Nem tudom magam sem miért
Csak egy várban tudnám
Veled elviselni a szenvedést
Durva kövekbe zárva a könnyeket
Csak vár penészes, hideg fala
Hozna megkönnyebülést

Nem tudom magam sem miért
Egy vártoronyban vállalnám veled
A középkori szenvedést
A lánc a husomba vágna
Bagoly zavarná álmomat
Szellemek tépnék lelkemet
De veled boldog lennék
Ha álmaimból karjaidban ébrednék

Nem tudom miért szeretném
Hogy sötét katakombák mélyén
Kostolnánk a szerelem mézét
Nedves emelékek csepegnének
A szerlemünk kristály poharába
Gyémántjaid lángja szépítené meg
Lelkünk elvarázsolt fényét