HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-06-15

Havasi gyopár 19.

Jánosnak a lány egyik mondata motoszkált a fejében, az, amelyiket sikerült a beszélgetés elején ügyesen kikerülnie, amit a bátyja lányismerősével kapcsolatban mondott: "én még nem ismerem,....bár láttam egyszer a bátyámmal a templomban" -és át se gondolva szavait megkérdezte: -hova jársz templomba?
Vadmacska nem válaszolt rögtön, nem is tehette volna, mert a hírlapárus a sarkon, a hátuk mögött nagyon kiáltozott, hangja elnyomott minden más hangot, az arra haladó hatos villamos csikorgását, az autók dudáját, a körülöttük áramló sokaság morajos zúgását. Aztán zöldre váltott a lámpa és átmentek a zebrán az Emke elé, s itt, a híres kávéház előtt a lány komolyan, figyelmesen a fiúra nézett és azt mondta: a Rózsák terei templomba járunk, odahelyezték a papot, aki...mindegy ez nem érdekes....odahelyezték a papunkat a mi templomunkból...nem jössz el egyszer?
-De elmegyek, -mosolygott Szemerédi János. -Hány órakor kezdődik a...a...hogy is kell mondani...a szertartás?
-A mise, -javította ki a lány.
-Igen, a mise, -helyesbített Szemerédi János.
-Délben, pont tizenkettőkor. Tényleg eljössz?
-Tényleg, -mondta Szemerédi János.
Ki tudja mi mindenről beszélgettek még a Rákóczi út és a Körút kereszteződésében, melynek akkoriban "Lenin-körút" volt a neve. Boruljon a feledés homálya az apró élcekre, célzásokra, kellemkedésekre, amelyek, mint megannyi kilométerkő jelezték a megtett út hosszát egymáshoz való közeledésükben. Végre eltelt az idő, amit Vénus istennő számukra aznap engedélyezett, s Vadmacska kijelentette, hogy haza kell mennie tanulni.
Kézenfekvő lett volna, ha Szemerédi János megkérdezi, elkísérheti-e, -de nem kérdezte meg. Boldog volt felelőtlen és figyelmetlen és csak állt ott, mosolygott, nem tudta, hogy búcsúzzon, mit mondjon.
Vadmacska várt még egy pillanatig, szemét Jánosra függesztette, aztán elindult lassan a villamosmegállóhoz. Nem nézett hátra, pedig a Szemerédi fiú abban reménykedett visszafordul majd, és akkor még egyszer láthatja azokat az igéző, gyönyörű szemeket.
Amikor a villamos Kassai Karolinával elhaladt előtte a Nyugati felé, erős elhatározással megfogadta, elmegy vasárnap a templomba.


10.


