van a saját élete, a férje, a nyugalma, nem rúghatja fel azért, ami talán nem is létezik. Így gondolta. Teljesen így. Hogy létezik barátság nő és férfi között, hogy az egyensúly, mint a jin és a jang, fenntartható. Tegnap estig így is volt.
A férje elment a vadászokkal inni. Mint ezen a napon minden évben. Olyan kiszámítható volt, s néha gyűlölte ezért a kiszámíthatóságért. Hogy mindig ugyanakkor ér haza, minden második pénteken ugyanaz a társaság, pókerparti, hogy háromhetente anyukát kell meglátogatni, a kedd a nagy bevásárlás napja, a vasárnap szent és így tovább. Idegesítette ez a kiszámíthatóság, de pont ezért is szerette. Meg volt a dolguknak a maguk rendje. Csak ezzel a férfival nem számolt. Ez a szőke, zöldes-kék szemű, csábos mosolyú sármőr felborította az ő kis világát. Azt hitte elég erős hozzá, hogy kordában tartsa, hogy ne következzen be semmi hirtelen.... De bekövetkezett.
... Tegnap este a férje a vadászokkal volt. Ő meg a társasággal. Nem is volt semmi baj, míg mindenki együtt volt. Az után lett baj, hogy ketten maradtak. Italtól felhevülten. A férfi megcsókolta. Jól esett a csókja, eszébe sem jutott a férje. Szeme sem rebbent, mikor az elsőt követte a második. Aztán már követelte is magának. Nem akarta tudni, hogy lesz ez után. Volt egy mondat, ami szíven ütötte. Talán az az egy mondat nem kellett volna. Az, hogy: "Nagyon tudnálak ám szeretni..."
Egy csók, két csók, sok csók...
Mire hazaért, kételye sem volt afelől, hogy helyesen cselekedett. Azzal a mondattal ugyan nem tudott mit kezdeni, de úgy gondolta megvárja a megfelelő alkalmat, s majd rákérdez.
Gyűjtögette a bátorságot hozzá, mert ezek után már minden más megvilágításba került. Az eddigi egyensúly átváltozott hímes tojássá, nem tudta mire mi lesz a válasz. Csak várt és várt...

Azóta eltelt két hónap. Megint a szobában ült. Ízlelgette a szót. A férje megint az ajtó előtt volt. Neki már patakokban csorogtak a könnyei, s nem értette, miért kell orvoshoz mennie. Orvos, orvos, látta-e már? Hallotta, amint mindenki ezt kérdezi.
Igen, lefogyott. Nem is kicsit, de attól még... Orvos, hát nem beteg ő!
Amiatt a másik miatt van minden. Már tudja. Nem kell ehhez orvos. Azt hitte, ha a férje tud róla, megbocsát mindent, nem lesz semmi baj. Ketten együtt szembe szállnak a világgal is. Majd a férje segít elfelejteni azt a másikat. Most hogy odafigyel rá megint, minden jó lesz.

Kézen fogva mentek a rendelőbe. Ezen a héten már harmadszor. A férje agyongyötört volt.
Nem értette, miért néz furcsán, mikor arról a bálról mesélt. Pedig az meseszép volt. Azon a másikon sötét állógalléros öltöny, rajta uszályos, fodros ruha, a vállát szabadon hagyó, gyönyörű volt, s élvezte a táncot. A férje az első sorból integetett mielőtt lekérte volna. Bemutatta őket egymásnak, s már nem volt az égvilágon semmi baj. Hacsak az nem, hogy a férje mintha megint aggódna. Jó, jó, sápadt volt, de ennyi átmulatott éjszaka után nem is volt csoda.
Csak a rendelőbe ne kellett volna menni. Inkább mentek volna hármasban valahova e helyett. Kirándulni, vagy lovagolni, mindegy, csak el innen. Megnyugtatta, hogy a férje nem bánta, ha az a másik előtte is megcsókolta. Így volt rendjén. Egyre kevesebbszer kellett a szobába mennie. Minden szép volt, ragyogó. A nap is. Csak az orvos ne lett volna.
Nem is értette milyen vizsgálatokat kért, készségesen válaszolt most is. Az eredményekről. Hála az égnek, akkor már a férje is megnyugodhat. Saját fülével hallotta: "Minden lelet negatív!" A többi már nem is érdekelte.

Óvatosan ballagtak egymás mellett. Ő csak csacsogott. Arról a másikról is persze, meg hogy mit is kéne tenni ezen a napfényes tavaszi napon. A férje türelmes mosollyal hallgatta, kezét simogatta, de a fülében ott visszhangzottak az utolsó mondatok, amiket a nő már nem is hallott: "Sajnálom uram! Gyógyszeres kezelésre lesz szükség. A neje elmebeteg. Skizofrén."