Az emberi kapcsolatok igen sokrétűek. Nem beszélek most a családi, rokoni kapcsolatokról, mert az más tészta. Beszélek azonban azokról, amelyek idegen emberek között szövődnek, fokról fokra erősödnek, s oda vezetnek, hogy az idegen, már nem is idegen többé, hanem ismerős, jó ismerős, kedves ismerős, barát, jó-barát, legkedvesebb barát. Ha a kényszerkapcsolatoknak azt a részét hanyagoljuk, amelyekben ellenszenvet, utálatot, gyűlöletet és-vagy más elkényszeredettséget érzünk a felebarátunk iránt, bízvást kijelenthetjük, a jó kapcsolat kialakulásának alapja a kölcsönös rokonszenv. Két ember találkozik valahol, vagy mondjuk nem is találkoznak, csak látják egymást messziről, mondjuk a földalattin utazva, és egy szempillantás alatt tudatosul bennük /vagy nem tudatosul, de a tudat alattiba berögzül/ hogy a másik szimpatikus, elodázhatatlanul, elháríthatatlanul, kikerülhetetlenül szimpatikus.
Legyen ez a két ember a példának okáért egy fiú és egy lány. Miért szimpatikus a lánynak a fiú? Talán azért mert, ahogy előrehajolva az újságját olvassa, haja a homlokába hull, olyan aranyos ezzel az előrebukó hajjal, olyan kisfiús. A lány nézi a fiút, lopva, oda-odavetett pillantásokkal fürkészi. Most felnéz a fiú, megszólal: "ne tapossa kend a lábamat" -mondja egy nagybajuszú bácsinak aki apjánál is veri apjább lehetne. Amit mond, ahogy mondja: antipatikus. És mégis, a lány érzi, melegszik a szíve tájéka, ha erre a fiúra néz.
Az emberi szimpátia talán a világnak legkifürkészhetetlenebb, legcsodálatosabb titka. Ki tetszik meg és miért? Nincs ember, aki meg tudná mondani. Egyszer, Kansasban szolgáltam abban az időben, -jelzem annál nagyobb baklövést nem is követhettem el, minthogy beléptem az Egyesült Államok hadseregébe-, szolgált a században egy néger srác. /Több is, de én most az én négeremről beszélek/ Átesve az újonckiképzésen összevonások és átcsoportosítások után egy szakaszba kerültünk. Ezt a srácot mindenki utálta. Nem csak azért, mert egy műveletlen vadbarom volt, és nem csak az előélete miatt /a detroiti gennyes nigger gettóból jött/ -de egyszerűen nem lehetett emberi kapcsolatot kialakítani vele. Bárki, bármivel fordult hozzá, a válasza ez volt: sz...le! Kötözködni nem volt érdemes, ő volt a szakaszban a legnagyobb, a legerősebb, -így hát a fiúk jobb megoldás híján kiközösítették. A szolgálati csevelyen kívül nem szóltak hozzá. Nos, tudom, hogy hihetetlen, de ez a srác lett a legjobb barátom a században! Az első pillanattól kezdve, ahogy egymásra néztünk, tudtuk, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak. Félre ne értse valaki, mindketten a lányokat szerettük, vonzalmunk nem nemi érdeklődésből eredt. Kapcsolatunk azt követően sem szakadt meg, hogy leszereltünk, Pete most Dél-Karolinában él, időnként felmegyek hozzá északra, amikor otthon vagyok és ráérek, és évente egyszer-kétszer ő is átjön hozzám Floridába.
Sokat gondolkodtam azon, mi fogott meg benne első pillanatra, s egy a lelkem, nem tudom. Van itt tehát valami...mélylélektani. Kérdeztem erről egy lélekbúvár barátomat Párizsban, de csak a vállát vonogatta és elkezdett érdeklődni az ismeretségi körömről, a barátaimról, arról miket olvastam addig. Beszámoltam neki mindenről, még a házgondnokot is előcitáltam Orlandóból, /minek?/, felsoroltam a könyvek, regények hosszú listáját, amiket írtam és amiket olvastam, de nem sikerült előrejutnunk a megismerések és felfedezések délibábos mezején. Nevetett, töltött még egy pohár whiskyt, és beismerte, fogalma sincs mi fűz össze olyan szorosan Petel, hogy annyi idő után is tartjuk a kapcsolatot.
Na most, ha ez a helyzet a szimpla barátság esetében, mi lehet akkor szerelmi ügyekben, ahol -Csetényi Barna szerint- a nemiség a meghatározó?
Mielőtt egy vállrándítással elintéznénk az ügyet, minek bonyolítani, Csetényinek igaza van és kész, néhány dolgot át kell gondolnunk. A tapasztalás valakiről: tetszik-e, nem-e az illető, /most már férfi-nő kapcsolatról beszélek/ érzékszerveinken keresztül jut el hozzánk. Szemünk látja, elménk észleli, hogy néz ki, magas-e vagy alacsony, kövér-e vagy sovány, szőke-e vagy barna. Fülünk hallja a hangját, ami csilingelhet, mint a csengettyű, konghat, mint régi, elhagyott tárna mélye, búghat, mint hajókürt, orrunk érzi illatát: édes, keserű, fanyar illatokat, testének kipárolgását, nyelvünk ízleli...nem, nem ízleli, ebben a szakaszban még nem ízlelheti, bár készül rá, /az ízlelés csak később jön/ -egyszóval kialakul egyféle benyomás. A vezérfonal persze minden kétségen kívül animális. Csakhogy az ember azért mégis csak ember, és, miután elméleti problémát tárgyalunk, sietve hozzáteszem, nem kívánok foglalkozni embertársaim azon széles rétegével, akiknél az animális oldal az abszoluthe meghatározó, férfitársaim többsége és modern korunkban a nőknek is jelentős csoportja ide tartozik, de sokkal inkább azokkal, akiknél a "szerelem" lelki attitűdök tangense és kotangense mentén bontakozik ki. Az előbbi csoportba tartozók minden ellenkező neműt megkívánnak, és ha módjuk van rá vágyaikat levezetni, meg is teszik azon nyomban, fenntartás és hókuszpókusz nélkül, a másik csoportba tartozók viszont a domináns testi gerjedelmen kívül foglyai valamiféle pontosan meg nem határozható, de még csak körül sem írható lelki kisugárzásnak: a szimpátiának.

Hogy e tétel mennyire nem légből kapott arra ékes bizonyítékul szolgál Csetényi Barna elbeszélése az egyetemi kapcsolatokról. Egyik oldalon, a mérleg egyik serpenyőjében ott van Vadmacska és Szemerédi János, akik között megismerkedésük hajnalán /ez az én teóriám/ elsősorban a lelki attitűdök játszották a főszerepet, a másik oldalon pedig az évfolyamban megfigyelhető hullámzó, állandóan változó szerelmi kapcsolatok színes, szemet gyönyörködtető egyvelege. Szerencsére nem kell azon meditálnom, melyik serpenyő húzza le a másikat: elmélkedjen erről a társadalomtudós. Én a szerelemről írok regényt, és a szerelem egyedi dolog, ritka csoda, íróembernek való kihívás, még akkor is, ha magát a szót a mindennapi használatban elkoptattuk.

"Annyira szerelmes voltam belé" -sírta el magát Kocsis Nóra Agárdi Margit férfias /értsd alatta: lapos/ mellkasán a vizsgaidőszak eseményeinek kellős közepén. "Tudod, úgy szeretkezett, mint egy isten. Soha nem unta meg. Soha nem hagyta abba. Soha nem akarta, hogy én..."
Molnár Zita, aki a párbeszédet egy padsorral feljebbről hallgatta, megvonta a vállát:
-Mit törődsz vele bolond, -mondta majdnem mérgesen, merthogy Agárdi Margitnak egy szava sem volt Nóra búbánatára. -Előtted a kis Rékucival kavart, most meg azzal az álszent Évikével az egyes csoportból. A férfiak mind ilyenek, szemetek, nem tudtad?
"De én akkor is szeretem" -bömbölt Kocsis Nóra .-Szeretem, kell nekem, nem tudok nélküle élni.

-Azt mondta, nem tud nélküle élni, -nevetett befelé vihogva Csetényi Barna körúti kávézó asztalánál, -pedig nem nélküle nem tudott élni, hanem a nélkül a 15 centiméteres dolog nélkül nem. Ez volt a fontos számára, kézenfekvő.
Felháborodva tettem le a csészét. Csetényi Barna néha nagyon közönségesen tudott beszélni. Közönségesen és cinikusan. Éppen készültem valami jó ki epés visszavágásra, de jött a kávétündér, a kis felszolgálólány, Bea, akiről az előző nap derült ki, hogy ő se tud...szóval ő se tud a nélkül a 15/?!/ centiméter hosszú és uszkve 2.5-3.0 centiméter átmérőjű valami nélkül meglenni. Rám kacsintott, emlékszem-e, és én visszakacsintottam, hogy jelezzem: igen, mindenre tisztán emlékszem, arra is, mennyi dolcsimba van ez már nekem.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)