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-11-23 12:48:24

Tetszik a történet, nagyon jól leírod az asszony lelkiállapotát. A skizofrénia viszont szerintem nem szerencsés, mert egyik személyiség nem tud a másikról...mikor előtérbe kerül valamelyik, ott folytatja az életét, ahol abbahagyta mikor a másik volt előtérben. Általában két személyiség van, de olyat is hallani, hogy valakinek több volt...
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2009-06-12 21:30:29

igyekszem...
ígérem, én is olvasok majd verseket, csak azokhoz nem tudok hozzászólni, maximum annyit, hogy tetszik-e.
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-06-12 18:21:03

Azt mondtad, figyelmembe ajanlod a tobbi irasodat is, hat most olvaslak:) Nagyon elvezetes, nagyon jo muvek, teljesen lekotnek es hat ennek a is a vege....meglepo. Tetszik nagyon, hogy odafigyelsz a reszletekre.
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2009-03-06 16:02:50

Kedves Judit!

ha olyat írok, ami egy kapcsolatról szól, az már nem én vagyok. ez a stílus a védjegyem. :)
azért örülök, hogy tetszett. ajánlom figyelmedbe a Bűn c. novellámat, ha elgondolkodtatót és nem könnyen lezárhatót szeretnél.

Üdv: Berill
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5061
Időpont: 2009-03-03 22:58:16

Kedves B.S.!
Az ajánlóból néztem ki ezt a régebbi történetet, mert valami jót akartam olvasni. Nem csalódtam, tényleg jó történet. Nagyon valóságos, nagyon hiteles az egész. Annyira, hogy teljesen elképedtem a fordulattól, hogy ez nem is egy kapcsolat születéséről szól.
A vége így meglepőbb, könnyebben lezárható, de én azért örültem volna, ha a nehezebb utat választod a meglepetés helyett és végig viszed az új kapcsolat történetét. Ezzel együtt ötös!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2009-01-08 18:19:19

csak halkan, zárójelben jegyzem meg, hogy amikor írtam épp nem voltunk túl jóban a párommal, nagyon elhanyagolt, s találtam valakit, akivel nagyon-nagyon jól éreztem magam. mivel a párom nem volt buta, így azt mégsem írhattam le, hogy majdnem megcsaltam. :)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2009-01-08 03:51:40

Szia!
Ha nem baj, nem szedem szét ízekre, és nem írok úgy véleményezést, mint tettem anno. Emlékeztem erre az írásodra, ahogy elkezdtem olvasni, de most is magával ragadott az egész. Nagyon bele tud feledkezni az ember ebbe az írásba. Nekem olyan érzésem van, hogy talán nem is biztos, hogy skizofrén a főszereplő, annyira hiteles minden. Szerintem, valahogyan így alakul ki egy ilyen típusú kapcsolat, azt hiszem. Nincs ugyan fogalmam sem a skizofrén emberek, sem pedig a félrelépett emberek lelkivilágáról, de attól még lehet, hogy tényleg így történik akár a betegség lefolyása, akár a valódi megcsalás. Jó ötlet az a szoba, a bezárható ajtóval, meg minden egyéb. Nagyon kerek, igazán erős lélektani történet. Az egész egy belső ember gondolatait tükrözi, mégsem unalmas egy cseppet sem. Gratulálok!
Üdv.
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2007-06-19 22:50:30

köszönöm! igyekszem ilyeneket írni, úgyhogy útmutatónak mindig azt mondom,h. ne a végével kezdjétek!
Don! majd rakok fel a regényeimből is.... remélem egyszer befejezem őket.
Szerkesztő
Don Paco
Regisztrált:
2005-09-22
Összes értékelés:
204
Időpont: 2007-06-19 13:38:39

Látom, szeretsz nem várt forulatot adni a befejezéseidnek. Hosszan ki tudod fejteni a mondandódat, alaposan körbejárod a főszereplő lelki vívódását. Ügyes.

Szívesen olvasnék tőled egy Történetet. Több szereplővel, több szállal. És vidám befejezést! :)
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2007-06-19 09:52:01

Kedves Olvasó!
Kérlek tisztelj meg a véleményeddel! Minden észrevételt szívesen fogadok!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Útravaló című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Egy vándormadár hazatért című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Hajolj belém című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) halk kopogtatás című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Útravaló címmel

aLéb bejegyzést írt a(z) Esti csendek című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Jut eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyhangú című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Mária/Áldott állapot című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) A megvalósult álom című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Esti csendek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)